A Jedha ostroma lezárult, az élet kezd visszatérni a megszokott kerékvágásba a felfordulást követően. Azonban az események tragikus nyomot hagynak a Megvilágosodás Bisztró törzsvendégein.

A novella A Jedha ostroma után játszódik, így annak végére spoileres. A történetet ismét George Mann írta, és az Insider magazin 219. számában jelent meg 2023. június 13.-án.

Piralli belekortyolt az italába.

A nap a végéhez közelített, a Megvilágosodás kezdett megtelni helyiekkel, zarándokokkal, szerencsétlen járókelőkkel és gazemberekkel, akik a többiek kárára akartak egy-két kreditet szerezni. Igazság szerint a hely forgalmasabbá vált, mint korábban bármikor.

Az öreg Chantho a pult sürgölődött, míg a társaságkedvelő Kradon segített neki – bár a sullusti nem biztos, hogy így fogalmazott volna. A villarandi épp egy női togrutákból álló társulást szórakoztatott olyan történetekkel, amiket a vándortánccsoport vezetőjeként élt át. Piralli tudta, hogy a történet éppoly mesterkélt, mint Kradon szokatlan jókedve, de ettől függetlenül mosolygott rajta. Figyelte, ahogy a villarandi ismét megtöltötte a poharakat, és a pult alá csúsztatta a cserébe kapott krediteket.

Madelinának sajnos sikerült beszereznie egy új elektrohárfát, és épp a húrokat pengette a fejét hátradöntve. A hangszer ugyanúgy visított, mint a korábbi, ami megkeserítette Piralli életét az elmúlt években, de – bár magának sem vallotta volna be, Moonának pedig különösképp nem – mostanra már megszokta.

A Csillám nővérek az ajtó két oldalán álltak a megszokott helyükön, karjukat összefonták és mogorva arckifejezéssel figyelték a bisztrót.

Néhány hónap telt el azóta, hogy véget ért a szörnyű csata, ami lángba borította a Jedhát, de a dolgok lassan kezdtek visszatérni a normális kerékvágásba.

A háborút vívó bolygók – az Eiram és az E'ronoh – jóvátételt fizettek, a Whillek Őrzői pedig felügyelték a rend helyreállítását a Szent Városban. A Köztársaság kancellárjai békefenntartó szakaszokat küldtek, hogy segítsenek a helyieknek a tisztítási és újjáépítési munkálatokban.

A Védelmezőt – a városfalakon kívül ledőlt ősi Jedi-szobrot – leszámítva a legtöbb fontos műemléket és ősi épületet sikerült visszaállítani eredeti, vagy ahhoz hasonló formájukban.

Vegyük például a Megvilágosodást, ami a végrehajtódroidok ostroma során olyan komoly károkat szenvedett, hogy Piralli tényleg aggódott, a hely régi dicsőségét sosem fogják tudni visszaállítani.

De tévedett, és bebizonyosodott, hogy a leleményesség, a bajtársiasság, a kemény munka és Kradon kissé megkérdőjelezhető kapcsolatai bármit elérhetnek.

A hátsó falat újjáépítették, a bárpultot feltöltötték, az ajtókat megerősítették, a székeket rendbe tették. Még a robbanás okozta perzselésnyomokat és a falakon hagyott lövésnyomokat is eltüntették. Ahogy a sok törött üvegszilánkot is összesöpörték.

A Megvilágosodás újra megnyithatta a kapuit, és minden ott folytatódott, ahol abbamaradt.

Vagyis majdnem minden. Akadt olyan veszteség, amit nem lehetett befoltozni vagy elfedni egy újabb festékréteggel.

Néhány veszteség ennél sokkal mélyebb nyomot hagyott.

A Pirallitól balra eső szék üresen állt a pultnál. Senki sem ült le rá, mióta a bisztró újra kinyitott. A sullusti azt feltételezte, hogy ez a tisztelet egyik megnyilvánulása. És talán csak egy csipetnyi vágyálom is. Mintha a szék szabadon hagyásával visszahozhatták volna halott barátjukat az életbe.

A szék Keth Cerapath, az Erő Egyházának adeptusának, és a Megvilágosodás egyik törzsvendégének kedvelt ülőhelye volt. Piralli barátjáé. Az egyik legjobb emberé, akit valaha ismert.

