A novella a Myths & Fables antológiakötet részeként jelent meg 2019-ben. A történet valamikor a Sithek aranykorában játszódik, a középpontjában pedig egy Sith-tanítvány, Ry Nymbis áll, aki Darth Caldoth mellett kezdi meg tanulmányait az Erő sötét oldalának ösvényén.
Z ELHAGYATOTT MORABAND BOLYGÓ egyik viharvert hegyének tetején egy köpenyes twi’lek szobra áll.
Több ezer évvel korábban, az ősidőkben, amikor a világot még Korriban néven ismerték, ez a magányos alak a sivár tájra vetette tekintetét. A Morabandra érkező, tiltott tudás után kutató zarándokok pedig mindig kitérőt tettek az úticéljuk előtt, hogy leróják tiszteletüket a meg nem nevezett alak előtt, akinek elképesztően nagy tetteket tulajdonítottak, lévén egy megdöbbentő hírű Sith-harcos lehetett, ha ilyen emlékművet emeltek a tiszteletére.
A zarándokok közül akadtak olyanok, akik áttanulmányozták az ősi szövegeket, csak hogy utalásokra leljenek a magányos alakot illetően, de ha valaha írtak is a tetteiről, a galaxis történetéből ezeket kitörölték, mert egyetlen árva nyomot sem találtak, ami rá utalt volna. Csak az a kísérteties légkör maradt utána, ami a hatalmába kerítette azokat, akik a twi’lek kőből vésett arcára pillantottak, valamint azok a történetek, amiket ők maguk találtak ki arról, hogy miként hódított meg egész világokat, miként vértezte fel magát olyan hatalommal, hogy az ellenségei azonnal menekülésbe fogtak félelmükben, mert az arcát látni egyet jelentett a biztos halállal.
Egyesek azt állították, hogy látták, ahogy a szobor ébenfekete könnyet hullajt a hajnal eljövetelekor. Egyetlen csepp gördül le hideg, kemény arcán, mintha csak a következő nap elmúlását siratná.
Ezek miatt a szoborra különféle jelzőket aggattak, említették Síróként, Néma Figyelőként, vagy épp Vésett Nagyúrként, és még sok másik néven, amik elképzelt természetéből fakadtak. Azonban az igazság közelébe senki sem járt, mert a szobor eredete sokkal furcsább és tragikusabb volt, mint akár egyetlen zarándok is képzelte volna.
A történet egy Ry Nymbis nevű fiatal twi’lekkel kezdődött, aki születése pillanatától fogva csak gondot jelentett az anyja számára. Még a rylothi bábák is valami furcsát éreztek a csecsemőben, amikor megfürdették és megtörölték, aztán visszaadták az anyának. A lehető leghamarabb hazaengedték a nőt az orvosi létesítményből, így a szükségesnél nem kellett több időt eltölteniük a gyermek társaságában.
Az anya próbálkozott – mert szeretni és védelmezni akarta a gyermekét, mint az anyák többsége –, de nem tudott szabadulni a rossz érzésétől még akkor sem, amikor a csecsemő a kiságyban aludt. A gyermek apja hamar távolságtartó lett a fiút körülvevő aura miatt. Nem sok szerepet vállalt a fiú nevelésében, inkább az otthonától távol vállalt munkát, ami azt eredményezte, hogy a feleségével is teljesen elidegenedtek egymástól, végül pedig el is váltak.
Miközben a gyerek nőtt, a nagynénik, a nagybácsik, az unokatestvérek és a játszótársak is távol maradtak, mert mind érezték a fiúból áradó furcsaságokat. Senki sem tudta pontosan megnevezni a problémát, de a többség mély nyugtalanságot és igazságtalanságot érzett, mintha a gyermek ilyen összeférhetetlen természettel született volna; mintha valami rossz fertőzte volna meg a lelkét.
Külsőleg a fiún nem jelentkeztek a furcsa személyiségére utaló jelek, nem gyakorolt rá hatást fizikailag, de hamarosan – túlságosan is jól – megértette a másokra gyakorolt hatását. Emiatt magányossá és csendessé vált.
Végül az anya teljesen kétségbe esett, miután hosszú hónapokon keresztül próbálta elrejteni a szégyenét. Azon gondolkodott, mi tévő legyen. Meglátogatott igazmondókat és orvosokat, és bár mindegyikük elismerte a fiú szokatlan természetét és a másokra gyakorolt hatását, egyik sem tulajdonított különösebb jelentőséget az állapotának.
