A novella az Insider magazin 172. számában jelent meg 2017. április 12.-én a Penge-osztag novellák folytatásaként, és az Utóhatás: A Birodalom vége című regény kiegészítéseként (a korábbiakkal ellentétben itt tényleg konkrét kapcsolódási pontok vannak a regénnyel). Az osztag zárótörténetét ezúttal is David J. Williams és Mark S. Williams jegyzi.

Miközben a csata tovább tombol a sivatagos Jakku bolygó felett, a dicsőséges Penge-osztag pilótái újabb támadásra indulnak a B-szárnyúikkal a megtizedelt birodalmi hadigépezet ellen. Kulcsfontosságú szerepük volt a birodalmi I-osztályú csillagromboló, a Devastator elpusztításában az endori csatában, és a rettenthetetlen pilóták ezúttal egy újabb csatában vesznek részt, a galaxisszerte dúló Galaktikus Polgárháborúban… 

– Minden elérhető hajónak, tüzet koncentrálni a Ravager motorjaira! Ismétlem: tüzet koncentrálni a hajó motorjaira!

Ackbar admirális szavai még mindig csengtek Gina Moonsong füleiben, amikor kikapcsolta a kommunikációs csatornát.

– Rendben, osztag, hallottátok! – Moonsong összébb záratta a Penge-osztag alakzatát, miközben a B-szárnyúak – és a mindkét oldalon haladó, támogatást nyújtó X-szárnyúak – támadásba lendültek a Ravager szuper-csillagromboló ellen. Azon kapta magát, hogy különösen sokszor figyel az egyik X-szárnyú pilótára, Braylen Strammre. Tekintettel arra, hogy a kuati csata mennyire megtizedelte az Új Köztársaság pilótáit, Stramm az osztaggal maradt. Minden repülni képes pilótára szükség volt. Hivatalosan a kapcsolatuk szigorúan szakmainak számított, a valóságban azonba komplikáltabb volt, mint valaha.

Ginát Fanty hangja rántotta vissza a merengésből.

– Tizenöt másodperc.

– Nincsenek TIE-vadászok, csak csatahajók. – Sandara Li hadnagy mély hangja végigsöpört az osztag frekvenciáján. Ő és a szárnysegédje, Johan Volk fedezte Moonsong támadását. Gina grimaszosan mosolygott, mikor a Ravager hátsó része betöltötte a pilótafülkéje ablakát. Meglepetésére alig volt védelmi tűz; a hatalmas hajót túl sok irányból támadták, hogy aggódjon egy kis osztag miatt. Emellett úgy tűnt, támadt valami probléma az irányítórendszerével, mert a hajó kiszámíthatatlan szögben mozdult el a tengelye mentén. Ez azonban nem tartozott Moonsong problémái jözé.

Ő azt a feladatot kapta, hogy fokozza a hajó egyre romló helyzetét.

– Készüljetek az ionágyúkkal! Kilövés három… kettő… egy. Tűz! Ismétlem, tűz!

A Penge-osztag B-szárnyúi sortüzet zúdítottak a csillagrombolóra, és többször is eltalálták a hajtóműveket. Moonsong hátramaradt, lehetővé téve a többieknek, hogy folytassák a támadást. Miután Stramm és Fanty megtisztították a területet, Moonsong támadásba lendült. Volt valami tagadhatatlan öröm abban, hogy bevihetik a kegyelemdöfést, és hogy ezt ő, mint osztagparancsnok teheti meg, élvezettel töltötte el. Moonsong növelte a sebességet, irányba állt és szabadjára engedte B-szárnyúja hasznos terhét. A jutalma nem maradt el, a hajtóműveken a becsapódás nyomán narancssárga tűzcsóvák tűntek fel, és olvadt törmelék került a levegőbe, miközben a szuper-csillagromboló felemelkedett és előrebukott. Gina kijelzőit teljesen összezavarta a jókora elektromos interferencia, nem sok mindent tudott leolvasni róluk, de amiket látott, azokban sem talált értelmet. Valaki kiengedte az óriási hajó vonósugarát? Mi történt? Próbált kormányozni, de nem tudott elmenekülni, és ekkor a Ravager hirtelen elvesztette a vonósugarat. A következő pillanatban alábukott, és egyenesen az alatta elterülő Jakku bolygó felé száguldott. Gina pedig a bolygó és a hajó közé ragadt.

