A novella eredetileg a Dark Legends antológiakötet részeként jelent meg 2020-ban. A történet (talán) az Új Köztársaság idején játszódik, és a Folytatás trilógiához kapcsolódó Galaxis peremén projekt során megismert Dok-Ondar egyik vásárlóját ismerhetjük meg belőle, aki egy különleges tárgyra tesz szert az ithori boltjában.

LT EGYSZER EGY NAGYKÖVET, Slokin, aki gyűjtötte az ősi kincseket. Gyűjteménye olyan hatalmasra nőtt, hogy egy külön raktárat építtetett annak, és olyan kifinomult szeme volt a régiségek megtalálásához, hogy szinte színültig töltötte azt, és már számon se tudta tartani, mit birtokolt és mit nem. Gyakran jutott eszébe, hogy vennie kellene egy droidot, hogy kategorizálja a gyűjteményét, ezt az ötletet azonban mindig elvetette, mert úgy gondolta, azt az összeget, amit egy droidért fizetne, jobban is el lehet költeni valamilyen újabb műkincsre.

Így történt hát, hogy Slokin a Külső Gyűrűn található Batuu bolygón rálelt egy régi maszkra Dok-Ondar boltjában, és tudta, hogy meg kell szereznie. A maszk fekete volt és karcsú, a legfinomabb aranymintázatokkal. Leginkább – legalábbis Slokin véleménye szerint – egy koponyára hasonlított. Ilyen gyönyörű maszkot még sohasem látott – egyedülállónak tűnt az egész galaxisban –, és Slokin mindennél nagyobbra értékelte az ilyen ritka darabokat a gyűjteményében.

Dok-Ondar tapasztalt kereskedőnek számított ezen a területen, és örömmel el is adta volna a maszkot Slokinnak – természetesen jó pénzért –, azonban szokatlan módon a bevétel kiesés ellenére, inkább egy furcsa figyelmeztetéssel látta el a tisztviselőt. Elmondta neki, hogy egy olyan kincsről van szó, amit nem szabad félvállról venni, mert úgy járja, valamilyen átok ül rajta, és súlyos következményekkel járhat, ha a tulajdonosa nem méltó rá, hogy felhasználja hatalmát.

Ezt hallva Slokin nagykövet vágya a maszk iránt csak még erősebbé vált. Nem tartotta magát babonásnak, de a hatalmat és a mások feletti befolyást még a gyűjteményénél is nagyobbra tartotta. Ha ez a tárgy egyesek bukásához vezetett, akkor azok bizonyára nem voltak elég erősek ahhoz, hogy használhassák. Dok-Ondar utolsó figyelmeztető szava után a maszk az eladó markából a nagykövethez vándorolt.

A vásárlás után Slokinnak számos napon keresztül a hivatalos kötelességeivel kellett foglalkoznia, mindeközben azonban másra sem tudott gondolni, minthogy hazaérjen és meglássa, milyen titkokat rejteget számára a maszk. Alig tudta elviselni az izgatottságát.

Végül, amikor végzett feladataival, megbízta hű tanácsadóját, Potnisst, hogy minden hívást utasítson el, miközben belevetette magát a maszk teljes és alapos átvizsgálásába. Órákon át tartó tanulmányozás után Slokinban önkéntelenül is felmerült a kérdés, hogy vajon a Dok-Ondar által emlegetett dolgok, nem voltak-e többet, mint puszta babonák, ugyanis semmilyen hatalmat nem érzékelt a maszk felől. Azonban, amikor végül az arcára helyezte azt, a tárgy mintha hirtelen még túl lelkessé is vált volna, hogy feltárja a titkait.

A lakosztályának puha plüsspárnái között ülve, Slokin először azt gondolta, valahogyan egy másik helyre került, mert a maszk szemnyílásain át egy hatalmas, fényűző kastélyban találta magát.

Meghökkenve kapta el a maszkot az arcától, ám abban a pillanatban megnyugodott, mert újra a saját szobája kényelmében találta magát. Azonban amikor újra felemelte a maszkot, megint a palotába került, a fényűző teremben kibontakozó eseményeket figyelve. Hamar rájött, hogy a maszk eredeti tulajdonosának nézőpontjából látja az eseményeket a távoli múltból.

Slokin kíváncsian, ámulattal tekintett körbe. A meghallgatóterem, amiben találta magát, elképesztő látványt nyújtott. A falakat a legkifinomultabb minták és bársonyfüggönyök díszítették, a mozaik üvegek olyan mitológiai történeteket mesélték el, amiket Slokin egyáltalán nem ismert. A teremben a legfinomabb – bár Slokin szerint ódivatú – ruhákat viselték, és üvegpoharakból iszogattak valamilyen színes italokat. A terem szívében egy emelt lábazatú, aranyozott trónon ült egy férfi, aki bizonyára valamilyen király vagy császár lehetett, mert ő viselte a legszebb ruhát az összes jelenlévő közül, a fején pedig egy hatalmas korona pihent.

