A novella két részre bontva jelent meg az Insider magazin 149. és 150. számaiban 2014. április 22.-én és 2014. június 10.-én, majd egy évvel később a javított verziókat a starwars.com weboldalon közölték. A történet A Jedi visszatér című film kiegészítéseként szolgál. A történetet David J. Williams és Mark S. Williams jegyzi.

Gina Moonsong kimászott pilótafülkéjéből, hogy aztán a lépcsőn lecsúszva a fedélzetre lépjen. Lerángatta sisakját vörös, rövidre nyírt hajáról, amit még a Dantooine-on vágatott magának, majd letörölte az izzadtságot a homlokáról. Mielőtt leadhatta volna a repülési naplót a személyzeti vezetőnek, a parancsnokhelyettes hangját hallotta visszhangozni a hangárban.

– Lépjen előre, kadét!

Moonsong vigyázzállásba vágta magát, és szalutált. Elfojtott egy halvány mosolyt, miközben Braylen Stramm hadnagy fekete arca csupán milliméterekre került az övétől.

Stramm pont olyan dühösnek tűnt, mint akármelyik tiszt, miután végignézi, hogy egy létfontosságú gyakorlat kudarcba fullad. A helyzetet tovább tetézte, hogy bármikor megérkezhetett a hivatalos parancs a Birodalmi Csillagflotta elleni támadásra.

– A három napra mondom, mi a fészkes fenét gondolt, kadét?!

Moonsong nem válaszolt, csak végignézett a többi pilótán, akik elhagyták a gépeiket. A többségük mérgesen méregette, próbálták kitalálni, hogy vajon mit csinált már megint. Mások inkább érdeklődve várták, mit lép a karót nyelt parancsnok az osztag fekete bárányának legújabb szabályszegésére. Végül összetalálkozott a tekintete Strammével, és elmosolyodott.

– Csupán teljesítettem a küldetést, uram.

– Teljesítette?! A számítógép szerint pont az ellenkezője történt. Megsemmisítették az osztag csaknem felével együtt.

– De uram, háromszor is eltaláltuk a csillagrombolót, uram.

– Csakhogy az nem egy igazi csillagromboló volt, hanem drónok, amik a csillagrombolót jelképezték. Azért a három találatért elhagyta az alakzatot, és megsemmisült.

– Minden tisztelettel uram, a parancsnok számításai hibásak voltak.

– Ó, szóval alig ötvenórányi B-szárnyú vezetés után, máris szakértőnek képzeli magát? Ez nem ugyanaz, mint a Coruscantról csempészni, kadét! Itt nem egy helyi biztonsági cirkálóval kell megütköznie majd, hanem a birodalmi flottával.

– Ön már csak tudja, nem igaz?

Döbbent csend következett. Stramm mély levegőt vett, hogy kiróhasson valamilyen büntetést Moonsong számára, ám mielőtt megszólalhatott volna…

– Elég legyen!

Az osztag parancsnoka, Adon Fox lépett oda hozzájuk. Kerek, vörös arca volt, nem túl katonás megjelenését hihetetlen reflexeivel, és stratégiai intelligenciájával ellensúlyozta. Kivételes vezetőnek tartották szerte a flottában. Mégis, most csak annyit tudott tenni, hogy megakadályozza, hogy ők ketten egymás torkának ugorjanak.

– Úgy teszek, mintha az elmúlt öt másodperc meg sem történt volna. A kadétnak igaza van, rosszak voltak a számításaim.

Moonsong máris nyitotta volna a száját, de Fox leintette.

– De ahelyett, hogy elkezd hősködni, szólhatott volna előbb, hogy mire készül!

– Uram, nem volt rá időm…

– Legközelebb szakítson rá! – A hangja olyan szigorú volt, hogy Moonsong nem mert visszaszólni. – A B-szárnyú vadászosztagnak épp az a lényege, hogy összehangoltan támadjon, megsokszorozva az egyéni támadás erejét. Csak így lesz elegendő esélyünk arra, hogy a küldetést sikeresen teljesítsük, és még túl is éljük. Megértette?

– Igen, uram!

– Azt erősen kétlem – motyogta Stramm halkan.

– Végül is, elvégezte a feladatát, hadnagy. Senki sem mondta, hogy könnyű lesz a háború.

Ezután újból a letört Moonsong felé fordult. A lányt a parancsnok fekete szemei régi mentorára, Barthow Quince-re emlékeztették. Mindkettejük arcáról ugyanilyen egyértelműen tükröződött a csalódottság. A lány úgy érezte, gombóc szorult a torkába.

– Ez nem csak az ön háborúja, kadét. Ha úgy látnám, hogy lenne értelme, visszavonnám a repülési engedélyét, de az igazat megvallva, nincs elég pilótánk.

Ezután kicsit feljebb emelte a hangját, hogy a körülöttük álló pilóták is tisztán hallják.

– Ami azt illeti, most érkezett a hír Ackbar admirálistól: holnap lesz a nagy műsor. A flottát az Endorra vezényelték. Viszont mi nem veszünk részt közvetlenül a harcokban, mindössze annyi lesz a feladatunk, hogy biztosítsuk a flotta kommunikációs csatornáit.

– Biztosítani a kommunikációs csatornákat? – fakadt ki Moonsong csalódottságában. – Nem azért csináltam ezt végig…

– Elég legyen, kadét! Ez a parancs! Most pedig leléphetnek!

