Az Eiram és az E'ronoh nagykövetei megérkeztek a Jedhára, azonban a béketárgyalás megakadt egy robbanás miatt. A helyzet pattanásig feszült, a két fél egymást vádolja. Úgy tűnik, a Szent Városban egyetlen hely maradt, ahol még nyugalom uralkodik, ez pedig a Megvilágosodás Bisztró, ahol Piralli és Moona épp a Jedik szerepéről veszekednek, amikor váratlan látogatók érkeznek.

A Megvilágosodás meséi új fejezetében a két megszokott törzsvendég kap szerepet, az ő szemszögükből láthatjuk, hogyan alakulnak a dolgok a Jedhán. A novella története A Jedha ostroma alatt játszódik, nagyjából a 60. és a 61. jelenetekkel párhuzamosan. A novellát George Mann írta, és az Insider magazinban jelent meg 2023. március 14.-én.

– Csak azt mondom, hogy Keth sok időt tölt az új Jedi barátjával. Túl sok időt, ha engem kérdezel.

– Nem tettem – szúrta közbe Piralli. A sullusti a szokásos székén ült a bárpultnál, fejét az itala fölé tartotta a gyér fényben. A pult másik oldaláról Kradon – a Megvilágosodás Bisztró rovarszerű tulajdonosa – furcsa, trillázó kuncogást adott ki.

Moona zavartan nézett Pirallira.  

– Mit nem tettél?

– Nem kérdeztelek – felelte Piralli, és vigyorogva felnézett. – Nem kérdeztem a véleményed.

– Miről?

– Nem számít – mondta a sullusti a szemét forgatva. – Különben is, Keth dolgozik. Ezt te is tudod. Az egésznek a békeszerződéshez van köze, amit az Eiram és az E'ronoh köt. És a dolgok nem mennek túl jól. Valaki megpróbálta szabotálni az aláírást egy bombával. A Jedik mindent megtesznek, hogy összetartsák ezt az egészet, és megakadályozzák, hogy a két világ újra háborúba kezdjen. Keth pedig segít. Azzal a Jedivel együtt a dolgok sűrűjében vannak.

Moona tűnődve hallgatott, aztán nagyot húzott a kék mappából, végül megtörölte a száját a kézfejével.

– Hát, tudod, mit gondolok a Jedikről.

– Szerintem mindannyian tudjuk – gúnyolódott Piralli.

– Arrogánsak – kezdett magyarázatba Moona. – Azt hiszik, ők tudnak mindent a legjobban. Hogy ők az egyetlenek, akik meg tudják védeni a galaxist.

– Egész jó munkát végeznek, ahogy én látom – vont vállat Piralli.

– Honnan tudhatnád?

– Csak úgy tudom.

– A róluk szóló történetekből, amiket annyira szeretsz, ugye? A sok akció és határvidéki kaland.

– Hát, jobb, mint egy jedhai dokkokban robotolni, nem?

– Vigyázz, mit kívánsz, Piralli! Mindig ezt mondogattam Kethnek is. A kaland könnyen visszaüthet. Én? Én sokkal jobban szeretem a nyugodt életet.

– Valami azt súgja, hogy Keth és az új barátja nem értenének egyet – felelte Piralli.

– Nem mondhatja, hogy nem figyelmeztettem – vágott vissza a twi’lek, aztán az ajtóra pillantott. – Egyébként nem ő az egyetlen, akinek új barátja van.

– Nem? – kérdezett vissza Piralli. Érezhetően kíváncsi lett.

– Nem – jelentette ki Moona. – És ma este be fogom mutatni neked. Úgyhogy ajánlom, hogy a jobbik énedet vedd elő!

Piralli felnevetett.

– És ki ő, ki ez a barát? Hol találkoztál vele? Soha nem hagyod el ezt a helyet.

– Majd meglátod. És a báron kívül is van életem. Csak nem figyelsz oda. – Moona letette az üres poharát a pultra, aztán ismét az ajtó felé pillantott, amikor valaki belépett. Egy pillanatra csalódottnak tűnt, de aztán ráncolni kezdte a homlokát, és végül Pirallihoz fordult. – Még sosem láttam itt ilyen egyenruhát.

Piralli a nyakát nyújtogatva az új jövevény felé nézett. Embernek látszott, sötét bőrrel, fonott hajjal, és egy arannyal szegélyezett, takaros kék tunikát viselt. A pulthoz lépett, és alkarjával rátámaszkodott, miközben rendelt az ithori pultostól. Kimerültnek tűnt.

