A novella a 2020-ban megjelent Star Wars: Squadrons c. videójátékhoz készült Joanna Berry tollából, és az Electronic Arts hivatalos weboldalára került fel. A történet a játék hivatalos előzménye, emiatt kapcsolódik az Alphabet osztag: Széthullás c. regényhez is.

A novella ezúttal a birodalmi Titán osztag Endor utáni életébe enged bepillantást, két pilóta szemszögéből. Az egyikük, a sok csatát, és még több mechanikus implantátumot látott Shen, a másikuk egy fiatal nő, Havina Vonreg. Mindketten jelen voltak a Var-Shaa felett bekövetkezett vereségnél, és épp egy birodalmi hordozón állomásoznak, amikor a hajót támadás éri egy közeli birodalmi állomásról. Shen és Vonreg menekülni kényszerülnek, és azonnal az állomás felé indulnak, ám ott olyan felfedezést tesznek, amire a legkevésbé sem számítottak...

Lélegezz!

Csak lélegezz, hiszen emlékszel rá, ahogy megtanítottad magadnak az újjáépítésed után. Háromig számolva lélegezz be, tartsd benn, majd háromig számolva fújd ki a levegőt. Kezd elölről!

Emlékezz erre! Ne felejtsd el elfogadni a fájdalmat a nyakadban, a mellkasodban és a karjaidban. Ez annak a jele, hogy életben vagy… egyelőre.

De csak addig, amíg kitart a rutinszerű rend. Most számolj és lélegezz, vagy halj meg…

Shen a hátán fekve tért magához. A vészhelyzeti lámpák fénye élénkpirossá és koromfeketévé változtatták a körülötte lévő falakat. Nem hallott semmit. A robbanás nekicsapta a mögötte lévő válaszfalnak, és ez nyomot hagyott. Shen sisakja – amit általában szemként és fülként használt –, biztosan megsérült.

Lélegezz! Tájékozódj!

Mi történt?

Az emlékdarabok lassan visszatértek. A birodalmi quasar tűzosztályú hordozó, az Exigent fedélzetén volt. Ideiglenesen egy rutinszerű felderítő küldetésre osztották be a Titán osztag többi pilótájához. Shen reggeli után távozott az étkezőből. Elhaladt két petykálkodó fiatal TIE-pilóta mellett a folyosón, akik elhallgattak a közeledtére, majd újra összesúgtak a háta mögött, amikor azt hitték hallótávolságon kívülre került.

Ezután már csak a becsapódó rakétára figyelmeztető riadóra emlékezett.

Most a két fiatal pilóta holtteste a közelben hevert, az orrukból és a fülükből vér szivárgott. Nem meglepő. A becsapódás olyan közel történt, hogy már a lökéshullám is könnyedén végezhetett volna bármelyik átlagos férfival.

Sehn viszont nem volt átlagos férfi. Nem egészen. Legalábbis azóta, hogy ilyen alaposan, és ilyen rendszeresen újjáépítették. A legtöbb TIE-pilóta nem éli túl az első ütközést. Shen viszont mindet túlélte. De ennek megvolt az ára.

Felült. Érezte, ahogy a kibernetikus szervók – amiket a korábban eltört nyakába ültettek be –, életre kelnek. Újraindította a sisakja rendszereit. Nem érzett fájdalmat, végtére is ezért gyakorolt annyit, de furcsa feszülést érzékelt a mellkasában, ami elterelte a figyelmét.

– Öregszem – jegyezte meg magának, de most a poén sem segített.

Statikus sercegést és sistergést követően a sisak – és vele együtt a világ többi része –, életre kelt. Harsogtak a szirénák. Nyikorogtak az acéltartók. Minden lélegzetvétele sziszegésnek hangzott, de követte a jól ismert rutint. Három, bent tart, három, kienged. Aztán amikor átváltott a Titán osztag belső csatornájára, hangos és cifra káromkodás ütötte meg a fülét.

– …te hutt-nyaló, nerf-röfögő idióta… barom… Gyere csak!

– Vonreg – szólította meg Shen.