A kommunikációs csatornák hirtelen életre keltek:

– Itt Ackbar admirális! Az Új Köztársaság katonáihoz és pilótáihoz beszélek! A Ravager óriási csillagromboló zuhan! Hamarosan eléri a Jakku felszínét! Figyeljenek a hulló roncsokra, és keressenek fedezéket!

Aztán az admirális hangját elvágta egy hirtelen jött robbanás, ami úgy hangzott, mintha közvetlenül Moonsong feje mellett történt volna. Nem tudta, hogy egy lézersugár találta-e el vagy egy törmelék csapódott a B-szárnyújába, de akármi is történt, az kiütötte a pajzsait és a hajtóművét. Tehetetlenül sodródott a zuhanó gigász törmelékmezőjében. Sikerült üzembe helyeznie a tartalék energiát, de a kijelzői szerint, már elhagyta azt a pontot, ahol bevethette volna. Már hatott rá a Jakku gravitációja, így csak annyit tehetett, hogy megpróbálja átirányítani a B-szárnyút, hogy a jármű a zuhanó Ravager mögé kerüljön, és hőpajzsnak használhassa a hatalmas hajót a légköri belépésnél. Mostanra az összes érzékelője vörösen világított, a riasztók közvetlenül a feje mellett visítottak, és csípős szagú füstöt érzett, de még ebben a zűrzavarban is meghallott egy hangot.

– Gina! Gina, hallasz engem?

Hallotta, de mivel az adóvevője meghibásodott, egyértelművé vált, hogy Stramm nem hallja őt. El akarta mondani neki, hogy sajnálja; hogy maguk mögött kellett volna hagyniuk ezt az egész háborút, és visszavonulni egy olyan bolygóra, ahol még soha senki nem fogott fegyvert. De ezzel már elkésett.

A nehézségi erők húzni kezdték lefelé. Az előtte elterülő látvány csekély vigaszként hívogatta. Gina azonban azért küzdött, hogy ne veszítse el az eszméletét. Nem harcolt tovább a gravitáció ellen, helyette arra összepontosított, hogy a Ravager mögé kerüljön. A hőség jóval alacsonyabb lett miután belépett a légkörbe, így már csak azért kellett aggódnia, hogy túlélje a zuhanást, és a több millió tonna fémhulladék se nyomja agyon a becsapódáskor. Zuhanás közben a lehetőségein gondolkodott, majd arra használta a hajója maradék energiáját, hogy a biztonsági határ fölé gyorsítson. A gép úgy remegett, mint a levél a szélben. Felette a hatalmas fémmennyezet fenyegetően közeledett, alatta a sivatag terült el. Az utolsó lélegzetvételével aktiválta az automatikus leszállási szekvenciát.

Egy dobpergésre emlékeztető, egyenletes ritmusú hangra ébredt. Mintha valaki a koponyáját ütögette volna. Amint kinyitotta a szemét, Moonsong egy furcsa madarat látott, ami a pilótafülkéje ablakát kopogtatta. Kicsatolta magát, és aktiválta a vészhelyzeti robbanóanyagot, ami lerobbantotta a fülke tetejét. A madár épp időben szállt fel és repült odébb, közben bosszúsan vijjogott. Moonsong kimászott a roncsból, és kilépett a homok pusztaságába. Nem sokat tudott a Jakkuról, de nem is tervezte, hogy jobban megismeri. A föld műveletlennek látszott. A Birodalom pokoli helyet talált a végső összecsapás helyszínéül. Az égbolt fele lángolt, a Ravager hatalmas roncsa alig néhány mérföldre terült el előtte, és vulkánként lövelte az égbe a plazmával töltött vasat és füstöt. A roncs körül megfeketedett a homok a becsapódáskor.

