A novella az Insider magazin 159. számában jelent meg 2015. július 21.-én, a Sötét tanítvány című regény előzményeként. A novellát Christie Golden írta, és Magali Villeneuve illusztrálta.

– Ez a vállalkozás kudarcra van ítélve – morogta Asajj Ventress. Kezeit szorosan összekötötték a háta mögött, míg ő maga sötét köpenybe és súlyos csuklyába burkolózva izzadt a Florrum perzselő napja alatt.

– Csak ha te tönkreteszed – suttogott vissza Lassa Rhayme. A kék bőrű pantorai Ventress ruháit viselte: fekete csizmákat kék lábszárvédőkkel, nadrágot, valamint egy magas gallérú felsőt a tunika alatt. A bal vállán és a csípője körül páncéllemezek függtek, és a ruhán számos helyre lehetett további felszereléseket rögzíteni. A kalózkapitány úgy nézett ki benne, mintha csak bele született volna.

Ventressnek nem állt szándékában „tönkretenni” a tervet, habár akadtak fenntartásai a csellel kapcsolatban.

Először jó ötletnek tűnt elvállalni a feladatot. A jegyzékben akadt rá erre a munkára, amihez figyelemre méltóan sok kredit társult – sikeres teljesítés esetén –, Ventress pedig épp mostanában akart egy nagyobb mértékű javítást eszközölni a Banshee-n.

Fél tucat vadászpilóta kerestetik, akik kíséretet biztosítanak a Steady On teherhajónak. Semmi kérdezősködés. Az összeg felének kifizetése megegyezés szerint, a másik fele pedig miután a Steady On rakománya célba ért.

Csempészek plusz rakomány, egyenlő kalózok – Ventress már rég megtanulta ezt az egyenletet, így a Steady On elleni támadás nem érte váratlanul. Az viszont igen, hogy egy másik kalózbanda, a Vér és Csont Rendje sietett a segítségére, akik szintén a teherhajó kifosztását tervezték.

– Már hetek óta erre készültünk – mondta neki Lassa Rhayme. – Képzelheted a meglepetésemet, amikor az Opportunity megérkezett a megfelelő koordinátákra, de ott nem találtunk mást, csak az űrben lebegő vadászgépek roncsait.

Ventress volt az egyetlen túlélő. Rhayme a hajója betegszobájába vitte, és meggyógyította a sérüléseit. Emellett még a Banshee-t is hajlandó volt elvontatni javításra.

– Miért? – kérdezte Ventress kíváncsian.

– Látva, hogy milyen szörnyű állapotban volt a hajód, te viszont mégis életben maradtál, támadt egy megérzésem. És igazam lett. Ezt találtuk. – Rhayme a háta mögül elővette Ventress fénykardját, majd odadobta neki. – A segítségemre lehetsz a Steady On visszaszerzésében.

Ventress örült, hogy ismét a kezében érezhette a fegyver ismerős súlyát. Arra számított, hogy hiányozni fog neki a két vörös fénykardja, de utólag inkább örült neki, hogy ellopták őket. A régiek túlságosan is Dooku grófra emlékeztették, és rájött, hogy sokkal jobban preferálja helyettük jelenlegi, sárga pengéjű fegyverét.

– Talán hajlandó vagyok segíteni neked, ha az enyém lehet a rakomány egy bizonyos darabja.

– És mégis mi volna az?

– Az legyen az én dolgom – felelte Ventress.

Rhayme szeme résnyire szűkült, tűnődve nézte az általa nemrég megmentett nőt.

– Csak egyvalami?

– Csak egyvalami.

Rhayme bólintott.

– Segíts nekem visszaszerezni a teherhajót, és akármi legyen is az, a tiéd lesz.

Rhayme elküldte a legénysége egyik tagját, hogy épüljön be a Steady Onra. A jelentéséből megtudták, hogy egy Hondo Ohnaka nevű kalóz a felelős a rablásért, aki jelenleg nem tartózkodik a Florrumon lévő bázisán, csak egy kisebb létszámú csapatot hagyott hátra az egyik beosztotta vezetése alatt, aki épp a hajó kirakodását felügyeli.

– Hondo agyafúrt és veszélyes alak, még egy weequay-hez képest is.

Weequay.

– Na, most felkeltetted az érdeklődésemet – mondta Ventress. – Nem vagyok túlságosan oda a weequay-kért.

És akkor elég finoman fogalmazott. Ventress mélyen megvetette a fajtájukat, a kérges, ráncos bőrükkel és a mogorva természetükkel együtt. A rabszolga éveiben weequay fosztogatók végeztek a gazdájával, majd később Ky Narec, Jedi-mesterrel is, aki a padavanjává fogadta egykoron. Az ujjai már a gondolattól is szorosabban fonódtak a fénykardja markolatára.

