A novella az Insider magazin 204. számában jelent meg 2021. augusztusában. A rövid történet spoileres lehet A Köztársaság Fénykora: Félelem nélkül képregényt illetően.

Senki sem számított rá, hogy a Galaktikus Mezőgazdasági Szövetség éves konferenciája során, az eseménynek otthont adó Csillagfény Jelzőállomás fedélzetén tudósok fognak harcba bocsátkozni egymással. Velko Jahen és Ghal Tarphen gyorsan közbeavatkozott, és megakadályozta, hogy elfajuljon az atrocitás, de hamarosan egy sokkal nagyobb kihívással kell szembenézniük… 

Velko Jahen, a Csillagfény Jelzőállomás adminisztrátora átverekedte magát a sokaságon Ghal Tarpfen, a Csillagfény Jelzőállomás biztonsági főnöke után. A mon calamari brutális tempót diktált.

– Minden egység, ismétlem, minden egység jelentkezzen az ebédlőben! Zavargás van folyamatban. – A Velko fülében lévő kommunikációs egységből érkező nyugodt hang Estala Maru Jedi-mesterhez tartozott. Szerencse, hogy neki nyugodt maradt a hangja, mert Velko kettejük helyett is idegeskedett.

A páros néhány perccel később berontott az étkezőbe, de nyomban meg is torpantak. Amikor Maru mester azt mondta, „zavargás”, Velko nem is igazán tudta, mire gondoljon. Arra számított, hogy emberekbe botlik, akik kijelzőket törnek be, és rongálnak. Ám az előtte lezajló jelenetet a legkevésbé sem lehetett zavargásnak hívni. Sokkal inkább verekedésnek: egy devaroni nő megütött egy czeriali férfit, pont mielőtt egy ember hátulról leütötte volna. Egy lebegőszékben ülő miriali dühösen felkiáltott, és egy szerencsétlen ugnaught felé fordult, aki éppen csak félre tudott ugrani az útból, így a lebegőszék hangosan a falnak csapódott.

A teremben mindenhol emberek verekedtek, és nem is akármilyen emberek: tudósok, akik a Csillagfény Jelzőállomáson megrendezésre kerülő Galaktikus Mezőgazdasági Szövetség konferenciájára érkeztek.

– Még mindig úgy gondolja, hogy „durva” válaszreakció a vendégek lelövése? – kérdezte Ghal szárazon, utalva a korábbi tettére, amikor is a verekedő feleket ilyen módszerrel fékezte meg, Velko legnagyobb rémületére.

Persze nem éles lövedéket használt, csak kábítósugarat, amit pontosan az ilyen helyzetek miatt fejlesztettek ki. Utólag visszagondolva, valóban ez tűnt a leggyorsabb módszernek, amivel elejét vehették a káosznak.

– Nem, most én is úgy vélem, hogy ez a legjobb megoldás. Hacsak nincs jobb ötlete…

– Talán mi segíthetünk – szólt közbe egy szelíd hang.

Velko megfordult, és fél tucat Jedivel került szembe, akik mind mögötte álltak. Csak néhányukat ismerte, de ebben semmi meglepő nincs. A Jedik mindig jöttek, mentek, és a nyomon követésük a Csillagfényen felért azzal, mint megszámolni a csillagokat a hiperűrben.

– Velko adminisztrátor? – lépett előre a legközelebb álló Jedi. Velko felismerte a sötét bőrű embert: Gil Jaretto Jedi-mester, a vizes Dubraib bolygóról. – Talán az lenne a legjobb, ha ránk bíznák az ügy kezelését.

– Amíg meg tudják fékezni a tudósokat anélkül, hogy bárki megsérülne, legyen – mondta Velko. Gil tisztelettel fejet hajtott, mire a Jedik köteléke előrelépett, és egy emberként a verekedő felek felé emelték a kezüket. Az összecsapás néhány pillanatig még folytatódott, aztán mindenki megdermedt, az arcokon zavart kifejezések jelentek meg.

– Ó, hála a csillagoknak! – lelkendezett Velko, de elkiabálta. A tudósok újra egymásnak ugrottak. A Jedik összevont szemöldökkel próbálták megfékezni őket.

– Azt hiszem, ez a hajó már elment – mondta Ghal gúnyosan, aztán egyszerűen megvonta a vállát, majd intett egyet a kezével. – De majd mi megoldjuk, Jedi-mester. AT-7!

