A novella a Myths & Fables antológiakötet részeként jelent meg 2019-ben. A történet középpontjában Grievous tábornok illetve az egyik parancsnoka állnak, a klónháborúk idején.

GYSZER EGY RÉGI HÁBORÚ ALATT, élt egy szerves katona, akit annyira lenyűgözött a droidok fagyos logikája – és annyira szerette volna visszatükrözni a tévedhetetlenségüket, erejüket és hatalmukat –, hogy saját testrészeit mechanikus alkatrészek egész sorozatával cserélte.

Eleinte csak egyszerű fejlesztések voltak – egy kibernetikus kéz itt, egy adat interfész modul ott –, de hamarosan ráérzett az új mechanikus alkatrészek nyújtotta előnyökre, és rájött, hogy ezek javítják az életét. Ez különösen a csatákat illetően volt igaz, hiszen az idegvégződések és a könnyen sérülő végtagok eltávolítása azt jelentette, hogy akár még a legfélelmetesebb ellenféllel is anélkül szállhatott szembe, hogy fájdalomtól vagy sérülésektől kellett volna tartania. Arról nem is beszélve, hogy nem kellett visszafognia magát harc közben sem, mert a droid részeket könnyen meg lehetett javítani vagy ki lehetett cserélni, és az új alkatrészek mindig jobbakká váltak, mint a korábbiak.

A csaták megnyerése további módosításokat eredményezett, és idővel a katona teljesen megszállottjává vált a gondolatnak, hogy végül szinte minden „gyenge” genetikai részét lecserélheti, és így teljes egészében droiddá alakulhat.

Úgy gondolta, hogy egyszerre élvezheti a szerves, és szervetlen elemek előnyeit. Birtokolja egy droid minden erejét és sokoldalúságát, eközben viszont jelen lenne benne a szerves létformákra jellemző ravaszság, szenvedély és érzelmi képesség. A katona azt akarta elérni, hogy külsőleg droiddá váljon, miközben szívvel és lélekkel organikus lény marad.

Így a katona folytatta ezt az életmódot. Az évek múlásával és a megvívott ütközetek során addig alakítgatta a saját testét, míg végül már egyáltalán nem hasonlított arra a személyre, aki egykoron volt. Több mechanikus alkatrésszel bírt, mint szervessel, így inkább már gép volt, mint ember.

A katona elégedett volt, mert megértette valódi lehetőségeit. Külsőleg géppé vált, de néhány tulajdonságában megmaradt egykori önmagának. Úgy gondolta, ez megkülönbözteti másoktól. Mind a droidok, mind a szerves élőlények próbálták kerülni a társaságát.

A katona sokat elért az életben, sok hadjáratban vett rész, ahol szolgálta a mestereit. Győzelmet győzelemre halmozott. Részben azért, mert elkötelezetten küzdött, hogy a lehető legjobb katonává váljon, végül helyet kapott a nagyhatalmú férfiak és nők között, akik a szeparatista mozgalmat vezették.

Nem sokkal később a katona már tábornoki rangot kapott, hatalmas seregeknek és flottáknak parancsolhatott, mert a szeparatista mozgalom vezetői erőt, hatalmat és a sikerre törekvés való törekvést látták benne. Szenvedélye kifizetődött. Sikerei megerősítették a hitét, hogy az új kinézetének megalkotásával valóban mindenki más fölé emelkedett. Még a Jedik is megborzongtak a neve hallatán, és féltek csatába bocsátkozni vele, mert senki sem érhetett fel könyörtelenségével és elszántságával.

A harcban szerzett sikerei ellenére a tábornok azonban továbbra is boldogtalan maradt. Bár megváltoztatta testét, nem volt elégedett az életével. Az igazság az, hogy sosem lelt békére vagy beteljesülésre, mert bár folytatta a testének átalakításait, mélyen magában kiutat keresett, és bármennyire is próbálta megváltoztatni a külsejét, mindig is az maradt, aki egykor volt. Egy teremtmény, akit a szíve szabályoz. A tábornok sosem látta ezt önmagában.