Slokin izgatottan figyelt, miközben ő – vagyis inkább a maszkot viselő férfi – megközelítette a trónt és ravaszkásan felnézett a királyra.

– Íme! – mondta és Slokin ekkor jött rá, hogy ő is artikulál, miközben elhangzanak a szavak: – Azért jöttem, hogy alkut kössek a királlyal.

A király erre szórakozottan nézett le rá, majd megkérdezte:

– Mégis mivel tudnál te alkudozni?

– A felséges uram merésznek tart és szórakozik rajtam, de igazság szerint figyelnie kellene rám, mert a kezemben tartom a kulcsot a bukáshoz.

– Fenyegetsz? – emelte fel a hangját a király, míg kezét az őrök szólítására mozdította.

– Nem fenyegetés, felséges uram – mondta a maszk viselője és fellépett a lábazatra, hogy közelebb legyen a királyhoz és senki se hallja őket. – Ahogy mondtam, csak egy egyszerű alku. Ha megfelelő jutalommal hálálod meg, talán nem beszélek arról a titkos megállapodásról, amit az ellenséggel kötöttél.

A király erre elsápadt.

– Mégis mit tudsz te erről?

– Mindent, amit csak tudni lehet – válaszolta a maszkos férfi – Mindent, amiről nem akarod, hogy az alattvalóid tudomást szerezzenek. – Mélyen meghajolt, majd folytatta: – Természetesen én már gondoskodtam a saját biztonságomról.

A király szólásra nyitotta a száját, de semmit sem tudott mondani.

– Bízhatok benne, hogy lesz számomra egy megfelelő cím és földbirtok? – kérdezte a maszkos.

A király szigorú tekintettel meredt a férfira.

– Legyen hát címed és birtokod! Valamint egy átok a fejedre ezért a szemtelenségért!

A maszkos férfi azonban csak mosolygott és elfordult, ügyet sem vetett a király szavaira.

Slokin kuncogva elvette a maszkot az arca elől. Nem volt biztos benne, hogy pontosan mit látott, de rendkívüli elégedettséget érzett a kincsével kapcsolatban. A maszkot egy speciális állványra helyezte a raktárában, és miután borral és süteményekkel megünnepelte az örömét, lefeküdt.

Ám az álom egész éjjel nem jött a szemére, mert végig azon a jeleneten gondolkodott, aminek a szemtanúja volt. Becsülte a maszkos férfi vakmerőségét, sőt Slokin már-már irigykedett is miatta. Miután szemtanúja volt a férfi sikeres cselszövésének, neki is támadt egy ötlete. Nem kellene neki is a nagyság lábnyomait követni? Nem szerezhet ő is vagyont ugyanazokkal az eszközökkel?

Azon a héten találkoznia kellett a Hardos nagykövetével. A bolygó a Külső Gyűrűben lévő, az Első Rend által kiaknázatlan érclelőhelyekkel teli világ volt. Korábban hallott már történeteket erről az emberről. Olyan pletykákat, amik, ha kitudódnak, a nagykövet elveszthette volna miattuk a pozícióját. Slokin előtt megnyílt a lehetőség. Ha ez a csel működött a maszk eredeti tulajdonosának, neki miért ne válhatott volna be?

Így történt hát, hogy amikor a nagykövet megérkezett, Slokin gondoskodott róla, hogy a férfi érezze a kényelmet és a jó kiszolgálást. A legjobb ételeket, italokat és szórakozási lehetőségeket bocsátotta a rendelkezésére. Elhalmozta dicséretekkel és a lehető legoptimálisabb feltételeket ígérte neki az áruja importálásáért. Úgy tűnt, minden a legjobban alakul, olyan megállapodások születtek, amelyek mindkét nép igényeit kiszolgálták.

Slokin ekkor csapott le. Vacsora után a saját szobájában szorította sarokba a nagykövetet, és a fülébe súgta a dolgokat, amikről tudomást szerzett, pontosan ugyanúgy, ahogy azt a maszkos férfi tette a királlyal.

A nagykövet undorodva ugyan, de beismerte a pletykák igazságtartalmát és eleget tett Slokin követeléseinek. A férfi hamarosan egy egész rakásnyi ásvány és értékes fém birtokosává vált.

Slokin boldogan állapította meg, hogy Dok-Ondarnak igaza volt: a maszk valóban bírt valamilyen hatalommal. Az átokról szóló pletykák azonban hamisnak bizonyultak, és valószínűleg csak az öreg király szavai által ejtett utalást hordozták magukban. Erről nem lehetett lebeszélni. Az események Slokin életében egy az egyben tükrözték a maszkos férfiét. Aznap éjjel, amikor Potniss és a többi szolga már aludt, a férfi kilopózott a hálóterméből egyenesen a raktárba, és újra az arcára helyezte a maszkot.

