A novella az Insider magazin 203. számában jelent meg 2021. júniusában. A rövid történet spoileres lehet a A Köztársaság Fénykora: Félelem nélkül képregényt illetően.
Korábban…
A Csillagfény Jelzőállomás személyzete még ki se heverte a drengirek legutóbbi támadását, amikor máris a Galaktikus Mezőgazdasági Szövetség éves konferenciájára kell készülniük, aminek az állomás ad otthont…
Velko Jahen és Ghal Tarpfen a biztonsági központ egyik folyosóján siettek végig a legközelebbi liftig. Ghal brutális erővel csapott rá a gombra, utat engedve a belső szorongásának.
– Ön szerint odaérünk, mielőtt bántják egymást? – tűnődött Velko hangosan.
– Reménykedjünk benne – válaszolta a biztonsági főnök. Amint az ajtók kinyíltak, a páros elhagyta a fülkét és azonnal egy jókora embertömegbe ütköztek.
Ahogy átvágtak a tömegen, Velko azon gondolkodott, hol mentek félre a dolgok ennyire rövid időn belül…
Egy nappal korábban
Minden félrement.
Velko a Csillagfény elsődleges dokkjainál lévő felvonók fölé kifeszített transzparensre pillantott, és felsóhajtott. Az elefántcsontszínű háttérre élénkzöld aurabesh betűkkel a következő mondatot hímezték: „Üdvözöljük a Mezőgazdasági Szövetséget!”.
– Azt hittem, kék színnel rendeltük meg – jegyezte meg a homlokát ráncolva, aztán az adattáblája felé fordult, és ellenőrizte a megrendelést.
– Kék? Nem. Zöldet rendelt – válaszolta a transzparens megalkotója, egy neimoidiai, aki a gyönyörűen elkészített falikárpitjairól és a drapériáiról vált ismertté, azonban a válaszától Velko csak bosszúsabb lett. – Rodor Keen zöld növényeket szeretett volna, ezért választottam a zöld betűvel hímzett transzparenst.
– De nem minden növény zöld – motyogta Velko, azonban feleslegesen vitatkozott volna. A szalagot szépen készítették el, impozánsan és nagyszerűen nézett ki, anélkül, hogy túlzó lett volna. Mit számított, hogy Rodor Keen újra keresztülhúzta az aprólékos terveit? Persze ő volt a köztársasági műveletek vezetője a Csillagfény Jelzőállomáson, de nem hagyhatta volna legalább a díszletet illetően békén Velko terveit? Nem kezelhette volna ő a dekorációt? De ezúttal legalább nem Estala Maru Jedi-mester tette ezt.
– Jól van, rendben. Mi a helyzet a terítővel és az egyebekkel a hivatalos vacsorához?
– Minden a legnagyobb rendben van velük, hölgyem, minden a legnagyobb rendben. – A neimoidiai a felvonók felé intett. – Megyek befejezem a falikárpitok felakasztását, rendben?
– Igen, igen, köszönöm – bólintott Velko, de már alig figyelt oda a nőre, figyelmét más tennivalók felé fordította. A küldöttek megérkezése előtt még tucatnyi apróságot kellett ellenőriznie, leginkább a biztonságot illetően, de ehhez el kellett mennie az adminisztrációs központba.
A Galaktikus Mezőgazdasági Szövetség a következő napok során a Csillagfény Jelzőállomáson fogja megtartani az éves találkozót. A Hetzal-rendszerben történtek és az azt követő hiperűrt érintő korlátozások óta ez a találkozó számított az első nagy eseménynek, amit a Csillagfény rendezett meg. Illetve, ha ide számoljuk a hivatalos megnyitó ünnepséget, akkor a második. Emellett ez lesz az agrárszövetség első olyan találkozója, amelyre a galaxis minden tájáról érkezhetnek tagok, és nem csak azok a kevesek képviseltethetik magukat, akik Coruscantra is elutaztak emiatt. Általában ugyanis a városbolygó adott otthont ennek a találkozónak. Mivel a peremvidéken élőket amúgy is érintették a galaxis-szerte bevezetett biztonsági intézkedések, ezért – különösen a gyorsan közeledő Köztársasági Vásár miatt – hatalmas nyomás hárult a Csillagfényen dolgozókra, hogy az esemény gond nélkül záródjon.
