A novella a Myths & Fables antológiakötet részeként jelent meg 2019-ben. A történet középpontjában a buckalakók állnak, akiknek gondjuk akad Krayttel, a sárkánnyal a peremvidéki Tatuin homoktengerében, valamikor a Birodalom uralma alatt.
TATUIN TÁVOLI, POROS BOLYGÓJÁN élt egyszer egy nomád törzs, akiket egy félelmetes sárkány terrorizált hónapokon át. Egyszerű emberek voltak, egyszerű szükségletekkel. A kemény sivatagi életet nemzedékeken át a többi törzzsel – vízért és élelemért – folytatott kereskedelemmel egészítették ki, valamint roncsok átkutatásával, amiket azok a gondatlan idegenek hagytak hátra, akik a világukra érkeztek. Azok, akik a zajos városokban és űrkikötőkben élték az életüket, és akik eredménytelenül próbálták visszaszorítani a homokot, ahelyett, hogy elfogadták volna az ajándékait.
A sivatagi népeknek azonban nem volt oka ezekbe a nyüzsgő városokba utazni, mindazonáltal egykoron nagy karavánokban szelték át a dűnéket, míg végül helyet találtak a letelepedéshez. Egyek voltak a földdel és tudták, hogy a sivatag megad nekik mindent, amire szükségük lehet.
Így hozták létre a buckalakók a saját kis falujukat, amit otthonnak nevezhettek.
A falu hónapokig virágzott, bővelkedtek ételben és vízben, amit a sivatag ajándékként adott meg nekik. A falusiak, akiket egykor megedzett a végtelen vándorlás a sivatagban, önelégültekké és kényelmesekké váltak. A figyelmetlenségük okán nem tudták, hogy felébresztették egy nagy sárkány, Krayt haragját, aki a közeli dűnék közt készített fészket és a területet a magáénak tekintette.
Krayt ravasz volt és tudta, hogy a buckalakók nem érnek fel hozzá sem csatában, sem ravaszságban, ezért kidolgozott egy tervet, hogy megszabaduljon tőlük. Ahogy a sivatag mindent megadott a falusiaknak, úgy mindent megadott a sárkánynak is. A buckalakók sokan voltak és a sárkány mindig éhes volt. Ha ügyesen játssza ki őket, hónapokra biztosítják az élelemforrást. Hamar visszaszerezhette volna a területeit a betolakodóktól – akik mind a hasában kötöttek volna ki –, de a sárkányok lusták és sokáig élnek, így Krayt úgy érezte, nem kell sietnie.
Úgy döntött, a falusiak kövér állataival kezdi a sort, akiket nagy karámokban tartottak a falu határában. Ha már az egész csorda elfogy, a sárkány csak akkor ízlelheti meg az embereket.
Az egyik éjszaka a sárkány – aki akkora volt, hogy pusztán a szárnyai suhogtatásával felkeverhette volna a homokot, és tönkretehette volna a falusiak sátrait – megvalósította terve első lépését. Elrepült a faluhoz, elragadta a karámba zárt, nyüszítő bestiákat, majd visszatért a homokos barlangjába pihenni. A falusiak a szörny puszta látványától megdermedtek, és félelmükben nem építették ki a védelmet, ami megakadályozta volna a sárkány következő támadását.
Az ötödik napra a falusiak teljesen kétségbeestek, mert tudták, hogyha a sárkány tovább folytatja a támadásait, el fognak fogyni az állataik, amik a gyerekeik etetésére is szolgáltak. Aznap éjjel a falu tíz legmegbízhatóbb harcosa felvértezte magát és őrséget vállaltak a karámoknál abban a hiszemben, hogy együtt elég erősek lesznek, hogy elkergessék vagy megöljék a fenevadat.
Mint előtte minden éjjel, a lenyugvó napokkal együtt megérkezett a sárkány. Hatalmas és rémisztő körvonalai egyre erősödtek a vöröslő égen. Hatalmas szárnyai segítségével repült, majd átsiklott a falusiak feje felett, amik felemelték fegyvereiket és rá céloztak. A fegyvereik azonban hatástalanok voltak, és még megkarcolni sem tudták a vadállatot, akinek esze ágában sem volt elmenekülni. A sárkány egyetlen szárnycsapással félresöpörte a falusiakat, a következő szárnycsapás pedig már repítette is tovább az éjszakába a visítozó zsákmányával együtt.
Ugyanez folytatódott a következő napokban, míg a falusiak állatai mind elpusztultak. A buckalakók rettegtek, hogy mit fog elragadni legközelebb Krayt, amikor visszatér és csak az üres karámokat találja meg.
Ugyanakkor Krayt pontosan ezt tervezte, és titkon várta ezt a napot, mert nincs is jobb egy sárkány számára, mint megízlelni egy tehetetlen falusi húsát.
