A novella az Insider magazin 157. számában jelent meg 2015. április 21.-én, a Sith nagyurak című regény kiegészítéseként. Tekinthetünk úgy a novellára, mint a regény 4,5. fejezetére. A történetet John Jackson Miller írta, és Brian Rood illusztrálta.

– A harcállásoknak! Ellenséges egységek a hajó orránál!

A Defiance birodalmi cirkáló vezérlőárkában szolgáló húszfős személyzet tagjai sietve fordultak a termináljaik felé készen arra, hogy megvédelmezzék a hajót az ellenséges erők támadásától. Mindegyikük elméje ráhangolódott a kialakult helyzetre – kivéve azét a személyét, akinek magas, sötét alakja a fejük felett futó járdán derengett.

Ebben az úgynevezett „csatában” nem volt semmi, ami magára vonhatta volna Vader nagyúr figyelmét. Az egész nem volt valódi. Nem akadt senki, aki szembe tudna szállni a Birodalommal. Ő és a mestere, Darth Sidious – aki immár, mint Császár uralkodott a galaxis felett – nemrég végett vetettek a klónháborúknak; jelenleg pedig épp a Ryloth felé tartottak, hogy elfojtsák az ottani lázongásokat. Az odakint felbukkanó „ellenség” puszta kitaláció volt, egyszerű katonai gyakorlat.

– Ennyire nehéz, kreténkéim? – kiáltotta Baylo parancsnok, ahogy méltóságteljesen ellépdelt Vader mellett az árkot szétválasztó járdán. – Mialatt arra várok, hogy befejezzék végre a piknikezést, elvesztették az elülső pajzsokat! – Tapsolt egyet, aztán a korláton áthajolva szólt az árokban lévőkhöz:

– Látogatónk van a mai napon. Csak nem akarnak lejáratni előtte?

Vader úgy vélte, a parancsnok ezt már meg is tette saját magával. Pell Baylo már jóval túljárt a hetvenedik életévén. Orra túlságosan nagyra nőtt az arcához képest, eltúlzott, bicegő járása miatt pedig a zömök férfi teste fel-lebillegett olyan hatást keltve, mintha csak valamiféle repülő állat lenne. Mindezek ellenére azonban a járda mindkét oldaláról magára vonta a kadétok figyelmét, akik most mind azon iparkodtak, hogy kijavítsák az imént vétett hibáikat.

Vader a saját jelenlétét is tévedésnek vélte. Sidious hozta őt a Defiance hídjára, de aztán hátrahagyta őt. A kötelessége megkövetelte, hogy maradjon, még ha nem is látott különösebb okot rá, hogy így tegyen.

Miközben átszelték a Coruscant és Ryloth közötti hatalmas távolságot, Darth Sidious parancsának megfelelően megálltak a Denon-rendszerben, hogy a Császár tanácskozhasson a flotta néhány vezetőjével, és megvitathassák a Köztársaság idejéből származó hadiiskolák eredményesebb integrálását a Birodalmi Akadémia rendszerébe. Mivel a megélhetése forgott kockán, Baylo előállt egy időtakarékos megoldással: tartsák a találkozót a Defiance cirkáló fedélzetén, ami immár közel ötven éve üzemelt pilótaképző iskolaként az ő felügyelete alatt. Mialatt császári őfelségét kísérik útjának egyik szakaszán, a parancsnok bemutathatta, mire is képesek a diákjai bevetés közben.

A Császár méltatta Baylo javaslatát, Vader azonban keresztüllátott az ajánlaton. Egy hiábavaló próbálkozás, hogy megmentse az iskoláját. A klónháborúk hatására a Defiance Pilótaképző Intézet – amit az űrutazók csak „Baylo Iskolája” néven emlegettek – a Köztársasági Flotta közvetlen fennhatósága alá került, Baylo pedig csapattiszti rangot kapott. A parancsnok azonban továbbra is úgy irányította az intézményt, mintha az a sajátja volna, és figyelmen kívül hagyta a határidőket, mondván, ő tudja a legjobban, hogy az újoncai mikor állnak készen a szolgálatra. A flotta vezetői még most, a Birodalom uralmának idején se szívesen fogták vissza Baylót; végtére is legtöbbjüket ő maga képezte ki a Defiance fedélzetén. Vader úgy számította, hogy ez az ellenállás gyengülni fog most, hogy a Császár is belépett a képbe. Baylo is csak egy újabb őskövület volt, az elavult módszerek szerelmese.