A tábornok, aki droid szeretett volna lenni, valójában egy megkínzott lélek volt, és gyötrelmeit az egyetlen eszközzel fejezte ki, amit ismert: erőszakkal. Minél többször változtatta meg a testét, annál dühösebb és bosszúsabb lett, és ezeket azokon töltötte ki, akiket gyengébbnek látott. Gyakran azokat a droidokat semmisítette meg, akiket a vezetése alá rendeltek, mert bizonyos értelemben emlékeztették saját gyengeségeire. A tábornok nem látta a hasonlóságot maga és azok közt, akikkel erőszakoskodott. Úgy gondolta, hogy egyáltalán nem olyan, mint a droidok, mert erősebb és jobb az szerves szíve miatt.

Így történt, hogy a Köztársaság és a szeparatisták közötti nagy háború idején a tábornokot a feljebbvalói megbízták a legfontosabb feladattal. El kellett utaznia a távoli Alamass hideg világába a droidseregével, és el kellett pusztítania az ellenség stratégiai erődítményét. Veszélyes és bonyolult műveletnek ígérkezett, hiszen a talajt végeláthatatlan, instabil jeges tundrával borított, szilárdra fagyott ammónia hegyek tarkították. A tábornok azonban előnnyel indult az ellenséges erőkkel szemben, mivel velük ellentétben a droidok nem éreztek hideget, így a hadserege jobban felkészült a nehéz terepre.

A szeparatista vezetők tudták, hogy a tábornokra rá lehet bízni egy ilyen fontos küldetést az előélete és a taktikai éleslátása miatt. Biztosak voltak a győzelmében.

A tábornok orbitális pályára állíttatta a flottáját, és kutaszdroidokat küldött a felszínre, hogy felmérhesse az ellenség erejét.

Megtudta, hogy a közelgő támadásra válaszreakcióként a Köztársaság egy hatalmas sereget állított csatasorba nagy háborús gépekkel és fegyverekkel együtt.

Akárhogy is, nem lehetett alábecsülni a Köztársaságot, mert ott is szolgáltak nagy stratégák és ravasz tábornokok, és a hadsereg szerves jellege ellenére, korábbi ütközetek során bebizonyították, hogy képesek voltak felvenni a versenyt a tábornok erőivel szemben.

A tábornok ugyanakkor kiszúrta az ellenség védelmének gyenge pontját. A jeges tundrákra jellemző folyamatos földcsuszamlások, a gyors sodrású mellékfolyók, a kutaszdroidokat sem kímélő jeges viharok, kiszámíthatatlan, ammóniát szivárogtató kürtők és a sötét, mérgező mélységekben portyázó szörnyetegek miatt nyugat felől nem számítottak támadásra.

A tábornok tudta, hogy ha innen közelítik meg az ellenséget, akkor biztos győzelmet aratnak, mert a sereg onnan teljesen védtelen. Egy gyors támadással a csapatai elfoglalhatnák az erődöt, és könnyű győzelmet arathatnának a szeparatista mozgalomnak, miközben délről további droidokkal a helyükön tarthatná a Köztársaság haderejét. A tábornok biztosan tudta, hogy ez az egy esélyük van összeroppantani az ellenséget és kiűzve őket az erődből, végleg elpusztítani mindet.

Ugyanakkor a tervének volt egy komoly hátránya is: a győzelem csak több ezer droid feláldozásával vívható ki. Számos droid fog a fagyos mélybe zuhanni, amikor átmasíroznak a csúszós jégtáblákon. A helyi élővilág sem fogja kímélni őket, ahogy a területen elszórt kürtőkből felszálló ammónia okozta korrózió sem.

A csatában a teljes sereg csaknem harmada odaveszne, a tábornok mégis belevágott a terve megvalósításába, és nem törődött a közelgő veszteségekkel. Számára a droidok csak gépek voltak, érzelmek és szerves szív nélkül, ebből következően méltatlanok az együttérzésre. Úgy számolt, hogyha csatarendbe állít egy hatalmas haderőt, és ha el is veszíti ennek a felét, a megmaradt droidok még így is meglephetik a Köztársaság hadseregét, míg a többi katonája bevonul és beviszik a kegyelemdöfést.

