A novella a 2020-ban megjelent Star Wars: Squadrons c. videójátékhoz készült Joanna Berry tollából, és az Electronic Arts hivatalos weboldalára került fel. A történet a játék hivatalos előzménye, emiatt kapcsolódik az Alphabet osztag: Széthullás c. regényhez is.

A novellából az Új Köztársaság Előőrs osztagának két pilótáját ismerhetjük meg, ők a miriali Keo és a trandoshai Frisk. Egyszerű küldetésre küldik őket, meg kell szerezniük a Hírszerzés egyik ügynökének birtokában lévő információkat, a küldetés azonban hamar bonyolultabbá válik, amikor a Birodalom is érintett lesz az ügyben, ráadásul egy olyan személlyel, aki Keo múltját már keresztezte korábban.

 

Amikor egyenletesen repülsz az űrben fény alatti sebességgel, és ezernyi fényes csillag vesz körül, az életed élénkké és egyszerűvé válik.

A motor talpad alatt érezhető rázkódása, a finom banthabőrből készült kesztyűbe bújtatott kezed a botkormányon olyan, mint egy képzett zenésznek a hegedű hangja. Egy alacsony vagy magas hang és máris megakad az előadás. Ez pedig egy összecsapáskor a katasztrófát jelenti számodra, és az osztagod számára. Ugyanakkor az A-szárnyú különös csillagvadász; könnyen kezelhető szélsőséges helyzetekben. Nem fog megakadni. Ezt ugyanolyan nyugodtan kijelentheted, mint a saját nevedet…

 

 

– Ne csináld már, Keo! Senkit sem fogsz lenyűgözni, ha csukott szemmel repülsz.

Keo Venzee kinyitotta a szemét, és vigyorogva jobbra pillantott a mellette repülő, zöld és kék fejtésű Y-szárnyú bombázó felé. A törzse láthatóan megremegett, miközben próbálta tartani a sebességet.

Keo társa, Frisk az Y-szárnyú pilótafülkéjéből intett neki a pikkelyes, háromujjú kezével. Mély hangja betöltötte a belső kommunikációs csatornát.

– Mind tudjuk, hogy alvás közben is képes vagy azzal a sárkánnyal repülni, nagyágyú. Nem kell bizonyítanod.

Keo csak megvonta a vállát.

– Hát, mivel egy Y-szárnyút vezetsz, azt hiszem, tudod, milyen érzés félálomban repülni…

– Ha-ha!

Mindketten a csillagok felé fordultak. Keo egy halvány aranyfátylat, a Bormea szektort átszövő Ringali-köd nyomait pillantotta meg maguk előtt. Messze mögöttük az Új Köztársaság egy kisebb flottája – egy Nebulon-B fregatt, egy fenséges MC-75-ös csillagcirkáló, a Temperance, és a saját osztaguk, az Előőrs osztag többi vadásza – repült.

Keo gyakorlott kézzel fordította vissza az A-szárnyút. A zöldessárga bőrszínű, húszas évei közepén járó miriali első ránézésre nem tűnt elég idősnek, hogy gyakorlott pilóta legyen. A versenyeken a riválisai, majd később a birodalmi pilóták is így gondolták, és ezért a hibáért mind megfizettek.

– Jó végre repülni egyet. Még akkor is, ha csak őrjáratról van szó.

Frisk rávigyorgott az Y-szárnyú pilótafülkéjéből. Micsoda látványt nyújtott ez a trandoshai! Krémszínű orra kilógott a sisakja alól, mosoly közben kivillantak éles fogai.

– Azt megmondom! Három hétre bezárva a flottában? És mondom, ez az Új Köztársaság protokollja. Amikor lázadók voltunk, senkinek sem volt ideje ilyen sokáig a fenekén ülni.

– Vagy csak jó okkal – tette hozzá Keo hátradőlve az ülésén.

– Hát, nem akarok pletykálni – Keo egyik kezével eltakarta a mikrofonját és halkan felhorkant –, de a tegnap esti szabakk parti közben felmerült, hogy egy új, titkos művelet miatt sorakoztatnak fel minket. Valami nagy miatt.

– Téged nem tiltottak el az őrhelyen végzett szabakktól?

– Sosem mondtam, hogy az őrhelyen volt. De formában kell maradnom.

– Erről jut eszembe – folytatta Keo –, lemaradtam az edzésemről. De nem gyakorolhatok mozdulatokat egy ilyen flottában.

Halld a motor hangját és tudni fogod, meddig terhelheted, aztán hajrá…

Az A-szárnyú kivált az alakzatból, balra húzott, majd egy hurkot leírva alacsony szögből érkezett meg az Y-szárnyú fölé, nagyjából egy karnyi távolságban a bombázó pilótafülkéjének ablakától. Aztán a gép megremegett, és a következő pillanatban kilőtt előre olyan sebességgel, hogy a hajtóműből kiáradó hőnek ideje sem volt megcsiklandozni az Y-szárnyú orrát.

Keo kuncogva állt vissza a vadászgépével az alakzatba.

– Ezzel a mozdulattal elnyertem a Socorroi Napnyugta Nagydíjat.

Frisk felsóhajtott.

– Na, igen. Egy A-szárnyút bárki táncra bírhat. De egy bombázót már nem ilyen egyszerű. – Keo recsegést hallott a fejhallgatójában. – Valódi tehetséget akarsz látni? Ezt figyeld…!

– Ardo Barodai a járőröknek! – Egy mérges, mégsem barátságtalan hang töltötte be a sisakjukat. – Ha befejezték a bohóckodást, térjenek vissza a mérsékletesebb repüléshez! Új feladatom van a számukra.

Keo és Frisk összepillantottak a pilótafülkékből.

– Nem vitatkozunk a főnökkel – jegyezte meg Keo.

Frisk összeráncolt homlokkal fordította vissza a bombázót a flotta felé.

– Ez is igazán jó manőver volt ám!

– Az… – vágta rá Keo felgyorsítva a vadászgépét – egy Y-szárnyúnak.

 

 

– Egyszerű munka – magyarázta Ardo a Temperance eligazítójában –, de csak maguk ketten lesznek bevonva. Fontos a diszkréció.

– Hiszen ismer engem, uram – mondta büszkén Frisk. – A diszkréció élő példája vagyok. Ha az új, titkos megbízásról van szó, senki sem fog hallani semmit.