Aztán egy nap, amikor már közel járt ahhoz, hogy végleg feladja, az anyát egy köpenyes alak környékezte meg a piacon. A férfi – egy olyan faj egyede, amilyennel a nő korábban még nem találkozott – kedvesnek és őszintének tűnt, és a többiekkel ellentétben úgy tűnt, tényleg segíteni szeretne. Azt állította, meg tudja magyarázni a fiú szenvedésének forrását, és azt is tudja, mivel lehet orvosolni a helyzetet. Így a nő elvezette a férfit az otthonukba, ahol az idegen jóslatokat mondott a gyerek jövőjét illetően.
A fiú – állítása szerint – nagy hatalommal született. Kapcsolódott az univerzumot összetartó Erőhöz, de megfelelő figyelem hiányában, veszélyessé vált azok számára, akik a közelébe kerültek. A fiú belsőjében növekvő hatalmat azonban a megfelelő csatornákon keresztül kell ápolni, hogy megtanulhassa jobban irányítani. Csak akkor találhatja meg a békét ő maga, és azok is, akiket hátrahagyott.
Az idegen – aki Darth Caldoth néven mutatkozott be – elmagyarázta, hogy egy nagy rendhez tartozik, és ha az anya beleegyezik, a szárnyai alá veheti a fiút, aki a tanítványaként fogja szolgálni.
Az anya komolyan vívódott a férfit hallgatva, elvégre a furcsaságai ellenére is mindennél jobban szerette a fiát, ugyanakkor felismerte az idegen szavaiban rejlő igazságot. Tudta, hogy a gyermeke sosem lesz boldog a Rylothon, mert mindenki el fogja kerülni, és sosem fogadhatja majd el önmagát. Félt tőle, hogy haragja növekedésével rosszra fogja használni a hatalmát, és azok ellen fordítja, akik elutasították. Megértette, hogy ezzel a hatalommal a kezében veszélyt jelenthet másokra, sőt még önmagára is.
Az anya a könnyeivel küszködve beleegyezett, hogy Darth Caldoth elvigye a fiút, mert tudta, hogy az útmutatásával a gyermeke kivirulhat. Elbúcsúzott a fiától, aztán Caldoth átvette, és egy-kettőre a hajóján kötöttek ki. A fiú soha többé nem térhetett haza a Rylothra.
Így kezdődött Ry Nymbis kiképzése.
Darth Caldoth azonban szélsőséges módszerekkel tanította a fiatal twi’leket. Amit a gyerekben látott, az a gyűlölet magja volt, amiről pontosan tudta, hogy alakítható és formálható. Az útmutatásával a gyermek megérheti a Sithek útjait, és hatalommá alakíthatja a gyűlöletét. Caldoth elsőként Simoth erdei világán hagyta a fiút egy rabszolgatáborban, ami arról vált híressé, hogy az itteni rabokból kerültek ki az ismert galaxis legvérszomjasabb gladiátorai.
Miután átvették a fiút, rögtön a verembe dobták, és kihívások sorával kellett szembenéznie a slothkinoktól kezdve a krastenane-okig, diagonáktól – a legrosszabbnak számító – másik rabszolgákig. A gyermek azonban mindet legyőzte, és az idő múlásával egyre erősebbé és mozgékonyabbá vált. A harci képességei megélesedtek, miközben fellobbantotta a gyűlölete lángjait. Megtanulta, hogy a gyilkolás éltesse; hogy ne bízzon senkiben, csak saját magában. Megtanulta, hogy hogyan éljen túl az esélyek ellenére is. Amikor megsebesült, befogadta a fájdalmat és egyre erősebbé vált általa. A többi rabszolga kerülte őt, mert tisztelték és féltek attól, amivé a fiú vált. A twi’lek megfeledkezett az anyjáról és Darth Caldothról, ellenben eggyé vált a verem világával. Nem ismert semmi mást, csak a harcot. Abban a sivár kemencében kovácsoltak belőle erős fegyvert.