Ki gondolta volna, hogy ennyi ember bevonása szükséges, pár tudós boldoggá tételéhez – mélázott Velko. Ő nem, de sokan úgy vélték, hogy a gazdálkodás az a fajta szakma, amit azok végeznek, akik túl gyávák ahhoz, hogy visszaüssenek. Az elmúlt néhány nap alatt azonban Velkot többször is emlékeztették rá, hogy egyesek ugyanígy vélekednek a hadseregről is, ezért ő is elhatározta, mindent megtesz, hogy az esemény sikeresen záruljon le. Ennek első lépése a megfelelő biztonság.
Velko elindult a biztonsági iroda felé, de úgy döntött, hogy ezúttal a karbantartólépcsőt használja, és nem a felvonókat. Az utóbbi időben némiképp elhanyagolta a kardióját, emellett jó ötletnek tűnt, hogy pár percig egyedül legyen, és gondolkodjon. Mostanra sokan úgy ismerték őt, mint a Csillagfény Jelzőállomás személyzetének tagját, aki elvégzi a rá bízott dolgokat, vagy jó kapcsolatokkal rendelkezik hozzá, emiatt gyakran érdekesebbnél érdekesebb helyzetekben találta magát. Miért nem szolgáltak fel egy bizonyos ételt az ebédlőben vagy miért halványodnak el a fények bizonyos időközönként, és egyéb hasonló, kisebb sérelmekkel kellett foglalkoznia az érkezése óta. Némelyik napon nehéz volt bármit is megcsinálni, különösen akkor, amikor látszólag mindenki megfeledkezett arról, hogy a Csillagfényen sok faj különböző igényeit kellett kielégíteni.
Ennek ellenére jól tudta kezelni a helyzeteket, és amikor nagyon különleges igények merültek fel, egyszerűen elmagyarázta a kétségbeesett köztársasági tisztviselőknek vagy vendégeknek, hogy nem tud foglalkozni velük.
Az első pár lépcsőfok megtétele után a combjai égni kezdtek, ezért gyorsított a tempóján, szinte már futott felfelé. Élvezte a lábában dolgozó izmok érzetét. Amikor átment az ötödik emelet ajtaján, csúszva állt meg egy hatalmas, kivirágzott kúszónövény alatt morgolódó barna bőrű emberlány mellett.
Velko semmit sem látott, ami riadóztatta volna – bevett szokás volt az állomáson, hogy a kertészek időnként átrendezték a különböző helyeken eldugott növényeket –, de ezen a kúszónövényen megakadt a szeme. Túlságosan is a drengirekre emlékeztették. Persze ez nevetséges felvetés, mivel a cserépben lévő növény nem ette meg a lányt, és nem is támadt rá senkire, de ahogy az állomás személyzetének többségére, úgy Velkora is hatást gyakorolt a nemrég történt támadás.
– Nem lenne szabad itt lenned – préselte ki magából Velko két légvétel között. Jobban kifulladt, mint ami indokolt lett volna egy ilyen rövid igénybevétel után. Talán tényleg időt kell szánnia az edzésre.
– A tanítóm mondta, hogy ezeket a növényeket az ebédlőbe kellett volna vinnem, és most húsz percem van rá, különben elszárad a viráguk. Tudod, ez egy elég kényes növény, és az állomás páratartalma nagyjából negyvenöt százalék lehet, ami túl alacsony neki, ellenben a fenti kert nyolcvanöt százalékos páratartalmával, ami sokkal kedvezőbb lenne. Emellett a felvonók is folyamatosan foglaltak, úgyhogy aggódom, hogy nem érek oda velük időben.