Keo oldalba bökte.

– Remekül kezdtél…

Ardo Barodai, az Előőrs osztag hírszerzési vezetője elgondolkodva tanulmányozta őket. Meglehetősen erős testalkatú mon calamari volt a fajra jellemző szempárral, és gyűrött egyenruhával. Bár el kell ismerni, hogy Ardo bármit is viselt, azonnal gyűrötté vált, amint átdugta rajta a fejét. Az Előőrs újonc pilótái körében mindig nevetés tárgyát képezte, persze csak a háta mögött. Az olyan veteránok számára, mint Frisk és Keo, Ardo „uram” volt, mert ismerték azt a könnyed, fürkésző pillantását, amivel a taktikai kijelzőt figyelte, majd néhány parancs kiadása után úgy roppantotta össze a birodalmiak alakzatát, mintha az csak egy egyszerű tojás lett volna.

– Nem tudom, mik a legújabb pletykák a flottában – folytatta végül Ardo –, de az Előőrs új osztagparancsnoka nemsokára megérkezik, és még legalább ezer dolgom van a szervezéseket illetően. Vagyis valakit küldenem kell magam helyett.

– Miért mi? – kérdezte Keo. – Mi nem tartozunk sem a különleges osztaghoz, sem a hírszerzéshez.

– Mert egy egykori versenyző és egy egykori… nos, maga és Frisk jól elboldogulnak a feladattal.

Ardo aktiválta a holoasztalt, és előhívott egy csillagtérképet, aztán egy hatalmas gázóriás körül keringő három elavult külsejű űrállomásra nagyította a képet.

– Ez a Navlassi Triád – magyarázta, miközben úszóhártyás hüvelykujjait az öve mögé dugta. – Volt idő, amikor ez a három állomás clouzon gáz bányászását végezte; bányászását, feldolgozását és finomítását. – Egymás után mutatott az állomások holoképére. – Droid uszályok kötötték össze őket, éjjel-nappal ment a kitermelés. Még a háború előtt. A Birodalom túlságosan is megszorongatta a bányavállalatot. Jelenleg az állomások csempészek és illegális versenyek otthonául szolgálnak, bárki elrejtőzhet ott, aki észrevétlen kíván maradni a Belső Gyűrűben.

– Miért nézett rám, amikor azt mondta, „csempészek”? – kérdezte Frisk.

– Mert mindig arról beszél, hogy szívesen lógna a galaktikus alvilágban – válaszolta Ardo szelíden.

– Persze, de nem csempészkedek. A gyűjtői darabok értékesítése törvényes üzlet.

– Felkerültél miatta a fejvadászok halállistájára – mutatott rá Keo.

Frisk felhorkant.

– Az eladásuk nem ütközik törvénybe. Nem az én hibám, hogy az a birodalmi kormányzó nem ellenőrizte a valódiságukat.

– Aha… – Ardo kinagyította a képet, és az egyik állomásra összpontosított. – Az Új Köztársaság egyik ügynöke épp küldetést hajtott végre egy közeli rendszerben, de a Birodalom túl közel került. Az utolsó jelentéséből kiderül, hogy a megszerzett információkat eljuttatta az egyik kapcsolatomhoz az itteni Daralto Triád-állomásra. Szükségem van önökre, hogy odamenjenek, és elhozzák. Teljes diszkréció mellett!

– Mintha említette volna a Birodalmat – ráncolta a homlokát a miriali pilóta.

– TIE-járőröket jelentettek a közelből. Vannak ott páran, de kerüljék ki őket. Jussanak át mellettük, aztán jöjjenek vissza.

– Minél kevesebb TIE-vadász marad, annál jobb lesz – mutatott rá Frisk.

– Ezúttal nem – vágta rá Ardo homlokráncolva. – Ha a Birodalmi Hírszerzés tudomást szerez az Új Köztársaság ottani tevékenységéről, ez a művelet veszélybe kerül. – Elnézett a két pilóta között. – Szeretném, ha ezúttal tankönyvi példa szerint járnának el.

Frisk felsóhajtott.

– Ahogy kívánja. Igaz, nagyágyú?

Keo nem is hallotta meg. Tovább tanulmányozták az asztal felett lebegő kék holoképet. Néha a tapasztalat és az ösztönös megérzés láthatatlanul dolgoznak, mígnem megszületik egy következtetés, ami csak úgy ott lesz, és többé nem lehet figyelmen kívül hagyni.

– Mire gondol, Keo? – kérdezte Ardo gyengéden.

A miriali pilóta magához tért a töprengésből.

– Semmire, uram. Megoldjuk.

Néha egyszerűen csak érzed, hogy valami baj készülődik.

 

 

A Navlaas egy mélykék gázóriás volt, amit clouzon gáz elektromos zöld felhői árasztottak el. Nyolc holdját aszteroida becsapódások nyomai tarkították.

És még valami más is. Amikor a két vadászgép elérte a célállomást, Keo azonnal felfigyelt az egyik hold felett az űrben lebegő ezüstös roncsokra.

– Azt hiszem, ez egy bója lehetett – elmélkedett Keo. – Talán a régi bányaműveletekből maradt hátra. Vicces, ezeket általában azért építik, hogy…

– Várj! – vágott közbe Frisk a kommunikátorból. – Az érzékelők jeleztek valamit.

Keo ellenőrizte a kijelzőjét.

– Látom őket. Kapcsoljunk le!

A két pilóta lekapcsolta a vadászgépeik energiaellátását, és hagyták, hogy a gépek csak sodródjanak az űrben a bója roncsai között. Keo összehúzta magát az ülésében.

A gépeiken árnyékok suhantak végig, a TIE-vadászok jellegzetes alakja. Az Új Köztársaság mindkét pilótája a ravaszon tartotta az ujját. A miriali pilóta négy TIE-t számolt össze – egy TIE elfogóvadászt és három hagyományos vadászgépet. Gyémánt alakzatban repültek.

– Nézd ezeket a birodalmiakat! – suttogta Frisk egy biztonságos csatornán. – Még mindig úgy repülnek, mintha az endori összecsapás sosem történt volna meg. Pedig senki sem…

Mielőtt befejezhette volna a mondatot, zöld lézernyalábok törtek elő az elfogóvadászból. Keo kezei megrándultak.