– Egy eirami biztonsági tiszt, ha jól látom – magyarázott Piralli halkan. – Láttunk néhányat közülük lent a dokkoknál, amint a nagykövetet kísérték a béketárgyalásra.

– Az egyik háborúzó bolygóról? – kérdezte Moona, és érdeklődve tanulmányozta az újonnan érkezőt. A férfi elkapta a tekintetét, és alig láthatóan biccentett. A twi’lek bizonytalanul a barátjára pillantott, miközben a férfi elvette az italát az öreg Chanthótól, és a pult mentén elindult, hogy csatlakozzon hozzájuk.

– Úgy nézel ki, mint aki kiérdemelte azt az italt – mondta Piralli a helyén megfordulva, és a magas söröspohár felé biccentve, amit a férfi a kezében tartott.

Az idegennek megrándult az ajka.

– Mondhatjuk így is. – Tisztelgésképpen felemelte a poharát, majd egyetlen, hosszú kortyban lehúzta a tartalma felét.

– Moona. Piralli – mutatkozott be a twi’lek.

– Paternok – felelte a férfi. Letette az italát a pultra. – Jó, hogy végre találok egy olyan helyet, amit érdemes meglátogatni ezen a poros vidéken.

– Gondolom hiányzik az óceán – mosolyodott el Piralli.

– Ismered az Eiramot? – Paternok meglepetten nézett a sullustira.

– Csak amennyire a hajótok legénységétől hallottam róla – rázta a fejét Piralli, aztán a saját egyenruhájára mutatott. – A dokkoknál dolgozom.

– Bánhatod, hogy nem láttad még. Sokkal szebb, mint amit valaha is el tudnál képzelni. Kristálytiszta óceánok, ameddig a szem ellát. A fény reggelente olyan ködöt hoz létre, ami betölti az eget, és a parton állva azt hiheted, hogy az egész galaxisban nincs semmi más, csak te és azok a táncoló színek. Nincs az Eiramhoz fogható hely.

– Nekem elég nedvesnek tűnik – fintorgott Moona. – És sósnak. Én jobban szeretem a sivatagi homokot.

– Gondolom – válaszolt a férfi rövid nevetés után –, mindenkinek mást jelent az otthon.

– Úgy hangzol, mint aki régen járt már ott – állapította meg Piralli. – Mint aki hosszú ideje eljött otthonról.

– Túl hosszú ideje – bólintott Paternok. – Ez a háború… mindent megváltoztatott. Cerox nagykövet – akinek a megvédése miatt vagyok itt – az elmúlt öt év nagy részét azzal töltötte, hogy világról világra járkált a határvidéken, és próbált támogatást szerezni a háborús erőfeszítésekhez. Még ha újra haza is mehetek, tudom, hogy már nem lesz ugyanaz. Többé már nem. Minden olyan… – Szünetet tartott. – Nehéz egy hely szépségét csodálni, ha közben bombák hullanak az égből.

– El sem tudom képzelni, milyen lehet – felelte Piralli.

– Ugyanakkor emlékeztetőként is szolgál. Így tudjuk, miért harcolunk – folytatta Paternok. – Az otthonunkért. Azért az életért, amit a háború előtt éltünk.

– Azt hittem, a háborúnak vége – ráncolta a homlokát a sullusti. – Nem emiatt vagy itt?

– Ha hihetünk a történeteknek – vont vállat Paternok. – Az Eiram és az E'ronoh örökösei összeházasodtak, és szándékukban áll megkötni ezt a szerződést, hogy véget vessenek a háborúnak. De ez nem olyan egyszerű, mint aláírni egy darab papírt és letenni néhány házassági fogadalmat, nem?

– Nem?

– Nem. – Paternok arckifejezése elsötétült. Újra nagyot kortyolt a sörből. – Az a helyzet, hogy a konfliktus mindkét oldalán vannak emberek, akik elvesztették a szeretteiket. Barátokat. Családtagokat. Öt éven át harcoltunk az E'ronoh ellen. Az egymás iránti gyűlölet még régebbre nyúlik. És most azt várják el tőlünk, hogy tegyük félre mindezt, és tegyünk úgy, mintha barátok lennénk egy királyi esküvő és néhány ember szava miatt, akik itt vannak a Jedhán?

Moona fészkelődni kezdett a székén. Folyamatosan az ajtó irányába pillantgatott, de az új barátja – bárki is volt az – még nem jelent meg.