Egy biztonsági droid lépett elő, épp, amikor a Jedi válaszolt volna.

– Indítsd el a nem halálos tömegoszlatást! – adta ki az utasítást Ghal.

– Tömegoszlatás indul – nyugtázta a kapott parancsot a droid. A mellkasa szétnyílt, és egy cső bukkant elő belőle. – Harminc másodperc a teljes oszlatásig – folytatta, mire egy habszerű anyag lövellt ki a csőből, beterítve az étkezőt.

– Kapcsolják ki az étkező levegőszűrőjét! – adta ki az újabb parancsot Ghal, ezúttal a fülhallgatóján keresztül, aztán az ajtóban állók felé fordult: – Menjünk ki innen!

Velko a habot figyelte, és virágillat csiklandozta az orrát, mielőtt becsukódtak az ajtók. Szélesen rámosolygott a Jedikre, akik elismerően bólintottak. A társulás kínos csendben várakozott tovább a megfelelő időpontig.

Amikor kinyitották az ajtókat, azt tapasztalták, hogy a közel száz, különböző fajú mezőgazdasági tudós békésen – és habbal bevonva – alszik az étkezőben.

– Gil mester, köszönjük a segítséget. Nem bánná, ha ön és a többi Jedi átvállalná a járőrözést a folyosókon, megbizonyosodva, hogy nincs több erőszakos cselekedet? – kérdezte Velko, figyelmen kívül hagyva a mon calamari nő diadalittas tekintetét. – Ghal igazgató és jómagam felügyeljük ezt a társaságot az egészségügyi csapattal.

– Mi sem természetesebb, Jahen adminisztrátor.

Amikor a Jedik elmentek, Velko felsóhajtott.

– Mindenkit meg kell vizsgálni. A civilizált tudósokra nem jellemző ez a fajta viselkedés. Valami hatással volt rájuk. Valami szándékos.

– Nem lehet, hogy tudósok a khema termésének sajátos öntözési módja miatt keveredtek ilyen helyzetbe? – gúnyolódott Ghal alig hallhatóan.

– Nem – válaszolta Velko –, de ki kell derítenünk, mi miatt történt, mielőtt még valaki megöleti magát.

– Mintákat vettem a harcban részt vett tudósok közel felétől – jelentette ki Gino’le doktor, a központi egészségügyi osztály anacondai vezetője. Fém karjaival izgatottak gesztikulált. – Minden teljesen normális.

– Semmi szokatlant nem talált? – kérdezte Ghal. – Ez nagyon furcsa.

Ghal eredetileg valamilyen levegőben, élelmiszerben vagy folyadékban lévő mérgező anyagra gyanakodott, ezért orvoscsoportot küldött a tudósok hajóira, a lakókörleteikbe és mindenhová, ahol a Mezőgazdasági Szövetség tagjai összegyűltek, hogy a szenzorokkal végezzék el a megfelelő vizsgálatokat. Azonban nem találtak semmit, kivéve azt a vegyületet, amivel a biztonsági droid beterítette őket.

– Az a feltételezésem, hogy bárminek is voltak kitéve, feltéve, hogy valóban ki voltak téve, annak az anyagnak nagyon rövid a felezési ideje, vagyis gyorsan lebomlik a keringési rendszerben. Még a lassabb anyagcserével bíró pácienseim is normális értéket mutattak. Félek, nem tudok jó magyarázatot adni, igazgató.

– Elkeserítő – morogta Ghal.

Gino’le doktor a mon calamarira mosolygott.

– A jó hír az, hogy az előcsarnokban elkábított két tudós magához tért. Ébren vannak, kikérdezheti őket, ha akarja.

Az ithori és az amani külön kórteremben pihentek az egészségügyi központban, egymástól távol. Azért, hogy elejét vegyék a további agressziónak, az ágyaikhoz szíjazták őket. Velko és Ghal nem vesztegethették az idejüket, így különváltak: Velko az amanihoz ment, míg Ghal az ithorival beszélgetett. Ha az erőszakos cselekedetek elterjednek az állomáson, senki sem tudná megmondani, mi történne. Velko élete nagy részét egy végtelennek tűnő háborúban töltötte, így pontosan tudta, milyen törékeny a béke. Nem hagyhatta, hogy a Csillagfényen is eluralkodjon a zűrzavar.

