A novella eredetileg a Dark Legends antológiakötet részeként jelent meg 2020-ban. A Régi Köztársaságban a Jedi-lovagok voltak a béke és az igazság őrzői emberöltőkön át. Ám néha még a legjobb Jediket is megkísértheti a sötét oldal hatalma.
LT EGYSZER EGY Jedi-padavan, akit Sol Mogrának hívtak. Mestere, Nil Idyth olyan tehetséges volt, hogy a Jedi Rend, korának legkiemelkedőbb Jedi-lovagjának tartotta. Hírneve teljesen makulátlan volt, sohasem vétett egyetlen hibát sem hosszú, fényes karrierje során. A Jedi Templomban töltött első napjaitól egészen a későbbi, mesterként töltött évekig mindig igyekezett a lehető legjobban teljesíteni, és a Rendben mindenki hozzá fordult útmutatásért.
Idyth cselekedetei gyakran a növendékek között terjengtek, akik eltúlzott történetekkel szórakoztatták egymást a mester képességeiről, mint például a Basath jeges holdjának egyedüli felszabadítása, a Phandas mocsárszörnyének legyőzése vagy a gyilkos kísértet legyőzése a Coruscant alsóbb szintjein. Ez csupán néhány, Idyth számos hőstette közül, igazságtartalmuk pedig nem volt teljesen ismert, ugyanis a mester sosem kereste a dicsőséget, győzelmeinek hírét pedig többnyire csak Jedi Tanáccsal osztotta meg. Idyth ennek ellenére is egy elismert hőssé vált a társai körében, akik mindannyian felnéztek rá, így duzzasztva egyre jobban páratlan hírnevét.
Amikor a férfi tanítványának fogadta a fiatal Sol Morgát, az ifjú szíve majdnem kiugrott a helyéről, mert tudta, a lehető legjobb képzésben fog részesülni, amit a Rend biztosíthat számára. Azt is biztosan tudta, hogy egy ilyen megbecsült mester padavanjaként a többi tanítvány és az ifjoncok tisztelni és becsülni fogják őt.
Sol kiképzése keménynek, de gyümölcsözőnek bizonyult. Idyth mester nem tántorodott el attól, hogy a galaxis minden szörnyűségével szembesítse a tanítványát, és a Jedi Tanács legveszélyesebb küldetéseire is magával vitte, ahol szó szerinti és metaforikus szörnyekkel is találkozhatott. A mester úgy gondolta, ahhoz, hogy valaki igazán legyőzze a félelmeit, egy sötét tükröt kell a szívéhez tartania, így lehetősége lehet felismerni a rosszul vezetett élet veszélyeit, megismerheti azokat az utakat, amikre nem szabad rálépni, és elkerülheti azokat a döntéseket, amiket nem szabad meghozni. Csak úgy lehet igazán elkerülni a sötét oldal útjait, ha megismerjük, milyen körülmények vezettek rájuk. Sol Mogra tehát megismerte a Jedik tanításait és ugyanolyan erényessé vált, mint a mestere.
Ahogy teltek az évek, Sol Mogra magába szívta ezeket és más tanításokat, arra törekedve, hogy büszkévé tegye a mesterét. Így akarta bebizonyítani, hogy megalapozott volt Idyth belé vetett bizalma. A Tanács rendszeresen megdicsérte őt, és elégedetten figyelték, ahogyan a fiú lassan hátrahagyta gyermeki viselkedését és tiszteletreméltó fiatal férfivé vált. Hamarosan elég felkészült lett, hogy egyedül is küldetésekre mehessen, Idyth pedig minden alkalommal büszkén állt mellette, akkor is, amikor sikeresen tért vissza, és akkor is, amikor nem.
Történt egyszer, hogy egy visszatérése után mindenfelől mestere halálhírével szembesült. Hitetlenkedve, de kínzó gondolatokkal sietett végig a Templomon abban bízva, hogy végül megcáfolhatja a pletykákat.