Keth úgy halt meg, ahogy mindig is élt – másokon segítve. Megtalálta a kalandot, amire mindig is vágyott, Silandra Sho Jedi-mester oldalán, és nemcsak segített neki a küldetésében, hogy kiderítsék, mi áll a csatát megelőző robbanások hátterében, de több száz embert mentett meg azzal, hogy a harcok kitörése után a Megszabadulás Kupolájához vezette őket.

Silandra Sho tisztelgett Keth emléke előtt. Alig néhány héttel korábban ellátogatott a bárba, és elmesélte a történetét.

Ez pedig segített. Piralli büszke volt a barátjára. Nagyon büszke. Végre elérte, amire törekedett. Azzá vált, akivé mindig is szeretett volna. És ezért Piralli csak hálás lehetett.

A szék azonban üres maradt. Ez a dolgok rendje.

Piralli az ajtóra pillantott. Moonának még nyomát sem látta. A nő kicsit kevesebbet járt le a bárba, mióta találkozott Ertával, de ez talán nem is olyan nagy baj. Végre kezdett egyenesbe jönni a twi’lek élete. És mégis, Piralli remélte, hogy nem feledkezik meg róla, és Kethről, sem erről a helyről, amit a sajátjuknak tekintettek. Ahhoz túl sok mindenen mentek keresztül együtt.

Mint kiderült, nem kellett aggódnia. Pár pillanattal később a nő belépett Erta társaságában. Mindketten mosolyogtak, de olyan…

Összeesküvő módon.

Pirallihoz siettek. Moona egy kis vászonzsákot tett a pultra.

– Szia, Piralli! Mi újság?

Moona elkapta az öreg Chantho tekintetét, és rövid kézmozdulattal jelzett neki. Pillanatokkal később két ital került a pultra Moona zsákja mellé, a kiszolgálásra váró többi vendég sürgetése ellenére.

Piralli gyanakodva nézett a barátjára.  

– Semmi komoly – válaszolta, miközben gyanakodva végigmérte Moonát. – Legalábbis nálam. – A zsákra pillantott. – Mit hoztál…?

Moona rámosolygott.

– Mutasd meg neki – sürgette Erta a könyökével böködve a twi’leket. – Nem igazságos, hogy megvárakoztatjuk.

– És akkor hol marad a móka? – sóhajtott a nő lemondást színlelve, de látszott rajta, alig várja, hogy megmutathassa a szák tartalmát.

– Minden rendben van, Moona? – kérdezte Piralli.

– Ó, igen! Minden rendben van – vágta rá. – Csak nézd meg az új szerzeményemet.

A sullusti figyelte, ahogy a nő kivette a tárgyat a vászonzsákból, óvatosan a pultra helyezte, aztán hátrébb állva büszkén szemlélte.

Egy kicsi, fekete – kőből vagy talán csiszolt üvegből készült – doboz volt.

– Na? – A nő várakozóan nézett Pirallira.

– Na, mi?

– Mit gondolsz?

– Azt hiszem… – Fintorogva nézte a szokatlan tárgyat. – Szerintem ez úgy néz ki, mint egy régi doboz.

Moona a szemét forgatta, Erta pedig felnevetett.

– Az is. De ez nem akármilyen doboz. Spinrantól kapta, lent a dokkoknál.

Piralli majdnem kiköpte az italát a név hallatán.

– Spinran!? Mit művelsz, Moona? Tudod, hogy benne nem lehet megbízni!

Spinran – egy halisite, a fején egy hatalmas csontkinövéssel, ami a hangulatától függően vörösre vagy kékre változott –, dokkmunkásként dolgozott, akárcsak Piralli. De vele ellentétben, mellékállásban egy kis üzletben kétes eredetű tárgyakat árult olyan embereknek, akiknek… nos, talán illett volna jobban tudniuk, hogy egy olyan fickótól vásárolnak, akinek az a feladata, hogy az érkező hajók burkolatát suvickolja tisztára.

– Ezúttal talán tényleg szerencséje volt – magyarázta Moona a dobozt simogatva. – Ez itt tényleg valami különleges. Hatalma van.

– Hatalma? – Piralli hunyorogva nézett a tárgyra.

– Igen – mondta Erta. – Spinran azt mondta, hogy ez egy Jedi-ereklye. Azt állította, hogy a Védelmező romjainál találta, miután eloszlott a por.

– De mit is csinál valójában? – kérdezte Piralli.

– Még nem tudjuk biztosan – vont vállat Moona.