– Ne éld bele túlságosan magad! – figyelmeztette őt Rhayme, és fejével a fegyver felé biccentett. – Nem szeretek túl sok hullát hátrahagyni. Mi csak akkor ölünk, ha feltétlen muszáj, nem pedig élvezetből.

– Úgy beszélsz, mint egy Jedi – vágta rá Ventress megvetően.

– Ne sértegess!

A helyettes szerepét egy Jiro nevű kalóz töltötte Hondo távollétében. Amikor Lassa hologramon keresztül felvette vele a kapcsolatot, érdekesnek találta a nő ajánlatát, és engedélyt adott nekik, hogy leszálljanak a Hondo bázisa előtti sík, sziklás mélyedésben. A terület tele volt romokkal, mintha valaki a közelmúltban rajtaütött volna a búvóhelyen, legalábbis erre utalt a tábor leharcolt állapota. Ventress meglátta a Steady Ont – aminek teljesen sértetlen állapota egyből magára vonta a figyelmet a rengeteg törmelék között. A hajót éppen kirakodták, mialatt fegyvert szegezve rájuk beterelték őket a többszintes épületkomplexumba – vagy legalábbis abba, ami megmaradt belőle.

– Kezdem azt hinni, hogy talán ez mégse volt olyan túl jó ötlet – folytatta Ventress, ahogy a háromszögletű ajtón áthaladva átléptek a napfényből a félhomályba.

– Hé, nincs beszéd! – mordult fel az egyik kalóz, miközben a fegyvere csövét a nő lapockái közé nyomta. Ventress a fogait összeszorítva próbált urrá lenni magán, hogy az Erővel ne hajítsa keresztül az undorító teremtményt a tévesen és fantáziátlanul „nagycsarnoknak” nevezett termen.

A kalózok közül néhányan a legkülönfélébb tevékenységeknek hódoltak: ittak, flörtöltek a legénység női tagjaival, verekedtek a flörtölés miatt, fogadásokat kötöttek a verekedésekre, valakik pedig egyszerűen lecsúsztak a székről a túl sok ital következtében. Néhányan azonban fagyos tekintettel méregették a jövevényeket, miközben késeikkel az ételüket döfködték, mintha csak a hús darabolását gyakorolták volna. Jiro a terem túlsó végében várt Ventressre és Rhayme-re. Egy emelvényen elhelyezett, hosszú asztalnál ült kényelmesen egy díszes székben terpeszkedve, amelyből remek kilátás nyílt a teremre.

Ő volt az egyik legrondább weequay, akit Ventress valaha látott: a haja egy sorban tüskékké formázva meredt felfelé túlméretezett feje búbján, míg két, hosszabb hajfonata a hátát verdeste. A kalóz, aki bekísérte a két nőt, átnyújtotta neki Ventress fénykardját. Jiro óvatosan megszemlélte a fegyvert, majd Ventressre, utána pedig Rhayme-re pillantott.

– Bizonyára valami különleges személy lehetsz, ha képes voltál elkapni egy Jedit. Hogyan sikerült összehoznod?

– A fenséges Rhayme kapitány – köpött Lassa a földre – elküldte a legénységét, hogy új, kifosztani való hajók után kutassanak. Így botlottam bele ebbe itt. – Megvetően Ventressre pillantott. – Elég rossz állapotban volt, amikor rátaláltam. Azt, hogy ki, vagy mi intézte így el, nem tudom, de még élt. Visszavittem a hajómra, és meggyógyítottam – legalábbis annyira, hogy járni tudjon – aztán kapcsolatba léptem veled.

Ventress Lassára nézett, és remélte, hogy a tekintetéből egyszerre sugárzik dac és kimerültség. Jiro hátradőlt a székében, és feldobta az asztalra mocskos csizmákban végződő lábait. Valaki a szomszédos asztalnál böffentett egyet.

– Hallottam már Lassa Rhayme-ről. Úgy tűnik, nem vagytok épp a legjobb barátok.

– Az enyhe kifejezés – válaszolta Rhayme, épp a megfelelő mennyiségű megvetéssel a hangjában, enyhén lebiggyesztett ajkakkal. Ez a nő jó, gondolta Ventress. – Az a boszorkány egy szadista. Egyszer megcsáklyáztunk egy szeparatista hajót, amiről zsákmányolt egy vallatódroidot. Rhayme mindig is keményen bánt a legénységével, de mostanában… – A „fejvadász” megrázta levendulaszín fejét. – Bármit megtennék, hogy kiszabaduljak a markából.

– Mint például elárulnád a régi kapitányodat, hogy aztán csatlakozz Hondo bandájához, mi? Mi okunk volna megbízni egy köpönyegforgatóban?

Rhayme negédesen elmosolyodott.