Amikor Moonsong visszanézett a B-szárnyújára, úgy gondolta, már az kész csoda, hogy egyáltalán életben maradt, de attól tartott, ez az állapot nem sokáig marad így. Mielőtt lekapcsolta a ruhája irányító paneljét, levette a sisakját és a kesztyűit. Úgy érezte a piros egyenruhája több mint feltűnő. Gyorsan ellenőrizte a gépe túlélő készletét, de az teljesen megsemmisült. Emellett semmilyen fegyvert nem tartott magánál, csak a hajóban lévő jelzőrakétákat vihette volna magával, de azokat inkább hátrahagyta.

Persze a dolgok mindig rosszabbra fordulhatnak. Magasan fentről, a TIE-vadászok jellegzetes hangját hallotta meg, ami menekülésre késztette. Felfutott egy homokdűne oldalára, és épp fedezékbe húdózott az ottani sziklák között, amikor a TIE-vadászok lecsaptak. Kíméletlenül lecsaptak, aztán gyorsan megfordultak, hogy ellenőrizzék a B-szárnyút, amiből már csak egy égő, olvadt törmelékhalom maradt. A pilóták közötti becsületet félredobva úgy tűnt, ezúttal sem az Új Köztársaság, sem a Birodalom nem ejt foglyokat. Gina Moonsong végignézte, ahogy szeretett hajója lángba borult, és mélyet sóhajtott. Se adóvevő, se víz, se túlélőcsomag, se jelzőfény. Kezdetnek azonban megfelelt, hogy a lezuhant szuper-csillagromboló óriási máglyájával ellentétes irányban induljon el. A ruhájába rakta a szerencsehozó kesztyűit, és elindult a pusztaság felé.

Moonsong torka égett a szomjúságtól. Úgy becsülte, hogy jó tíz kilométert tett meg a becsapódás helyszínétől, de még mindig nem talált támpontot, ami alapján tudta volna, hol van. A sötétség gyorsan leszállt, de Gina aggódott amiatt, hogy a szabad ég alatt kell aludnia. Felsietett egy különösen magas homokdűne oldalán, és lenézett az alatta elterülő völgyre, ahol egy birodalmi tábor maradványait pillantotta meg.

Egészen a mészárlás helyszínéig futott, és gondosan átvizsgálta a halott katonák maradványait. Bármi is történt, az gyorsan és kíméletlenül lecsapott az osztagra, Moonsong azonban arra törekedett, hogy a szerencséjére fordítsa a rohamosztagosok szerencsétlenségét. Elkezdte átnézni a hátrahagyott felszereléseiket. Talált egy karton vizet az egyik halott katonánál, de nem foglalkozott vele, hol találta. A katonának már nem volt rá szüksége. Ivás után szerzett egy E-11-es sugárkarabélyt és egy szerszámövet, amit fel is csatolt magára, aztán kihajtotta a karabély válltámaszát a maximális stabilitás érdekében. Elégedetten felpattintotta a tüzelőmód kiválasztó kapcsolót. Talán jóra fordulnak a dolgok.

Ám ekkor zajt hallott a háta mögül.

Moonsong megpördült, hogy szemtől szembe kerüljön egy szakadt pilótaruhát viselő fiatal fiúval.

– Ne lőj! – kiáltotta a fiú, aztán gyorsan megadta a jelmondatot. – Mennydörgés!

Pokolian rémültnek tűnt. Moonsong lassan leengedte a fegyverét, de az ujját továbbra is a ravaszon tartotta.

– Villámlás. Ki vagy te, kölyök?