Fox sarkon fordult, és elindult. Neki sem tetszett túlzottan, hogy nem vesznek majd részt a közvetlen harcokban, hiszen már régóta csapást szeretett volna mérni a Birodalomra.

Másfelől, akármennyire is utálta elismerni, az osztag még egyszerűen nem állt készen erre. Ami pedig Strammet illeti, jók voltak a szándékai, de túl keményen próbálkozott, ami persze nem is meglepő, hiszen korábban a birodalmi flottában szolgált parancsnokként. Hozzászokott a kemény szabályokhoz, és hogy egyre feljebb és feljebb kerülhet majd a ranglétrán. A Szövetségnek viszont nem állt rendelkezésére elegendő forrás, hogy finanszírozhassák a pilóták képzését. A többségük még sosem ült vadászgépben korábban. A fenébe is, a kadétok többsége elmaradott világokról származott, katonai tapasztalatuk pedig egyáltalán nem volt!

Gina Moonsong helyzete sem különbözött. Hasonlóan másokhoz, mindenféle előzetes katonai képzés nélkül csatlakozott a lázadáshoz, tapasztalatait korábbi csempészéletéből szerezte, és lehet, hogy nem szerette betartani a különböző szabályokat, de tagadhatatlanul jó pilóta volt. Fox úgy gondolta, hogy nála mindenképpen tehetségesebb a lány, de a tudása talán még a legendás Wedge Antillesét is megközelítette.

Fox mindig elmosolyodott, amikor a két pilóta közötti feszültség valódi okára gondolt. Azt hitték, óvatosak, de Fox jó megfigyelő volt. Már az első találkozásuk óta látta köztük a kémiát, de hogy a két pilóta vajon magasabb szintre emelte-e a köztük lévő kölcsönös vonzódást, az már nem tartozott rá. Ugyan a birodalmi flottában hallatlannak számított, ha egy tiszt az alárendeltjével létesített kapcsolatot, a lázadás ezt nem szabályozta szigorúan. Foxnak egyfelől ennél nagyobb problémákkal kellett foglalkoznia, másfelől viszont amúgy sem voltak példanélküliek az ilyen kapcsolatok. A feladata az volt, hogy a kiképzéssel foglalatoskodjon. Az emberei még mindig zöldfülűek és bizonytalanok voltak.

Nem is olyan rég, még ő is közéjük tartozott. Amikor a hothi csata elkezdődött, alig százórányi repülési tapasztalattal bírt, mégis elvárták tőle, hogy egyedül biztosítson kíséretet az X-szárnyújával egy menekülő szállítóhajónak. Öngyilkos küldetésnek tűnt, valahogy mégis összeszedte magát, és túlélte. Azzal viszont nem számolt, hogy a felesége hajóját elpusztítja a csillagromboló blokád, még mielőtt fénysebességre kapcsolhattak volna. Ezután már nem volt miért félnie. Az igazat megvallva, azóta semmit sem érzett, de nem is bánta. Lefeküdt az ágyára, bár tudta, hogy úgysem fog aludni a holnapi hadművelet előtt. Pontosan tudta, hogy milyen álmai lennének, és úgy gondolta, hogy jobb inkább semmit sem álmodni, mint a múlt szellemeivel harcolni.

Stramm sem aludt. Főzött magának egy cafot, majd B-szárnyúak, X-szárnyúak, TIE-vadászok, illetve csillagrombolók alaprajzait kezdte tanulmányozni az első Halálcsillagé mellett. Újra és újra végigment a yavini csata minden részletén, különös figyelmet szentelve Antilles és Skywalker hajónaplóira. Lehetővé tették a lehetetlent, bár nekik nem kellett még az állomást őrző hajókkal is foglalkozniuk. Tudta, hogy a birodalmi flotta most már nem lesz ilyen könnyelmű, főleg, hogy még nincs is üzemképes állapotban az új támaszpont.

Ismerte a birodalmiak gondolkodásmódját, hogyne ismerte volna. Tudta, hogy egy-két csillagromboló ott fog majd állomásozni, rengeteg TIE-vadásszal egyetemben. Ackbar admirális terve az volt – mint egyetlen működőképes stratégia –, hogy olyan közel ugranak ki a hiperűrből, amilyen közel csak lehetséges, és ez a gondolat görcsbe rántotta a gyomrát.

Nem a haláltól félt. Sokkal inkább a kudarctól. A lázadásba vetett hite nem volt határtalan. Nem azért csatlakozott, mert azt gondolta, győzhetnek, hanem mert belefáradt, hogy egy elnyomó hatalom oldalán harcoljon. Még csak egy éve, hogy dezertált a nabooi helyőrségen elfoglalt pozíciójából, és a Külső Gyűrűbe menekülve csatlakozott a lázadáshoz. Úgy gondolta, jobb a zsarnokság elleni harcban meghalni, mint azt szolgálva élni. Nagyon úgy tűnt, most végre eléri a célját.

Az ajtócsengő jelzése kizökkentette a merengésből. Amikor kinyitotta az ajtót, meglepődve látta, hogy Moonsong áll előtte. Smaragdszínű szemei majdhogynem világítottak a sötétben. Megragadta a lány karját, és behúzta a kabinba.

– Meglátott valaki? – kérdezte.

– Őszintén szólva, szerintem az embereknek most van jobb dolguk is, mint velem foglalkozni – felelte a lány, miközben az alaprajzokra tévedt a tekintete. – Csak nem egy kis késő esti tanulás, hadnagy?

– Mit akarsz, kadét?