– Mi történt? Miért vagyok leszíjazva? – krákogott az amani, amikor Velko belépett a szobába. Zöldessárga színű bőre nyálkától csillogott, hosszú karjai és túlméretes kezei az oldala mellett pihentek. Farka vége ingerülten megrándult.

– Részt vett egy kisebb konfliktusban – magyarázta Velko. – Nem emlékszik?

– Semmire sem emlékszem – felelte az amani zavarodott arckifejezéssel.

– Velko Jahen adminisztrátor vagyok. Itt dolgozom a Csillagfény Jelzőállomáson, és engem bíztak meg a mezőgazdasági konferencia felügyeletével. Azért vagyok itt, hogy megtudjam, mi történhetett.

– Az nagyon jó lenne, adminisztrátor. Doktor Prot Xan vagyok, a Hosnian Prime-on lévő Hyko Akadémia biológusa. Megjegyzem, ez az eset meglehetősen szokatlan.

– Egyetértek – válaszolt Velko, és baráti mosolyt villantott a tudós felé abban a reményben, hogy így eloszlathatja a beszélgetésükre telepedő feszültséget. – Elmondaná, mire emlékszik?

– Yomo és én birtokba vettük a szálláshelyünket, aztán épp vacsorázni indultunk, amikor úgy döntöttünk, teszünk egy rövid sétát a kertben. Sétálgattunk, aztán Yomo mondott valamit, de őszintén szólva, nem tudom mit. Csak az maradt meg, hogy bosszús, aztán pedig dühös lettem. A következő dolog, amire emlékszem, hogy itt fekszem.

– Melyik kertben voltak? A kiállításiban vagy a meditációsban? Látott esetleg Jediket?

Bár mindkettő lenyűgöző látványt nyújtott, a Jedik előszeretettel mentek a csendesebb meditációs kertbe.

– Nem láttam Jediket, de valami most eszembe jutott. Yomo meg akarta találni a Glenna Kip professzor beadványában szereplő johta hibrid változatát, amit állítólag sokkal ellenállóbb, mégis egyszerűbb a művelése, különösen száraz éghajlat kialakítása mellett. Szerintem meg is találtuk, bár némiképp elbizonytalanodtam. Volt ott egy virág, ami egy kúszónövényről nyílt, és olyan illatot árasztott, ami egyből az otthonomat és a vadászatokat juttatta eszembe. – Xan hátradőlt, lehunyta a szemét, és egyenletesen lélegzett. – Micsoda idők voltak azok!

A tudós a következő pillanatban megfeszítette az izmait, fekete szeme pedig hirtelen kipattant:

– Azt mondja, verekedtem? És megmondaná, kivel?

– Egy ithorival. Lehetséges, hogy ő Yomo, a barátja?

– Yomo? Ó, magasságos! Igen, Yomo ithori, de egyben a legrégebbi barátom is. Együtt jártunk az egyetemre, ő győzött meg, hogy molekuláris biológiai tudásomat a mezőgazdaság szolgálatába állítsam. Ó, te magasságos! Ez egyáltalán nem vall Yomora! Zseniális tudós, de nem harcos.

Velko feltett még néhány kérdést a tudósnak, de összességében semmi újat nem tudott meg, az amani férfi aggodalma elhomályosította a válaszait. Mivel nem akarta kimutatni a csalódottságát, megköszönte az amani tudós segítségét, és az egészségügyi központ előcsarnoka felé indult, ahol Ghal már várt rá.

– Ez puszta időpocsékolás volt – dörmögte Ghal, és olyan hangot hallatott, ami Velko szerint a mon calamariaknál a sóhajtás lehetett.

– Talán nem. Doktor Yomo emlékezett virágzó kúszónövényre és a kertlátogatásra?

Ghal csak a fejét rázta.

– Nem. Egy növény? Hogyan okozhatja mindezt egyetlen növény?

– Nem tudom, de talán van vele valami. De ha már itt tartunk, belefutottam egy ember lányba, aki egy furcsa növényt cipelt. Azt hiszem, ez a két ügy, valahogy összefügg.

– Lehetséges. Derítsük ki!

Ghal és Velko három különböző kertet jártak végig, mire megtalálták a tudós által említett virágzó kúszónövényeket. A virágzó növények nem a helyükön voltak, hanem a környező fákra és növényekre tekeredtek, de Velko így is feliserte őket.