Azonban nem így történt, és amikor a tanácsterembe ért – még mindig mocsártól sáros ruhában, bal combján fájdalmasnak tűnő sérüléssel –, a mesterek közölték vele, hogy a tanítója valóban elesett harc közben. Ami pedig még rosszabb, Idyth mestert egy orgyilkos ölte meg, akit egy bűnszervezet feje bérelt fel, mert – a Tanács szerint – trófeaként vágyott a mester fénykardjára.
Sol Mogra térdre borult. A mély veszteség és a felismerés, hogy a mestere mégsem volt halhatatlan, ledöntötte a lábáról. Úgy hitte, nem értékelte eléggé az együtt töltött pillanatokat, mert azt hitte, a mestere mindig mellette lesz és támogatja őt. Hogyha a legjobbak így eleshettek, mit jelentett ez az olyanok számára, mint ő maga, akik még mindig csak azt tanulták, hogyan váljanak igaz Jedi-lovagokká? Hogyan védhetnék meg magukat ők egy Idyth nélküli univerzumban?
A Rend minden tagja gyászolta Idyth mestert és történetekkel emlékeztek vissza vitézségére. Mogra azonban nem lelt nyugalomra a Templomban. Kérését, miszerint felkutatja az orgyilkost, és visszaszerzi mestere fénykardját, a Jedi Tanács elutasította. A Tanács tudta, hogy egy efféle küldetés zsákutcába terelné a fiatal tanítványt, ugyanis nem csak egy veszedelmes ellenféllel kellene szembenéznie – akit még Idyth sem tudott legyőzni –, de ha enged az érzelmeinek, akkor arról a gondosan kijelölt útról is letérne, amelyen a mestere elindította. Ehelyett összeállítottak egy csapatot, de nem a bosszú miatt, hanem hogy figyelmeztessék a bandavezért, és visszavegyék Idyth személyes tárgyait. Ezalatt Mogrának a Templomban kellett maradnia meditálni, hogy békét keressen az Erőben.
A Jedik nem hagyatkozhatnak az érzelmeikre, de volt egy tárgy, amit Idyth mester mindig magánál hordott. Egy faamulett, amit egy zsinegen lógva hordott a nyakában, és amit még mestere adott neki egykor régen. Solnak mindig is tetszett a kis ereklye. Úgy nézett ki, mint egy szem, aminek az íriszét egy mélyen a fába ágyazott, ragyogó kyberkristály alkotta. Idyth sosem vált meg tőle, és mindig azt mondta, hogy az talán egy ősi civilizáció hagyatéka, még az idők kezdete előtti korból.
Halála előtt a mester úgy rendelkezett, hogy az amulettet a padavanja kapja meg, így az Sol birtokába került, miután a csapatnak sikerült visszaszereznie – Idyth többi holmijával együtt – az Ixilixről.
Az amulett jó emlékeztetőül szolgált mestere tanításaira, és vigaszt nyújtott számára, amikor a nyakában lógott, mert nem érezte magát annyira egyedül. Mintha a mestere vele maradt volna, hogy erőt és bátorságot nyújtson neki.
Nem sokkal később – a fájdalmas veszteség ellenére is – a dolgok elkezdtek jobbra fordulni Sol Mogra számára. A Jedi Tanácsnak végzett küldetései mind rendkívül sikeresen zárultak és gyakran dicsérték őt makulátlan hozzáállása miatt, és amiért sikerült kiegyeznie saját magával. A Templomban mindenki azt monda, a mestere büszke lenne rá, és olyan jó Jedi lesz belőle, mint egykoron Idythből.
Így ment ez éveken keresztül, Sol Mogra pedig egyre népszerűbb lett a Rend köreiben. Nem sokkal később megkapta a lovagi címet, és mestere példáját követve elhagyta a Templomot, jó darabig nem is tért vissza. Ehelyett a Külső Gyűrű világait járta, és igyekezett rendet és biztonságot teremteni a viharos népek világain. Ahogyan korábban mestere, így az ő híre is gyorsan terjedt, mind a Jedik, mind ellenlábasaik körében. Sol – egyéb sikerei mellett – ekkoriban felszámolt egy négy rendszerre kiterjedő bűnszervezetet, kiállta a Herakal Próbáit, és véget vetett egy polgárháborúnak az Eremond szent holdján.