Egy pillanatig csak bámulták egymást, majd a csendet Moonsong törte meg.

– Bocsánatot szeretnék kérni.

– Hát, ilyen se volt még.

– Azért, amit a hangárban mondtam. Nem szerettem volna megkérdőjelezni a hűséged. Dühös voltam, és túllőttem a célon.

– Most csak tényeket közölsz – vonta meg Stramm a vállát.

– Tudod, hogy értem.

– Persze. Kicsit én is túlzásba estem. De csak mert…

– Tudom, miért – lépett előrébb Moonsong, kezét gyengéden a férfi mellkasára helyezve.

– Túléljük a holnapit – suttogta végül a férfi.

– Ne mondj olyat, amit nem gondolsz komolyan!

– Akkor mit szeretnél, mit mondjak?

– Az igazat.

– Az igazság az, hogy senki sem tudja mi lesz holnap. – Erre a mondatra Gina hangosan felnevetett. – Most mi olyan vicces?

– Egyikünk sem tudja mi lesz holnap, pont ezért van esélyünk.

Stramm elmosolyodott, és magához húzta a lányt.

 
Jhared Montferrat admirálisnak kezdett elege lenni az ordítozásból.

Ilyet általában nem szokott hallani a Devastator fedélzetén. A legénysége a lehető legjobbakból állt, és büszkék is voltak a hajó egyedi örökségére. Nem is lehettek volna büszkébbek; több hónapnyi lázadók utáni vadászatot követően, a hajó végre egyesülhetett Vader flottájával az Endor felett. Elképzelhető, hogy ez lesz a háború utolsó csatája, így semmi sem vonhatta el a figyelmüket. Ezért aztán amikor sikerült elfogniuk néhány feltételezett csempészt az Endor felé menet, Montferrat parancsai egyszerűek, de kegyetlenek voltak. Épp ez volt az oka a kiabálásnak.

Montferrat egyetlen ép, szürke szemével nézte a négy bilincsben lévő férfit. Eleget hallgatta már a kétségbeesett ígérgetéseiket, hogy ők nem lázadó kémek. Persze, elképzelhető, hogy igazat mondtak és tényleg csak kereskedők, de ez, valójában nem számított. Montferrat megtanulta a parancsnokként eltöltött hosszú évek alatt, hogy az a legfontosabb, hogy a legénység csak a küldetésre koncentráljon. Ez egyike volt azoknak a leckéknek, amiket akkoriban kellett megtanulnia, amikor a Devastator még Darth Vader zászlóshajójaként szolgált.

Egy összeszedett legénység kevesebb hibát fog véteni, Montferrat pedig elkötelezett híve volt a hibák gyors és határozott megtorlásának. Ha pedig lehetősége is adódott demonstrálni ezt a szemléletét, nem fogta vissza magát.

A rohamosztagosok mellett elhaladva csak a fejét biccentette meg egy pillanatra. A katonák becsukták mögötte a légzsilip ajtaját. Az egyik csempész elkezdte az ajtó ablakát püfölni, Montferrat viszont hátra se nézett. Remélte, hogyha egyszer eljön az ő ideje, nagyobb méltósággal fogja fogadni a halált, mint azok, akiket a vesztükbe küldött az évek során. A rohamosztagosok kiengedték a levegőt a zsilipből, és a dörömbölés abbamaradt. Az őrmester odalépett Montferrathoz.

– Mi legyen a hajójukkal, admirális?

– Hagyja sodródni az űrben, a lövészek pedig használják lőgyakorlatra! Jelentsék, ha valakinek nem lenne százszázalékos a teljesítménye!

A választ meg sem várva sarkon fordult, és elindult a parancsnoki híd felé. Természetesen a hosszabbik utat választotta. Szeretett a hídon lenni a nagyobb hadműveletek előtt. Fontosnak tartotta a tisztjei és a legénysége tudtára adni, hogy figyeli minden lépésüket. Ezt is Vader Nagyúrtól tanulta. Az igazat megvallva, nem számított valami nagy csatára. Kizártnak tartotta, hogy a meglepett lázadó csapatok tartani tudják magukat a Birodalom erejével szemben. Most végre pontot tehetnek az értelmetlen lázadásuk végére. Újra és újra végigment a küldetés részletein, és nem is tervezett eltérni a tervétől.

Gradd parancsnok már ott várta a hídon. Kérdés sem férhetett hozzá, hogy ő volt az egyik legjobb TIE-vadászpilóta az egész flottában, bár hencegő természete idegesítővé tette az admirális szemében. Megköszörülte a torkát.

– Parancsnok, szálljon fel az elfogójával, és vegye fel a pozícióját a hajó hátsó részénél!

– Azt hittem, a támaszpont védelme lesz a feladatunk… – vonta fel a szemöldökét Gradd, miközben simított egyet a bajuszán.

– Így van, csak így közelebb lesz a lázadó flottához, amikor harcba bocsátkozunk velük.

– Uram, javasolhatnám, hogy…

– Felejtse el! Figyelembe véve, hogy a legutolsó gépük is képes a hiperűrbe ugrani, nem szeretném, ha meglepetés érne. Szabad utat szeretnék a fő hajóik támadása során!

– Érthető módosítás a terven, uram. Engedje meg, hogy… – hajolt meg Gradd, miközben alattomosan mosolygott.

– Kíméljen meg tőle, parancsnok! Miután megnyertük a csatát, lesz idő bőven a gratulációkra. Most pedig leléphet!