Slokin beleremegett az izgatottságba, amikor egy újabb kép jelent meg előtte. Egy jómódú, középkorú nő irodájában ült, aki a nyakán hordott vastag hivatali nyakláncból és öltözködéséből ítélve, talán valamilyen politikus lehetett.

A maszkos férfi egy alacsony kanapén helyezkedett el keresztbe tett lábakkal, és valamilyen rózsaszínű, íztelen italt szürcsölgetett egy pohárból. Figyelte, ahogy a politikus járkál. Láthatóan nem örült annak, amit a maszk viselője mondott neki. Talán megpróbálta megzsarolni a nőt?

– Ez nem elintézhető – mondta a nő karba tett kézzel. – Az én pozíciómban…

– De gondolja át a lehetőségeket, miniszterasszony – sürgette a maszkos férfi, miközben előrehajolt, hogy az asztalra tegye a poharát egy másik mellé, amiről Slokin úgy sejtette, a nőé lehet. – Gondoljon bele, mekkora profitot szerezhetne.

– Mégis mit érnek a kreditek, ha ezzel hátat fordítok a népemnek? Ezt nem tehetem meg. És nem is fogom – mondta a nő, majd az ablakhoz sétált és kinézett az utcán sürgő sokadalomra.

– Ez tehát a végleges döntése? – kérdezte a maszkos férfi.

– Igen – válaszolta a nő, miközben továbbra sem fordult el az ablaktól.

– Legyen így. – A maszkviselő újból előrehajolt, látszólag azért, hogy ismét kezébe vegye az italát, azonban ruhaujjából egy apró fiola tűnt elő. Óvatosan letekerte annak tetejét, és tartalmát a nő italába öntötte, majd amilyen gyorsan előkerült, a fiola ugyanúgy el is tűnt.

A maszkos férfi felállt és kezébe vette mindkét poharat. Ezután az ablakhoz sétált, megállt a nő mellett és odaadta neki az egyiket.

– Akkor lezártnak tekintem a témát. Igyunk az ön egészségére.

Koccintottak, aztán a férfi lehúzta a pohara tartalmát, a nő pedig követte a példáját. Az arcán megkönnyebbülés látszott.

Legalábbis egy pillanatig.

Slokin izgatottan figyelte, ahogy a nő a torkához kapott, szeme pedig kidülledt a felismeréstől. Nedves, gurgulázó hangot hallatott és a maszkos felé kapott, azonban a mozdulat közben a földre zuhant, a teste pedig rángatózva kimúlt.

A maszkos letérdelt a holttest mellé és leemelte a nő nyakáról a hivatali láncot, a kezében méricskélte annak súlyát.

– Nehéz terhet kell magammal cipelnem, miniszterasszony, de az ön tiszteletére, bizonyára megbirkózom a feladattal.

Slokin hangtalanul, a lehető legóvatosabban vette le a maszkot a fejéről. A férfinak fejlődtek a technikái. Micsoda vakmerő ember volt ez! Nem csak, hogy megzsarolt egy királyt, még ölt is, hogy politikai hatalomra tegyen szert. Slokin csak ámult rajta. Ez az ember egyszerűen csak elvette, amit akart, és nem engedte, hogy bárki az útjába álljon.

A maszk szándékosan mutatta meg ezeket a dolgokat Slokinnak. A nagyság felé vezette őt. Attól a naptól fogva elhatározta, hogy csakúgy, mint a maszk eredeti tulajdonosa, ő is mindent meg fog tenni, hogy megszerezze azt, amit akar, tekintet nélkül annak árára vagy következményeire.

Azon az éjjelen Slokin a legsötétebb gondolatokkal a fejében feküdt le az ágyába. A maszk korábban hatalmas vagyonhoz segítette őt, most pedig lehetőséget biztosít számára, hogy hatalomra is szert tegyen. Kieszelte a terveit, és másnap reggel mozgásba is hozta őket.

Sikerült beszereznie egy üveg mérget, egy áttetsző és gyorsan ölő folyadékot, ami a Routh bolygón élő achinios fűből készült. Közel három hétbe telt megszereznie, és miközben erre várt, Slokin egyre türelmetlenebbé vált. Ám végül Potniss hűséges szolgának bizonyult és a fiola végre izzadt tenyerébe került. Épp időben, ugyanis egy megbeszélésre kellett mennie az előjárójával, Gorsonnal egy új hajógyár építési terveinek hivatalos megvitatásával kapcsolatban.