– Hondo is adott neked egy második esélyt, miután te ellene fordultál, nem?

Ventress elfojtott egy vigyort, ahogy Jiro arca elsötétedett az emlék hatására. Ő és Lassa elvégezték a házi feladatukat. Rhayme összefonta a karjait.

– Nézd, ha hazudnék, elveszítenék mindent, és semmit se nyernék cserébe. Átadok neked egy Jedit. A Rend elképesztő összegű váltságdíjat fizethet a biztonságos visszatéréséért cserébe. Ezen felül… – az asztalra tenyerelt, és közelebb hajolt a férfi arcához – elmondok neked mindent, amit csak tudnod kell Rhayme tervéről. Mire Hondo visszatér, te legyőzöl egy veszélyes kalózkapitányt, megszerezed a hajóját, szert teszel egy új, hűséges tagra a legénységébe, és még egy Jedi foglyod is lesz, akiért váltásdíjat kérhet. Ezekért lehet, hogy még a helyettesének is megtenne.

Jirón látszott, hogy fontolóra veszi az ajánlatot. Levette a lábait az asztalról, és előrehajolt.

– De akkor sem értem, hogy miért nem te magad gyűjtöd be a Jediért járó váltságdíjat.

Ventressnek kezdett elfogyni a türelme. Minél tovább faggatta őket a weequay, annál nagyobb volt az esélye, hogy egyszerűen csak lelövi mindkettejüket, és magának követel minden dicsőséget. Itt az ideje felrázni kicsit a dolgokat.

Ventress megpördült, és a fénykard Jiro markából a saját kezébe röppent. Mivel karjai továbbra is megkötözve pihentek a háta mögött, nem tudta elvágni vele a saját béklyóit, de harcolni tudott. Egy ugrással Rhayme fölé szökkent, majd a fénykardja pengéjét pontosan megfelelő szögbe mozdítva, megpörkölte Rhayme levendulaszín hajfonatát.

– Mi a…? – visította Jiro, miközben fedezéket keresve az asztal alá bukott.

Rhayme elakadt lélegzettel bámult Ventressre. Ragyogó, aranysárga szemei résnyire szűkültek, ahogy a legközelebbi pisztolyért kapott, ami az őket bekísérő kalózhoz tartozott. Ventressnek a legkevésbé sem fog álmatlan éjszakákat okozni, hogy Lassa a fickót használta élő pajzsnak, miközben tüzet nyitott az ál-Jedire.

A lövések azonban alig tévesztették el Ventresst. Rhayme dühösnek tűnt, elvörösödött, fehér fogai pedig kivillantak, ahogy arca a színtiszta gyűlölet grimaszába torzult.

Jaj, ne! Most azt hiszi, ellene fordultam.

Nem is olyan régen még ez is lett volna a helyes következtetés, de nem a mai napon. Ventress csak remélni tudta, hogy Lassa Rhayme rájön, miben mesterkedik éppen, Jiro viszont nem.

Rhayme-nek háttal állva Ventress az Erő segítségével érzékelte, és félre ütötte a felé száguldó sugárlövedékeket. Egy kiáltást hallott maga mögül, de az egyértelműen nem női torokból származott. Helyes. Felugrott az asztalra, majd a saját tengelye körül pörögve végigszáguldott annak hossza mentén. Levágott minden kósza végtagot vagy torzót, ami a fénykardja sárgán izzó útjába került.

– Elég volt, Jedi! – hallotta Lassa tiszta, erős hangját.

Vajon leesett már neki? Rhayme akár folytatni akarta a tervet, akár nem, mindenképpen le kellett állítania Ventresst. Két weequay termett az asztalon felemelt fegyverrel. Ventress előre szökkent, és mindkét lábát felránva az orruk alatt a kalózok képébe rúgott. A fejük hátravágódott, aztán mindketten összerogytak, de hogy holtan, vagy csak öntudatlanul, azt Ventress nem tudta megállapítani.

Amint a talajra érkezett, valaki egy erőteljes rúgást mért a derekára, amitől elveszetette az egyensúlyát, és hasra vágódott. A fénykardja kiesett a kezei közül, majd egy másodperccel később éles fájdalom hasított a csuklóiba. Lassa Rhayme, a kalózkapitány egyik csizmás lábát Ventress hátára tapasztotta. A nő a fejét oldalra fordítva nézett fel a kalózkapitányra, próbálta kideríteni, hogy barátként vagy ellenségként tekintenek egymásra. Lassa olyan közel tartotta a fénykard búgó hegyét Ventress arcához, hogy a nőnek hunyorítania kellett a fegyver által kibocsátott fénytől.

– Fel… feladom – zihálta levegőért kapkodva.

– Nem hittem el, hogy valóban képes lehettél elkapni egy Jedit – vallotta be Jiro, némi irigységgel a hangjában, mialatt elvezették a „legyőzött Jedi”-t. – Lenyűgöztél.