A vadászzseni megindult a híd ajtaja felé. Montferrat közben majd felrobbant a dühtől. Senki sem merte volna megkérdőjelezni Vader parancsait, mikor még ő irányította a hajót. Montferrat tudta ezt a legjobban. Szemtanúja volt, amikor Vader több birodalmi tisztet is megfojtott az Erővel. A gyilkos fojtástól való mindennapos félelemben élt, amikor Vader őt bízta meg a Devastator irányításával – bár magának sem ismerte volna be –, de megkönnyebbülést érzett, amikor Vader az Executor zászlóshajójára került. Nem mintha a nagyúrnak jelen kellett volna lennie ahhoz, hogy megbüntesse. Az Executort jelenleg is látni lehetett az ablakon keresztül. A többi csillagromboló olyannak hatott mellette, mint apró halak egy cápa körül.

Ahogy elnézte az új zászlóshajót, mélyen azt kívánta, Vader bárcsak magával vitte volna, hogy a hídon szolgálhasson. Gyorsan elhessegette ezeket a gondolatokat, mert tudta jól, milyen fontos feladata van; ő vigyáz erre a fontos örökségre. A Devastator rengeteg történelmi ütközetben vett részt; ott volt a Hoth blokádjánál, egyszer még Leia Organa hercegnőt is fogva tartották itt. Ki tudja, talán az elkövetkezendő csatában is lehetősége lesz erre. A hajó rendszerét és fegyvereit folyamatosan frissítették, hogy lépést tarthasson az újabb és újabb hajókkal. Ennek köszönhetően a Devastator még ma is az egyik legfontosabb hajónak számított az egész flottában. Montferrat lenne az első, akire azt mondanák, szerencsés, hogy ott van, ahol van, de az alatta szolgálók körében köztudott volt, hogy az admirális szilárdan hitt abban, hogy nincs olyan, hogy szerencse. Abbahagyta a merengést, amikor az egyik tiszt közeledett felé, hogy jelentést tegyen; a lázadók flottája kitört a hiperűrből.
 

A sokk nem elég kifejező arra, amit a lázadók flottája érzett, amikor visszatérve a valós térbe meglátták, hogy a korántsem teljes Halálcsillagot még pajzs védi. Ami még ennél is jobban sokkolta őket, az a valaha látott leghatalmasabb csillagromboló flotta, amely az útjukat állta. Csapdába estek. Fox halkan átkozódott. A pilótafülkéjét a többi parancsnok hangja töltötte meg, akik mind utasításra vártak. A fő lázadó erőknek – akiket Lando Calrissian tábornok vezetett a Millennium Falcon fedélzetén –, fel kellett függeszteniük a támaszpont elleni támadást, mert a csillagromboló flotta felől egy rajnyi TIE-vadász vette üldözőbe őket, és a vadászok mögött a rombolók is támadó állást vettek fel. Eközben érkezett a parancs, miszerint a Penge-osztag a továbbiakban nem csak védelmi pozíciókat fog ellátni, hanem részt kell venniük a támadásban is. Ezen Fox cseppet sem lepődött meg, elnézve az előttük lévő káoszt.

– Épp ideje volt! – jelentkezett be Moonsong.

– Elég a beszédből, Penge Hármas! – hallgattatta el Stramm.

Moonsong el is hallgatott, miközben Fox új parancsokat adott ki. Nem volt idő elmagyarázni a dolgok miértjét. Nem azt a feladatot kapták, hogy gondolkodjanak, sőt, minél kevesebbet gondolkodtak egy ilyen helyzetben, annál jobb volt. Bár a holdra sikeresen lejutó lázadó egységeknek csak kevés esélye maradt, hogy hatástalanítsák a pajzsot, abban az esetben, ha ez mégis sikerülne, nekik azonnal cselekedniük kell, és célba kell venniük a Halálcsillagot. Minden másodperc számítani fog, nem lesz idejük átverekedni magukat a csillagrombolók alkotta falon. Az egyik ilyen hajó épp előttük állomásozott…

Fox felismerte a Devastatort, a hajót, amit egykoron Vader irányított. Ez a hajó végzett a családjával. Fogait csikorgatva szólt bele a mikrofonba.

–  Penge Vezér a Penge-osztagnak. Kövessenek az egy-hét-zéró-delta irányban!

A Penge-osztag kivált a többi hajó közül, majd nyílhegy alakzatba rendeződve célba vették a hatalmas hajót. Akármekkora is volt az esélyük egy gyors csapásra, rögtön eloszlott, amikor két tucat TIE elfogóvadász bukkant elő a hajó mögül, és tartott feléjük. Fox tudta a szíve mélyén, hogy a legtöbb pilótájának éppen csak sikerült elsajátítania a hadihajók elleni támadáshoz szükséges tudást, máris az életükért kell küzdeniük a TIE-vadászok ellen. A helyzet azonban itt sem különbözött; a flotta többi része hasonlóan járt. Körülvették őket. Vége volt.

És mégsem.

Fox elmosolyodott. Lehet, hogy nem nyernek, de olyan csatát kap tőlük a Birodalom, amit egy életen át emlegetnek majd.

– Penge-osztag… készüljenek támadásra!

Minden ehhez a pillanathoz vezetett.