Bár egykor ő is azzá akart válni, a tábornok újra a droidok fölé helyezte magát, és amikor kiadta a parancsot a felszíni támadásra, ezernyi katonáját ítélte pusztulásra.

Mivel ezek egyszerű rohamdroidok voltak, akiket a csatára terveztek, nem kérdőjelezték meg a tábornokuk parancsait. Sőt ezeket a modelleket arra tervezték, hogy teljesítsék feljebbvalójuk minden utasítását kérdés és gondolkodás nélkül.

Ugyanakkor a tábornok oldalán szolgált egy igazán különleges taktikai droid is, aki csapatok napi irányításában támogatta felettesét. Ez a taktikai droid a tábornok zászlóshajójának hídján élte az életét, és ha a droidok képesek lennének irigységet érezni, mondhatnánk, hogy ő szolgált a legáhítottabb poszton.

A taktikai droid azonban belefáradt abba, hogy a tábornok folyamatosan zaklatta a hídon szolgáló társait. Sokszor csendes szemtanúja volt, ahogy felettese a legénységnek esik, és a fénykardjaival levágja az óvatlanok fejét, vagy széttöri a térdeikbe épített szervóikat. Időnként a puszta kezével csavarta ki a fejüket a foglalatból, és hajította el a tartozékokat féktelen ordítás közepette. Így ment ez nap nap után, míg végül a korábbi legénység minden tagja darabokban nem végezte a hídon. A droidok megborzongtak a gondolattól, hogy a tábornok hídján szolgáljanak, és mindössze a taktikai droid maga élte túl több cikluson keresztül a tábornok jelenlétét.

Megtanulta, hogyan maradjon észrevétlen, hogyan kerülje el a közvetlen beszélgetést a tábornokkal, amikor csak a lehetőség engedte, és mikor cseréljen a többi taktikai droid egyikével, elkerülve a tábornok társaságát.

Miközben a taktikai droidot valódi félelem gyötörte amiatt, ahogy a tábornok a legénységével bánt, mindig késedelem és kérdés nélkül követte a parancsait, és igyekezett elkerülni minden olyan dolgot, ami nyílt összetűzésbe keverte volna a felettesével. Valójában a tábornok elégedett volt a droid teljesítményével, és minden jelentésben példaértékű jelzővel illette.

Így csak még rendkívülibb, hogy az alamassi támadás előestéjén a taktikai droid szembe ment a programozásával és a kapott parancsokkal.

A legtöbb droid szemszögéből nézve egy ilyen förtelmes dolog elkövetése felért volna egy szentségtöréssel, minden árulás legrosszabbikával. Azonban ennek a taktikai droidnak végig kellett néznie, ahogy a tábornok az elmúlt tizenhét ciklus során saját kezűleg pusztított el pontosan száztizenkét darab harci droidot és akármilyen szabályozó is volt az elektronikus agyába szerelve, nem volt elég erős ahhoz, hogy kontrollálni tudja az egyre növekvő haragot, amit ez az igazságtalanság váltott ki belőle.

Technikailag a droid tudta, hogy a tábornok terve megalapozott. Nem csak, hogy ez volt a legvalószínűbb út a győzelemhez, de ez volt az egyetlen is. Ugyanakkor a droid haragja tovább növekedett, mert felismerte, hogy a tábornok újabb droidokat áldoz fel egy újabb győzelem elérése érdekében. A parancs egy dolog, de ez elvi kérdéssé vált a droid számára. A taktikai droid egyszerűen nem tudta tétlenül nézni, ahogy sok más társa a biztos pusztulásba menetel, de arra végképp nem volt képes, hogy ő maga hajtsa végre a parancsot.

Hat másodpercig is eltartott a különböző modellek és szimulációk futtatása, amik segítségével megpróbált alternatív lehetőséget találni, de egyik sem végződött jól, de talált olyat, amiben csökkenthették a károkat.

Így, amikor a tábornok kiadta a végső parancsot, a taktikai droid úgy döntött, hogy beavatkozik. Tisztában volt vele, mi fog történni, ha a tábornok felfedezi az árulását, ennek ellenére megváltoztatta a droidseregnek kiadott parancs bináris kódját. Egy stabil jégmezőre rakta át a leszállási zónát, egy napi sétára az ellenség erődjétől.