Főnöke kövér arca csak úgy úszott az izzadtságban, amikor Slokin megérkezett az irodájához, és azonnal felajánlotta, hogy fogyasszanak el egy hideg italt a verandán. Gorson örömmel vette az ajánlatot – az igazat megvallva, kedves ember volt, aki mindig is törődött az alkalmazottjai kényelmével –, és el is küldte a protokolldroidját, hogy hozzon két hűsítőt.

Slokin szíve kalapácsként dübörgött a mellkasában és tervének kiötlése óta először kérdőjelezte meg annak bölcsességét. Biztos, hogy gyilkossá akart válni? Azonban a maszkos férfi eltökéltsége és a hatalom gondolata elégnek bizonyult ahhoz, hogy megállítsa keze remegését. Amint a droid megérkezett, Slokin óvatosan és feltűnésmentesen Gorson poharába öntötte a mérget.

Az italokat átvette a droidtól és kivitte a verandára, majd az elöljárója kezébe adva, hátrébb lépett és figyelte a kibontakozó eseményeket.

A méreg gyorsan hatott és Gorson meleg mosolya hamar eltűnt az arcáról, helyét egy eltorzult ábrázat vette át, miközben összeesett és a földön rángatózott. Az öreg, Slokint bámulva, meglepett ábrázattal halt meg, miközben kezével a torkát és a mellkasát kaparászta.

A szörnyűségek ellenére Slokin csak arra tudott gondolni, hogy mi következik majd ezután. A férfi sietősen távozott, de előtte még szólt a droidnak, hogy Gorson nem érezte jól magát és nem akarta, hogy bárki zavarja, amíg pihen egy kicsit a verandán.

Másnap reggel főnökének sajnálatos halálhírére ébredt; azt mondták szívrohamot kapott. A legfőbb miniszter az irodájába hívatta őt, és miután kifejezte legmélyebb együttérzését barátja elvesztése miatt, felajánlotta Slokinnak, hogy átvegye Gorson pozícióját. A férfi alig tudta leplezni örömét és természetesen elfogadta az előléptetést.

Slokin elfoglalta egykori elöljárója helyét, így fontos ember lett a kormányzat működésében. Mindene megvolt, amire valaha vágyott: gazdagság és hatalom mások felett.

Slokin azonban mérhetetlenül kapzsivá vált. A következő éjjelen újra kilopózott a raktárba, hogy a maszkot felhasználva még nagyobb vagyonhoz és hatalomhoz jusson.

Csakhogy ezúttal egészen mást látott, mint amit szeretett volna, ugyanis a korábbi látomásoktól eltérően, most annak lehetett szemtanúja, ahogy a maszkos férfit meggyilkolja az egyik korábbi szövetségese. Túl gazdag és túl befolyásos lett, így elkezdtek irigykedni arra, amit felépített. Egy ápolatlan, fiatal fiú – aki azelőtt a maszkos egyfajta fegyverhordozója volt és számos feladatot elvégzett neki – egy éjjelen beosont a férfi szobájába, és egy ezüstkést mélyesztett a mellkasába, majd elvette tőle a maszkot.

Slokin rémületében letépte az arcáról a maszkot és visszasietett a hálótermébe. Pánikba esett. Azt gondolta, talán túl sokat látott és ahogyan felemelkedése tükrözte a maszkos férfiét, talán tükrözni fogja a bukását is. Ez lett volna az átok? Végig igaz lett volna? Elbarikádozta az ajtókat és Potnisson, legmegbízhatóbb tanácsadóján kívül senkit sem engedett be. Így biztonságban érezte magát.

Addigra azonban akkorára nőtt Slokin hatalma és befolyása, hogy még Potniss is ellene fordult. Elege lett már az örökös feladatokból, melyekkel gazdája megbízta őt. Titkon a főnöke gyűjteményére vágyott. Így történt hát, hogy eljött a férfiért egy ezüstkéssel, amikor az hátat fordított neki.

Slokin addigra azonban annyira paranoiássá vált, hogy felkészült egy ilyen eshetőségre is, és bár menekülni akart, az ajtókat ő maga barikádozta el, más kiutat pedig nem talált. Potniss mindenre gondolt. Végre megszerzi magának a kincseket.

Slokin sikoltott, miközben a tanácsadója felé közeledett.

A férfi élete így ért véget, Dok-Ondar figyelmeztetése az átokról igaznak bizonyult. A maszk veszélyt hozott azokra, akik nem voltak rá méltók, hogy birtokolják az erejét és eddig még soha senki nem bizonyult annak. Potnisst nem sokkal később elfogták és elítélték tettéért. Slokin lakosztályát – mivel nem volt családja – elárverezték. A gyűjteménye pedig szétszóródott a csillagok között. Ami pedig a maszkot illeti, azóta ismét Dok-Ondar boltjába került, hol csak a következő gyanútlan vásárlóra vár, aki elég bolond ahhoz, hogy ne figyeljen az eladó figyelmeztetésére.