– Észrevettek minket!

– Dehogy! Csak célgyakorlatra használják a roncsokat. Ülj csak nyugodtan. – A hangja alapján Frisk vigyorgott. – Ne felejtsd el, mit mondanak: ha egy birodalmi lő rád, te vagy az egyetlen, akit biztosan nem fognak el… – Újabb zöld energianyaláb villant, éppen csak elvétve Frisk Y-szárnyúját. A trandoshai nyelt egyet. – Úgy látom, volt idejük gyakorolni.

Egy örökkévalóság elteltével a lézertűz abbamaradt, és az árnyékok továbbhaladtak. Keo folyamatosan a kijelzőjét figyelte. Érezte, ahogy a megfeszített izmai lassan kiengednek.

– Rendben, tiszta. – Mindenketten újraindították a gépeiket. – Azokat a birodalmi vadászokat biztosan a Navlassi Triádon töltik fel üzemanyaggal – töprengett Keo. – Lehet, hogy Ardo és az Új Köztársaság Hírszerzése ezen dolgozik.

– Talán. – Frisk felzárkózott az Y-szárnyúval. Mindkét vadászgépet újrafestették, hogy eltávolítsák az Előőrs osztag zöld-kék jelzéseinek minden nyomát, és minden mást is, ami az Új Köztársasághoz köthette volna őket. – El tudod hinni, hogy nem mindig volt ilyen szabálykövető?

– Ki? Ardo?

– Igen. Az Endor előtt sosem hagyta volna, hogy a Birodalom így repkedjen. Régen meg kellett volna szereznünk a szükséges információkat, aztán be kellett volna zsákolnunk pár TIE-t is, csak, hogy móresre tanítsuk őket. – Frisk felsóhajtott. – Most meg gyakorlatilag csak integetünk nekik, miközben elrepülnek. Vagy hosszan várhatunk, amíg hivatalosan is megérkezik a parancs, miután végigment az Új Köztársaság bürokráciáján.

– Más idők járnak, Frisk – vonta meg a vállát Keo. – Egy biztonságosabb galaxisért harcolunk. Néha ez ezt jelenti. Odahaza a Mirialon azt szoktuk mondani, hogy „könnyebb mindig tovább és tovább élned a régi életed, de a ma elkezdett új élet mindig jobb”.

Frisk halkan kuncogott.

– Tudod, ez jobban tetszik, mint amiket a trandoshai klánok mondanak a nagyszájúakra…

– Miért, mit mondanak?

– Elmondom, ha már idősebb leszel.

A vadászgépekkel megkerülték a holdat – a homokos felszín Keót az otthonára, a Mirial hideg sivatagaira emlékeztették –, és a Daralto Triád-állomás közelébe bukkantak elő. Négy torony emelkedett egy központi egység fölé. A régi droiduszályok megtépázott sora lassan és üresen haladt át az alsó rész feldolgozó központján.

– Senki sem jött rá, hogy lehet kikapcsolni ezeket? – töprengett Keo.

– Lehet, hogy az árnyékuk miatt tartották meg őket – válaszolta Frisk. – Ha már itt tartunk. Amikor bejutottunk, hagyd rám a beszédet.

– Elboldogulok.

– Az égre, persze! De itt talán kedvesebbek az emberek egy nagy, pikkelyes sráccal, tudod?

– Azért csak légy óvatos! – jegyezte meg a miriali, miközben a hangár felé vették az irányt. – Ha a Birodalom a közelben van, lehet, hogy bonyolultabbá válik az ügy.

 

 

– Mutassa az igazolványait!

Frisk Keóra pillantott. Ez bonyolultnak számított.

Keo észrevétlenül bólintott. A kikötőmester – egy izmos chagriai nő – úgy nézett ki, mintha minden reggelt gerendák hajlításával kezdte volna, hogy aztán ebédre megegye őket, de pontosan olyan hivatali személynek tűnt, mint amilyenre számítani lehetett egy ilyen állomáson. A nő mögött azonban egy sötétszőke hajú, és kopott egyenruhát viselő birodalmi tiszt állt, aki ránézésre nagyjából Keóval lehetett egyidős.

Keo a tiszt kesztyűjét vizsgálgatta. Nem sima bőrből készültek. A hüvelyk- és mutatóujj között foltok voltak, a ruhaujjai pedig úgy tűntek, mintha kézzel varrt pántokkal rögzítették volna oda őket a tiszt csuklóihoz. Egyáltalán nem szokványos birodalmi megjelenés. Majdnem olyan, mintha…

– Ez megfelel igazolványnak? – Frisk átnyújtott egy adattáblát, amivel igazolni akarta a hamis személyazonosságukat. Keo észrevette az adattáblával diszkréten átnyújtott kreditchipet is.

A kikötőmester átvette az eszközt, és vigigfutotta a leírtakat. A kreditchip egyetlen varázsütéssel eltűnt.

– A Lázadók Szövetsége is ilyen vadászgépeket használ – mondta a birodalmi tiszt fagyosan, miközben az átfestett hajók felé mutatott. – Felismerem a nem szabványos motor módosításokat, amikor látok egyet.

– Többé már nem vagyunk lázadók – válaszolta vidáman Frisk. – A Szövetség zsoldosként alkalmazott minket, de a fizetés sosem érkezett meg, úgyhogy azt gondoltam, ezek a vadászok megteszik majd helyette. Még nem küldtek utánunk senkit.

– Szóval elismeri, hogy a lázadásért harcolt?

– Dezertáltunk – vette át a szót Keo éles hangon. – Jobb dolgunk is volt, mint részt venni abban a kuszaságban az Endor felett.

A birodalmi tiszt keresztbe tette a karjait, de nem szólt többet, miközben a chagriai kikötőmester visszaadta az adattáblát Frisknek.

– Úgy tűnik, minden rendben. Feltölthetik a gépeket, de ne időzzenek sokat. Relkin vezeti a…

– Relkin hadnagy! – javította ki a birodalmi. A kikötőmester csak a szemét forgatta.

– Relkin hadnagy vezeti az itteni helyőrséget. Minden érkezést és távozást figyelemmel kísérünk. Szóval semmi vicceskedés!

Megfigyelés? Keo megrándult.