Rhayme-nek sajgott a válla, és beszerzett néhány horzsolást, de volt már ennél rosszabb állapotban is.

– Az vitathatatlan, hogy egy Jedit nehéz legyűrni. Szerencsém volt, hogy most nincs a legjobb formájában.

Fesztelenül az övére akasztotta a fénykardot, mintha nem is lenne kérdés, hogy a fegyver az ő tulajdonát képezi. Jiro felfigyelt a mozdulatra, de nem tette szóvá a dolgot; az összeg, amit a banda a Jedi Tanácstól fog leakasztani, kétségtelenül bőven kompenzálni fogja őt a fénykard elvesztéséért.

– Akkor hát megegyeztünk? – folytatta Rhayme. – Megkapod a Jediért járó vérdíjat, és beveszel engem a legénységbe, cserébe elárulom, hogy hol találod Rhayme flottáját.

– Hát – tétovázott Jiro –, a végső döntést majd Hondo fogja meghozni.

Rhayme leült az egyik székre anélkül, hogy hellyel kínálták volna, de Jiro ezúttal sem ellenkezett.

– Miért is nem lepődöm meg? Végül is ez az ő bandája. Akkor megvárom. Mikor tér vissza?

Ettől a weequay egyből felélénkült.

– Azt nem mondta. De ha elárulod nekem, hogy hol találjuk a flottát, talán szólhatok néhány jó szót az érdekedben. Csak hogy fel tudjam készíteni a hajókat, meg az embereket a bevetésre.

Hogy aztán azonnal el is küldhesd őket lenyúlni az összes kreditet, gondolta Rhayme; jól mulatott magában. Viszonzásképp pedig valószínűleg megpróbálnál végezni velem. A nő megpróbált úgy tenni, mintha nem jutott volna erre a nyilvánvaló következtetésre.

– Ez egy nagyszerű ötlet! – mondta, mire Jiro láthatóan megkönnyebbült. – És most… először is hadd meséljek arról, hány hajó áll Rhayme parancsnoksága alatt, elmondom a típusaikat és a neveiket. – Elmosolyodott. – Azt hiszem, egy pohár italtól megoldódna a nyelvem… már ha csatlakozol hozzám.

Jiro kéjes pillantást vetett rá, majd egy kétségkívül mosatlan kupáért nyúlt, és világoszöld folyadékot töltött bele.

 
A fénykard okozta égési sérülés rettentően fájt, de Ventress nem törődött vele. Mialatt harcképtelenné tette őt, Lassa elég kárt okozott a bilincseiben ahhoz, hogy Ventress képes legyen kiszabadulni belőlük, ez pedig azt jelentette, hogy Lassa még mindig bízott benne. Egy kis fájdalmat pedig el tudott viselni.

Amint a nagycsarnok ajtaja becsukódott Ventress és a kísérői mögött, a nő nem vesztegette tovább az időt. Az Erő segítségével megszabadult a bilincsei maradékától, aztán két karját – tenyérrel kifelé – oldalra nyújtotta, amitől két kalóz hatalmas erővel a falnak csapódott. A harmadik felé fordult, felemelt ököllel és vicsorogva rontott rá, de Ventress torkon ütötte. A negyedik megragadta a nő karját, de sikerült kiszabadulnia a szorításból, aztán az Erő támogatásával átlendítette a kalózt a feje fölött, majd zuhanás közben egy ökölcsapást mért a férfi állára.

Úgy tűnt, mindannyian életben maradtak, bár elvesztették az eszméletüket. Azonban jobb volt félni, mint megijedni. Ventress megszabadította az őröket a sugárvetőiktől, de a lövések előtt megtorpant. Rhayme azt kérte tőle, hogy csak akkor öljön, ha feltétlenül muszáj. Felsóhajtott, és az egyik sugárvetőt kábításra állítva biztosított egy második utat is a kalózoknak az álmok földjére.

Eljött az idő, hogy visszaszerezze a Steady Ont, és megbizonyosodjon róla, hogy a dolog, aminek az őrzésére felbérelték, még mindig a fedélzeten van.

Miután Lassa elárulta Jirónak, hol található Rhayme kapitány állítólagos bázisa, a férfi rögtön úgy döntött, magához ragadja a kezdeményezést, és minden Florrumon lévő hajónak elrendelte, hogy készüljön fel a támadásra. Lassa arra bátorította, hogy az összes emberét vesse be a rajtaütésben, de a férfi csak a fejét rázta.

– Hondo azt mondta, ki kell pakolnunk a hajó rakterét – közölte csökönyösen.