Velko csak pislogott, aztán felemelte a kezét, hogy félbeszakíthassa a lány magyarázatát.
– Ez nem magyarázza, hogy kerültél ide.
– Ó, feltörtem a zárat – vallotta be a lány. – A Köztársaság szabványos zárai általában fonott ekvivalenciájú Gratton titkosítást használnak, és négyütemű impulzusra állított Maben algoritmust. Nem furcsa, hogy a galaxis legtöbb kormányzati zárja ugyanazokra az adatpontokra reagál? Most nem sok időm van elmagyarázni, de később szívesen megmutatom, ha szeretnéd.
Velko úgy érezte magát, mintha nagy magasságból zuhanna.
– Bocsánat, de ki vagy te? – Keresztbe fűzte a karját a mellkasa előtt, amikor valami irritálni kezdte az orrát, valószínűleg a lány kezében tartott cserépben lévő növények illata csiklandozta meg.
A lány előtti ajtó ekkor kinyílt, és egy rózsaszín-aranyozású gyermekgondozó droid jelent meg a másik oldalon.
– Nos, Avon, úgy tűnik, elszámoltad magad. Még az üvegházban is kerestelek, ahova ezeknek a virágoknak nyolc percen belül el kell jutniuk. És tartozol az ízületeimnek egy üvegnyi kanudaolajjal.
– Avon Starros vagyok – válaszolta a lány szélesen vigyorogva, látszólag teljesen figyelmen kívül hagyta a droidot. – A Galaktikus Mezőgazdasági Szövetséggel érkeztem a közelgő eseményre. Most mennem kell, de mostantól biztosan a liftet használom majd – folytatta, aztán feljebb emelte a cserepet és a droid után sietett. Utóbbi folyamatosan beszélt a lánynak, miközben távoztak.
Különös.
Velko rögtön a páros után sietett, de mire áthaladt az ajtón, már nem látta sem a lányt, sem a droidját.
A különös találkozást egy vállrándítással elintézve, Velko visszafordította a figyelmét a tennivalókra, amiket a Mezőgazdasági Szövetség érkezéséig meg kellett tennie.
Egy nappal később, több vita (vagy, ahogy Rodor Keen nevezte őket: "hangos nézeteltérések") után, minden a helyére került. Úgy tűnt, a Csillagfény Jelzőállomás minden berendezése még jobban csillog. Az alvóhelyeket kialakították, és felkészítették a galaxis több mint száz legfontosabb botanikusának, mezőgazdasági szakértőjének és biológusának.
Megrendelték a megfelelő mennyiségű ételt, amiket elő is készítettek, különös gondot fordítva arra, hogy az egyes fajok mit szeretnek, és mit nem. Húsokat és zöldségeket készítettek a szénalapú létformáknak, leveseket és oldatokat a nem szénalapú teremtmények számára, még a bor mennyiségét is megemelték a vendéglőkben. A tudósok jókat ehetnek és kipihenhetik magukat, némelyikük valószínűleg jobban el is fárad majd a tennivalókban.
De ez teljesen rendben volt, mert Ceeril nagykövet esetét követően a személyzet sokat tanult a biztonságról. Ezúttal nem lesznek meglepetések, figyelembe vettek minden régóta fennálló szerződést és nézeteltérést a tervezés során.
A Csillagfény Jelzőállomás készen állt.
Velko a hangárban állt, és a hajók érkezésére várt. A megbeszéltek szerint, a Szövetség öt hajóval érkezik, a fedélzetükön mintegy száz tudóst szállítva. Egy a Coruscantról, egy a Chandriláról, három pedig a galaxis egyéb szegleteiből, nevezetesen az Onderonról, az Ord Mantellről és a Raxusról. Arra számítottak, hogy a tudósok szeszélyessé és fáradttá válnak az utazás végére – ahogy a legtöbb ember általában –, ezért Velko úgy tervezte, hogy itt köszönti őket, aztán pedig mindenkit a megfelelő hálókörlet felé navigál majd, hogy az estére tervezett nagy vacsorára kipihenhessék magukat.