– Megértettük – válaszolta Frisk, miközben továbbindult.

– Várjanak! – Relkin hadnagy kesztyűs kezével elzárta Frisk útját. Homlokráncolva figyelte a miriali pilótát. – Nem ismerlek én téged?

Frisk idegesen felnevetett.

– Talán elfelejtene egy ilyen arcot?

Relkin egy hosszú percig tanulmányozta őket, aztán a szemöldökét ráncolva arrébb lépett.

– Tovább! Menjenek innen!

A kinti folyosón Keo kiengedte az eddig bent tartott levegőjét.

– Hát ez közel volt!

– Az biztos – válaszolta Frisk remegő hanggal. – Talán Relkin Derantus birodalmi kormányzónak dolgozott. Igazán továbbléphetne már azokon a „gyűjtői darabokon”, nem?

– Frisk…

– Úgy értem, mi van, ha Derantus szamarat csinált magából Thrawn admirális előtt?

– Ez komoly! – sziszegte Keo. – Egy birodalmi helyőrség tevékenykedik egy stratégiailag fontos rendszerben? Ez több, mint, hogy csak feltöltik a gépeket. – Frisk hátrapillantott a vállai fölött, Keo megkopogtatta a trandoshait. – Ne vonjuk magunkra a figyelmet. Hol kell találkoznunk Ardo kapcsolatával?

– A kantinban. – Frisk ellenőrizte a pénztárcája tartalmát, aztán továbbindult. – De most te fizetsz. Drága volt a kikötőmester…

Az állomás kantinját egy leszerelt, masszív clouzon gázszűrő köré építették, ami a padlótól a mennyezetig húzódott. Odabent baljós zöld szín villogott. A vendégek a sarkokba tömörülve ültek le. Keo sejtette, hogy a látogatók többsége csempész lehet. Olyan jó hangulatban iszogattak, mint akik most tudták meg, hogy a megmaradt birodalmiak épp átkutatják a hajóikat.

Frisk a központi szűrőben kialakított bár felé indult. A csapos – egy karcsú, kék szemű zabrak – felpillantott a sokklabda meccs pontszámaiból.

– Igen?

– Nekem egy poláris sör lesz – mondta Keo.

A zabrak kitöltötte az italt.

– És neked?

– Azt hiszem én egy Ringali Naplementét kérek – hajolt előre a trandoshai.

A zabrak felvonta az egyik szemöldökét, gyorsan körbenézett, majd vállat vont. – Sajnálom, de hónapok óta nem láttam chandrilai konyakot.

– Hol próbálta ki először? – A csaposhoz hasonlóan Frisk válasza is begyakoroltnak tűnt.

– Sissubo, de a háború óta nem ittam…

Keo továbbment. Részben azért, hogy fedezze a társát, részben pedig azért, hogy szemmel tartsa a helyet. Úgy tűnt, senkit sem érdekeltek, de az a különös érzés, ami a baj közeledtét jelezte, továbbra is megmaradt benne.

A pilóta nagyot kortyolt az italából, hogy megnyugtassa az idegeit. A poláris sör hideg, de meglepően ízletes volt. A sör íze egy pillanat alatt visszarepítette a Mirial elhagyásának első megállójára, egy zord állomásra, ahol ilyen sört rendelt, mert a mellette ülő is így tett, és szeretett volna beilleszkedni.

Jó életet éltek a Mirialon, de Keo akárhányszor a csillagokra nézett rátört a vágyakozás. Napról napra erősebb honvágyat érzett egy olyan hely után, ahol még sosem járt korábban. Ez az állomás, amit az első, otthonától távol töltött napon ért el, olyan volt, mint egy olvasztótégely. Csak ült, és figyelte a galaxis minden sarkából érkezett, italozó átutazókat, valamint a bár egyik kijelzőjét, amin valamilyen galaktikus versenyt közvetítettek – ekkor látott először ilyet, és egyetlen pillanat alatt felvillanyozta –, és úgy érezte megnyílik előtte egy nagyobb világ.

– Hé! – Frisk lépett mellé egy olyan itallal a kezében, ami olyan szagot árasztott, mint a kiömlött üzemanyag. – Minden rendben?

Keo megitta a sörét.

– Csak elgondolkodtam. Megkaptad, amire szükséged volt?

– Fogjuk rá. – A trandoshai egy csendes sarokba terelte a társát. – Amikor az Új Köztársaság ügynöke meglátta, hogy a Birodalom is itt van, nem kockáztatott. A Laanenen megszabadult az asztrodroidjától. Ez a Navlaas egyik holdja.

Elővette a holovetítőjét, és megmutatta Keonak a jeges, elhagyatott táj vázlatos holoképét. A droid helyét piros szín jelölte egy kanyon felénél. – A magja még aktív, úgyhogy csak annyit kell tennünk, hogy elrepülünk ide, és felszedjük. Majd a hajótestre fog kapcsolódni. A helyszín maga viszont trükkös lesz. Mintha egy tűt kéne befűznöd.

Keo a megközelítési vektort tanulmányozta, fejben lejátszotta a látottakat.

– Az A-szárnyúmmal kivitelezhető.

– Örömmel hallom. Menjünk!

Mindketten megindultak a kantin ajtaja felé.

– De a birodalmiak figyelik a távozókat – mormolta maga elé Keo. – Ki kell találnunk, hogy juthatunk el a holdra úgy, hogy közben ne vegyenek észre.

– Na, igen… – bólogatott Frisk, miközben kifele menet letette a poharát az egyik asztalra. – Nem akarunk semmi kellemetlen…

A kantin ajtaja ekkor kinyílt. Mögötte Relkin hadnagy és két rohamosztagos bukkant fel.

– …meglepetést – hebegte a trandoshai.

– Megvagytok – mondta a hadnagy. Jeges tekintettel nézett a két pilótára. – Tudtam, hogy ismerős vagy.

Keo és Frisk nyelt egyet, majd utóbbi védekezőn felemelte a kezét.

– Rendben, nézd, elkaptál. Visszaadom a kormányzónak a kreditjeit, csak hagyd elmenni a barátomat…

– Miről beszél ez az idióta? – szólt közbe a tiszt, miközben Keo felé indult, aki mostanra szintén felemelte a kezeit. – Te! Abban a pillanatban fel kellett volna ismerjelek, ahogy megláttalak.