De a mestere mindössze csak fél percet töltött a hídon, mielőtt távozott, hogy találkozzon a flotta vezetőivel, vagyis Baylo feletteseivel – hátrahagyva Vadert, hogy megfigyelőként szemlélje Baylo ostoba pantomim-játékát. Vader azonban ellenkezett, és határozottan kijelentette:

– Máshol jobban hasznomat vehetnéd, mester.

A Császár azonban hangot adott a saját véleményének:

– Én döntöm el, hol van rád szükség. Itt maradsz, és te leszel a szemem!

Ez már órákkal ezelőtt történt, és Vader még semmi olyasmit nem látott, ami érdemes lett volna a figyelmére. Baylo azt akarta, hogy a kadétok bizonyítsák a képességeiket, aminek következtében aztán egyiküket a másik után fokozta le, miközben velős megjegyzésekkel szúrt oda nekik. Amint végzett az egyikük kigúnyolásával, már fordult is a következőhöz.

– Minden a hozzáálláson múlik, és nem csak egy értelemben véve – magyarázta Baylo fellengzős hangon. – Gondoljon az úti céljára, és hogy jelenleg merrefelé néz. Tudja egyáltalán, hová megy, kadét? Mert ha nem, akkor a hajó aztán végképp nem…

Az újoncok – húszas éveik elején járó emberek, akik közül néhányuknak ez volt az első célirányos repülése – szinte örültek a hozzájuk vágott közhelyeknek és sértéseknek. Vader tudta, hogy Baylo egyfajta mitikus hírnévnek örvendett a flotta köreiben, és nem pusztán csak a hőstettiből kifolyólag. Igen, amikor a Defiance járőrszolgálatot teljesített, harcolt kalózokkal is – de azóta, hogy Baylo gerincsérülést szenvedett, napi szinten vívott háborút az állandó jellegű fájdalommal. Mióta csak a fedélzetre lépett, Vader kétszer hallotta a kadétokat Baylo bátorságáról suttogni, mert a fájdalmai ellenére is tovább végzi a munkáját.

Nevetséges. Baylónak fogalma sincs róla, mi is az a fájdalom.

– Sikló érkezik a Denonról, parancsnok – hallatszott egy hang a hátuk mögül –, Tallatz aladmirálissal a fedélzeten.

Baylo ellépett a korláttól.

– Ő lesz Palpatine… vagyis a Császár találkozójának utolsó résztvevője – rápillantott az időkijelzőre. – Navigátor, tervezzen meg egy hiperűr-útvonalat a…

– Már megtettem, uram – szólt egy női hang az árokból.

– Azt majd meglátjuk.

Egyik gyenge lábát a másik elé mozdítva Baylo leküzdötte magát a vezérlőárokba. A kadétok metszőszürke egyenruhájába öltözött, sötétbarna bőrű lány a székével odébb csúszott a termináltól, hogy helyet adjon a közeledő idős férfinak. Miközben Baylo a monitort tanulmányozta, a lány arcán halvány, ravasz mosoly játszott.

– Igazán lenyűgöző, kadét – mondta az idős tiszt. – Messzire fog jutni… ahogy a hajó is jó hosszú utat fog megtenni. Vagy talán nem a Külső Űrt táplálta be az úti célunknak?

A kadét mosolya azonnal lehervadt. A fiatal nő a férfi mellett elnézve a számításaira pillantott, majd hirtelen összezavarodott.

– A Christophsis a cél, uram. A Perilous ott találkozik majd velünk.

– Elfelejtett belekalkulálni egy szingularitást, ami a legrémisztőbb módon ferdítené el a hiperűr-útvonalunkat. Azt hiszem, megtudtuk, kiből lesz a következő admirálisunk – horkantotta a férfi lenézően. A fiatal nő megszégyenítve lépett hátrébb, miközben Baylo munkához látott a konzolon. Egy pillanattal később már hátra is lépett. – Íme! Kis korrekció, hatalmas különbség – magyarázta körbetekintve. – A részletek sokat számítanak, és ezt mindenkinek mondom. A flotta nem csak a kapitányokra épül, hanem a személyzetre is.