– Keth majd… – Piralli megfordult, de csak az üres széket látta. A hangja a torkán akadt. – Vagyis Keth tudná, hogy mi ez.

Egy hosszúra nyúlt pillanatig csend telepedett a barátokra. Végül a sullusti szólalt meg ismét:

– Különben is, nem olyan régen még utáltad a Jediket. Most meg a legnagyobb rajongójuk lettél?

– Aligha – ellenkezett Moona –, de átgondoltam a dolgokat, mióta találkoztunk néhánnyal, és…

– Megváltozott a hangnemed – nevetett Piralli.

– Az a twi'lek, Matty, tényleg megmentette az életemet – vallotta be Erta.

– Pontosan – nyomatékosított Moona. – És emiatt már máshogy gondolok rá.

– Szóval most már Jedi-ereklyéket szerzel be kétes utcai kereskedőktől? – összegezte Piralli.

Moona megfordította a dobozt a kezében. A szemei izgatottságtól csillogtak.

– Vajon mi lehet benne?

– Úgy érted, még nem nyitottad ki?

– Nem tudtuk – vallotta be Erta. – Pedig már mindent megpróbáltunk, de egyszerűen zárva maradt.

– Még jó – érkezett egy hang Piralli válla fölött. – A barátodnak igaza van. Az a doboz nagy hatalommal bír, de nem olyannal, amivel megéri szórakozni.

Piralli megfordult a székén. Egy magas, széles vállú ember férfit pillantott meg maga mögött. A Jedik jellegzetes ruháját viselte, karjait a mellkasán összefonva tartotta.

Jaj, csak még egy Jedit ne…

– És te vagy…? – próbálkozott Piralli, mire a Jedi elmosolyodott.

– Harro. Lee Harro.

A név ismerősnek tűnt, de Piralli biztos volt benne, hogy még nem találkozott a férfival.

– Na, várjunk egy kicsit. Lee Harro? – hüledezett Moona. Tetőtől talpig végigmérte a Jedit. – Alacsonyabb, mint hittem.

– Hallottál már rólam? – kérdezte Harro értetlenül, de nyugodt hangon.

Moona bólintott, majd enyhén megbökte a könyökével Pirallit.

– Lee Harro! Ő az, akiről az a kutató mesélt nekünk. Tudod, Saretha. Akit megevett az a féreg.

– Azt hiszem – nevetett Harro –, most már kezd összeállni a kép.

– Az te voltál? – ámuldozott Piralli, majd kortyolt az italából. – Mit keresel itt? Talán Sarethát keresed? Ha igen, akkor tudnod kell, hogy már eladta a kybert és hetekkel ezelőtt elment.

– Örülök, hogy ezt hallom – mosolygott a Jedi. – Reméltem, hogy ki tudja fizetni a hajója javítását, de nem miatta jöttem. Azért vagyok itt, hogy segítsek. Mármint a csata utáni helyreállításban…

Igen, ennek tényleg van értelme, állapította meg Piralli.

– Szabad? – kérdezte Harro a társaság mellett lévő szabad székre mutatva.

– Azt… azt nem, bocsánat – felelte a sullusti.

– Talán foglalt? – tudakolta a Jedi.

– Mondhatjuk.

– Egy barátunké volt – magyarázta Moona –, de ő sajnos meghalt a csata közben.

– Értem. Sajnálom – felelte Harro. – És ellenezte volna, hogy ide üljek?

Moona Pirallira pillantott, aztán megrázta a fejét.

– Viccelsz? Azonnal leugrott volna arról a székről, hogy felajánlja egy Jedinek.

Piralli elmosolyodott Keth ragyogó arcának emlékétől, aztán sietve felszabadította a helyet.

– Azt hiszem, igazad van.

– Akkor, nem bánjátok? – érdeklődött a Jedi.

– Tehetünk kivételt. – Piralli a csizmájával kijjebb húzta a széket. – Csak most az egyszer.

Harro elmosolyodott. Leült egyik karját a pultra támasztva. Moona és Erta mellé telepedett.

– Szóval, te tudod, mi van a dobozban? – kérdezte végül Erta.

– Ha van időtök, elmesélhetek egy rövid történetet, ami talán fényt deríthet a rejtélyre.

– Épp ráérünk, nem? – vágta rá Piralli.

– De – ismerte el Moona.