– Temmin… Temmin Wexley, a Fantom-osztagból – válaszolta erőteljes tisztelgés mellett. Még ahhoz sem tűnt elég idősnek, hogy borotválkozzon. Mégis megengedték neki, hogy egyedül repüljön egy X-szárnyúval, és ez a tény mosolyt csalt Moonsong arcára.

– Nos, én Gina Moonsong hadnagy vagyok, a Penge-osztagból. Működik még az adóvevőd?

– Hát, nem…

– Van fegyvered?

– Persze. – Temmin elővette a DH-17-esét, és ellenőrizte a töltöttséget. – Viszont csak egy tartalék energiacsomagot kaptam.

– Mi a helyzet az ellátmánnyal?

– A felszerelésem többsége odalett. Csak ez maradt meg… – Temmin mélyen belenyúlt a ruhája zsebébe, és kihúzott egy pár táplálékkiegészítőt. Mindkét rúd három napra elegendő egy embernek, ellenben az ízük borzalmas volt. Moonsong viszont ezen a ponton már nem panaszkodhatott.

– Legalább nem fogunk éhezni. Fel kell vennünk a kapcsolatot a földi egységekkel.

– Igen, ura… vagyis asszonyom.

– Szólíts Ginának! Úgy könnyebb lesz.

Moonsong őrködött elsőnek, míg Timmin aludt. Bár ezúttal tényleg csak ő pihent, mert amikor felébredt, Moonsong mellőzte a pihenést, és inkább útnak indultak. Úgy gondolta, jelentős távolságot tehetnek meg a napfelkelte előtt. A kölyök mogorvának tűnt, és végig csendben maradt. Gina azon gondolkodott, hogy ha beszélgetnek, talán gyorsabban eltelik az idő, és csökken a pánikhangulat is, de sajnos nem tartotta magát jó kezdeményezőnek.

– Szóval, ööö… mi történt a csapat többi tagjával?

– Még mindig odafenn harcolnak, de néhányuk meghalt. Jó barátok.

– Én is vesztettem el barátokat – felelte Moonsong, és finoman megérintette a fiú kezét. Egy csillagfény épp ekkor futott végig a fiú arcán. – De nem csak miattuk aggódsz. – Kijelentés volt, és nem kérdés, de a fiú még mindig hezitált.

– Nem… mármint igen, van más is. Remélem, hogy az anyám jól van. Tudod, ő is pilóta.

– Ne viccelj! – Gina szünetet tartott. – Te Norra Wexley fia vagy?

– Részt vett az endori csatában – közölte Temmin félénk hangon.

– Igazából én is ott voltam.

– Igen, de te is egy Y-szárnyúval repültél bele a Halálcsillagba, hogy aztán előbukkanj a másik oldalán?

– Nem.

– Hát, ő igen.

– Ez azt jelenti, hogy ő is túlélő – kezdte Gina bizakodva, bár ő nem így érezte. – Vagyis látni fogod még. Nekem is vannak barátaim, akiket még látni szeretnék.

Moonsong hangja megremegett, miközben Strammre gondolt. Akkor és ott eldöntötte, hogy ha újra látja még a férfit, mindent elmond neki, és majd utána kitalálja, mi lesz.

– Hallod ezt? – kérdezte Temmin.

– Hallani, mit? – de mielőtt reagálhattak volna, fél tucat alak bukkant elő egy szikla mögül felemelt fegyverekkel. Egyikük megadta a jelmondatot.

– Mennydörgés! – Moonsong megkönnyebbülten sóhajtott fel. Baráti erők voltak.

– Villámlás! – Az Új Köztársaság katonái leeresztették a fegyvereiket, és közelebb mentek. Egyikük felismerte Moonsong rangjelzését, és hanyagul tisztelgett.

– Hadnagy, én Agarne őrmester vagyok, a Harmadik Felderítő Osztagból.

– Pokolian örülök nektek.