– Igenis, kapitány – felelték a kadétok.

Tudván, hogy Vader őt nézi, Baylo felpillantott a sötét nagyúrra.

– Nem könnyen, de azért tanulnak. Képesek eredményt felmutatni. Ezt megmondhatja a Császárának is.

– Ő a maga Császára is.

Ezek voltak az első szavak, amiket Vader kiejtett az újoncok jelenlétében, akik közül néhányan mocorogni kezdtek a székükben az erőteljes hang hatására.

Ám ha Baylo meg is remegett tőle, nem mutatta jelét.

– Elnézését kérem. El is felejtettem… még egyszer, milyen minőségben is van ön a Császár mellett?

– Azt jobb, ha sosem tudja meg.

Vadernek ezúttal sikerült reakciót kiváltani belőle. Baylo kihúzta magát – ami igencsak figyelemre méltó teljesítmény volt tőle –, és megpaskolta az imént helyrerakott nő székének támláját.

– Hát, azért még mindig képes vagyok tanítani néhány dolgot az embereimnek. Magát pedig, Sloane, amint itt végzett, plusz futári teendőkkel látom el. Amíg a hajót járja, talán lesz ideje a navigáción elmélkedni.

– Igenis, parancsnok. – A kadét visszatért a helyére, és a képernyőt üres tekintettel bámulva próbált rájönni, hol hibázott.

Baylo visszabicegett a felfelé vezető lépcső irányába.

– Megkapta az adatokat. Amint az admirális hajója befejezte a dokkolást, vigyen be minket a hiperűrbe! Nekem fel kell készülnöm, arra az esetre, ha szükség lenne rám. – Hozzálátott felküzdeni magát a lépcsökön, majd elhaladva Vader mellett hozzátette: – Folytassák, kadétok!

Vader nézte, amint az idős parancsnok távozik a teremből, majd az általa elkövetett cserén kezdett töprengeni. Az ember, aki Vader egykoron volt, ellenezte volna az efféle bánásmódot. Jedi tanítói mindannyian azt hitték, mindent jobban tudnak nála. Olyannyira önelégültek voltak, hogy azt tettették, ismerik az univerzum titkait, őt pedig méltatlannak tartják arra, hogy megosszák vele ezeket. Azonban mindez csak hazugság volt, egy álca, hogy elfedjék vele a gyengeségeiket. A Császár, Darth Sidious viszont velük ellentétben, tényleg birtokolta ezeket a titkokat. Élvezetet jelentett bebizonyítani, hogy a Jedik mindannyian tévedtek.

De most Sidious is ugyanennek a tanítónak a szerepét töltötte be, és számos dolgot hasonlóan csinált. Úgy viselkedett, mintha mindentudó lenne, és csakis akkor osztotta meg az információkat, amikor kedve tartotta. Vader a Jedi Tanács összes mesterét elcserélte egyetlen egyre, de egy jobb mesterre. Vader ezt biztosan tudta. A hatalom, amit Sidious birtokolt, valóban létezett. De hiába volt más a közöttük kialakult mester-tanítvány viszony, már elég ideje szolgálta Sidioust ahhoz, hogy megtapasztalja azt az ismerős érzést. Sidiousnak más dolga akadt, Vadernek pedig olyan munkát adott, amivel lefoglalhatja.

Nem. Ez a felvetés alapvetően megbukott azon a tényen, amit Vader már régóta tudott saját magáról. Minden munka, amit én végzek, fontos – mivel én vagyok az, aki elvégzi azt.

Földet söprő köpenyével a háta mögött Vader lement a vezérlőárokba, és az előbb megbüntetett kadét felé lépkedett.

– Tallatz kiszállt – szólt meg a mellette ülő ifjonc. – A siklója üres.

Sloane ismét erősen az előtte lévő számokra pillantott, majd felsóhajtott.

– A parancsnok koordinátái betáplálva a navigációs számítógépbe. A jelemre készüljenek a hiperűrbe való belépésre!

– Várjanak!

Vader hangja megijesztette a fiatal nőt. Megfordult a székében, és elkerekedett szemmel nézett fel a nagyúrra.

– Igen, nagyuram?

– Mit lát?

– Se…semmit.

– Fél ellentmondani a feljebbvalójának?

A nő mocorogni kezdett a székében.