Csaknem egy teljes évtized telt el, mire Mogra visszatért a Coruscantra, ahol szívélyesen fogadták. Hamarosan padavant fogadott maga mellé, hogy továbbadhassa mestere hagyatékát a következő nemzedéknek.
Nagyjából ekkoriban történt, hogy egy sötét rettenet fertőzte meg a Coruscant alsó szintjeit. Egy köpenyes, csuklyás alak, aki élvezetet lelt az erőszakban, nyomában pedig csak holtestek maradtak. Coruscant népei félelemben éltek, mert nem tudták, mikor csap le újra az alak és milyen cél vezérli a kezét. A támadások összefüggéstelennek tűntek, mindegyik másik kerületben történt, és semmilyen kapcsolat nem mutatkozott sem az idő, sem a helyszínek, sem az áldozatok tekintetében. Az egyetlen közös pont az volt, hogy minden áldozat torkát összezúzták, valamint az, hogy az elkövető egyáltalán nem viszolygott attól, hogy szemtanúi is vannak a cselekedeteinek. Mintha szándékosan provokálni akarta volna a Jediket azzal, hogy az orruk előtt tevékenykedik.
Sol Mográt bízták meg azzal, hogy derítse fel a fenyegetést és annak eredetét, mert a Jedik biztosak voltak benne, hogy ilyen pusztításra csak valamilyen sötét erő lehet képes, és még közülük is csak a legmegbízhatóbb lehet képes arra, hogy azonosítsa azt.
A Jedi-lovag mélyre ereszkedett Coruscant városában, a gyilkosok és fejvadászok, csempészek és csalók közé. Odalent történeteket hallott egy hasonló figuráról, egyfajta szörnyetegről, aki évekkel korábban járta ezeket az utcákat. Eszébe jutott az az Idyth mesterről szóló történet, amiben levadászott egy lidércet, mielőtt hátrahagyta a bolygót. A lényről szóló pletykák ennyi éven keresztül is életben maradtak az emberek között, és nem értették, mit tettek, ami miatt a gonosz jelenés visszatért. Biztosan tudták, hogy a köpenyes alak és az egykori szellem egy és ugyanaz a személy.
Sol Mogra visszatért a Templomba, hogy a mesterektől kérjen tanácsot, de már nagyon kevés tényre emlékeztek Idyth nyomozásával kapcsolatban, mert a mester többnyire egyedül dolgozott, az eset pedig annyira régen történt, hogy a valóság összekuszálódott a túlzó mesékkel. Idyth nem vezetett írásos naplót, mert úgy gondolta, az túlságosan az egyén erényeire fókuszálna, pedig egy Jedi valójában puszta összessége mindannak, ami előtte állt. Csak egy tutaj az Erő számára, amin keresztül egyensúlyt teremthet.
Sol újra és újra átgondolta ezt az éjjeli őrjárata alatt, miközben a nyakában lógó amulettet babrálta az ujjaival, és azt kívánta, bárcsak útmutatást adna neki a mestere. Azonban semmi ilyesmi nem történt, míg a bűncselekmények tovább folytatódtak. A gyilkos minden éjjel lecsapott és bár a helyiek minden éjjel jelentették, hogy látták, a Jedik őrjáratai nem tudták megtalálni és követni a folyton változó tömegben.
Sol Mogra sosem érezte még annyira a mestere árnyékát, mint akkor. Tudta, a Tanács épp annyira várja tőle a megoldást, ahogy egykoron Idyth mestertől is elvárták azt. Életében először Sol feltette magának a kérdést: vajon tényleg jó dolog-e, hogy ilyen közeli kapcsolatban állt a Rend egy ilyen megbecsült hősével? Elvégre nem egykori mesteréhez hasonlították folyamatosan? Nem az alapján ítélték meg minden cselekedetét, hogy a férfi milyen jól kitanította? Egész életét azzal töltötte, hogy Idyth mesterhez próbált felérni, és most kezdte úgy gondolni, hogy minden dolgot, amit valaha tett, valójában a mestere szellemének tulajdonítanak. Mindig azt mondták Sol Mográról, hogy a mestere jól kitanította, és hogy a mesteréhez hasonlóan a Rend emblematikus alakjává válhat. De hol volt most a mestere? Ha Solnak nem sikerül elkapnia a csuklyás gyilkost, akkor egy csődnek tekintik majd, aki nem ér fel a mestere emlékéhez?