Aznap éjjel a sárkány visszatért, de csak az üres karámok vártak rá. Eleresztett egy gonosz, de örömteli kiáltást, majd a falu felé fordult. Szárnyaival addig csapkodott, míg az összes sátor el nem repült az előidézett homokviharban és az emberek védtelenül nem maradtak. A sárkány egy pillanatig habozott, aztán végignyalta a száját és kiválasztott egy fiatal fiút, akit kirántott az anyja kezei közül, és akivel elrepült az éjszakába.
Krayt nem csak ezt a fiút ragadta el. Étvágya egyre csak nőtt a gyerekek iránt. A falusiak a mindig változó homok alatt próbálták elrejteni a fiatalabb tagjaikat, de a sárkány bölcs volt, és ismerte ezt a trükköt. A gyerekeket úgy húzta ki a homokból, mint az izgő-mozgó férgeket, és minden este újabbat kóstolt meg.
A falusiak ezt nem tűrhették tovább, így kiválasztották a soraikból a legrátermettebb harcost, akit felvérteztek a legbecsesebb fegyvereikkel és legerősebb páncéljaikkal, és kiküldték a sivatagba, hogy űzze el a sárkányt a búvóhelyéről. A harcos szívét bosszú fűtötte, mert tudta, a sárkánynak fizetnie kell az elrabolt életekért, és megfogadta, hogy hamarosan a sárkány fejével együtt tér majd vissza, ami trófeaként jelzi majd a győzelmét. A falusiak éljeneztek, míg a nő el nem tűnt a láthatáron, és most először hónapok óta, a szívükben felcsillant a remény.
Aznap éjjel a sárkány nem tért vissza a faluba. Bizakodva suttogtak a tűz körül és élvezték a békében eltöltött első éjszakájukat. Hajnalra mindenki egyetértett abban, hogy a harcos sikerrel járt, és csak azért nem tért még vissza, mert a nehéz sárkányfejet is magával kell hoznia a visszaúton. Egyszerre sóhajtottak fel valamennyien és úgy hitték, a rémálomnak vége van.
Azonban az éj újra leszállt, a harcos pedig továbbra sem tért vissza. A bizakodás egy csapásra elszállt az egyre növekvő félelem mellett, amit csak tetézett a láthatáron feltűnő sárkány alakja. A falusiak ekkor jöttek rá, hogy a harcos kiküldésével, csak azt érték el, hogy sárkánynak nem kellett eljönnie a faluig az aznapi betevőért. A rettegés újra felütötte a fejét a faluban.
Kétségbeesésükben új tervet dolgoztak ki.
Biztossá vált, hogy a sárkányt nem ijeszthetik el, és hogy ő addig tér majd vissza, míg ki nem írtja a teljes falut. A buckalakók egyetértettek abban, hogy új táplálkozási lehetőséget kell felajánlaniuk a sárkány számára. Másnap egy kis csapat útra kelt a homokon át abba az irányba, ahol tudták, hogy egy átutazóban lévő sivatagi csoport tagjai ütöttek tábort. Nem volt ínyükre, hogy saját rokonaik ellen kell vonulniuk, de a sárkány nem hagyott számukra más lehetőséget. Ezért gyorsan megostromolták a táborhelyet és ellopták az állatokat. Egy kisebb csorda volt, de így nyerhettek egy kis időt. Visszavezették az állatokat a faluhoz, beterelték őket a karámokba és várták a sárkány aznap éjjeli visszatérését.
A sárkány meg is érkezett a lenyugvó napokkal, de nem érdekelte többé a falusiak állatvilága. Így, hogy már megízlelte az emberek húsát, az állataik többé nem elégítették ki az étvágyát. A buckalakók jajveszékeltek, miközben a sárkány újra lecsapott. Ahogy a sárkány elragadta az állataikat, úgy fognak ők is elfogyni egymás után, amíg már senki sem marad. A tervük, hogy időt nyernek, kudarcot vallott.
Már csak egy megoldás maradt számukra: ha a sárkány emberhúst akar, akkor azt adnak neki. Ugyanakkor mégsem engedhették meg, hogy a sárkány további embereket ragadjon el a soraikból, hiszen így is sok társukat elvesztették. Az sem lett volna megoldás, ha új otthont alapítanak máshol, hiszen a sivatag már elfogadta a jelenlétüket itt, és a sárkány érkezése előtti hónapok voltak a legboldogabbak az életükben.
Így a falusiak másnap megismételték a korábbi támadást, de ezúttal más célpontot szemeltek ki.
Két nappal később tértek vissza, és fájdalmasan tudták meg, mit jelentett ez a két nap. Krayt a távollétükben mindkét nap elment a faluba. Újabb két falusi veszett oda. Mégis, úgy ünnepelték őket, mintha hősként tértek volna vissza. Hét embert hoztak magukkal, akiket a legközelebbi város határában kaptak el és vezettek át a kanyargó dűnéken a faluig.