Ez igazán rossz hírnek számított, bár az nyújtott némi vigaszt, hogy minden épségben lévő hajó távozik a Florrumról, és velük azok a kalózok is, akik épp nem a földön hortyogtak vagy az ellopott teherhajót rakodták ki. Rajtuk kívül csak azok maradnak hátra, akik a vad caranak-vadászaton vettek részt. Mindeközben Lassa élvezettel ötlött ki újabb szörnyű történeteket a „gonosz Rhayme kapitány”-ról és a legénysége ellen elkövetett rémtettekről. Így próbált időt nyerni Ventressnek. Jiro elhitt minden egyes szót, amit csak mondott, sőt, miután látta, ahogy legyőz egy Jedit, tökéletesen megbízhatónak ítélte meg Lassát.

Hirtelen mozgás vonta magára Rhayme figyelmét. Ventress karcsú, csuklyás alakja olyannyira beleolvadt az árnyékok közé, hogy könnyen elkerülhette volna bárki figyelmét. Ez a nő jó, gondolta Rhayme.

– Szóval, mesélj csak erről a sörről, amit a te Lassa Rhayme kapitányod felhalmozott magának! – kérte Jiro, az asztalra csapva üres kupáját, majd előre nyúlt, hogy ismét teletöltse.

– Hogy sör? Ó, nem! Az tevraki viszki – felelte Rhayme, a szeme sarkából Ventresst figyelve, miközben folyamatosan Jiróra mosolygott. – És én mondom, annál nagyszerűbb dolog még soha sem érintette az ajkaidat.

Jiro reménykedve bámult Rhayme-re a sugalmazott felhívás hatására. Ventress közben eljutott az ajtóig, aztán kisurrant rajta az épületből. Lassa kivárt, majd tovább folytatta a direkt kétértelmű megjegyzésekkel teletűzdelt beszélgetését Jiróval. Egy pár percig még tovább folytatta a társalgást, aztán feltűnésmentesen az asztal alá csúsztatta mindkét kezét, és megnyomott egy gombot a karperecén. Végül szélesen Jiróra mosolygott.

– Nos, nem mondhatnám, hogy nem szórakoztam jól, de ideje mennem. Köszönöm a… – mutatott a zöld színű folyadékkal teli kupára – akármi is volt ez.

Jiro zöld szemei résnyire szűkültek.

– Mégis miről beszélsz?

– A fuvaromnak hamarosan itt kellene lennie, nagyjából… – oldalra döntötte a fejét, és odakintről meghallotta egy leszálló hajó összetéveszthetetlen hangját. – …most.

Jiro üvöltve vetette át magát az asztalon, gyorsabban, mint ahogy azt az általa elfogyasztott alkoholmennyiség indokolta volna. Rhayme hátraszökkent, és megnyomta a fénykard aktiváló gombját. A fegyver csattanó szisszenéssel életre kelt. A nő szinte megijedt attól, hogy milyen gyorsan kapcsolt be a fegyver, de az akkor is csak egy kard volt, és Lassa Rhayme pontosan tudta, hogyan kell egy karddal bánni. Jiro megragadott egy sugárvetőt, amit valaki az asztalon felejtett, de Rhayme lefelé sújtott a fénykarddal, és olyan könnyedséggel szelte keresztül a fegyvert az asztallal együtt, akár kés a vajat. Jiro felüvöltött, és egy széket hajított a nő felé, de Rhayme ismét meglendítette a sárga, zümmögő pengét, és félbevágta vele a bútordarabot.

A nő könnyed, örömteli hangon felkacagott. Micsoda felséges fegyver! Újra meglendítette, csak hogy hallhassa a hangját.

– Most akkor melykőtök a Jedi? – bukott ki Jiróból a kérdés.

– Egy Jedi? – szólalt meg valaki bársonyos, indulattól remegő hangon. – Az én csarnokomban? Már megint?

Jiro és Rhayme egyszerre fordultak meg, és megpillantották a háromszögletű ajtóban álló Hondo Ohnakát. A kezében egy elektrobotot tartott, ami mindkét végén lila fénnyel ragyogott. Úgy állt ott, akár egy arisztokrata; felszegett fejjel, csípőre tett kézzel, hosszú kabátját lengette a szél. Az összképet csakis a vállán trónoló kowaki majomgyík rontotta el. Hondo elindult feléjük, enyhén remegve a felháborodástól.

– Jiro, te félkegyelmű!? Mégis, mit tettél? Hol van a legénységem? – kérdezte, teljesen figyelmen kívül hagyva a nőt, és a kezében tartott fénykardot. Rhayme egyik férfiről a másikra nézett, és nem tudta eldönteni, hogy rájuk támadjon, vagy inkább röhögésben törjön ki.

– Ó, üdv, főnök – hebegte Jiro szánalomra méltó módon. – Ez a hölgy itt azt állítja, hogy ki akar lépni a Vér és Csont Rendjéből, hogy inkább hozzánk csatlakozzon.