– Nagyuram, nem akarom azt mondani, hogy a parancsnok tévedett a számítást illetően…

– De igen. Pontosan ezt akarja mondani.

A kadét elrejthette az érzelmeit a társai elől, de Vadert nem tudta megtéveszteni. Érzékelte a lány megszégyenítés miatt érzett haragját, ami azóta forrt benne, most pedig végül utat tört magának a felszínre saját belefeledkezett gondolatai közt.

– Beszéljen, kadét!

– Sloane – nyelt nagyot a fiatal nő. – Rae Sloane, a Ganthelről. – Hátraintett a mögötte álló panelre. – Tanulmányoztam a célirányunkat, és végeztem néhány számítást a számítógéppel és nélküle is. De valami nem stimmel…

Baylo az előszobában várakozott, miközben Vader az adminisztrációs asztalhoz lépett. Egy ódon zekét viselt, annak a kornak a divatját, amiben őt magát is kiképezték. Közel hajolt az ablakhoz, és a hiperűr csíkokká nyúlt csillagait bámulta. Vader látta, hogy az ablakkeretet használja támasztékként. Öregnek tűnt, még saját magához képest is.

Kihúzta magát, ahogy Vaderre nézett.

– Mondtam, hogy időben elindulunk.

Vader erre nem szólt semmit.

– Hmm… – Baylo a csukott ajtóra pillantott. – Nem szoktam hozzá, hogy a saját irodám előtt kell várakoznom.

– Az nem a maga irodája.

Baylo ismét Vaderre tekintett, majd könnyeden felnevetett.

– Ha maga mondja – felelte.

Mielőtt az öregember ismét az űr felé fordíthatta volna a tekintetét, feltárult az iroda ajtaja. Három nő és egy férfi lépett ki onnan, mindannyian admirálisok, a birodalmi flotta különböző ágainak vezetői. Mindegyikük Baylóra pillantott, aztán némán folytatták útjukat a felvonó irányába.

Ez némi szemöldökráncolást váltott ki Baylóból, de csupán egy pillanat erejéig.

– A Császár fogad bennünket – jelentette be Vader.

– Hát ezt meg ki mondta magának?

Vader egyszerűen csak az ajtóra mutatott. Baylo megvonta a vállát, aztán mély levegőt vett, és elindult a jelzett irányba, nyomában a sötét nagyúrral. A Defiance ura összekulcsolt kézzel állt a saját irodájában, egyenesen előre szegezett tekintettel. Csupán egyetlen ablak kapott helyet a szobában; a falakat különböző emléktáblák és képek díszítették, rajtuk nevekkel és arcokkal, melyek a korábbi osztályok egykori kadétjaihoz tartoztak. Vader komornak találta a szobát, egy szánalmas oltárnak a hamarosan feledésbe merülő múlt tiszteletére. Egyben azonban illett is az alkalomhoz: a Baylo asztala mögött ülő, feketébe öltözött Császár épp itt fektette le a Birodalmi Akadémiáról szóló tervének alapjait. Eszközöltek néhány változtatást a folyamatok modernizálásban, hogy a szerv effektívebben reagálhasson a Császár parancsaira. És akadt még egy további változtatás is:

– A Defiance az elavulás felé halad, mi pedig nem alkalmazunk olyanokat, akik ellenszegülnek a parancsoknak. „Baylo Iskoláját”, ahogy maga nevezi, összevonjuk a koréliai kiképzőközponttal, maga pedig kap egy új posztot a bolygón a navigációs részlegnél.

– Nem.

A Császárt jobban meglepte Baylo válasza, mint Vadert.

– Ezt ismételje meg! – sziszegte a mester.

– Nem engedem át a hajót a maga parancsnoksága alá. – Még mindig olyan egyenesen állt, amennyire görnyedt alakja engedte, Baylo az asztal jobb oldali falán lévő pecsét felé biccentett.

– A Defiance-t a Galaktikus Köztársaság kérésére hozták létre, és helyezték az én fennhatóságom alá, így hát azok, akik ezen a hajón tanultak, talán még mindig a Köztársaságot szolgálják. A maga kormányzatát nem ismerem el legitimnek.

A Császár rosszalló tekintettel nézett rá.