Az állataiknak fenntartott karámok többsége üresen állt, így a foglyokat bevezették az egyikbe és megkötözték őket. Amikor a napok lefelé indultak a horizonton, választottak egy foglyot, akit kikísértek a falu határához, és ott egy póznához kötöttek. Ezt az ajándékot szánták Kraytnek.
A sárkány eleinte bizonytalannak tűnt az új helyzet miatt, vagy talán csak gyanakodott a falusiak szándékát illetően, nem akarják-e megmérgezni. Valójában a falusiak annyira meg akarták menteni magukat, hogy erre nem is gondoltak kétségbeesésükben. A sárkány azonban kifinomult szaglással bírt, és hamar kiszagolta, hogy az ajándéka friss, lédús és élő, akárcsak az eddigi összes buckalakó, akiket elragadott.
A falusiak nagyon örültek, hogy sikerült kielégíteniük a sárkány étvágyát és bevált a tervük. A következő három nap ugyanígy telt el. A kiválasztott áldozatot a falu határához kísérték és ott kikötötték, majd visszatértek a faluba, míg a sárkány jóllakott. Több rajtaütést is szerveztek, és újabb foglyokat ejtettek a közeli városból. Úgy érezték, megtalálták a megoldást, és a buckalakók újra visszatértek az életükhöz, miközben a sárkány étvágyát is csillapíthatták.
De a falusiak arra nem gondoltak, hogy cselekedetükkel felharagítanak másokat.
Egy öreg lovag – aki egykor hatalmas hősnek számított – a sivatagban élt, és régóta egy különleges kincset védelmezett. A lovag nem keresett kalandokat, és elkerülte mások társaságát. Egyedül élte az életét és csendes szemlélőként teljesítette a feladatát. Ugyanakkor mégis önzetlen volt, és mikor hírét vette, hogy a közeli városból emberek tűntek el, nekiállt kivizsgálni az ügyet.
A lovag hamarosan rájött, ki áll az eltűnések hátterében – mert a falusiak nem finomkodtak az áldozatok elfogásakor –, és a galaxist járó éveiből tanult módszerrel, csendben követte a falusiakat a sivatagi falu határáig.
Ott aztán az öreg lovag megtudta az igazságot: a falusiak ezzel a kétségbeesett cselekedettel próbálták megvédeni magukat a sárkánytól, Krayttől. Átérezte a falusiak fájdalmát és a szenvedéseiket, emiatt pedig nem engedhette, hogy ez a helyzet továbbra is fennmaradjon.
Az öreg lovag évek óta nem látott csatát, és régen ledobta magáról a páncéljait. Mostanra már csak egy egyszerű köpenyt viselt, ami segített elrejteni a személyazonosságát az ellenségei elől, akik talán most is őt keresték ezen az elhagyatott világon. Amikor a lovag belépett a faluba, az ott élők kinevették és provokálni kezdték, majd megkötözték és beterelték a karámba, ahol a többi városlakó is raboskodott. A falusiak nem látták az igazságot. Nem ismerték fel, hogy az öreg lovag öreg csontjai még mindig nagy és szörnyű erővel bírnak. A buckalakók úgy döntöttek, a kora ellenére őt is feláldozzák majd a sárkánynak.
Mivel a lovag bölcs volt, belement a falusiak játékába, amíg a többi fogoly közé nem zárták. Amikor a falusiak nem figyeltek, kiszabadította magát és a többieket is. Hamarosan a városiak elmenekültek a karámból és gyorsan a dűnék közé menekültek, úton hazafele. Csak az öreg lovag maradt. Mosolygott, hogy teljesíthette a feladatát.
Amikor a délután fakulni kezdett, a falusiak visszatértek, hogy kiválasszák az áldozatukat, de dühösen tapasztalták, hogy csak az öreg lovag maradt ott, aki csendben térdelt a karám belsejében. Szemei csukva voltak, békésen meditált, míg a sorsára várt.
Mivel annak az esélye, hogy maguk közül áldozzanak fel valakit, kicsit volt, megragadták az öregembert és őt vitték el a falu határába, ahol kikötözték, majd visszatértek a sátraikba, és várták a sárkány érkezését.
Amikor alkonyodni kezdett, a sárkány hatalmas és baljóslatú körvonala megjelent a horizonton. Szárnyaival felkavarta a homokot, ahogy a falu felé közeledett. Körberepült egyszer a falu felett, kiszúrta az öreg lovagot és felnevetett egy ilyen szegény áldozat láttán.