Ám tudta, az ilyen gondolatok nem méltók egy Jedihez, így meditálni kezdett az ügyön, mindvégig az amulettre fókuszálva. Engedte, hogy az ereklye elsimítsa elméje rezgéseit és megnyugtassa őt. A mestere – bizalma kimutatása jeléül – rábízta ezt az amulettet, Sol pedig be fogja bizonyítani, hogy méltó rá. De nem tette már meg ezt? A képességei és korábbi tettei nem szolgáltak elég bizonyítékul erre? Annak szentelte az életét, hogy másokon segítsen és a Jedik útját kövesse. Az élő megtestesülésévé akart válni mindannak, amit a Jedik tiszteltek. Ahogyan Idyth megmutatta neki, Sol Mogra szembenézett a sötétséggel, de visszautasította a sötétség útját, és megszabadult minden vágytól és köteléktől, kivéve attól, ami a mesteréhez fűzte. A lelke mélyén tudta, hogy megtisztult, miközben ezeken a dolgokon elmélkedett. Az amulettet markolva hagyta, hogy a sötét gondolatai kivérezzenek és eltűnjenek, míg nem maradt más utánuk, csak a nyugalom.
Sol azonban még így sem tudta lerázni magáról a frusztrációját a gyilkos azonosításával kapcsolatban. Mindössze el akarta fogni, hogy véget vethessen szörnyű sorozatának, ám mostanra biztossá vált, hogy ehhez szüksége lesz néhány másik Jedi segítségére. Talán túlságosan is magára hagyatkozott a mestere nyomában járva, ahelyett, hogy a saját módján kereste volna meg a megoldást. Így végül Sol két másik Jedi – Kjus Androth és Petano Dreth – segítségét kérte.
Napokig folytatták a nyomozást. Sol elméjéből kiszorult minden egyéb dolog, a gyilkolás azonban tovább folytatódott, és további holttestek kerültek elő. A két másik Jedi segítségének ellenére a dolgok továbbra sem álltak össze. Sol tudta, hogy hiányzik valami. Valami kulcsfontosságú nyom, ami a helyes útra terelhetné őket, a gyilkos azonosításához. Kezdett belefáradni, és habár eleinte csak kimerültségnek hitte, nem tudott szabadulni a különös álmoktól, amik minden éjjel órákon át fertőzték az elméjét.
Ezekben az álmokban az utcákat járta a csuklyás alak nyomait követve, de mindig egy lépéssel lemaradva. Az Erő ott volt a gyilkosban és a gyűlölet hullámaiként sugárzott belőle, mint valamilyen égő aura, ami megfertőzte a körülötte lévő várost. Sol Mogra minden alkalommal megpróbálta utolérni a gonosz teremtményt és a válla után nyúlt, de a gyilkos mindig hátralökte őt, és nem tudott védekezni az ellen a sötét erő ellen, amit a másik használt. Minden alkalommal végig kellett néznie, ahogyan a gyilkos – akiről egyre biztosabban tudta, hogy férfi – kiválasztja áldozatát és kezével kinyújtva manipulálja az Erőt.
Aztán ennél a pontnál mindig ordítva felébredt izzadtságban fürödve, és biztosan érezte, hogy egy újabb gyilkosság történt.
Az egyik ilyen alkalom után Sol arra ébredt, hogy a köpenye elszakadt az éjszaka. Nem találkozott a gyilkossal – sem más bűnözővel – az előző esti őrjárata során, és nem emlékezett semmilyen incidensre, amitől a ruhái így megsérülhettek volna. Más lehetőséget nem látva, csak arra tudott gondolni, hogy álmában, a rémálmok hatása alatt kaparta szét az öltözékét. Miután felkelt elindult, hogy utánajárjon, érkezett-e valamilyen jelentés a gyilkos tevékenységével kapcsolatban.