– Rendben. – Harro megköszörülte a torkát. – De azt hiszem, szükségem lesz egy italra.

– Ezek a Jedik! – forgatta a szemét Moona, de aztán átcsúsztatta a saját, érintetlen italát a pulton.

– Nagyra értékelem – köszönte meg Harro. Belekortyolt a kék mappába, aztán elismerő hangot adott ki, majd visszatette a pultra. – A történetem sok évezreddel ezelőtt kezdődik, amikor a Régi Köztársaság még egészen máshogy nézett ki, és a galaxis nagy részét még nem tárták fel. A Jedi Rend erős volt, és más Erő-használókkal kellett szembeszállniuk, akik a sötét oldal erejét használták, és hagyták, hogy a félelem és a harag uralkodjon rajtuk.

– A Sithek – suttogta Erta, szinte tiszteletteljesen. Harro bólintott.

– Igen, a Sithek. Élt egy Sith nagyúr, aki úgy üldözte a Jediket, mint senki más. Darth Caldoth néven ismerték, és évtizedeken át akadálytalanul folytatta a hadjáratát. Sok Jedi szállt szembe vele, de a legtöbbjük soha nem tért vissza. – Harro újra kortyolt az italából, azán folytatta: – Nos, volt egy Jedi, egy Pelopy Vus nevű nő, aki úgy döntött, hogy egyetlen célnak szenteli az életét: véget vet Caldoth rémuralmának. Belefáradt abba, hogy látta a társai bukását, és eltökélte, hogy megment másokat ettől a sorstól.

– Vus bölcs volt, és tudta, hogy ha egyszerűen csak megpróbálna szembeszállni vele, ahogy a többiek tették, rá is halál vár, mert Caldoth értett a kardforgatáshoz, a sötét oldal ereje pedig komoly előnyhöz juttatta. Olyan fegyverre volt szüksége, amely egyszer s mindenkorra véget vethet a Sith uralmának. Valamire, amire ő soha nem számítana.

– Egy bomba? – kérdezte Erta.

– Nem – nevetett Harro –, hanem valami sokkal titokzatosabb. Valami, ami képes megfékezni az erejét. Egy börtön. Így hát több évig tartó küldetésbe kezdett, ősi és titkos tudást keresett, beutazta az ismert galaxis minden szegletét, hogy válaszokat kapjon.

– De Caldoth ravasz volt, és hamarosan megneszelte, hogy miben mesterkedi Vus. Így hát ahelyett, hogy elébe ment volna, úgy döntött, csapdát állít, mert ő már csak ilyen volt. Elkezdett ügynökökön és tudatlan civileken keresztül történeteket terjeszteni. Elhintett információkat és nyomokat, amik veszélyes útra vezették a Jedit. Úgy csinált, mint egy tookamacska, ami a zsákmányával játszadozik. Óvatos volt, mindig csak annyi információt adott ki, hogy Vus azt higgye, jó nyomon jár. És Vus hamar el is hitte, hogy mindent megtalált, amit keresett – a szükséges leírásokat, amik elmondják neki, hogyan építsen meg egy kicsi, de az ősi rítusok erejével átitatott üvegdobozt, ami egyfajta börtönként szolgál; ami kiszívja az áldozat életesszenciáját, és örökre bezárja a hat kis fal közé.

Moona tágra nyílt szemmel hallgatta a történetet.

– Egy üvegdoboz… – motyogta maga elé, de Harro felemelte az egyik ujját, hogy folytathassa.

– De Vus nem tudott a csapdáról. Kétségbeesetten próbálta elkapni a nagyurat, ezért sietve elvégezte a szükséges rituálékat a doboz létrehozásához, még úgy is, hogy az ehhez szükséges hatalom az Erő sötét oldalától származott.

– Nem tetszik, amilyen irányban haladunk – szúrta közbe Erta.

– Caldoth csapdájának az a zsenialitása, hogy Vus terve működött volna, ha megérti, hogyan kell használni az ereklyét az elkészülte után. De Caldoth gondosan ügyelt arra, hogy ezt az információt megtartsa magának. Így, amikor a rituálé végül befejeződött, Vus nem tudta, hogyha ő maga nyitja ki a szelencét…

– Azzal saját magát börtönzi be – fejezte be a mondatot Piralli. Harro elismerően bólintott.