Gina Moonsong visszatekintett, és most már látta, hogyan vezetett az élete összes útja hajthatatlanul erre a helyre. Valahová az űrben, közel az Endorhoz, egy teljesen jelentéktelen holdhoz, ami most – a Birodalom döntésének hála, miszerint ott építik fel a támaszpontjukat – a galaxis legfontosabb helyévé vált. Minden coruscanti csempészként eltöltött perce, minden döntése, hogy egy lépéssel a törvény előtt maradhasson, és ne kerüljön… nos, ez utóbbi nem sikerült. Most bajba került, és már nem volt visszaút.

Moonsong látott már biztonsági és rendőr cirkálókat – valamelyikkel repült is, valamelyik elől csak menekült, ismerte minden típusukat –, de még soha nem látott igazi csillagrombolót korábban. Persze, milliószor látott holofelvételeken, és a vég nélküli kiképzések alkalmával, emellett tanulmányozta a vázlataikat, amíg a szeme bele nem fájdult, de ez mégis különbözött a valóságtól. Ez egy hatalmas fémmel borított, fegyverekkel és páncéllal felszerelt építmény volt, akkora legénységgel, amivel meg lehetett volna tölteni egy várost; az a fajta hajó, amihez soha nem ment közel az, aki meg akart élni egy újabb leszállást. Moonsong minden ösztöne azt ordította, hogy forduljon meg a B-szárnyúval, és meneküljön, de valahogy felülkerekedett az idegein, és folytatta az útját a Devastator felé. Mióta csatlakozott a lázadáshoz, most először érzékelte a helyzete nagyságát. A móka és játszadozás ideje véget ért.

Csak annyit tehetett, hogy bátran néz szembe a halállal.

A hajójával beállt a Penge Vezér mögé, majd harminc fokkal módosította a szárnyak szögét. Szárnysegédje, Penge Négyes is hasonlóan cselekedett, miközben mögé repült. Nem kellett a monitorra néznie, hogy tudja, Braylen Stramm hadnagy és szárnysegédje is csatlakoztak a formációhoz. A sok elrontott gyakorlóküldetés már mit sem számított, végre elérkeztek ahhoz a pillanathoz, amikor az egész valósággá vált, és az osztag ehhez mérten is viselkedett; végre egységként működtek.

Messziről nézve, akár egy madárrajnak is nézhették volna a támadó formációt. Moonsong taktikai kijelzőjén a Devastatort egy hatalmas pötty jelölte, különböző adatokkal teletűzdelve. Ahogy egyre közelebb értek a monstrumhoz, Moonsong egyre nehezebben tudta tartani az irányt. A gépe egyre jobban rázkódott a Devastator ágyúinak találatától.

Sajnos amúgy sem sok lehetőség van egy csillagromboló biztonságos megközelítésére, és egyenesen felé repülni határozottan nem tartozott közéjük. Azonban jelenleg a gépet ért találatok voltak Moonsong legkisebb gondjai. Túlságosan gyorsan közelítettek a hajóhoz, így az ágyúk nem tudtak komolyabb károkat okozni a B-szárnyúakban. Egy pillanatra már az is megfordult a fejében, hogy talán elérnek a csillagrombolóig, amikor…

– Mindenki tartsa az alakzatot! Elfogóvadászok előttünk!

Fox parancsnok hangja üvöltött Moonsong fejhallgatójában, amikor TIE elfogóvadászok egész raja jelent meg a csillagromboló körül, és egyenesen feléjük tartottak. Valószínűleg a hajó másik oldalán várakoztak, most viszont szélsebesen süvítettek elhárítani a B-szárnyúak okozhatta fenyegetést. Papíron ezek a hajók nem tartoztak egy súlycsoportba: a B-szárnyúak teherhajókra jellemző manőverezhetőséggel rendelkező vadászgépek voltak, a beléjük épített repülési rendszereket pedig általában kisebb csatahajóknál szokták alkalmazni. A sikeres találatok beviteléhez összetett navigációs rendszerek álltak a pilóták rendelkezésére, viszont egy gép a gép elleni közelharcban a B-szárnyúaknak jelentős hátránnyal kellett szembenézniük. Mindössze annyit tehettek, hogy változatlanul a célpont felé tartottak, és remélték, hogy közben eltalálnak pár ellenséges gépet. A TIE-vadászok alakzatot bontottak, és elsüvítettek mellettük, majd mögéjük felfejlődve tüzet nyitottak. 

 
Montferrat admirális alig akart hinni a szemének a lázadó söpredék arcátlanságát látva. Hát nem látják, hogy a Devastator csillagrombolóval állnak szemben? Vader egykori zászlóshajójával, és a Halál Század büszkeségével…? Montferrat büszke volt arra, hogy ő vezeti a legjobban képzett legénységet az egész birodalmi flottában. Amióta csak rábízták a hajó irányítását a hothi csatában, egyre feljebb és feljebb került a ranglétrán, és csakis olyan tisztekkel vette körül magát, akik megfeleltek az elvárásainak, és bár nem kedvelte túlzottan Graddot – a TIE-vadászok parancsnokát –, ahhoz nem férhetett kétség, hogy képességei még Darth Vaderét is megközelítették.