Semmi sem mehetett félre.
Órákkal később, miután mosolygott, meghajolt és köszöntött pontosan százhat mezőgazdasági tudóst, Velko az adminisztrációs központba sétált, hogy találkozzon a Csillagfény biztonsági főnökével, Ghal Tarpfennel, aki épp a biztonsági kamerák felvételeit tanulmányozta a többiekkel. Figyelték a hangárokat, az étkezdéket, még a meditációs kertet is. A képek olyan gyorsan váltogatták egymást, hogy Velko szinte beleszédült.
– Csodálom, hogy mindent nyomon tud követni – viccelődött Velko.
Tarpfen kortyolt egyet egy csésze zöldes színű folyadékból, és hosszú ideig nem szólalt meg.
– Ellenőriz? Ez csak egy rakás tudós – törte meg a csendet. – A legizgalmasabb dolog, amit tehetnek, hogy végigmennek a meditációs kerten, és megszagolják a virágokat. Mert mindegyik virágzik, pont ahogy szerette volna.
– Alkalomadtán megköszönöm Castornak, hogy gondoskodott róla. – Velko úgy gondolta, hogy virágba kell borulnia a kertnek a tudósok érkezésére. Akkor is, ha kényszeríteni kell rá a virágokat. Mégis csak biológusok, kertészek és hasonló egyének látogattak ide. A növényeket szerető emberek a virágokat is biztosan szeretik, és ez a kérés egyszerűnek tűnt egy kertész számára. A Csillagfény kertjei bár mesterséges körülmények között működtek, jó volt tudni, hogy a kertészek be tudnak avatkozni. Bár a virágok kissé hátrébb kerültek a prioritások listáján a biztonság, élelmezés és elhelyezés mögött, mégiscsak jobban mutattak így.
Fütyülő hang rántotta vissza Velkot a merengésből. A lány a homlokát ráncolva az egyik alsó képernyőre pillantott, amikor az villogni kezdett.
– Ezzel meg mi történik?
Tarpfen előrehajolt, miután félretette a bögréjét.
– Úgy tűnik, hogy a kameradroid szabálysértést érzékelt ezen a területen. A droidokat úgy programozták, hogy több mint háromezer, különféle agressziós reakciót ismerjenek fel.
– Agresszió…? – kérdezett vissza Velko, de nem fejezhette be a mondatot, mert a képernyőn egy ithori férfi rátámadt egy amanira, aki válaszul a farkával mért ütést a támadóra. – Tarpfen!
– Megyek – válaszolt a mon calamari, miközben felállt, és Velkot követve kifutott a szobából.
Az összecsapás a kertektől nem messze, a főcsarnokban kezdődött, és mire Velko és Tarpfen odaértek, az ithori és az amani már komoly harcba keveredett. Egyikük sem szólt egy szót sem, csak sziszegtek és morogtak egymásra. A kiadott hangok mindkettejük esetében vadnak és gonosznak hangoztak.
Tömeg gyűlt össze körülöttük, akik a verekedést nézték. Velko és Tarpfen nehezen jutott át az összegyűlt sokaságon. A mon calamari nem habozott, előkapta a sugárvetőjét, és egy-egy lövéssel leterítette a harcoló feleket, akik elterültek a padlón.
– Ne aggódjon, csak elkábítottam őket – magyarázta Velko megdöbbent kifejezése láttán.
– Tudom, de komolyan rálőtt a vendégeinkre? – rázta a fejét a soikai. – Ez sosem lehet bölcs döntés.
A lövések azonban elérték a kívánt hatást, és a tömeg gyorsan feloszlott minimális kiáltozás és tolongás kíséretében. Velkot azonban ez még nem győzte meg Tarpfen döntését illetően. Mégiscsak rálőtt két vendégre a főcsarnok közepén.