– Még szép, hogy azt akarja! Mindenki tudja, hogy Lassa Rhayme mekkora egy zsarnoki nőszemély. Nincs igazam? Hmm? – Éber tekintettel Rhayme-re pillantott, arra várt, hogy a nő megerősíti az elhangzottakat, de ő csak szótlanul bólintott.

– És hozott nekünk… vagyis úgy értem, neked, főnök… egy Jedit is, akit foglyul ejtett. Azt mondta, hogy váltságdíjat kérhetnénk érte, és hogy…

– Dá-dá-dá-dá! – szakította félbe őt Hondo egy parancsoló, irritáló gesztussal. – Csupán fél napra hagytalak magadra, fél napra, és nézd meg, mit műveltél! Nem kérünk több váltságdíjat Jedikért. Az sosem végződik jól. Csak árt az üzletnek.

– De… olyan volt, mintha valami gyönyörű gyümölcs csak úgy az ölembe hullott volna! – szabadkozott Jiro.

Hondo felsóhajtott, és két ujját a halántékára tapasztotta, mintha erős fejfájás gyötörné.

– Hányszor kell még elmondanom neked, Jiro? Nem bízhatsz meg az efféle váratlan ajándékokban. A gyümölcsök sose hullnak csak úgy az öledbe, előbb meg kell rázni a fát – Rhayme-re pillantott, és tehetetlenül széttárta a karjait. – Most te is láthatod, mivel kell itt megbirkóznom nap, mint nap.

– Igen, látom – felelte Rhayme. Hangja nem nélkülözte teljesen az együttérzést.

– Most pedig – fordult Hondo a nő felé –, áruld el, mit is akarsz valójában?

Rhayme higgadtságot erőltetett magára és feltápászkodott, hogy a férfi szemeibe nézhessen.

– Visszavenni azt, ami az enyém – szegezte a fénykardot a férfira. – Elloptad előlem a zsákmányomat, Hondo Ohnaka. Tudniillik én vagyok Lassa Rhayme – mosolyodott el ádázul.

– Hogy te? Te lennél az Opportunity rettegett kapitánya? – mérte végig tetőtől-talpig a nőt. – Nem éppen erre számítottam. Egyáltalán nem. – Csettintett néhányat a nyelvével, aztán szomorúan megrázta a fejét. – Kicsi lány, komolyan azt hiszed, hogy egyedül érkeztem?

Aztán az eddig üresen kongó termet betöltötte a tokjukból előhúzódó fegyverek zaja.

Lassa erre elmosolyodott.

– És mit gondolsz, én igen?

Hirtelen fájdalmas, zavart sikoltások harsantak a nagycsarnok bejáratának közelében, amit sugárvetők lövései követtek. Hondo megfordult, hogy megnézze, mi történik, Lassa pedig a pillanatot kihasználva előreszökkent.

Lefelé sújtott a fénykarddal, de Hondónak még épp idejében sikerült összeszednie magát, és hárítania a csapást az elektrobotjával. A szemei résnyire szűkültek a szemüvege mögött.

– Ezt a harcot nem nyerheted meg, kedvesem. Lehet, hogy van egy fénykardod, de nem uralod az Erőt.

– Nincs is rá szükségem.

Hondo alacsonyan lendítette meg a botját, de a nő felugrott, így az csak a levegőt szelte át. Egy második ugrással az asztalon termett, és ezúttal a fénykarddal hárította Hondo csapását, ami olyan erősnek bizonyult, hogy azonnal fájdalom hasított a sebesült vállába. Lassa összeszorította a fogait, és Hondo felé rúgott. A felfelé irányuló rúgás az elektrobotot találta el, ami kirepült a kalóz kezéből.

– Nem is rossz – ismerte el Hondo. Felnyalábolta a fegyverét, és ő is fellépett az asztalra. Úgy döfött előre a bot egyik szikrázó végével, mintha csak egy lándzsát tartott volna a kezében. Lassa kivédte a támadást, közben pedig hagyta magát lekényszeríteni az asztalról; azt az érzetet akarta kelteni, hogy nem érzi biztosnak a talajt a lába alatt. Hondo keskeny ajkai mosolyra húzódtak; színlelt támadást indított, kitérve a nő csapása elől, majd lefelé irányította a botját. Rhayme-nek az utolsó pillanatban sikerült oldalra szökkennie, és lebukott, amikor megpillantott egy hátrahagyott sugárvetőt. Egy kecses mozdulattal megragadta a fegyvert, és tüzet nyitott Hondóra, miközben a fénykardot a kijárat felé lendítette.