Keo csak pislogott.

– Socorroi Napnyugta Nagydíj – magyarázta Relkin. – Az utolsó másodpercben végrehajtott manővereddel letaszítottad a hajómat az útvonalról, és így elvesztettem az engem megillető bajnoki érmét.

Keo ismét pislogott.

– A sötétzöld versenyző – kezdte Relkin dühösen – sárga csíkokkal a gép hátulján.

– Ó! – Keo vadul megrázta a kezeit, ahogy összeállt neki a kép. – Hát persze! A ruhaujjad. – Frisk felé fordult. – A profi versenyzők néha így szorítják le a ruhájuk ujjait, hogy…

Relkin Keo arcába mutatott. Az Új Köztársaság pilótái újra a magasba emelték a kezüket.

– Végre bekerülhettem volna a Birodalmi Csillagflottába, ahelyett, hogy régi gépeket javítok – sziszegte. – Megvédhettem volna a Birodalmamat, amikor a segítségemre szorult, ehelyett logisztikai feladatokat kellett végeznem, miközben a Halálcsillag lángolt!

– Hát, minden háborús cselekedet a logisztikán alap…

– És most egy tolvaj zsoldos vagy a gyík barátoddal együtt – folytatta a hadnagy gonoszan vigyorogva. – Tudod, mit jelent ez?

– Hogy nem jelentünk veszélyt, és járhatunk tovább a külön útjainkon? – próbálkozott Frisk.

– Nem. – Relkin elővette a sugárvetőjét. – Ez azt jelenti, hogy senkinek sem fogtok hiányozni.

Frisk figyelmeztetés nélkül előretört. Megragadta a birodalmi tisztet, és az ajtóval szembeni falnak vágta. A hadnagy leadott egy lövést – valószínűleg reflexből. A lövés gellert kapott az ajtókereten, és a fedélzetbe csapódott. A rohamosztagosok még a fegyverük után kutattak, amikor Keo elérte a folyosót.

– Erre!

Relkin felpattant.

– Menjenek utánuk! Előléptetés jár annak, aki móresre tanítja őket.

Frisk a következő sarok után érte utol a miriali pilótát. A fejük felett sugárnyalábok cikáztak.

– El kell érnünk a hangárt – lihegte a trandoshai. – Ha letartóztatnak minket, tudni fogják, kikkel vagyunk valójában.

A következő lövés – hogy a szerencse vagy tényleges döntés következtében, ki tudja? – eltalálta az előttük lévő ajtó kapcsolóját. A panel szikrázva kiégett. Keo az ajtónak csapódott; ami mozdulatlanul állt előtte. Kétségbeesetten körbenézett, és megpillantott valamit az egyik falban.

– A szellőzőnyílás!

A következő pillanatban Frisk megragadta a szellőző fedelét és nagyot rántott rajta. A rozsdás csuklópántok visítva engedtek. Keo azonnal beugrott, de levegőakna helyett egy hosszú csúszdán találta magát, ami a sötétségbe vezetett. Végül épp időben sikerült megragadnia a szélét és megállítania a csúszást.

– Mi a…?

Hátulról újabb lövések hallatszottak, aztán dülekedés hangjai, majd egy „Hoppá!”, ezt követően pedig valami nagy és pikkelyes ütközött Keóba magával rántva a sötétségbe, mígnem…

Puff!

– Aú!

– Jaj!

– Csak mondom, a farokcsontomra estem… Hol a fenébe vagyunk?

– Nem tudom, nem látok semmit sem…

Valami fémesen megcsörrent.

– …de furcsa ez a padló. Mintha… Hé, van itt valami! Olyan, mintha egy vonal lenne. Érzed?

– Igen érzem. Mintha…

Ebben a pillanatban a „fedélzet” szétnyílt, és a két pilóta további nyolc métert zuhant egy fémhengerhalomba. Az ütközés hatására a fémhengerek csörömpölve gurultak szét a padlón.

Keo felült, és megrázta magát.

– Ez határozottan nem szellőző volt. Most már inkább egy töltőcsatornának tűnik a clouzon gáztartályok számára. A fedélzet megrázkódott alattuk. Keo felismerte a rezgést. A régi motorok akadozva indultak, miután évek óta nem történt meg a szükséges karbantartás.

– Ez nagyszerű! – Frisk megrázkódott Keo mellett, megdörzsölte a fejét, aztán messzire hajított egy fémhengert.

– Tudod, mi ez? Az egyik olyan droidbárkán vagyunk, amik az állomások között keringenek.

Keo körbenézett a raktérben. Elhagyatott gázpalackok gurultak mindenfelé a fedélzeten.

– Lehet, hogy ez lesz a kivezető utunk – tűnődött a miriali pilóta. – Ha átprogramozzuk, nem tudnánk vele visszarepülni a hangárba?

– És aztán? – Frisk felállt és kiropogtatta a nyakát. – Relkin minden hajót figyelni fog, mint egy éhes űrcsiga. Hogy jutunk el a holdra és hozzuk el az asztrodroidot, hogy mindezt ne vegye észre?

– Majd kitalálunk valamit. – Keo megpróbált mosolyogni. – Ez még mindig jobb, mintha lőnek ránk.

– Ez annyira biztos, hogy még egy sugárnyalábot is bevállalnék ezért – motyogta Frisk miközben leporolta magát, aztán a vezérlődroid kezelőpaneljéhez ment, és levette a fedelet. – Legalább tudom, mire számíthatok. – Nekilátott az átvezetékezésnek, majd egy pillanattal később folytatta: – Szerinted az az elfogóvadász, amit odakint láttunk Relkin gépe lehetett?

Keo eltöprengett egy pillanatig.

– Ha egy birodalmi lennék, aki korábban versenyzett, határozottan ilyen géppel repülnék.

Szikrák csaptak ki a panelből, Frisk megrázta a kezét. – Ha lelőttük volna azokat a TIE-vadászokat, senki sem hiányolta volna Relkint. Csak akkor tűnt volna fel bárkinek is, amikor már rég otthon vagyunk azzal a droiddal, a küldetés után megérdemelt kafot iszogatva.