– Abban a pillanatban, hogy felemelte a fedelet, a doboz kiszívta az életesszenciáját és magába zárta. Csak a teste üres héja maradt hátra. – Hátradőlt a széken, és érdeklődve végignézett a társaságon.

Moona elborzadva nézett a pulton heverő üvegdobozra.

– Úgy érted, ha kinyitottam volna azt a valamit…

– Ki tudja, mi történhetett volna – vont vállat a Jedi.

Piralli látta, hogy Moona nagyot nyelt, majd odahajolt, és súgott valamit Ertának, aki nyomatékosan bólintott. Aztán Moona óvatosan felkapta a dobozt, és a Jedi felé dobta, mintha nem tudna elég gyorsan megszabadulni tőle.

– Tessék, a tiéd.

Harro elkapta, és kérdő arckifejezéssel nézett a twi’lekre.

– Azt akarod, hogy az enyém legyen?

– Nem akarom, hogy bármi közöm legyen hozzá a jövőben – felelte Moona és egy lépést hátrált. – Meg tudsz tőle szabadulni? Te egy Jedi vagy. Tudod, mit kell tenned.

– Ha biztosan ezt akarod…

– Biztos vagyok benne. – Moona feltartotta a kezét. – Kérlek, vidd el azt a valamit a közelemből. Én pedig megyek, és elbeszélgetek Spinrannal.

– Rendben. – Harro becsúsztatta a dobozt a köpenye alá. Elvette a kék mappát a pultról, és az utolsó cseppig megitta, aztán felállt. – Nos, jó volt beszélgetni veletek – mondta. – De tényleg jobb, ha ezt biztonságos helyre viszem.

– Igen, köszönöm – felelte Moona, aki láthatóan alig várta, hogy a doboz eltűnjön a közeléből. Idegesen intett a Jedinek, majd visszafordult a pult felé, hogy felhívja magára az öreg Chatho figyelmét.

Harro az ajtó felé indult, de Piralli utána sietett, és a karjára tette a kezét.

– Ez a történet… Valódi?

A kérdés hallatán Harro egy pillanatig elgondolkodott, mielőtt válaszolt volna:

– A mi szemszögünkből nézve ez csak egy történet.

– De, amiket meséltél, azok valóban megtörténtek? – erősködött Piralli. – Vagy ez csak egy legenda?

Harro ravasz vigyorral nézett rá.

– Számít ez, ha élvezet a hallgatása?

– Gondolom, nem – ráncolta a homlokát a sullusti.

– Ha nyitott vagy, minden lehetséges – bölcselkedett Harro. – Akár még a Jedik furcsa meséi is.

Piralli visszapillantott Moonára, aki a pult fölé hajolva újabb kört rendelt az öreg Chanthótól, majd visszanézett Harróra.

– Szóval, mi van valójában a dobozban?

Harro megütögette a köpenye zsebét, és kacsintott egyet. Aztán megfordult és elment.

Piralli mosolyogva megrázta a fejét, aztán visszatért a helyére, ahol már várta a friss ital. Moona ismét átkarolta Ertát.

– Hát, ez aztán közel volt – sóhajtott fel megkönnyebbülten. – Hála a fénynek, hogy a Jedi most bukkant fel.

– Igen. – Piralli elvigyorodott. – Pontosan tudta, hogy mivel van dolga. – Körülnézett. Kradon épp visszatolta Keth székét a pult alá.

– Kradon szerint minden rendben lesz – mondta a villarandi.

Piralli a barátai körébe zárva csak egyetérteni tudott.

– Azt hiszem, igazad van – jelentette ki. Kradon csattogtatni kezdte az állkapcsait.

– Kradon levonja a számládról az extra krediteket, jó?

– Milyen krediteket? – kérdezte Piralli.

– Á, nem tudtad? Kradon bevezetett egy új pótdíjat. A Jedik emelt költséget fizetnek.

– De hát az az én italom volt! – értetlenkedett Moona.

– Kradon megérti. De mit tehetek, hm? Mit tehetek? A szabály az szabály.

Piralli Moonára nézett, aztán mindketten hangos, zsigeri nevetésben törtek ki. És ez a nevetés tényleg nagyon jól esett.

VÉGE

A novella hamarosan letölthető lesz a swfantranslations.webnode.hu oldalon, sok más rajongói fordítás mellett.

Ha olvasnál még a történetben szereplő Sith nagyúrról, ajánlom  figyelmedbe a Sziklatekintet és Az aranykalitka c. novellákat.