– De szeretnéd, ha véget érne a harc, ugye?

– Természetesen – bólintott a tiszt. – De ez nem jelenti azt, hogy meg is bocsátunk. Vagy bármit is elfelejtünk.

– Hogyan kezdődött ez az egész? – kérdezte Moona az ajtó felé bámulva. Piralli követte barátja tekintetét. Egy másik jövevény lépett be a bisztróba, egy magas, sápadt nő, vörösesbarna hajjal, amit hátrafelé fésülve szoros kontyba kötött. Valamilyen hivatal vagy rang jelvényeivel díszített, zöld kabátot viselt. A ruha bal ujja a mellkasára volt tűzve, ami arra utalt, hogy a nőnek hiányzik az egyik karja.

Az új belépő váltott néhány szót a gloovai kidobókkal – a Csillám nővérekkel –, majd a bárpult felé vette az irányt. Piralli felhördült. Látásból már ezt az egyenruhát is ismerte. A nő az E’ronoh képviseletébe tartozott. Paternok bolygója a közelmúltban elrendelt tűzszünetig velük állt háborúban. A sullusti visszafordult a férfi felé, aki még mindig Moonával beszélgetett.

– … és akkor az E'ronoh mindenféle provokáció nélkül bombákat kezdett zúdítani az Eiramra.

Piralli a pultnál álló nőre pillantott. Látta, hogy a nő vállai megereszkednek egy hatalmas sóhaj kíséretében.

– Azért nem egészen így történt, ugye? – szólt közbe fáradtan.

Paternok felnézett, szemei elkerekedtek az egyenruhás nő láttán. A keze egyenesen a bal oldalán függő pisztolytáska – és a benne rejtőző sugárpisztoly – felé nyúlt.

– Átkozott e'roni! – morogta eltorzult arccal, ami egyszerre jelenített meg félelmet, ijedtséget és mélységes gyűlöletet.

A pisztoly felemelkedett, de egy hirtelen jött ütés kisodorta a férfi kezéből. Kradon egy pillanat alatt kimászott a pult mögül, hogy elejét vegye a lövöldözésnek.

A sugárpisztoly hangosan csattant a padlón. A bárban csend támadt. Minden tekintet a három alakra szegeződött – Paternokra, Kradonra és az újonnan érkezett nőre.

A nő vállat vont, leült a pulthoz, és várakozóan nézett az öreg Chanthóra.

– Úgy hallottam, ez az egyetlen hely a Jedhán, ahol tisztességes retsát lehet kapni.

Chantho halkan bólintott, és az üvegért nyúlt.

Piralli ekkor jött rá, hogy eddig visszatartotta a lélegzetét, így most gyorsan kiengedte. Moona a széke szélén ült üres pohárral a kezében, és Kradont figyelte.

A villarandi csattogó hangot adott az állkapcsával.

– Mindenkit szívesen látnak a Megvilágosodásban – magyarázta Paternoknak.

Az eirami a földön fekvő pisztolyára pillantott. Tépettnek tűnt. Itt állt előtte egy nő, aki megtestesített mindent, ami ellen az elmúlt öt évben harcolt. Miatta halt meg olyan sok katona, akiket ismert. Itt állt előtte az ellenség, és szemérmetlenül italt rendelt. Nem számított, hogy a vezetőik épp egy békemegállapodást készültek aláírni – ez semmit sem változtatott az emberek érzésein. Piralli ezt meg is értette. De ezek ketten a békedelegációk tagjaiként jöttek ide. Nem számított, mit mondott Paternok a bizalom hiányáról, vagy arról, hogy nem képes megbocsátani. Egy választása maradt: közös nevezőre kellett jutnia azokkal, akiket ellenségnek tekintett.

– De hogy hagyhatod, hogy… – kezdett ellenkezni a férfi, de Kradon leintette.

– Mindenkit. Kradon minden lényt szívesen lát… amíg azok tartózkodnak az erőszaktól, és nem bocsátkoznak teológiai vitába. – A villarandi tulajdonos mintha már ennek gondolatától is megborzongott volna.

A pillanat elnyúlt. Paternok belátta, hogy nem tanácsos ujjat húzni Kradonnal, és nagyot sóhajtott. Lehajtotta a fejét.

Kradon megérintette a férfi vállát és finoman, de határozottan visszalökte a székre.