Hamar egyértelművé vált, hogy a csuklyás alak újra lecsapott, és miután Sol a helyszínre sietett, hamar kiderült, hogy ezúttal egy Jedi, Kjus Androth lett az áldozat, akit az őrjárata alatt gyilkoltak meg. A gyilkos jellegzetessége ugyanúgy fellelhető volt – a Jedi torkát összezúzták –, de ezúttal akadt más bizonyíték is: egy Jedi-köpeny leszakadt darabja, ami a helyszínen hevert. Petano Dreth felindultságában nem vette észre a csatorna vízelvezetőjében lévő sávos rongydarabot, de Sol Mogra azonnal felismerte. A saját köpenyének egy darabja hevert ott. Lefagyott és remegő kézzel azonnal a nyakában lógó amuletthez kapott, amitől azonnal az álmai emlékei kezdtek az agyába szivárogni, vörössé változtatva látómezejét. Látta, ahogyan a csuklyás alak becserkészi Kjust, akinek a szeme nagyra nyílt döbbenetében, aztán látta, ahogy a gyilkos kinyújtja, majd ökölbe szorítja kezét, miközben a Jedi a köpenye felé kapott. Ekkor jött rá, hogy a saját kezét látja.
Lelki szemeivel látta magát, ahogyan a köpenye kavarog körülötte, miközben bevetette magát egy utca sötétjébe. Érezte a nyers, ösztönös félelmet, ami az áldozatából áradt és hallotta egy éles sikoly visszhangját az éjszakában. Összeszorított szemmel próbálta meg kizárni az elméjéből a szörnyű képeket, azok azonban továbbra is megjelentek, míg végül elérkezett a végső csapás: látott egy fényes, sárga szempárt egy ablakban tükröződni, érezte a lábdobogást és az adrenalint, ami a vérébe áradt az üldözés hatására. A látomások, amiket korábban álmoknak hitt, valójában őrült emlékek voltak arról, ahogy üldözte az áldozatait a sötét utcákon. Ordítani akart, letagadni az egészet, de tudta, hogy ez az igazság. Mindvégig ő volt a gyilkos.
Sol hátratántorodott és elengedte az amulettet. Abban a pillanatban érezte, hogy a sötétség elpárolog, és biztosan tudta, hogy a kyber belsővel rendelkező ereklye tehet lelke széthasadásáról.
Mindvégig ez volt hát a mestere titka. Az amulett egyfajta gyűjtőjévé vált Idyth minden haragjának és félelmének. Ahelyett, hogy Jedihez méltó módon szembeszállt volna ezekkel, inkább mélyen az ereklyébe temette őket, a külvilág felé pedig csak az erkölcsös oldalát mutatta. Miközben mindenki a Rend hősének tekintette őt, ezek az érzések és sötét gondolatok egyre csak nőttek, míg végül kiszabadultak. Idyth nappal a Rend legmegbecsültebb, leghősiesebb mestereként szolgált, éjszaka pedig a sötétség teremtményévé vált, és a város utcáin vadászott. Azzá a lidérccé vált, amit a történetek szerint korábban ő maga győzött le, mielőtt továbbállt egy másik bolygóra, ahol nem kérdezősködhetnek az ügy felől.
Miközben Sol igyekezett felérni a mesteréhez – felhasználva az amulettet is –, ténylegesen Idyth nyomaiban járt. Nappal hírnevet és megbecsülést szerzett tetteivel, míg éjszaka elemésztették őt legsötétebb érzelmei.
Amikor ráébredt a szörnyű igazságra, és felismerte a mestere és a saját hibájának tényleges borzalmait, Sol tudta, többé sosem tud a Jedi-mesterek szemébe nézni. A szégyen máris elkezdte felemészteni belülről felégetve és a gyűlölet teremtményévé alakítva őt. Megmarkolta az amulettet, és a szívéhez közel tartotta. Engedte, hogy a belőle szivárgó sötétség mindörökre a hatalmába kerítse. Ezután beleveszett az éjszakába, átadva magát minden félelmének és haragjának.
Azt suttogják, még ma is odakint van valahol, az árnyak teremtményeként, mindörökké az amulettbe kapaszkodva, kizárólag ösztönei és a sötét oldal által vezérelve.