A gyermek hét éven át élt a simothi rabszolgatartók bajnokaként, mígnem egy fényes, tiszta napon egy hajó bukkant fel az égen, és végigrepült a magasodó malmafák lombkoronái felett, aztán leszállt a tábor külső területén. A hajóból előbukkanó alak fekete selyemruhát viselt, egyik kezében vörös szablya villant – Ry Nymbis virágzó gyűlöletének színe. A jövevény percek alatt mészárolta le a rabszolgatábort – a rabszolgatartókat és a foglyokat egyaránt –, kivéve a fiút, akit letérdeltetett a sárba, mielőtt hátravetette csuklyáját, és felfedte az arcát.
Az idegen szempár emlékeket ébresztett Ry Nymbisben. Emlékeket az otthonáról, ahonnan ide került, Simoth rabszolgái közé. Ry feldühödve kapott a kardja után és rohamra indult a jövevény ellen.
Azonban – bár éveken át küzdött a veremben különféle lények és rabszolgák ellen – Darth Caldoth jobb harcosnak bizonyult. Egyetlen csuklómozdulattal lefegyverezte a fiatal twi’leket, aki a földön kötött ki. Az egyik lekkuja vége még parázslott. A fiú legyőzötten feküdt a sárban, a Sith szablyája pedig egyenesen a torkának szegeződött.
A twi’lek megalázása teljessé vált, Darth Caldoth pedig elmagyarázta a fiúnak, hogy most már kezdetét veheti az igazi kiképzése.
A próbák súlya alatt a fiatal fiú összeroppant volna, azonban a gladiátorképzőben eltöltött évek megkeményítették Ry Nymbist. Nem érzett bűntudatot a gyilkoláskor, ugyanakkor bátran szembenézett a saját halálának lehetőségével. Felnőtt, és hitt a saját felsőbbrendűségében, mert tudta, hogy a galaxisban csak a mestere birtokol olyan hatalmat, amivel legyőzhető.
Ketten együtt beutazták az egész a galaxist, átláthatatlan célú küldetéseket vállaltak el, ősi kincsek poros halmait kutatták fel vagy régóta csendes csatamezők maradványait fésülték át rejtélyes tárgyak után kutatva, amikkel bővíthették Darth Caldoth egyre növekvő gyűjteményét.
Végül egy ősi, omladozó templomban – egy titkos helyen, amit a régi korok Sith nagyurai szenteltek fel és véstek ki a fekete jade hegyoldalból egy elhagyatott holdon – Ry Nymbis újra magára maradt a félelmeivel. Hét nap és hét éjjel botladozott egyedül a rémálomba illő romok között, útját azok a kísértetek nehezítették, akik gyerekkorában is kísértették, például az őt megszülő nő kicsavarodott képe vagy azok a látomások, amik arról szóltak, hogy mivé válhatott volna. Mindezt az a hatalom alakította ki, amely égő magmaként áramlott az ereiben. Egytől egyig levágta a kísérteteket, ezzel elengedve a múltat, és tovább táplálva a mellkasában duzzadó gyűlöletet. Végül félholtra válva teljesítette a próbát, és újult erővel tért vissza a tanulmányaihoz.
Nem sokkal később elérkezett az ideje, hogy saját kardot készítsen. Darth Caldoth útmutatásával egy magányos lovagot üldözött egy éjszakai világ elektromos ködén át, míg végül Ry Nymbis összecsapott a harcossal a hamumocsarak mélyén. A twi’lek megfojtotta ellenfelét, és elragadta a fegyverét, aztán kitépte a fegyver szívét, és addig szorította, amíg az ki nem vérzett a kezében.
Bár Ry Nymbis ereje napról napra nőtt, a mestere iránt érzett gyűlölete is egyre fokozódott, mivel Caldoth megmutatta a tanítványnak a hatalomhoz vezető utat, de a twi’lek tudta, hogy pont a Sith nagyúr az, aki az útját állja a nagyság elérésében. Titokban mestere elpusztítását kezdte tervezgetni, és hogy hogyan lép majd a helyére. Ugyanakkor türelmes maradt, mert tudta, hogy ez kifizetődőbb, lévén sok mindent kellett még megtanulnia a Sithek útjáról.
A fiú előtt álló legnagyobb próba még hátra volt. Bízva abban, hogy a tanítványa készen áll, Darth Caldoth egy távoli, a Vad Űr hideg mélységében lévő aszteroidára küldte a twi’leket, ahol egy páratlan hatalmú Erő-kultusz követői erődöt emeltek, hogy elfedjék az ürességbe nyíló repedést. Darth Caldoth arra utasította a tanítványát, hogy nézzen mélyen az élő Erőbe.