– Nos, Kradon látja, hogy új barátokat szereztél. És a poharad üres! Miért nem lazítotok egy kicsit, és isztok még egyet, hm? Kradon szerint ezt a kört Piralli állta.

Mielőtt a sullusti tiltakozhatott volna, Kradon visszasietett a pult mögé, és belekezdett újabb három ital előkészítésébe.

Piralli felsóhajtott. Akkor ez az ő köre lett. Ezen a helyen semmi sem maradt észrevétlen. Főleg Kradon előtt nem. Gyorsan az elejtett pisztoly felé pillantott, de a jelek szerint a villarandi már azt is eltüntette.

Az e'roni nő elfogadta az italt az öreg Chanthótól, aztán óvatosan felmérte a társaságot a pohara pereme fölött. – Kimbral – mondta. – Ha esetleg kíváncsiak lennétek rá.

Moona a szokásos rövid bemutatkozással válaszolt. Amikor Paternokra került a sor, habozott, rápillantott, mintha engedélyt kért volna, de amikor csak üres arckifejezéssel találkozott, őt is bemutatta. Kimbral néma elismeréssel belekortyolt az italába.

– Szóval te is harcoltál a háborúban? Így vesztetted el a karodat? – kérdezte Moona. Piralli a szemét forgatta. Moona mindig is nagyon tapintatos volt.

Kimbral ajkai mosolyra húzódtak, de a szemei komolyságot sugalltak.

– A Salamento-híd csatája – kezdte. – A legrosszabb dolog, amit valaha láttam. Pilóta voltam. Méghozzá tapasztalt pilóta. De átrepülni azon a föld-levegő tűzviharon... Tizenhét barátomat vesztettem el azon a napon. Tizenhetet. A hajóik apró napokként robbantak fel a horizonton. És én még a szerencsésebbek közé tartozom, mert amikor eltaláltak, csak egy végtagomat veszítettem el. – Felhajtotta az itala felét. – Higgyétek el nekem, nem tudjátok elképzelni azt a földi poklot, amibe mi ott belekeveredtünk.

– Én igen. – Minden fej Paternok felé fordult, aki olyan erősen markolta az italát, hogy az ujjbegyei elfehéredtek.

– Ott voltál? – kérdezte Kimbral.

– Még mindig emlékszem a perzselő ózon szagára, amikor az energiacellák lemerültek. A szétszakadó fém sikolyára. A robbanások utófényére, ahogy az egész égboltot bevilágították. –  Elfordította a tekintetét. – Nem te voltál az egyetlen, aki embereket veszített azon a napon. A bátyám is meghalt. A feleségem… – Elhallgatott, aztán megköszörülte a torkát, de nem tudta vagy nem akarta folytatni.

Pillanatnyi csend következett be, amit csak a kintről beszűrődő, szokatlanul harsány tömeg zaja tört meg.

– Sajnálom – mondta Kimbral.

– Mit? – fordult oda a nőhöz Paternok vádló tekintettel. – Hogy részt vettél a bombázásban? Vagy hogy elkezdtétek a háborút?

– Mindazt, amit mindketten elvesztettünk. Mindenkit. Mindazt, amivel megfizettünk ezért a háborúért. – A nő beszívta az alsó ajkát. – Nem igazán számít, ki kezdte a dolgokat, nem? Mindketten úgy gondoljuk, hogy a másik oldal a hibás. De igazából az számít, hogy megtaláljuk a módját, hogyan vessünk véget ennek. Mielőtt bárkinek tovább nőnének a veszteségei.

Paternok nyelt egyet. Úgy tűnt, egy pillanatig elgondolkodik a nő szavain.

– Talán igazad van. – Végigsimított a haján. – Én csak… csak azt akarom, hogy mindennek vége legyen. Lehet, hogy nem tudunk megbocsátani vagy felejteni, de talán nem is kell. Talán elég, ha egyszerűen továbblépünk.

– Erre iszom – emelte a magasba a poharát Kimbral.

Paternok egy pillanatig a nőt tanulmányozta, de végül bólintott, és ő is a magasba emelte a poharát.

– Na, ugye – szúrta közbe Moona. – Nem is volt olyan nehéz, ugye? Ez a békefenntartás elég könnyen megy. Kinek van szüksége itt a Jedikre?

A két veterán Moona felé fordult, aztán halk nevetésben törtek ki. Eközben a twi’lek ismét a csukott ajtóra pillantott.