– De nem ez volt a terv… 

– Persze, tudom. – Frisk keményen kirántotta az egyik drótot. – Az Új Köztársaságnak csak arra van szüksége, hogy eljátsszuk a saját szerepünket. Igen, uram, nem, uram, kifényezem a festést, uram.

Keo mellé guggolt.

– Frisk, mi a baj?

– Felejtsd el! Csak magamban beszélek.

– Nem – válaszolta Keo –, egyáltalán nem.

Frisk nagy vállai leroskadtak.

– Lázadó vagyok, Keo. Mindig is az voltam. Otthon sem tudtam beilleszkedni, és amikor megvilágosodtam, elindultam a magam útján. A Lázadók Szövetsége hagyta, hogy a legnagyobb elnyomók ellen harcoljak, de a saját módszerem szerint. – Nagyot sóhajtott. – De most mi vagyunk az Új Köztársaság. Be kell tartanunk az új szabályokat, és ez nem tetszik. – Frisk előszedett egy biztosítékot a panelből és alaposan megvizsgálta. – Tudod, hová való vagyok egy törvényes kormányzatban? Egy börtönhajóra vagy közösségi szolgálatba. Választhatok.

– Tényleg így gondolod? – kérdezte Keo.

– Te nem?

– Amit itt és most teszünk, azzal is alakítjuk az Új Köztársaságot – válaszolta a miriali –, mert az Új Köztársaság abból áll, amiért harcolunk, legyen az a remény, a béke vagy épp te magad. Az, aki vagy. A Birodalom eldönti, kik a megfelelő emberek, és csak nekik nyitja ki az ajtót, de az Új Köztársaságban mindenkinek van helye. Ha tényleg szeretnénk, hogy legyen.

– Hmm…

– Frisk, miért téged választottak erre a küldetésre? Azért, mert erre volt szükség, és tökéletesen csináltad. – Keo megveregette a trandoshai vállát. – Ha sötét van, és fényt viszünk oda, az mindig megéri a fáradtságot. Nem számít, hogy a szikra hol képződött.

Frisk felsóhajtott és elmosolyodott.

– Hogy lehet, hogy fele annyi idős vagy mint én, mégis okosabb vagy nálam?

Keo is elmosolyodott, miközben a trandoshai betette a biztosítékot az új helyére.

– De hacsak nem tudod lelkesítő beszéddel mozgásra bírni ezt a teknőt, aztán megszerezni azt az asztrodroidot és a hiperűrbe ugrani vele, akkor még mindig itt van Relkin, akivel kezdenünk kell valamit.

Keo felállt és járkálni kezdett, majd hirtelen csettintett az ujjaival.

– Mit mondasz mindig a szabakkról? „Nem a játékot kell játszani…”

– „Hanem az ellenfeleddel kell játszani.” – Frisk szája széles mosolyra húzódott. – Tudod mit? Relkin nem fog majd gyanút a holdraszállással kapcsolatban, ha meghívjuk.

– Tessék?

– Azt mondtad, elboldogulsz a holddal, és meg tudod szerezni a droidot. Nagyobb sebesség mellett is menni fog?

Keo is elvigyorodott.

– Tegyél próbára!

Az uszály ismét megremegett, irányt váltott az állomás felé. Egy másik gázpalack gördült Frisk lába elé, miközben előszedte a kommunikátorát. – Rendben, az első rész jobb, ha tőled jön. Lássuk, mit vettünk azokkal a kikötőmesternek adott kreditekkel…

 

 

– Én úgy gondolom – vágta rá Nerlisha kikötőmester –, hogy azok a rohamosztagosok nem lövöldözhetnek a folyosón, csak mert úgy érzik, ezt kell tenniük.

Relkin hadnagy hátradőlt a székében. Az íróasztala – egy ellátóhelyiségben, amit irodának kiáltott ki – kínosan rendezett volt. A kifényezett sisakja az egyik sarokban pihent. – Ha megfelelően átvizsgálná az állomásra idetévedt jöttmenteket, nem kellene megvédeni magunkat.

Nerlisha dühösen nézte a férfit.

– A maga Birodalma már nem az, ami egykor volt, Relkin. Nem osztogathat nekem parancsokat. Ha még több kuncsaftommal…

Relkin kommunikátora megszólalt. A hadnagy fagyos mosollyal nézte a kikötőmestert.

– A háború még nem ért véget. A Birodalom ügye nem várhat. Megbocsátana?

Nerlisha kisétált.

– Semmirekellő idegen… – motyogta a tiszt, majd felkapta a kommunikátorát. – Mi az?

– Relkin hadnagy?

– Ki az?

– A Socorroi Napnyugta bajnoka.

Relkin álla úgy megfeszült, hogy összekoccantak a fogai.

– Nos, drámai menekülés volt. Kicsit kevésbé lesz az most, hogy lefoglaltam a vadászaitokat.

– Nagy kár, azt reméltem, tehetek egy ajánlatot.

– Mi lenne az?

– Egy visszavágó.

Relkin feljebb ült a székben.

– Ha mi nyerünk, elengedsz minket. Ha veszítünk, tiéd lehet az A-szárnyú, és mindketten tisztában leszünk, ki a jobb versenyző. És csak hogy igazságos legyen a dolog, ellenem és a társam ellen versenyzel.

– Egy Y-szárnyú ellen? – Relkin felnevetett. – Őrült vagy.

– Nem. Jobb pilóta vagyok, mint te. Szükségem van egy kis teherre, hogy esélyed legyen.

Relkin mosolya az arcára fagyott. A kezét a sisakjára tette. Egy felújított sisakra, amit egy üzletből szerzett be, és nem kiérdemelte. Az az esély örökre elúszott ennek a miriali senkiházinak köszönhetően.

– Legyen. Azzal a feltétellel, hogy letiltjátok a hiperhajtőműveket – vonta meg a vállát Relkin, – Persze feltételezve, hogy te és a gyík barátod nem azt tervezitek, hogy elmenekültök abban a pillanatban, ahogy elhagyjuk a hangárt…

Egy pillanatnyi szünet következett, aztán Keo újra megszólalt. – És hagyjam ki az esélyt, hogy újra legyőzzelek? De legyen. Csináld, amit szerinted kell a győzelemért.

– Örömmel hallom.

– A jeges Laanen holdon versenyezzünk, a kanyonokon keresztül. Már ha az elfogód – és az idegeid – bírják egyáltalán. Találkozunk a hangárban.