A belső természetének sötét igazsága feltárult Ry Nymbis előtt, és három éjszakán át tartó őrület után újra erősebben és bölcsebben emelkedett fel. Most már ismerte az előtte álló utat.
Egykor a harc művészetét és a gyűlölet erejét tanulmányozta, most azonban az évezredes múlt misztikus művészeteinek megértésére vállalkozott Darth Caldoth felügyelete alatt. A mestere évszázadok óta kutatta a sötét művészeteket, és a rég elfelejtett alkímiai gyakorlatokat. Ezeket az archaikus erőket tanulmányozta, hogy egy nap ő is gyakorolhassa a hatalmukat.
A két Sith együtt merült el a morzsolódó tekercsek és kőmetszetek világában. Többségük olyan régről származott, hogy már mítoszok szóltak róluk. A nyelvezetük rég a feledésbe merült, alkotóik pedig rég kihaltak a galaxisból. Gonosz varászlatok áramoltak ki az ujjhegyeikből, és még a legnagyobb lovagok is megremegtek a félelemtől, amikor megjelentek. Mester és tanítványa megtanulta, hogyan kell hasznosítani a gyűlöletet olyan módon, amit a galaxisban előtte ezer évig nem látott senki.
Olyan hatalomra tettek szert, amivel már senki sem tudta felvenni a versenyt. Mestereivé váltak a tanulmányaiknak. Mégis – ahogy az lenni szokott az ilyen nagy hatalmú férfiaknál – Ry Nymbis nem érezte magát teljesnek. Éhsége és hatalomvágyra egyre nagyobb lett, mert a tanulmányévei alatt a twi’lek a gyűlöleten kívül mást is megtanult: irigységet és kapzsiságot.
Ry Nymbis így lett egyre gyanakvóbb a mesterével szemben. Úgy vélte, Darth Caldoth szándékosan visszafogja, és csak magának akarja a leghatalmasabb tanításokat, amiket kemény munka árán, együtt szereztek meg. Féltékeny düh forrt benne, ami lassan meggyújtotta a gyűlölete tüzét. Ry tudta, hogy hamarosan lépnie kell a mestere ellen, ha ki akarja aknázni a hatalma teljes potenciálját.
Darth Caldoth azonban ismerte a Sithek módszereit, hiszen valaha ő is tanítványként kezdett ezeken az ösvényeken járni, egészen mestere haláláig. A Sith teste most is ott hevert abban az elhagyatott templomi kriptában, ahol a twi’lek is szembenézett a múltja démonaival.
Caldoth mindig óvatos maradt, és sosem fordított hátat a tanítványának, így Nymbis tudta, hogy szemtől szemben kell kiállnia a mestere ellen, úgy viszont csak a biztos halál várta, mert bár a harcban talán felért a Sith nagyúrhoz, a duros férfi hozzáfért azokhoz a rituálékhoz és tekercsekhez, amiket elrejtett előle.
Türelme azonban elvékonyodott, ahogy a Sith egyre titokzatosabbá vált: ahol egykor biztatta a fiút, most lebeszélte a férfit. Ry Nymbis kezdte gyanítani, mi az igazság: Darth Caldoth egész idő alatt csak kihasználta. A tanítványává fogadta, hogy megszerezze az áhított tudást, és Ry Nymbis segített is elérni ezt a hatalmat.
Így indult egyfajta játék a két Sith között. Ry Nymbis fortélyosan közelítette meg a mesterét, és folyamatosan azon dolgozott, hogy elterelje a Sith nagyúr figyelmét. Ilyenkor belopózott a mestere szobájába, és rejtett tekercsek után kutatott, hogy aztán sietve áttanulmányozza őket, és megjegyezzen belőlük annyi mindent, amennyit csak tud.
Darth Caldoth, aki idősebb és bölcsebb volt, mint a twi’lek, hagyta mindezt, mert ezzel csak időt nyert magának, ráadásul mindez megmutatta, hogy a tanítványa mennyire elkeseredett. Viszont azt is tudta, hogy nem akadályozhatja a fiút azon az úton, amin járni kezdett.