– Ahogy gondoltam. Meg kell találnunk a lányt, aki tegnap idehozta a növényt. A karbantartó lépcsőn láttam utoljára.

– Megint lazábbra vette az erőnléti edzéseit? – kérdezte Ghal, mire Velko csak vállat vont.

– Sok dolgom akadt.

Ghal ekkor a kúszónövény felé fordult, és elgondolkodva tanulmányozni kezdte.

– Nem vagyok a felszíni növények szakértője, de nem nőtt sokat ez a növény néhány óra alatt?

– De, példátlan mértékű ez a növekedés. Aggódtam, hogy ez egy drengir lehetett, de a tény, hogy percek óta itt állunk, és mégsem próbált megenni minket, arra enged következtetni, hogy tévedtem. – Velko óvatosan közelebb lépett a növényhez. Bár nem vonaglott – nem úgy, mint a drengir, amit legutóbb látott –, de kétségkívül aktívnak tűnt.

– Óvatosan! – figyelmeztette Ghal. A hangja úgy csengett, mintha messziről kiáltott volna. Citrus illat csiklandozta meg Velko orrát. Pislogott egyet, aztán még egyet, és az előtte lévő növény hirtelen átalakult; egy hihetetlen szörnyű formát öltött magára.

– Drengir! – kiáltotta a soikai, és azonnal a sugárvetője után kapott. Azonban a fegyver eltűnt, semmi sem volt az oldalán.

A következő pislogás után Velko már nem a Csillagfény fedélzetén állt, hanem újra a Soikán a csapatával, miközben sugárnyalábok röpködtek körülötte.

– Velko! Ne csak álldogáljon ott, hanem vegye kezelésbe azt a nehézágyút!

Velko megfordult, csak hogy lássa, amint Aila Gris százados kiabál vele. A következő pillanatban sugárnyaláb csapódott a nő mellkasába, aki legalább egy métert zuhant hátrafelé, de meghalt, mire földet ért volna.

– Nem! Ne, ne, ne, ne! – Velko pánikba esett, és kétségbeesésében a haját tépte. Hogy került vissza ide? Mégsem tett meg mindent, hogy a lehető legtávolabb kerüljön ettől a helytől? Ki kell jutnia innen, és az egyetlen kivezető út, ha átverekedi magát.

Velko megütötte a legközelebb álló harcost, de a férfi nem adta magát olyan könnyen, csak kiabált és próbálta lefogni. Velko leguggolt, és felkészült az újabb támadásra. Mindenkit meg fog ölni, aki az útját állja. A férfi előreszökkent, de a lány előrerúgott, aztán megpördítette a kétrétgörnyedt ellenfelét, és nekivágta az oszlopnak. Velko dühösen és zavarodottan állt a férfi fölött. Mit keres egy oszlop a csatatéren?

A férfi ekkor eltűnt, és amilyen gyorsan belecsöppent ebbe a rémálomba, Velko ugyanolyan gyorsan került vissza a kertbe. Ghal a közelben állt, és kezeivel óvatosan azt ellenőrizte, hogy nem tört-e el az állkapcsa. A rá jellemző bosszús arckifejezés helyett, most zavartan pislogott.

– Ez lenyűgöző volt, Jahen adminisztrátor. Nem gondoltam volna, hogy ilyet is tud. – Velko csak pislogott. Ekkor a hang, ami talán Rodor Keenhez tartozott, újra megszólalt: – De úgy látom, még mindig össze van zavarodva. Meg tudná ütni még egyszer?

Hűvös és nyugtató köd telepedett Velkora, és hirtelen minden kitisztult.

– A Csillagfényen vagyok?

– Persze, hogy ott. – Rodor Keen előrelépett, arcán kedves mosoly játszott. Rodor mögött egy különös nő állt, zöld bőrét ezüstös vonalak keresztezték. Hüllőszerű szemeivel Velkot méregette, fejét turbán borította, míg a laborköpenyét különféle vegyületekből származó fröcskölésnyomok tarkították.

– Mi történt? Az egyik pillanatban még egy drengirrel harcoltam, a következőben újra a Soikán voltam… – Velko lába megremegett, a feje folyamatosan zúgott. – Az egész csak a fejemben történt?