– Nincs sok időnk. Az osztagparancsnok arra van, ő majd mindent elmagyaráz.

– Vettem, mutasd az utat!

A csoport megkettőzött tempóval szelte át a következő homokdűnéket, aztán egy sziklás területre értek, ahol az osztag katonái folyamatosan ástak.

– Lezuhant pilótákat találtunk, uram – jelentette Agarne.

– Köszönöm, őrmester – válaszolt egy hang az árokból. – Tegyen meg egy szívességet, és ellenőrizze újra a tűzvonalunkat!

Agarne bólintott és elment, hogy ellenőrizze a többi katonát. Az osztagparancsnok kimászott az árokból, és az új jövevények elé állt. Kék szemei szinte világítottak sebhelyes arcából.

– Ranz őrnagy vagyok.

– Gina Moonsong hadnagy, a Penge-osztag parancsnoka – tisztelgett a lány. – Ő pedig Temmin Wexley, pilóta. Ha nem bánja uram, használnánk az egyik adóvevőt, hogy értünk jöhessenek és ne legyünk a terhére.

Ranz azonban csak a fejét rázta.

– Sajnálom, hadnagy, de rádiócsendet rendeltek el a célpont érkezéséig, és még ha adok is egy adóvevőt, az interferencia miatt egy magasan fekvő antennára is szüksége lenne, hogy üzenhessen.

Moonsong megvonta a vállát, és elrejtette a csalódottságát. Háború dúlt, semmi sem ment a tervek szerint.

– Mi a célpont?

– Nagyjából harminc perc múlva egy birodalmi utánpótlást szállító konvoj fog áthaladni azon az úton. – Ranz az előttük lévő bozótos felé mutatott. – Ha erősítést juttatnak a Golga állomásra, ellentámadásba lendülhetnek. Vagyis a csata még tovább folytatódna, attól függetlenül, hogy mi történik odafent.

– Utánpótlást szállító konvoj. – Wexley végignézett a lázadó katonákon. Mindegyikük fáradtnak tűnt, néhányuk meg is sérült. – Úgy hangzik, jól védett lesz.

– Így igaz. Legalább egy támogató rohamosztagra számítok.

– Hol a többi katonája?

– Épp őket nézi. Tegnap rajtunk ütöttek.

– Ugye nem gondolja komolyan, hogy sikerül majd megállítania egy jól felszerelt birodalmi konvojt egy tucatnyi emberrel? Ez öngyilkosság!

– Nem ezt mondták a Halálcsillag esetén is? – nevetett örömtelenül az őrnagy. – Nézze, megkaptuk a parancsot. Szívesen látjuk, ha segítséget szereznek, de több száz kilométerrel az ellenséges vonalak mögött vagyunk. Az Alfa Bázis és köztünk nincs más, csak ezernyi dühös rohamosztagos. Ön dönt, hadnagy!

Nem volt túl sok választási lehetőség.

– Számoljon velünk! – felelte végül Moonsong, majd a fiúra pillantott. – Remélem, tudod használni a sugárvetőd, kölyök! – visszafordult Ranz felé. – Uram, szeretnék javasolni egy tervet.

A hat birodalmi csapatszállító húsz kilométer per órás sebességgel haladt át a sivatagon. Nem utaztak erősen felfegyverkezve, csupán egyetlen rohamosztagos foglalt helyet a szállító tetején találtható fő löveg mögött. Ranz kivárt az utolsó másodpercig, majd megadta a jelet.

– Most!