Montferrat a Devastator hatalmas taktikai kijelzőjén szemlélte az ütközetet. Több lázadó hajót is sikerült már megsemmisíteni, a még meglévőket pedig tűz alatt tartották az elfogóvadászok. Ezen a ponton egy épeszű pilóta alakzatot bont, és csak az üldözőjével foglalkozik, ám a lázadók egészen addig vártak ezzel, amíg nem értek a csillagromboló elhárító tüzérsége mögé. Azt akarták, hogy a vadászgépek között lezajló összecsapások a rombolóhoz minél közelebb zajlódjanak le. De nem ez volt a legnagyobb őrültség a lázadók részéről; az egyik B-szárnyú pilóta hirtelen irányt változtatott, és egyenesen Gradd századába hajtott. Jól tudta, mit csinál, időt próbált nyerni a társai számára. Megsemmisítő csapást mért az egyik pilótára, mielőtt az egyáltalán felfoghatta volna, mi történt. Ezután lelassított éppen annyira, hogy az őt üldöző két TIE-vadász elhajtson mellette, aztán velük is végzett. Talán még egy negyedik TIE-vadászt is megsemmisíthetett volna, ha Gradd nem lép közbe, és robbantja darabjaira a B-szárnyút. Montferrat dühében ráförmedt az egyik tüzérségi tisztjére, aki ugyan eltalált egy ellenséges gépet, de vele együtt majdnem két elfogót is.

– Tüzet szüntessen, maga idióta! Még a végén eltalálja valamelyik pilótánkat.

Még a vér is kiszökött a tiszt arcából, miközben abbahagyta a tüzelést. Montferrat újból a kijelző felé fordult, most viszont a csata többi frontjára koncentrált.

– Kormányos, változtasson irányt hét fokkal! A lázadók flottája és a Halálcsillag között kell maradnunk. Teszünk róla, hogy egyik hajójuk se érje el az állomást.

Gradd parancsnok szélesen mosolygott, amikor üldözőbe vette az egyik B-szárnyút. A pilóta félelmében megpróbált kerülőmanővereket bevetni, de hiába. Gradd mosolya még szélesebbre húzódott, mikor egyetlen találattal kilőtte a csillagvadász motorját. Annyira sem méltatta az ellenfelét, hogy végignézze, hogyan esik darabokra a gépe. Nem volt kérdés, a lázadó pilóták képességeiket tekintve sokkal kevésbé voltak kompetensek ebben, mint ő. Korábban sokat hallott már arról, hogy a B-szárnyúak komoly veszélyt jelentenek a csillagrombolókra nézve, ha elég teret kapnak a manőverezésre, de Graddnak esze ágában sem volt megadni nekik ezt a lehetőséget.

Na, nem mintha számított volna, hogy mire képes egy B-szárnyú; Gradd mindig is jobban bízott az emberekben, mint a gépekben. Ez a szemlélete azonban többször visszafelé sült el. Felettébb idegesítette, hogy a galaxis leghíresebb pilótája egy huszonéves farmerfiú, akinek valahogyan sikerült felrobbantania az első Halálcsillagot. Néha a szerencse szeszélyes szerető. Sajnos Gradd álma, hogy saját maga tesz pontot Skywalker legendájának végére egy kétszemélyes összecsapás során, szertefoszlott, amikor szárnyra kapott a hír, hogy az Uralkodó magát Darth Vadert küldte el, hogy az élve fogja el a fiút. Gradd ezért azzal próbálta kárpótolni magát, hogy annyi lázadó pilóta vesztét okozta, amennyiét csak lehetett. Biztosan tudta, hogy akárki is vezette a lázadók osztagát, sok tapasztalatot szerzett korábbról. Ez pedig csak még kielégítőbbé tenné a meggyilkolását. Az érzékelőire tekintett. A kijelzőn azt a hajót kereste, amelyikbe a legtöbb üzenet futott be. Ezt a régi trükköt – amit arra használt, hogy megtalálja az ellenséges pilóták vezetőjét –, számtalanszor bevetette már, és a stratégia most sem hagyta cserben. Az egyik B-szárnyú megjelent a kijelzőjén Gradd pedig azonnal célba vette.

 
– Alakzatot bonts! Alakzatot bonts! Szét! – kiabálta Fox.

A TIE elfogóvadászok és B-szárnyúak csatája immáron pár ezer méterrel a Devastator felett zajlott. Pár másodperc kellett csupán, hogy az eddig is kilátástalan helyzetük még rosszabbá váljon. Fox nagyhatósugarú érzékelői elektromágneses aktivitást észleltek az új Halálcsillag felől. Mielőtt eltűnődhetett volna, hogy vajon mire készül az állomás, hatalmas zöld sugár csapott ki az ágyújából, megsemmisítve egy egész lázadó cirkálót.

Az állomás mégis működött.

A kommunikációs csatornák Ackbar admirális és Calrissian tábornok szóváltását közvetítették, majd megérkezett az új parancs; a pilótáknak támadást kellett indítaniuk a csillagrombolók ellen.

Jelenleg azonban Foxnak ennél égetőbb problémái is akadtak, mivel három elfogóvadász is őt üldözte, és további kettő vette célba. Rájöttek, hogy ő az osztag vezetője és megpróbálták mindenáron kiiktatni. Fox lassított, így üldözői elvétették a lövést.

Az egyik teljes sebességgel zúgott el mellette. A környéken lévő hajók kényszerűen irányt változtattak, hogy elkerülhessék az ütközést. A vadászgép céltévesztését kihasználva Fox szárnysegédje, Penge Egyes szándékosan az egyik elfogónak ütközött, aminek következtében az ellenséges gép elkezdett kontrollálhatatlanul pörögni, és végül nekicsapódott az egyik társának. Penge Egyes győzelmi mámorra azonban nem tartott sokáig, két elfogó ugyanis kereszttűzbe vette a hajóját, és olyan gyorsan megsemmisítették, hogy a pilóta talán fel sem fogta, mi találta el. Egy épen maradt gép azonban makacsul ráragadt Fox vadászára, és hiába próbálta lerázni. A férfi összeszorította fogait.