– Ne játszadozzon velem, parancsnok! Akárhogy dekorálja is ki az irodáját, az még nem változtat a tényen, hogy a Köztáraság nincs többé. A Szenátus úgy döntött…

– Hogy felbontja a néppel kötött egyezségét – felelte Baylo, ezúttal emeltebb hangon. – A szervezet, aminek hűséget fogadtam, már nem létezik. A Galaktikus Birodalomra, mint ellenséges hatalom tekintek, így hát nem teljesíthetem a kapott parancsokat.

Egyik kezét a zekéje belsejébe csúsztatta, amivel azonnal magára vonta Vader figyelmét. Ám mielőtt az Erővel a fénykardjáért nyúlhatott volna, Baylo előhúzott egy adattárolót.

– Itt a felmondásom – nyújtotta előre az eszközt a Császárnak.

Az uralkodó azonban csak nézte, aztán gonoszan felnevetett.

– Maga egy igaz köztársasági, igaz, Baylo? Azt mondták, azért okosabb ennél.

Mivel senki sem nyúlt érte, Baylo visszacsúsztatta az adattárolót a zsebébe.

– Természetesen hajlandó vagyok ellátni a parancsnoki teendőket, amíg el nem érjük a célállomást. Megértem, hogy fent kell tartani a fegyelmet a hajón. – Tekintetét erősen a Császárra szegezte. – De a fegyelem helye a seregben van, nem pedig a civil életben.

Baylo ismét Vaderre nézett, de amikor nem kapott választ, megvonta a vállát. Felpillantott az ablakra, és az azon túl csíkokká nyúlt csillagokra.

– Élvezze az utazás hátralévő részét! Gondolom, elmehetek.

Vader tett egy lépést Baylo felé. Ő maga is az elsuhanó csillagokat nézte, miközben a férfi kis beszédét hallgatta, és várta, hogy az milyen reakciót vált ki az uralkodóból. Amikor Baylo megfordult, észrevette, hogy Vader elállja az útját.

– Már megint maga? – szűrte ki összeszorított fogai között. Próbálta elrejteni a félelem legkisebb jeleit is. – Ha meg akar ölni, nem érdekel.

– Nem – válaszolta Vader. Ebben nem hazudik. – Mert már eleve halottnak tartja magát.

A Császár élénk tekintettel pillantott Vaderre.

– A betegsége miatt?

– Nem. Úgy állította be a Defiance célirányát, hogy az a hiperűrből kilépve belecsapódjon a Christophsis napjába.

A Császár szeme kissé elkerekedett.

– Visszavontam a parancsot.

– És? – kérdezte a mestere, szemeit ismét résnyire vonva.

És mintha csak a kérdésére érkezett volna a válasz, a Defiance abban a pillanatban visszatért a valós térbe, néhány millió kilométernyi biztonságos távolságban az említett csillagtól. Vader látta az ablakon túl ragyogó napot, de volt ott még valami más is: a megbeszéltek szerint odakint várakozó Perilous.

A hajót meglátva Baylo elkáromkodta magát.

– Kitűnő, barátom – nézett a Császár szeretetteljesen Vaderre, miután maga is felfigyelt a Perilous jelenlétére. – Pontosan azt vártam tőled, hogy megoldod az ilyen apró-cseprő problémákat, amíg én a nagyobb feladatokkal foglalkozom.

Vadert hirtelen elöntötte a büszkeség. Arra gyanakodott, hogy mindez csupán egy teszt volt a mestere részéről, ehelyett viszont valami olyasmit sikerült felfedeznie, ami felett az uralkodó figyelme elsiklott. Bár az „apró-cseprő” kifejezés nem tetszett neki, érezte, hogy Baylót sokkal jobban sérti a jelző.

– Van valami mondandója? – kérdezte Vader.

– Maguk nyertek – ismerte el Baylo mindenféle óvatoskodás nélkül. Terve kudarcát látva meggörnyedt, ám úgy tűnt, hogy a Császár iránt táplált haragja ismét új erővel látta el. – Figyeltem magát és a cimboráit, Palpatine, ahogy apránként tönkreteszik a flottát a klónháborúk alatt. Egy nemes dolgot, aminek pajzsként kellene szolgálnia, maguk fegyverré változtattak. Egy zsarnoki dologgá. Azt a szervezetet, amit generációk során át tudtunk felépíteni, és amiért a tanítványaim az életüket adták! – Ujjával a falon függő képekre bökött. – Idősebb vagyok magánál, uralkodó, függetlenül attól, hogyan is néz ki most. Én még emlékszem azokra az időkre, amikor ez még egy tiszteletre méltó hivatás volt!