Ez a tánc még hosszú éveken át folytatódott, és Darth Caldoth eközben egyre jobban elmélyedt az elfeledett művészetekben. Annyira rettegték a nevét a galaxisban, hogy még suttogva sem ejtették ki soha, mert attól tartottak, a puszta beszéddel megidézik, és a tapasztalat szerint pusztulás várt azokra, akik kihívták.
Darth Caldoth nem vetette meg a büszkeséget, és miközben a hatalma egyre nőt, felkutatta azokat, akik hűségesküt tehettek neki, valamint elkezdett kiépíteni egy nincstelenekből álló hadsereget, a rabszolgák birodalmát. Eközben Ry Nymbis csak figyelt és tervezgetett. Rég megunta már, hogy a mestere óhajait teljesítse. Úgy érezte, elérkezett a pillanat, hogy lecsapjon, és igényt formáljon mindarra, ami a mestere birtokába került az évek alatt.
Eljött a nap, amikor visszatérve a Korribanra, Darth Caldoth egy emlékmű felállítását követelte a tanítványától – magasan az egyik hegy csúcsán, kilátással az alant elterülő, elhagyott síkságra –, ami majd figyelmeztetésül szolgál azok számára, akik alábecsülik az erejét.
Ry Nymbis kidolgozott egy tervet a mestere szobrának felállítására, ami állandó tisztelgést állít Darth Caldoth ereje előtt. Egy annyira élethű szobrot tervezett, hogy aki majd ránéz, elgondolkodik, hogy nem az igazi, legendákból ismert Sith nagyúr áll-e előtte. A twi’lek úgy tervezte, hogy beveti az egyik Sith-alkímiai rituálét, amit a mestere szobájából lopott el, és amivel biztosíthatná a szobor élethűségét. Egy rituálét, ami kővé változtatja majd a mestere húsát, és örök időkre egy rémálomba zárja majd. Ott a hegytetőn fogja Ry Nymbis elfoglalni mestere helyét, és a kiképzése végre véget ér.
Darth Caldoth bölcsessége azonban felért a tanítványa becsvágyához, és miután meghallgatta Ry beszédét a nagy emlékműről, hagyta, hogy a férfi a hegycsúcsra csábítsa, ahol megpecsételődik a sorsa.
Ry Nymbis örült, hogy működött a terve, és amennyire tudta, mestere mit sem sejtett a halálos tervről – mert az ő szemében Caldoth is átadta magát a saját arroganciájának, és az mindig elősegítette a tudatlanságot.
Amint a két Sith megérkezett a hegytetőre, ahol a köpenyükbe bele-belemart a szél, a twi’lek férfi végrehajtotta a rituálét. Egymás után motyogta az ismeretlen szavakat, és egyszer csak megérezte, hogy egy misztikus hatalom hullámzik át rajta. Úgy érezte, a kapcsolata az Erővel kimeríthetetlenné vált.
Ry Nymbis ellenben nem számolt mestere ravaszságával. Nem tudta, hogy az emlékmű csak egy újabb próbatétel volt, egy eszköz, amivel előcsalogathatta az áruló tanítványt. Darth Caldoth ugyanis sejtette, hogy a férfi elárulja majd, és készült is erre, épp ezért változtatta meg a szobájában elrejtett rituálé szavait.
Így történt, hogy Ry Nymbist a saját önhittsége pusztította el. A rituálé teljes sikerrel zárult, csak a mestere helyett saját változtatta kőszoborrá, a lábujjától a lekkuja végéig. A férfi a saját maga által megtervezett emlékművé vált.
A Sith nagyúr számított az események láncolatára. Az emlékmű elkészült, és mindörökké figyelmeztetésül szolgál majd azoknak, akik elárulnák.
Ezért áll hát egy magányos twi’lek szobra a Moraband egyik hegyének tetején. Még most is, ha valaki elég sokáig marad a szobor közelében, megláthatja az egyetlen fekete könnycseppet az arcán, ami talán a sötét rituálé egyik maradványa, talán a bukott tanonc gyötrelemének megtestesítője, aki azóta is csapdában maradt azon a morabandi hegytetőn.
A novellához érintőlegesen kapcsolódik a Sötét legendák: Az aranykalitka c. történet. Ha esetleg olvasnál még Darth Caldothról, ajánlom azt a novellát is, amit ide kattintva el is érhetsz.