A felderítők felrobbantották a homokba ásott, megbabrált tápegységet, amin épp a második csapatszállító haladt át. A szállító – a homok és lángoszlop tetején –, a magasba repült, majd a hátára fordulva landolt. A járműből minden irányba rohamosztagosok és szállítmány repült szét. A mögötte haladó csapatszállító kétségbeesetten próbálta elkerülni az ütközést, de a roncsokba csapódott. A mögötte haladó csapatszállító fordulni kezdett, de a roncs azt is megállította. Az élen haladó szállító megállt, megforgatta a lövegtornyot, és lőni kezdett minden irányba, miközben a rohamosztagosok – csatára készen – elhagyták a járművet. Végszóra Ranz őrnagy és az Új Köztársaság katonái kiugrottak a rejtekhelyeikről, és tüzet nyitottak a hátul haladó szállítókra. A féltucat rakéta hamarosan lángoló koporsóvá változtatta a járműveket, viszont nem tartott sokáig, amíg a megmaradt birodalmiak alakzatba rendeződtek, és viszonozták a tüzet. Még egy nehézfegyverzetű csapatnak is sikerült felfejlődnie, akik épp azon dolgoztak, hogy felállítsanak egy háromlábú állványra szerelhető ágyút. A menetoszlop elején haladó, életben maradt katonák a hátul haladók támogatására siettek, és szembeszálltak a támadóikkal, épp ahogy Ranz előre látta.

– Most! – kiáltotta.

Moonsong, Wexley, Agarne őrmester és az osztag további három tagja előbújt a menetoszlop eleje mentén lévő titkos rejtekhelyéről, és eldobtak néhány gránátot, mielőtt lerohanták volna a parancsnoki csapatszállító mellett harcoló katonákat. Moonsong érezte, hogy cél tévesztett lövedékek nyomán a levegő egyre jobban felmelegedett körülöttük, azonban minden idegszálával az összecsapásra koncentrált, hogy ne is gondoljon arra, mennyire védtelen és kiszolgáltatott az ellenséges tűzzel szemben. Elsőként érte el a csapatszállítót, és kihúzta a halott rohamosztagost a pilótafülkéből. Elmosolyodott, amikor meglátta, hogy a kommunikációs pult sértetlen maradt a műszerfalon, de a mosoly gyorsan eltűnt az arcáról, amikor rájött, hogy a nagy hatótávolságú jeladó tönkrement.

– Temmin! Manuálisan kell beállítanunk a jeladót!

– Rajta vagyok! – Wexley felmászott a jármű tetejére, és előhúzta a multifunkciós szerszámát, gyorsan kicsavarta a berendezést, aztán rögzítette a jeladót. A következő pillanatban robbanás következett be, ami lesöpörte a fiút a gép tetejéről. Moonsong csak arra figyelt, hogy létrehozzon egy kódolt csatornát a légi irányítással, akik – miután sikerrel járt – azonnal továbbították a jelét Ackbar admirális parancsnoki hajójára, a Home One-ra.

A Harmadik Felderítő Osztagnak nem volt hozzáférése, de Moonsongnak igen, és sikerült meggyőznie Ranz őrnagyot, hogy bár a parancs szerint nem lenne szabad megtörniük a rádiócsendet az ellenség megérkezéséig, ha megérkeznek, a korlátozás megszűnik. Kicsit talán nyakatekert volt ez a magyarázat, de végső soron lehet, hogy ez menti majd meg valamennyiük életét. Agarne őrmester behúzta a fejét, amikor sugárnyalábok száguldottak el mellettük.

– Igyekezz, hadnagy! Rajtunk vannak, és nem tudjuk sokáig feltartani őket!

Moonsong kimászott vezetőfülkéből, aztán vadul tüzelve megindult a sebesült Wexley felé.

– Gyerünk, katona, felkelni, és tedd a dolgod! – kiáltotta Wexleynek. – Nem engedem, hogy feldobd a bakancsot, érted?!