– Ott leszek – válaszolta Relkin halkan, és befejezte a hívást. – Hidd el!

A bosszú talán édes, de a várakozás teszi ennyire azzá.

 

 

A Laanen szilárd kékesfehéres felszíne acélként ragyogott a távoli csillagának fényében. Fantasztikus jégképződmények kígyóztak a felszín repedéseiben, ahonnan meleg gázok távoztak. A jégtornyok úgy emelkedtek az ég felé, mintha lefaragott fogak lettek volna. Versenysebesség mellett nekiütközni a jégnek azonnal véget vetne a vadászgépnek, akár van pajzsa, akár nincs.

Keo lassan lélegzett, ellenőrizte a sisakját és az üléstámláit, megigazította a kesztyűjét, végül pedig rendezte a gondolatait. Nem fejjel kell repülni, hanem szívvel. Érezd a győzelem lehetőségét. Ez legyen a célod és semmi más.

A három vadászgép megközelítette a megbeszélt találkozási pontot. Frisk Y-szárnyúja haladt leghátul. A sötét TIE elfogóvadász éles árnyékot vetett, mint egy kés a levegőben.

Keo privát csatornára hangolt kommunikátora megszóltalt.

– Tudod, hogy próbálkozni fog valamivel.

– Persze – válaszolta Keo, miközben beállította a botkormány ellenállását. – De megoldom.

– Jó. Csupasznak érzem magam a hiperhajtóművem nélkül.

– Biztos vagy benne, hogy újra működésre tudod bírni őket?

– Igen, már vagy ezerszer csináltam. A kérdés az, hogy ez a banthatrágya hagyni fogja-e. De te csak koncentrálj a droid felszedésére, a többit majd én kitalálom valahogy.

Előttük egy jókora, féloldalas jégboltozat magasodott egy hatalmas, sötét kanyon felett. Alatta nem volt más, csak a kéklő sötétség. A három vadászgép fokozatosan lassítva megközelítette a természeti képződményt.

– A megállapodásnak megfelelően járunk el. – Keo akaratlanul is összeráncolta a homlokát, amikor a birodalmi hang megszólalt az egyik szabad csatornán. – Három kör a kanyonban. Ha mindketten előttem értek célba a harmadik kör végén, ti nyertek. Máskülönben…

– Felfogtuk – vágta rá Frisk. – Ti birodalmiak mindig szeretitek hallatni a hangotokat…

– Visszaszámlálás szinkronizálása megkezdve. Sok szerencsét, „bajnok”!

Keo beállította a visszaszámlálót.

– Nincs rá szükségem.

A számok elindultak visszafelé. Kettő… egy…

Keo abban a pillanatban gázt adott, ahogy a számláló elérte a nullát. Az A-szárnyú, mint éles kés vágta át a jéghideg levegőt, ahogy elkezdett suhanni a kanyon irányába. Az áttetsző üveges falakat jéghidak sokasága keresztezte. Keo olyan közel vitte a gépet a hidakhoz, hogy a közelebbi szárnyával akár meg is érinthette volna felszínüket. Hirtelen lebukott a keskeny szakadékba egy szűk résen keresztül, majd még jobban rákapcsolt a sebességre.

Bár az A-szárnyú gyors volt, a TIE elfogó árnyéka végig tartotta a lépést. Ezzel szemben Frisk Y-szárnyúja messze elmaradt mögöttük.

Az érzékelő éles hangon sípolni kezdett, emlékeztetve Keót, hogy itt és most többről volt szó, mint a versenyzői büszkeség. Az asztrodroid…

Jégdarabok pattantak le az A-szárnyú burkolatáról – az egyik jégképződmény darabokra tört. Keo kimanőverezte a nagyobb darabokat, amik a kanyonba zuhantak. Néhány másodperccel később zöld energianyalábok csalódtak a jégbe. Relkin TIE elfogója bukkant elő a csillogó ködből.

– Hé! – hallotta Keo a társa hangját a nagy koncentráció közepette.

– Csak az utat tisztítom meg – válaszolta a birodalmi tiszt.

Keo újra a kijelzőjére pillantott. Közeledett.

Fantasztikus látványt nyújtva vették be a következő kanyart. A kanyon falait átlátszó jéglepel borította. Olyan látványt nyújtott, mintha megfagyott vízesések lennének a kanyonban. Keo vadul cikázott közöttük az A-szárnyújával, minden érzéke készültségben volt.

A kijelző sürgető sípolásba kezdett. Ott – egy vörös és fehér villanás, ami alig volt látható az egyik legnagyobb jégfal mögött.

Keo tovább gyorsított, és függőleges pozícióba lendítette az A-szárnyút, hogy Relkin csak a gép hasát láthassa, de az asztrodroidot még véletlenül se. A biztonsági övek szinte belevágtak a vállaiba miközben a jégfaltól centikre manőverezett. Egyszer csak súrlódásra hasonlító hangot hallott. Ezzel párhuzamosan vörösen kezdett villogni a kijelzője.

– Megszerezted? – suttogta Frisk idegesen a privát csatornán.

– A megfogó nem tud csatlakozni – magyarázta Keo újra felgyorsítva. Most Relkin haladt az élen. – A burkolat túl sok jeget kapott.

Elszáguldott a jégfalak mellett és egy hajszállal, de Relkin előtt ért célba az első kör végén.

Relkin hangosan káromkodott.

– Az első körnek vége. A következő körben sokat látod majd a hajóm hátulját.

Ez nem is rossz ötlet…

Keo visszaállt egyenletes sebességre, és figyelve a hajók közti távolságot, beállt a TIE elfogóvadász nyomvonalának szélére.

A légsűrűség változásától megremegett a pilótafülkéje. Figyelmeztető lámpák villantak fel, de amikor a miriali pilóta felnézett, látta, hogy a jég kezd vízcseppekké válni az ablakán.

 

 

A pilótafülkében ülve Relkin úgy érezte, a pilótakarrierje egy hangyányit előremozdult. Ott volt ez a miriali zsoldos, aki megpróbálta megzavarni az elfogóvadász aerodinamikáját. Jó trükk.

Elvigyorodott.

 

 

Keo folyamatosan felfelé nézett.

– Gyerünk már!