Az öreg lovag azonban továbbra is ravasz maradt és kioldozta a köteleit – tudta, hogy a falusiak őt fogják áldozatul választani – és amikor a sárkány lecsapott volna, hogy elragadja a homokból, felállt és aktiválta fényből készült kardját, amit figyelmeztetésként a feje fölé emelt, így felfedve valódi természetét azok előtt, akik őt figyelték. A sárkány, akit meglepett a hirtelen átalakulás, a falu felett repült. Csalódottan ordított, hogy az újabb egyszerűnek tűnő áldozata bonyolultabb feladatot jelentett.
Krayt arrogáns bestia volt, és a falusiak trükkje ellenére is tudta – mert biztos volt benne, hogy ők rejtették ilyen rongyos ruhákba ezt a harcost –, hogy egyetlen ember nem képes felvenni vele a harcot. Krayt tudta, hogy aznap este sem lesz éhes.
Olyan elegáns és vad táncba kezdtek, hogy a falusiak a sátraikból kilépve nézték a sárkány és a lovag pörgő-forgó párosát. Krayt alacsonyan csapkodott ostorszerű farkával és villogó karmaival, a lovag pedig elhajolt és félreugrott a csapások elől. Fényes kardja búgott a levegőben. Korát meghazudtolva mozgott, és a falusiak azonnal tudták, hogy rosszul ítélték meg azt az embert, akiről azt hitték csak egy szánalmas utazó a közeli városból.
A csata egy órán át, vagy még tovább is eltartott, de sem a sárkány, sem a lovag nem sebesítette meg a másikat. Egyenrangúak voltak a tudásban. Az öreg lovag megértette azt, hogy csatában nem tudja legyőzni ezt a jól táplált, erős ellenfelet. És valóban, a sárkány erőfitogtatása egészen más célt szolgált: ki akarta fárasztani a lovagot. Szinte sütött róla az öröm, miközben a lovag tétován próbálta kicselezni őt és kezdett esni-kelni a homokban.
Krayt érezte a győzelem illatát.
És ekkor az öreg lovag lekapcsolta fénylő kardját.
A falusiak felsóhajtottak, miközben a sárkány arra készült, hogy lecsap. Karmaival felkavarta a homokot, állkapcsait szélesre tárta, felfedve tűéles fogait…
Aztán megállt.
A lovag a feje fölé emelte a kezét, tenyerét a sárkány felé fordította mindössze néhány centiméterre a sárkány kúpos orra előtt.
A falusiak lélegzetvisszafojtva figyeltek. Az éjszaka hirtelen csendessé vált. A lovag kardja felragyogott egy pillanatra, majd újra elsötétült. Aztán a sárkány csendesen kifújt, elégedett sóhajtást hallatott mielőtt lassan leereszkedett volna a talajra. Mint egy fiatal loth-farkaskölyök az anyja előtt, úgy borult le Krayt, a sárkány a lovag előtt. Feje a lovag lábai előtt hevert a homokban.
Először óvatosan, majd hirtelen lelkesedéssel a falusiak ünneplésben törtek ki, amikor látták, hogy az öreg lovag varázslatot küldött a sárkány elméjére, és ezzel felszabadította őket a rémuralom alól.
A lovagot azonban nem lehetett ilyen könnyen kiengesztelni. Olyan félelmetes pillantással hallgattatta el a falusiakat, amilyet még maga a sárkány se tudott csinálni. Egyetlen mozdulatára a sárkány teljes hosszában kiegyenesedett, onnan tekintett le rá és az összegyűlt falusiakra. A férfi tett egy lépést előre, a sárkány pedig követte. Leste minden mozdulatát, mintha csak megbűvölték volna.
– Krayt, a sárkány az akaratom rabjává vált. Azt teszi, amit parancsolok neki. Többé nem okoz szenvedést nektek a látogatásaival.
A tömeg újabb ujjongásban tört ki, de ahogy a lovag folytatta, újra elnémultak.
– Ellenben hibát követtetek el az emberek elrablásakor. A fájdalmatok enyhítésével másoknak okoztatok fájdalmat. Most ennek is vége, mert ha újra megtámadjátok mások településeit és ezt megtudom, visszaküldöm a sárkányt, hogy pusztítsa el a falut.
Ekkor a sárkány a magasba röppent, mintegy alátámasztva, amiket a lovag mondott.
– Most menjetek békével! Térjetek vissza a családjaitokhoz és élvezzétek a sivatag ajándékait!
Azzal az öreg lovag hátat fordított a buckalakóknak és lassan elvezette a sárkányt a poros éjszakában.
A falusiak többé nem látták sem az öreg lovagot, sem a sárkányát, de örökké emlékeztek a figyelmeztetésére, így a Tatuin nomád törzsei közt egyedülálló módon, a falusiak soha többé nem támadtak rá mások településeire és nem ejtettek foglyokat a sivatagi világ városaiból.