Ventress, ne hagyj cserben…

 

Ventress az Erő és sugárvető kombinációját használta, hogy elbánjon a kalózokkal. Szinte túl könnyűnek találta a dolgot. Már ártalmatlanította azt a hat kalózt, akik a hajó rakterét rakodták ki, és Hondo is csak újabb tíz embert hozott magával. Különféle tárgyak bőséges választéka állt a rendelkezésére, amelyeket hozzájuk vághatott: korsók, ládák, a bennük tárolt éles szerszámok, bögrék és kisebb ülőalkalmatosságok, sőt, még magukat a kalózokat is felhasználta, hogy ledöntse a társaikat a lábukról. Testmozgásnak megfelelt ez a kis összecsapás, Ventress pedig kifejezetten örült a lehetőségnek, hogy kicsit megizzaszthatta magát az általa olyannyira gyűlölt weequay-k elleni küzdelemben. Tiszteletben tartotta Rhayme kérését, és nem adott le halálos lövést, de a kalózok közül így is sokan vonaglottak a földön kínok közepette a lábukat, vagy a karjukat ért találatoktól.

Hirtelen egy sebes, ragyogó sürgetést érzett az Erőben. Megfordult, és a csarnok túlsó vége felé tekintve meglátta, ahogy a fénykardja pörögve száguld feléje a levegőben.

Csak pörgött és pörgött, de még mindig ragyogott. Néhányan Hondo emberei közül megpróbálták megragadni a fegyvert a levegőben, és az ujjaikkal fizettek érte. Mások viszont jóval bölcsebbek voltak, és félreálltak az útjából. Ventress kinyújtotta a kezét, és a markolat a tenyerében csattant. Elvigyorodott, amikor megérezte, hogy a megmaradt kalózok idegessége az egekbe szökik, aztán ugyanabban a pillanatban meghallotta, amint egy újabb hajó száll le az épület mellett, és megérezte két tucat teremtmény jelenlétét, amint azok keresztülvágnak a leszállómezőn.

Elmosolyodott, és munkához látott.

– Csak ne olyan hevesen! – figyelmeztette Hondo, amikor Lassa tüzet nyitott rá. Az elektrobot a mellkasán találta el Lassát, amitől a nő felnyögött, és tehetetlenül csapkodni kezdett a karjaival, ahogy az izomrángás végigszáguldott a testén. Zihálva összegörnyedt, aztán ernyedten lefordult az asztalról, és a földön rángatózott tovább.

A férfi egy könnyed mozdulattal leugrott az asztalról, és lepillantott rá.

– Szép próbálkozás volt, kedvesem. Igazán le vagyok nyűgözve. Szinte majdnem felértél a…

Rhayme felemelte a sugárvetőjét, és egyenesen a másik mellkasára célzott.

– …hírnevedhez – fejezte be Hondo.

– Halálos lövésre van állítva – figyelmeztette Lassa. – Dobd el a botot!

– Beszéljük ezt meg civilizált kalózok módjára – indítványozta Hondo, de azért úgy tett, ahogy utasították.

Lassa talpra állt. Még mindig érezte magán az elektrobot hatását, de kényszeríttette magát, hogy ezt ne mutassa ki.

– Térdre, és kezeket tarkóra!

Hondo ezúttal is engedelmeskedett.

– Ugyan már, Rhayme kapitány, ne cselekedjünk ilyen elhamarkodottan!

Lassa előrelépett, és a sugárvető csövét a férfi két szeme közé nyomta.

– Az imént kigúnyoltál. Azt hiszem, ideje lenne változtatni a hangnemeden.

– Minden bizonnyal – felelte a férfi. Becsületére legyen mondva, a hangja tökéletesen nyugodt maradt.

– Elveszem azt, ami az enyém.

Aztán meghúzta a ravaszt.

 
– Hondo igazából egészen elbűvölő személyiség – fejezte Lassa a beszámolóját. Ő és Ventress egymás mellett ültek az Opportunity pilótafülkéjében, az előttük lévő asztalon egy lezárt fémdoboz hevert. – Természetesen nem akartam megölni, de ő ezt nem tudta. Mókás lesz hallani, hogy milyen szóbeszédeket fog terjeszteni az esetről.

– Szép munkát végeztél – dicsérte Ventress, mialatt Rhayme kihúzta a dugót egy üveg koros tevraki viszkiből. – Szóval… elgondolkodtam valamin.

– Bökd csak ki!

– Nincsenek rajtad tetoválások. – Ezt már az első találkozásuk alkalmával is észrevette Rhayme-en. Eddig Ventress ahány pantoraival találkozott, mindegyikük arcát világossárga tetoválások díszítették. Azt nem tudta pontosan, mit jelképeznek a tetoválások – családi hovatartozást, társadalmi rangot, vagy pedig az életükben elért eredményeiket –, de azt biztosan tudta, hogy minden pantorain megtalálhatóak voltak.