A jég darabosan olvadt, de nem elég gyorsan. Túl hideg volt a holdon. Keo a fogait csikorgatva tartotta az A-szárnyút a TIE elfogó hőkibocsátásában, miközben teljesítették a második kört. Ezúttal Relkin ért célba előbb.

Az utolsó kör következett.

A két vadászgép bevette a kanyart, és a jégzuhatagok felé repültek. Ahogy közeledtek, a jég végre ténylegesen eltűnt. Keo épp arra készült, hogy előre tör, amikor egy rakéta – amit a TIE elfogó indított útjára – felrobbant a levegőben.

A lökéshullám megpördítette Keo A-szárnyúját. Minden ügyességére szüksége volt, hogy felhúzza a gépet másodpercekkel azelőtt, hogy a kanyon falába vágódott volna.

– Gyújtórakéta!

– Csak törmeléket távolítottam el – magyarázta Relkin.

A jégzuhatagokon repedések futottak végig, amikor a lökéshullám elérte őket. Az egyik azonnal szilánkosra tört, amint a vadászgépek elszáguldottak mellette.

Keo ösztönei átvették az irányítást. Tovább fokozta a tolórakétái energiáját és egyenesen az asztrodroid felé száguldott. Az előtte lévő jégfal kezdett szétmállani, ami azt jelentette, hogy másodpercei maradtak, amíg a droid a mélybe zuhan, és vele együtt elveszik az információ is.

Keo lehunyta a szemeit.

Az A-szárnyú megremegett, amikor valami a hajótestre tapadt, és a helyére került. Keo kinyitotta a szemeit, amikor megérezte, hogy a vadászgépe egyensúlya megváltozott.

– Megvan!

Ám ekkor egy hatalmas jégszilánk csapódott az A-szárnyú jobb oldalába, és a kanyon sötétségébe taszította a megperdült vadászgépet.

 

 

Relkin a kijelzőire pillantott, és felnevetett. Legyőzte a riválisát.

És… ó, itt volt előtte az a semmirekellő Y-szárnyú is, ami még mindig csak a második körével szenvedett.

– Itt a vége – kuncogott, miközben egyre közelebb ért a bombázóhoz. – Mire gondoltál, amikor egy ilyen értéktelen hajóval jöttél versenyezni?

– Azt hiszem, igazad van – válaszolta a trandoshai. – Az Y-szárnyúakat nem versenyre tervezték…

A következő pillanatban a bombázó tucatnyi ezüstös clouzon gázpalackot eresztett ki a levegőbe.

Relkin szája tátva maradt.

A vágyakozás és a célgyakorlatok nem helyettesíthették a harci kiképzést.

A TIE elfogóvadász túl gyorsan haladt, hogy kikerülhesse az új akadályt. Az egyik tartály a szárnyának csapódott, és darabokra szaggatta, ami elindította a láncreakciót. A következő pillanatban egy elektromos robbanás következett, Relkin TIE-vadászának maradéka pedig tehetetlenül zuhant a mélységbe.

 

 

Frisk kinézett a TIE-vadász roncsaira.

– Ellenben az Y-szárnyúak remekül tudnak bombázni.

Átkapcsolt a privát csatornára.

– Keo?

Csak statikus zaj jött válaszul.

– Keo, jelentkezz!

Fény pislákolt a lenti sötétségben. Nem robbanás fénye, inkább hajtóművek fényéhez hasonlított. Az ütött-kopott A-szárnyú nehézkesen emelkedve elhagyta a kanyont, a pilótafülke mögött éppen, hogy csak elférő asztrodroiddal a fedélzetén.

– Itt vagyok… Bár éppen csak. Relkin…?

– Él, de nem fog örülni, mire kimászik a felszínre. – Frisk nyelt egyet. – Keressünk valahol egy biztonságos helyet, ahol újra bekapcsolhatjuk a hiperhajtóműveket, aztán menjünk haza.

A két vadászgép a csillagok felé repült.

– Szerencse, hogy ezeket a repülő teknőket mégsem selejtezték, és hogy a kikötőmester tényleg ki akart szúrni a Birodalommal.

– Igen, bár úgyis megnyertem volna a versenyt.

– Hát persze.

– Fontos, hogy tisztában legyél a képességeiddel.

– Tudod, nekem már csak addig kellenek, amíg visszaérünk az Előőrshöz. Most úgy érzem, nem is olyan rossz csak üldögélni a flottában.

 

 

– Maguk ketten meg merre jártak? – kérdezte Ardo Barodai. – Egy egyszerű felvétel ennyi ideig tartott?

Frisk és Keo egymásra pillantottak. A Temperance eligazító termében álltak a holovetítő kék fényében, oldalukon az olajfoltos, piros és fehér színű asztrodroiddal.

– A dolgok… bonyolultá váltak – próbálkozott óvatosan Keo.

Ardo keresztbe fonta a karjait. – Szerencsére a Birodalmi Hírszerzés nem kevert be a képbe, ellenben a Logisztikai Hivatal úgy nyüzsög, mint egy killik-fészek. – A parancsnok szája széles mosolyra húzódott. – Mintha történt volna valami a clouzon gázpalackaikkal a Navlassi Triádoknál?

Frisk vállat vont.

– A leltár biztosan lefoglalja őket egy darabig.

Ardo hosszú, fürkésző pillantással méregette a két pilótát, majd lassan bólintott.

– Rendben, jól csinálták. Mindketten három napos eltávot kapnak.

– Igen! – Keo Frisk vállába ütött. – Gyere, tartozol nekem egy itallal.

– Tessék? A mentés után kvittek vagyunk.

– Közel sem. Bár ahogy kilökted azokat a palackokat, az tényleg szép volt.

– Pedig az a manőver nincs is benne a tankönyvekben.

– Még… – kuncogott Keo.

Ardo elengedte őket, aztán leguggolt a droid elé és kivett egy aranyszínű adatkártyát. A droid kupolás fejét megpaskolva behelyezte a kártyát a holoasztalba. Hátralépett, miközben egy galaktikus csillagtérkép bontakozott ki előtte. A kulcsfontosságú helyszíneken pontok kezdtek megjelenni. Mindegyik egy-egy csillagrombolót jelölt.

Ardo elmerengve bólintott.

– Nos, úgy tűnik elindulhat a Starhawk projekt következő fázisa…