– Jól van barátom, játszani akarsz? – motyogta. – Lássuk, milyen jó vagy!

Fox észveszejtő manőverekbe kezdett, ám sehogy sem tudta lerázni az üldözőjét. A TIE-vadász egyre közeledett, míg végül sikerült célba vennie.

Gradd elmosolyodott, amikor végül bemérte a B-szárnyút, és tüzet nyitott rá. A lövedék csak nagy nehezen jutott át az erős pajzson, végül azonban lángokba borult a lázadó hajó egy része. A TIE-vadászszázad parancsnokát lenyűgözte, hogy a lázadó hajó ekkora károsodás mellett is működőképes maradt, arról nem is beszélve, hogy változatlanul minden koncentrációját be kellett vetnie, hogy a pilótán maradjon. A lázadás kirobbanásának kezdetén még lenyűgözték ezek a pilóták, akik képességek híján, az akaraterejüknek és a kitartásuknak köszönhetően tudtak elképesztő dolgokat véghezvinni. Mára azonban túl sokat ölt meg közülük ahhoz, hogy ez még hatást gyakoroljon rá.

Ezért is lepődött meg annyira azon, ami ezután történt.

Fox az utolsó pillanatban visszarántotta B-szárnyúját, amire a birodalmi pilóta egy lövéssel válaszolt. Eltalálta a gép hajtóművét, de az – az elfogóvadász legnagyobb meglepetésére –, nem robbant fel, így Fox még egy utolsó energianöveléssel Gradd mögé került, és darabokra lőtte a birodalmi gépet. Azonban nem maradt ideje az örömre, a vészjelző lámpák fényei vörösre festették a pilótafülkét. Tudta, hogy innen ő már nem megy sehová. Még utoljára elküldött egy üzenetet.

– Penge Vezér az osztagnak; ha élve átjutnak a vadászokon, teljesítsék az elsődleges küldetésüket! Vége.

Stramm látta, ahogy Penge Vezér hajója zuhanni kezd.

Ennyit Foxról – gondolta.

Nem volt ideje azon elmélkedi, hogy vajon túléli-e a vezetőjük, vagy sem. Ez csak egy újabb eléjük kerülő legyőzendő akadálynak számított, miközben azon küzdött, hogy sikerüljön támadást indítaniuk a csillagromboló ellen. A fejhallgatójából kiszűrődő hisztérikus kiáltozások nem sokat segítettek.

– Túl sokan vannak! Ki kell jutnunk innen!

– Negatív, Penge Négyes! – válaszolta Stramm. – Hagyja szabadon a kommunikációs csatornát!

A fedélzeti számítógépére pillantott. Megállapította, hogy Penge Hármas és Penge Négyes is a Devastator védelmi vonalán belül vannak, vele együtt. Ha innen indíthatnának egy összehangolt támadást, talán még esélyük is lenne.

– Megvannak a támadáshoz szükséges adatok, ugye, Penge Hármas?

– Dolgozom, amilyen gyorsan csak tudok! – válaszolta Moonsong.

Ám nem tudott teljes egészében a feladatra koncentrálni. Hiába lőtték ki a vezetőjüket, a TIE-vadászok megduplázták a tűzerejüket. Stramm hirtelen kitört az alakzatból, és a vadászok mögé került.

– Számítsd ki az adatokat, én feltartom őket!

Moonsong az ajkába harapott. Nem aggódott Strammért, tudta, mit csinál.

Legalábbis remélte, hogy tudja.

A hatalmas taktikai kijelzőn jól lehetett látni az egész gigászi csatát a két flotta és az új Halálcsillag között, bár csak villogó fények hálójának formájában.

Ennél tökéletesebb helyet keresve sem találhattak volna a Szövetség megsemmisítésére.

És mégis, hiába volt elégedett, Montferrat szégyellte, hogy nem tudta tökéletesen kivitelezni a szerepét ebben az egészben. Csak csodálkozni tudott azon, hogy Gradd végül mennyire alkalmatlannak bizonyult a feladata elvégzésére. Az arroganciája nem csak a halálát okozta, de egyúttal meg is növelte a lázadók által jelentett fenyegetést a csillagrombolójára nézve. Azonban nem aggódott, legalábbis, még nem.

– Irányító központ, jelentést kérek!

Egy hamuszürke arcú fiatal tiszt lépett oda hozzá.

– A lázadóknak már csak fél tucat hajójuk van, uram.

– És nekünk?

– Hatalmas kár érte a fedélzetet, nem tudunk több hajót indítani. Kérjünk támogatást egy másik hajótól?

Montferrat fagyosan nézett a tisztre.

– A többiek is épp eléggé elfoglaltak. Állítsa a fegyverek tűzerejét a maximumra, és parancsra tüzeljen!

Moonsong lassan összeállította a tervet. Legalábbis valami olyasmit, de ez volt a legjobb, amit a számítógépe ennyi idő alatt ki tudott számítani. A navigációs rendszere felrajzolta a szögeket, megtalálva az utat a Devastator elektronikus védelmi rácsán. Gyorsan begépelte az új támadási vektort, és elküldte a többieknek, miközben bekapcsolta a célkeresztet a sisakjába épített kijelzőn. A képernyő zöldre váltott, jelezve, hogy Penge Kettes és Négyes is megkapták az adatokat, aztán hirtelen visszaváltott sárgára. Penge Négyes célzórendszere meghibásodott, és nem tudott célozni.