Megkönnyebbült, amikor látta, hogy a fiú nem sérült meg, csak a robbanástól kábult el egy kicsit. Felnyögött, amikor Moonsong lábra állította, és segített neki elbicegni a legközelebbi dűne fedezékéig. Időközben a rohamosztagosoknak sikerült felállítaniuk a lézerágyút, és tüzet nyitottak az Új Köztársaság katonáira, miközben a többi birodalmi megpróbálta bekeríteni őket. Moonsong ekkor egy hatalmas robbanást hallott, amit egy óriási füstfelhő követett az őrnagy korábbi pozíciója felől. Valószínűleg felrobbantotta a megmaradt robbanószerét, ezzel megakadályozva, hogy a rohamosztagosok lerohanják. A megmaradt köztársasági katonák, akiket a szállító elleni támadásnál vezetett, most körülötte gyülekeztek. Agarne őrmester mellé sietett, és tárat cserélt.

– Rendben, figyelem! Állítsátok át a sugárvetőket sorozatról szimpla lövésre, és figyeljetek oda, hogy tiszta célpontra lőjetek! Az egyetlen esélyünk a kijutásra, ha takarékoskodunk a lőszerrel.

– Tényleg úgy gondolja, hogy kijutunk innen? – motyogta valaki épp akkor, amikor Moonsong felfigyelt a TIE-vadászok eltéveszthetetlen hangjára. Az erős napfény ellenére is ki lehetett venni a feléjük közeledő ellenséges vadászgépek alakját. Az első átrepülésük alkalmával halálos lézertüzet zúdítottak a területre. Ranz seregének legtöbb katonájával azonnal végeztek a lövedékek, ahogy néhány rohamosztagossal is, akik túl közel voltak a lázadókhoz.

– Vége van! – kiáltotta az egyik lázadó. – Elkaptak minket! Adjuk meg magunkat!

– Kétlem, hogy foglyokat ejtenének – mordult rá Moonsong, aztán felállt, és a vállához emelte a fegyverét. Eldöntötte, hogy ha itt ér véget az élete, akkor sem adja fel harc nélkül. – Minket akartok? Gyertek és csináljuk!

Épp kimondta a szavakat, amikor az egyik TIE-vadász hirtelen felrobbant. Aztán még egy követte az alakzatból, aztán egy újabb, míg végül csak egyetlen vadász repült az égen, ahonnan a B-szárnyúak alámerültek, és lecsaptak a csapatszállítókra. A vadászgépek lövedékei nyomán füst és homokfelhők emelkedtek a levegőbe, a rohamosztagosok felbontották az alakzatukat, és minden irányba menekülni kezdtek. A B-szárnyúak a második átrepülés során majdnem mindegyikkel végeztek, de néhányak sikeresen a sivatagba menekültek. Moonsong integetni kezdett, amikor a Penge-osztag gépei elrepültek felette. A pilóták úgy billegtették a gépeik szárnyait, mintha üdvözölték volna a túlélőket. Gina nem lepődött meg, amikor meglátta Stramm jelét a vezérhajón. Odalépett a térdelő Wexley mellé.

– Mi folyik itt? – kérdezte a fiú felnézve a nőre.

– Hazamegyünk – válaszolta. – Édesanyád büszke lehet rád.

Mellé térdelt, és az egyik kezét a vállára tette, miközben a Penge-osztag leszállt körülöttük. Stramm kiszállt a gépéből, és odasétált hozzájuk.

– Látom, új barátokat szereztél.

– Ő itt Temmin – válaszolta Moonsong. – Temmin, ő itt Braylen.

– Örülök, hogy megismerhetlek – felelte Stramm, majd megfogta Gina kezét. – Megijesztettél. Ne csinálj ilyet többször, rendben?

– Azt hittem, nem akarsz nekem többé parancsot adni.

Egy pillanatra összenéztek, aztán mindketten nevetésben törtek ki.

– Még álmomban sem – mondta a férfi.

Amikor a dolgok már majdnem kínossá váltak, Moonsong magához húzta a férfit, és megcsókolta. Kábult volt, alig hitte el, hogy nem hagyta ott a fogát a Jakku sivatagjában.

 És bármi is következett ezután… tárt karokkal várta.