– Biztos vagyok benne, hogy a barátod hamarosan itt lesz – nyugtatta Piralli, érzékelve Moona izgatottságát.

– Nem erről van szó – válaszolt Moona. – Hallgasd!

– A tömeget?

– Nem. – Csendre intette a többieket. Piralli feszülten figyelt. – Ez a zaj… Mintha lövések zaja lenne!

Kradon az ajtó felé indult. Utat tört magának a Csillám nővérek között, hogy megnézze, mi történik az ajtókon túl.

– Kradonnak nem tetszik ez a látvány – mormolta.

Piralli, Moona és a többiek odasietettek.

Odakint az emberek fedezéket keresve menekültek, miközben hajók siklottak el a fejük fölött, hogy végrehajtódroidokat, különös fegyverplatformokat és több szakasznyi, egyenruhás katonát szabadítsanak a közeli utcákra. A távoli épületek tetején sugárnyalábok villogtak. A közelben az emberek ijedten sikoltoztak.

– Azok ott eirami katonák! – jegyezte meg Paternok feszült hangon. – Cerox nagykövet bevetette a csapatokat.

– Azok pedig e'roni hajók – tette hozzá Kimbral.

– Akkor a béketárgyalások kudarcot vallottak – összegezte Kradon. – A háborútok eljött a Jedhára.

Egy pillanatig senki sem szólalt meg, a kimondott szavak súlya fokozatosan beléjük ivódott.

Kimbral lassan Paternok felé fordult, arckifejezését bánat öntötte el.

– Én… én… – Megtántorodott, de végül összeszedte és kihúzta magát. – Örülök, hogy megismertelek, eirami.

– Hasonlóképpen, e'roni – bólintott Paternok.

Kimbral egyetlen szó nélkül megfordult, és a Csillám nővérek mellett kilépett a Megvilágosodásból. Nemsokára eltűnt, alakját elnyelte egy elhaladó hajó árnyéka.

– Nem – suttogta Moona, mintha az egyszerű tagadás megakadályozhatta volna a szemük előtt kibontakozó borzalmakat. Mintha ez meggátolta volna Kimbralt, hogy visszatérjen a harcokba.

Paternok leporolta az egyenruháját, és tett egy lépést előre, de Piralli a karjára tette a kezét, és visszatartotta.

– Ugye nem akarsz kimenni oda? Ugye nem akarsz harcolni?

Paternok finoman kiszabadította a karját.

– Van más választásom?

– Az előbb kész voltál feladni, kész voltál fegyverszünetet kötni. Azt mondtad, csak azt akarod, hogy vége legyen ennek az egésznek.

– Úgy tűnik, ez már nem a mi kezünkben van – felelte Paternok. – De mindazonáltal köszönöm nektek, barátaim, hogy álmodhattunk a békéről. Még ha csak egy pillanatra is.

Kiment az ajtón, és egy közeli mellékutca felé fordult, hogy ott keressen fedezéket. Egy másik hajó csikorogva suhant el a közeli háztetők felett, és tüzet nyitott.

Piralli visszafordult a bárpult felé, és megrázta a fejét.

– Bármi is folyik odakint, én nem akarok részt venni benne. Azt javaslom, maradjunk itt, és várjunk, amíg…

– Megtámadtak – kiáltotta ekkor Delphine, mintegy félbeszakítva a sullusti gondolatmenetét.

– Hogy érted azt, hogy „megtámadtak”? – kérdezte Piralli, és éppen időben fordult meg, hogy lássa, amint egy magas ember férfi bisztró felé rohan egy fémrúddal hadonászva. A következő pillanatban a férfi arca találkozott a toronymagas gloovai öklével. Nagy puffanással elterült a földön, de ekkor újabb alakok bukkantak fel. A kinézetükből ítélve zendülők lehettek, és a jelek szerint rendkívül dühösek voltak.

Valahol a távolban felrobbant egy épület.

– Vissza, vissza! – harsogta Kradon olyan éles és magas hangon, amilyet Piralli még soha nem hallott tőle. – Úgy tűnik, Kradonnak nagyon szomjas vendégeket kell kiszolgálnia.

Ám a viccen senki sem nevetett. Ezúttal nem.

Miközben Piralli – Moona karját megfogva – hátrálni kezdett, a zendülők hada egyre közelebb ért a Megvilágosodás Bisztró ajtajához.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK…

A novella sok már rajongói fordítás mellett letölthető a swfantranslations.webnode.hu/letoltesek/ oldalon.