Vader azóta várta mestere dühös válaszát, hogy Baylo kinyitotta azt a tiszteletlen száját, azonban úgy tűnt, hogy a Császárt inkább mulattatja a dolog.

– Számos kollégájával is végzett volna, ha beválik a terve.

– Árulók egytől-egyig, akik csak a posztjukat próbálják menteni.

– És a kadétjai életét is hajlandó lett volna feláldozni a bosszúért?

– Még mindig jobb sors, minthogy droidokká változtassák őket. Merthogy ezt akarja, nem igaz? Tudat nélküli rabszolgákat, akik csupán droidok a maga…

A szavak Baylo torkán akadtak – ahogy a lélegzete is. Vader az ujjait összeszorítva megidézte az Erő sötét oldalát, elroppantva vele a parancsnok légcsövét. A férfi úgy zuhant a padlóra, akár egy szárnyát vesztett toydari; habár Vader szerint nem ez volt a legszerencsésebb hasonlat.

A Császár mosolya azonban semmivé foszlott.

– Vader nagyúr! – mondta, felemelkedve a székéből. – Nem parancsoltam, hogy végezz vele!

Vader a Császárra nézett, de nem szólt semmit. Ismét kettesben maradtak: a mester és a tanítvány; Sidious és Vader. Az uralkodó most már szabadon és dühösen beszélhetett.

– Életben akartam hagyni ezt a nyomorultat, hogy kiélvezhessem a szenvedését, miközben átformálom a flottáját, és a drágalátos hajóját étkezői tálcákká olvasztatom. – Tűnődve nézett a földön heverő holttestre. – Egy olyan tanárból pedig, aki ilyen könnyen hajlandó lett volna végezni a tanítványaival, valami olyasmit lehetett volna kihozni, aminek hasznát vehettem volna.

– Fenyegetést jelentett – felelte Vader. – De többé már nem fog.

Sidious összevonta a szemöldökét.

– De nem kaptál erre parancsot!

– Ő csupán egy apró-cseprő dolog volt. Olyasmi, amivel szerinted nekem kell foglalkoznom. Az én módszerem gyorsabb – felelte Vader, aztán gyorsan hozzátette: –, mester.

Sidious ráemelte a tekintetét, ám mielőtt bármit is mondhattak volna egymásnak, megszólalt az ajtócsengő.

– Beléphet! – szólt a Császár.

Az ajtó kitárult, és Sloane lépett be rajta.

– Liutt kapitány a Perilousról üdvözletét küldi – jelentette.

Vonakodott közvetlenül a Császárra vagy annak baljóslatú szolgálójára nézni, ezért megpróbált keresni valami mást, amire fókuszálhatja a tekintetét.

– Készen áll folytatni az utat a Rylothra, amint ön…

Az illedelmes kadét lélegzet után kapkodva hátratántorodott, amikor megpillantotta a padlón heverő holttestet.

– Baylo parancsnok végül belehalt a sérüléseibe – közölte a Császár közömbös hangon.

Sloane ijedtnek tűnt. Amikor legutoljára látta a parancsnokot, Baylónak még nem volt semmi baja. Vader azonban úgy vélte, hogy a Baylótól elszenvedett nyilvános megaláztatás miatt nem fog könnyeket hullajtani az idős férfiért. Slaone hamar rá fog jönni, kinek is tartozik elsősorban hűséggel. Okos lánynak tűnt, hamar megteszi majd ezt a felfedezést.

Most viszont a Császár követelte magának a kadét figyelmét, aki átlépve a halott parancsnok testén a kijárat felé vette az irányt.

– Lenne még egy parancsom a maga számára, amelyet továbbítania kell az Akadémián lévő feljebbvalóinak.

– É…és mi lenne az, nagyuram?

– Ennek a kiképzőhajónak a nevét meg kell változtatni – felelte a Császár, szándékosan visszanézve Vaderre – Defiance-ről, vagyis engedetlenségről, Obedience-re, vagyis engedelmességre.

– Te…természetesen, uram – hajtott fejet a fiatal nő. Készen állt rá, hogy kövesse a Császárát.

Ahogyan Vader is.