– Azért, mert én csakis a legénységemnek tartozok hűséggel – adta meg a választ Lassa. – Ők az én családom. És egyébként is, én a magam ura vagyok. Egy egyedülálló nő.

Ventress bólintott. Tetszett neki ez a hozzáállás. A saját tetoválásaira gondolt és arra, hogy milyen sokat jelentenek a számára, Rhayme díszítetlen arca pedig ugyanekkora büszkeséget tükrözött.

– A sikerre! – emelte a magasba a poharát a kalózkapitány. – És a lehetséges új barátokra!

Asajj meglepődött ezen. Neki nem igazán voltak barátai, de azon kapta magát, hogy elkezdte csodálni Lassát, mivel a nő minden ponton betartotta az alku rá eső részét. Ezen felül, nem volt rossz társaság. Ventress nem szólt semmit, csak egy pillanatra elmosolyodott, ahogy a poharaik összekoccantak. A viszki igazán ízletesnek hatott, ahogy a meleg nedű lassan lecsorgott a torkán.

– Sokkal jobb, mint amit a 1313-as szint bárjaiban szolgálnak fel – mondta Ventress. – Hozzá tudnék szokni ehhez az italhoz.

– És mi tart vissza? – kérdezte Lassa. – Nem folyamatos, de magas jövedelmet kínálok, emellett szállást, kosztot, kalandot és tisztességes bánásmódot, valamint annak a nőnek a társaságát, aki legyőzte közelharcban Hondo Ohnakát – Aranyszín szemével kacsintott egyet.

Jól hangzott. Nagyon is jól. És egy hosszú pillanat erejéig Asajj Ventress kísértésbe esett. Aztán mindazokra a társakra gondolt, akiket magával kellene vinnie Rhayme szolgálatába; a holtak árnyaira, a rossz emlékek maradványaira, valamint az óvatosságra, amely sose fog kiveszni belőle. Ventress soha többé nem bízhat meg senkiben, még ebben a figyelemre méltó nőben sem, akivel társak lettek egy rövid időre. Mindig is egyedül kell dolgoznia, de ő már elfogadta a sorsát.

– Bár ez egy igen tisztességes ajánlat, nem fogadhatom el – felelte.

Őszinte csalódottságot érzékelt Rhayme felől, de a pantorai gyorsan összeszedte magát.

– Ha egyszer mégis meggondolnád magad, az ajánlatom érvényben lesz.

– Ha bármikor szükséged lenne egy fejvadász szolgálataira, nem lesz nehéz megtalálnod.

– Áll az alku! – Kezet ráztak. – De addig is, – mondta Rhayme – vessünk egy pillantást arra a bizonyos tárgyra, ami ilyen sok gondot okozott.

Ventress a mellette heverő dobozra pillantott.

– A munkában kikötötték, hogy nem nézhetem meg.

– Ezúttal keményen megdolgoztál a pénzedért, Asajj. Rajta! Legfeljebb majd azt mondod, hogy meg akartál győződni róla, hogy nem sérült-e meg csata hevében.

Ventress eltűnődött a dolgon.

– Sheb olyan üzletember benyomását keltette számomra, aki értékeli az effajta aggodalmat.

A zárat könnyű volt feltörni. Ventress óvatosan felhajtotta a doboz fedelét, aminek a belsejében egy apró erőteret talált, ami megakadályozta az illetéktelen hozzáférést. A szépség önmagában ritkán mozgatott meg bármit is Ventressben, de most a látványtól elkerekedett a szeme, ahogy Lassának is elakadt a lélegzete egy pillanatra.

A tárgy, ami miatt ennyi mindenen keresztülmentek, nem drágakő volt, és nem is fegyver, csupán egy apró szobor. Egy két pár uszonnyal rendelkező, hosszúkás fejű tengeri emlőst ábrázolt, a szabadság boldog pillanatában megörökítve. A szemei helyén apró ékkövek ragyogtak, sima teste pedig lefelé tekergett, ahol egybeolvadt a szobor talpazatául szolgáló hullámokkal.

A kő, amiből kifaragták a kék szín egyik lélegzetelállító árnyalatában játszott. Az egész látvány – a mozgás érzete, az erő, a kecsesség, és a játékosság, valamint a mozdulatból áradó örömteliség, sőt, még maga a szobor színe is – olyannak hatott Ventress számára, mintha csak a mellette ülő pantorai nő tükörképét látná.

Olyan, akár egy kalóz élete – de egy olyan élet, ami nem nekem való, gondolta magában.

– Kár, hogy nem tarthatod meg – mondta Rhayme.

Ventress csak bólintott, majd akaratlan gyengédséggel visszahajtotta a fedelet, és lezárta a dobozt.

– Csak a munkámat végzem – felelte, aztán átcsúsztatta a poharát egy újabb adag viszkiért.