– Inkább hagytam volna, hogy fehérjeporrá üssék egymást? – kérdezte a biztonsági főnök hangosan. Velko vett egy mély levegőt, aztán kifújta. Épp, amikor megkérte volna a biztonsági droidokat, hogy vigyék a két elkábított vendéget az egészségügyi központba, egy rosszalló tekintetű, halványsárga színű siniteen szólt közbe.
– Mit jelentsen ez? – követelt választ a nő. Hatalmas fején az erek csak úgy lüktettek, ami a nemtetszés jele volt nála. – Hogy merészel ilyen vaktában rálőni a kollégáimra?
– Ez a két személy dulakodott – magyarázta Tarpfen, de Velko beállt elé, és kissé meghajolt.
– Bocsásson meg, de Tarpfen főnöknek igaza van. Velko adminisztrátor vagyok, segíthetek valamiben?
– Velko? Remek, épp önt keresem. Sh’nar Qwasba professzor vagyok, a Galaktikus Mezőgazdasági Szövetség jelenlegi elnöke. Sajnos csak most érkeztem meg, így korábban nem volt alkalmunk találkozni. Azt gondoltam, a Csillagfény vendégszeretete kivételes, amikor az asszisztensem jelezte, hogy két kollégám verekedésbe keveredett.
– Így igaz, és ezért kellett… elkábítani őket. Épp most akartuk elszállítani őket az egészségügyi központba.
– Aztán őrizetbe kerülnek, amíg meg nem értik, hogy az állomás a zéró tolerancia politikáját követi a harcokat illetően – szúrta közbe Tarpfen.
– Némiképp szélsőséges civilekre lövöldözni, nem? – kérdezte Sh’nar erőteljes hangon, változatlan arckifejezéssel. Velko egyetértett, hogy a biztonsági főnöknek visszafogottabban kellett volna eljárnia, de ha nem avatkozik közbe, a két fél meg is ölhette volna egymást.
– Ez volt a legjobb választás az adott helyzetben – védte az álláspontját a mon calamari nagyokat pislogva.
– Nem erre valók a biztonsági droidok? – Sh’nar keresztbe tette a karjait.
– A droidok nem mindig képesek gyorsan értékelni a gyorsan változó helyzeteket, ha érti, mire gondolok. A kollégái szemszögéből nézve, sokkal jobb megoldás volt a kábítás.
Ekkor befutott a helyszínre az egészségügyi személyzet, hogy megvizsgálják a két elkábított egyént. Az orvosdroidok mellett Okana is a helyszínre érkezett. Velko intett neki. Úgy tűnt, a zöld ovissit nagyon érdekelné a Tarpfen és Qwasba professzor közötti szóváltás, de végül a sérült férfiakra irányította a figyelmét, akiket épp betegágyra fektettek.
– Professzor, volna kedve elkísérni minket az egészségügyi központba? Miután megvizsgáltuk őket, felvesszük a vallomásukat, és az ön felügyelete alá helyezzük őket – jelentette ki Velko. – Biztos vagyok benne, hogy akármi történt is, ami miatt egymásnak ugrottak, az csak apróság lehetett, mivel azt mondta, régóta barátok.
Mielőtt Velko folytathatta volna, Tarpfen a halántékához rögzített kommunikációs egységhez kapott, aztán egyetlen szó nélkül, csak egy apró fejbólintással jelzett a soikai lánynak, és futva indult el a legközelebbi felvonó irányába.
– És most hova megy? – kérdezte Qwasba professzor.
Velko nem válaszolt. Ő is ugyanazt a figyelmeztetést hallotta a fülhallgatójában. Estala Maru Jedi-mester figyelmeztetését:
– Az összes Jedi és biztonsági személy haladéktalanul jelentkezzen az étkezőben. Zavargás van folyamatban. Vészhelyzet van.
Velko gyomra összeszűkült a félelemtől, miközben Tarpfen után sietett. Azonnal eszébe jutott a lány, aki azokat a különös kúszónövényeket vitte a létesítménybe. Növényeket, amik egy dologra emlékeztették Velkot: a drengirekre.
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK…