– Indítsd újra a célzórendszered, Fanty! – kiabálta Moonsong.

– Nem megy! Az egész rendszer összeomlott. Most nélkülem kell mennetek!

Moonsong végignézte a kijelzőin, ahogy Penge Négyes kiválik az alakzatból, könnyű célpontot biztosítva az őt követő elfogónak. Moonsong káromkodott; semmit sem tehetett a társáért, ráadásul őt is befogták a nyomában száguldó vadászgépek. Már felkészült, hogy a következő találatok véget is vetnek lázadásnál eltöltött rövidke pilótakarrierjének, amikor a két vadász egyszerűen csak felrobbant, köszönhetően Penge Kettes precíz lövéseinek.

Ennek következtében a vadászok lövedékei is célt tévesztettek, ártalmatlanul csapódtak a csillagromboló pajzsának. Moonsong tudta, hogy nincs ideje hálálkodni; gyorsan alakzatba állt Stramm gépe mellé. Visszahúzták gépeiket, egy-nyolcvannal elforgatták a szárnyaikat, aztán a protontorpedóikkal célba vették a Devastator meggyengült pajzsát. Ennek következtében berobbant a hajó hiper-hajtóműve, ami láncreakciót indított be. A hatalmas járművön robbanáshullámok söpörtek végig, és végül elérték a csillagromboló elsődleges generátorait is.

– Uram, el kell hagynunk a hajót!

Montferrat előkapta fegyverét, és lelőtte a mellette pánikoló tisztet. Ennyit az engedetlenségről. Miközben beindultak a vészjelző szirénák és lámpák, Montferrat átvágott a lángokban álló hídon a mérnöki állomásra, hogy megtudja, mi történt. A válasz olyan egyszerű volt, mint amennyire végzetes is. Egy iontúltöltés miatt megrepedtek a hűtőcsövek, valamint meghibásodott a hiper-hajtómű mágnesességéért felelős rendszer is. Ez pedig azt jelentette, hogy a hajó alsóbb szintjein már vagy mindenki halott, vagy épp haldoklik, és hogy a hajó rendszere teljesen le fog állni.

– Uram! – kiabálta egy égési sérüléseket szenvedett tiszt. – A Halálcsillag pajzsa, uram… eltűnt!

Montferrat szétnézett a már alig funkcionáló képernyők sokaságán. Mintha egy rémálomba csöppent volna bele. Hogy lehetséges ez? Hogy lehet, hogy egy csapat kívülálló söpredék túljárt a galaxis legnagyobb haderejének eszén? Végignézett még utoljára a hídon, majd levette fekete kesztyűit, és letette őket a szétzúzott irányítópultra. Érezte, ahogy remeg alatta a fedélzet, aztán hirtelen megszűnt a hajó mesterséges gravitációja, aminek következtében elemelkedett a padlótól. Könnyűnek érezte magát, mint egy tollpehely. Valamilyen ismeretlen okból kifolyólag úgy érezte, ez így is van rendjén.

Moonsong és Stramm maximális sebességre kapcsolt, miközben mögöttük lángokba borult a Devastator. Stramm megnyitotta a kommunikációs csatornát.

– Penge Kettes hívja Ackbar admirálist. Mondja meg Calrissian tábornoknak, hogy most már semmi sem áll az útjukba a Halálcsillagig!

– Elismerésem, Penge Kettes. Szép munka!

Stramm visszakapcsolt arra a frekvenciára, amin az osztag többi tagjával kommunikált.

– Itt Penge Kettes. Minden túlélő egységnek, kövessenek! Még nincs vége a harcnak.

Moonsong azonban csak statikus visszhangot hallott, amitől hihetetlen üresnek érezte magát.

– Penge Négyes szolgálatra! – Fanty alakzatba állt mögöttük ütött-kopott hajójával.

– Szerintem csak mi éltük túl.

– Nem egészen – szólalt meg egy negyedik hang is.

Fox B-szárnyúja repült feléjük. Miközben próbálták felfogni, hogy Fox mégiscsak túlélte, a Devastator felrobbant mögöttük, és fényárba vonta az űrt az Endor felett. Moonsong lelkesedése hamar alábbhagyott, amikor az érzékelőire pillantott. A jelek szerint Fox hajója több kritikus rendszerösszeomlást is elszenvedett.

– Katapultáljon, Penge Vezér! – kiáltotta. – Befogjuk a mentőkabinját. Gyorsan, hagyja el a hajót!

Fox viszont lemondó hangon válaszolt.

– Már próbáltam. Nem megy.

– Tartson ki! Mindjárt megyek és…

– Negatív, Moonsong! Szedjenek össze minden túlélőt, és menjenek segíteni a flottának! Miattam nem áll meg a háború.

Moonsong nem tudta, mit csináljon.

– Hallottad, mit mondott – szólt közbe Stramm.

Moonsong erőt vett magán, csatlakozott Strammhez és Fantyhoz; a három B-szárnyú útnak indult a lázadó flotta irányába. A csata most már a Halálcsillag körül zajlott. Az űrállomás pajzsa már nem állta az útjukat, de így is elkélt a segítség. Persze még így is foglalkozniuk kellett pár csillagrombolóval, amik csak úgy ontották magukból a TIE-vadászok kiapadhatatlan seregét. Moonsong végignézte, ahogy Fox hajójának jele lassan eltűnt a képernyőjéről.

De nem gyászolhatott, mert előttük még ott magasodott a Halálcsillag.