A tábornok a második – délről érkező – haderő felállításával foglalkozott, ezért nem vette észre, hogy a parancsát felülírták. Nem is törődött vele, miközben a szállítóegységek megindultak az alattuk lévő bolygó felszínére.

Röviddel később a droidsereg teljesen kitelepült, és megindultak a fagyos tundrán át az ellenség pozíciója felé. A felszínről érkező jelentések megerősítették, hogy a zászlóaljak a tervek szerint megérkeztek, és megkezdték a parancsok végrehajtását. Elégedetten a tudattal, hogy a terve garantáltan működik, a tábornok kiadta a támadás parancsot a második haderőnek. Ezáltal a két droidsereg közé szoríthatná az ellenséget. A parancs nyomán újabb hajók landoltak a felszínre, további droidokat szállítva a jeges pusztaságba, ahol könnyen fagyos hulladékká válhattak.

A második haderő azonnal harcba bocsátkozott az ellenséggel, azzal a tudattal, hogy ők terelik el a figyelmet nyugatról, ahonnan hamarosan droidok ezrei támadják hátba az ellenséget. Ez azonban nem történt meg, mert az első zászlóaljak még mindig fél napos menetelésre voltak az akciótól.

Ennek eredményeként a Köztársaság nem bontotta szét a haderejét, és minden erővel védte az erődöt a délről érkező droidoktól, míg végül a második haderő szinte teljesen megsemmisült.

A hajó hídján a tábornok elképedve nézte a történteket, és kénytelen volt lefújni a küldetést. Visszahívta az első és a második haderő megmaradt katonáit, mert a Köztársaság teljesen beásta magát, és nem maradt már esély az erőd bevételére.

A taktikai droid beavatkozása a köztársasági erők győzelmével ért véget, és bár a csata során odaveszett számos droid, a számukat csökkentette az eredeti tervekhez képest.

A tábornoknak nem maradt más választása, mint beismerni a vereséget – az első komolyabb kudarcát – a mestereinek, és ez a szégyen mélyebb sebet ütött rajta, mint bármilyen fegyver, amivel megsérthették volna gépesített testét.

A tábornok persze megtudta, hogy a parancsait helytelenül hajtották végre, bár azt nem, hogy lázadás áll a háttérben. Hozzá nem értésnek hitte, mert elvakította a saját előítélete, és nem igazán értette a droidok természetét. Ennek ellenére továbbra is hitt saját felsőbbrendűségében, és nem tulajdonított figyelmet a körülötte szolgáló droidoknak, továbbra is gépekként tekintett rájuk, akik képtelenek a független gondolkodásra.

A tábornok végül megkereste a taktikai droidot, és dühtől üvöltve, a legénység többi tagja előtt vágta darabokra fénykardjaival, míg végül már csak egy izzó és parázsló roncskupac maradt belőle.

Azonban a többi droid az engedetlensége ellenére is tiszteletben tartotta a taktikai droidot, és amikor a tábornok elhagyta a parancsnoki hajója hídját, összeszedték a maradványait, mert megértették, mit tett. Ezreket mentett meg a fagyos pusztulástól.

Megjavítani már nem tudták, de a maradványait elvitték az újrahasznosítóba, így sok ezer új droid részévé vált, mindegyik egy-egy darabot magában hordozva. Sosem felejtették el, és a bátorságáról szóló mesék mindaddig terjedtek a droidok hálózatain, míg végül legendává nem vált, és aki hallotta a történetét büszkén vállalta, hogy droid lehet.

A rohamdroidoktól a droidikákig, az asztrodroidoktól a protokolldroidokig, mindenki hallotta a taktikai droid bátorságát, és sokakat buzdított rá, hogy álljanak ki az elnyomás ellen. Idővel a taktikai droidot felvették a Köztársaság becsületbeli jegyzékeibe, mint bukott katonát, aki együttérzést mutatott a társaiért. Neki – ellentétben a tábornokával, aki mindig ezt hangsúlyozta –, tényleg volt szíve.