– Attól tartok, hallucinált. A johto virága miatt. Elnézését kérem, nem kellett volna virágot hoznia itt, még dolgoznom kell ezen a kívánatos sajátosságon – magyarázta az idegen nő.

Rodor megköszörülte a torkát.

– Adminisztrátor, ő itt Glenna Kip professzor. Ő az a tudós, aki megalkotta ezt a hibridet. A tapasztalt agresszió annak a mellékhatása, hogy a johto virágát a drengirek kevésbé heves törzsével keresztezte.

– Ezt most komolyan mondja? – húzta fel a szemöldökét Velko. A hangja újra erővel telt meg, és ezúttal nem egy kitalált célpont miatt.

– Én is ezt mondtam – motyogta Ghal, és gyilkos pillantást vetett a tudósra.

– A drengirek visszatérése egy hasonló projektre emlékeztetett, amiben részt vettem, bár az eredmény nem volt olyan… termékeny – magyarázta Kip professzor, miközben próbált barátságosan mosolyogni. – A Köztársaság úgy gondolja, hogy a drengirek szívósságát fel lehetne használni a határvilágokon fekvő, kevésbé termékeny bolygók növénytermesztésében. Azt már csak megemlítem, hogy a drengirek tanulmányozásával milyen hasznos tudásra tehetünk szert, ha a jövőben újabb kihívások merülnek fel.

– Zavargás tört ki emiatt az ebédlőben – mondta Velko fagyos hangon.

– Igen, és őszintén sajnálom – kért bocsánatot Kip professzor, miközben enyhén meghajolt. – Avon?

A kis, barna bőrű ember lány, akit Velko bármikor felismert volna, előbukkant a tudós mögül.

– Avon, megvan még az a sótömb, amit neked adtam?

– Igen, Kip professzor – hadarta a lány mosolyogva, aztán belenyúlt a zsebébe és előhúzta.

A tudós a növény tartójába dugta, és a virágok azonnal hervadni kezdtek. Kevesebb, mint egy perc alatt a növény teljesen elpusztult, nem maradt belőle más, csak az elhalt levelek és a barna gallyak.

– Nagyon nehéz johtot termeszteni a származási bolygóján megszokott légkörön kívül, és mint látják, a só azonnal hatással van rá. A semlegesítő vegyület összetevőinek listáját átadtam a környezetvédelmi mérnököknek, így ezek a virágok nem okozhatnak további káros hatást.

Velko nem egészen értett egyet a professzorral. Még mindig reszketett, és a legkevésbé sem érezte jól magát. Bizonyosan beletelik némi időbe, amíg minden visszatér a normális kerékvágásba.

– Ha keresztezi a drengirek növényi lényét egy meglévő gabonafélével, mi a biztosíték, hogy nem történik hasonló eset? – kérdezte Ghal. – Már az is gondot okoz, hogy megfertőzik az élőket, most pedig már attól is tarthatunk majd, hogy kihajtanak maguktól?

– Ó, az nem fog megtörténni – fogadkozott Kip professzor elutasító legyintéssel. – Próbáltam magokat készíteni a drengirekből, de ez teljesen lehetetlen vállalkozásnak bizonyult. Nem vethetőek el akárhová. A terjedésüknek vannak korlátjaik. Ez az egyik dolog, amit a Szövetség megvitat a konferencián, de az adataink alapján kimondható, hogy sohasem csíráznak maguktól.

Velkot ugyan nem sikerült teljesen meggyőzni, de a heves fejfájása miatt az utolsó hely, ahol lenni akart, a növények vagy a szakértőik közelében volt.

Ghal nehéz keze a lány vállán csattant.

– Jöjjön! Úgy néz ki, mint akire ráfér egy ital, és nem tarine teára gondolok.

– És mi lesz a Galaktikus Mezőgazdasági Szövetséggel? – kiáltott Velko után Rodor Keen. – Aligha tudják lerendezni a konferenciát.

– Majd megmondom Qwasa professzornak, hogyha kérdése lenne, önt keresse meg – válaszolt Velko.

– Ha ráér valamikor, nagyon szeretném, ha újra bemutatná azt a mozdulatot – vallotta be Ghal.

– Tényleg nagyon sajnálom – rándult össze a soikai.

– Ne tegye! – nevetett Ghal furcsa, csikorgó hangon. – Most először kedveltem magát igazán.