Némi csönd következett, aztán:

– Shen? Hát túlélted… mármint, persze, hogy túlélted! Mi történt?

– Rakétatámadás.

Vonreg hallhatóan a fogát csikorgatta.

– Itt? Ez elvileg egy biztonságos rendszer.

– Tudom.

– Minél előbb el kell jutnunk a hídra. A közelben vagyok, de a központi ajtó beragadt – magyarázta, aztán hangos csattanást lehetett hallani, vagyis Vonreg valószínűleg az ajtóba rúgott.

Shen felállt és válaszolni készült, amikor megremegett a fedélzet. A kibernetikus implantátumai elképesztő részletességgel továbbították a rezgéseket. Az eddigi tapasztalatai alapján lelki szemei előtt élénk kép jelent meg arról, hogy mi fog történni.

– Nincs rá időnk – mondta végül. – Ennek a hajónak vége.

– Mi?

– A hajónak vége. Mennünk kell.

Vonreg sosem kérdőjelezte meg Shen ösztöneit.

– Rendben, de a jelek szerint elvesztettük a jobboldali hangárokat. A TIE-vadászaink mostanra porrá égtek.

– Akkor a Reaperrel megyünk. Láttam egyet a távolabbi, baloldali hangárban.

Csipogás hallatszott.

– Jó… úgy tűnik a baloldali hangárok épségben maradtak. Ha átjutok ezen az ajtón…

– Úton vagyok – válaszolta Shen a nőnek.

Az Exigent belseje egy holohorrorba illő helyszínné vált. Szikrák csaptak elő mindenhonnan, mindent beborított a füst. A sérültek jajveszékeléseit csak a tisztek nyomták el, ahogy ordítva adták ki az újabb és újabb parancsaikat. Shen úgy ment végig a folyosókon, mintha egy rémálomba csöppent volna. Gyorsan haladt, de egy rémálomban nincs olyan, hogy „gyors”. Csak annyi időre állt meg, amíg beütötte a kiürítést elrendelő riasztót. A villogó piros lámpák sárgára váltottak, a fedélzet padlólemezei mentén felgyulladtak az evakuálási fények, amik a mentőkabinok felé vezető utat világították meg.

Shen azonban figyelmen kívül hagyta őket. Pontosan tudta, hová tart.

A központi ajtó beragadása tényleg gondot okozott. Egy gerenda leszakadt, és elreteszelte az ajtó útját. Shen hallotta, hogy az ajtó túlsó felén valaki csalódottan morog, mint egy ketrecbe zárt nexu.

– Vonreg?

– Itt vagyok!

Shen a vállával feszült neki a gerendának. Először csak ellenőrizte a súlyát, aztán könnyedén félrelökte az útból, bár a mellkasában érzett furcsa szorítás észrevehetően súlyosabbá vált.

– A kézi irányítás?

– Már meghúztam a kart. Nem működik.

Shen alaposabban szemügyre vette az ajtót. Leguggolt, és az ujjait a fogantyúk alá dugta.

– Akkor megemeljük. Háromra.

– Rendben. Egy… kettő…

Ahogy a nő eljutott a háromig, Shen emelni kezdte az ajtót. A szerkezet hangosan nyikorgott, miközben a mellkasában érzett feszítő érzés újabb szintet ért el, de nem figyelt rá, csak arra, hogy az összes megmaradt izmát és kibernetikus elemét bevesse a makacssága mellett. A keletkezett résen egy TIE-pilótaruhát viselő karcsú nő csúszott át. Amint átért, Shen elengedte az ajtót, ami hangos puffanással zuhant vissza a helyére.

– Szép munka – dicsérte meg a társát Havina Vonreg, miközben leporolta magát. Fele akkora sem volt, mint Shen. Sötét haját az egyik oldalon leborotválta, a másik oldalon az arcán sebhely futott végig.

– Talán… Mi a fene?

Shen lepillantott oda, ahova a nő mutatott. A kulcscsontja alatt egy nagyjából tíz centiméter hosszúságú duracél törmelék fúródott a testébe. Biztosan akkor találta el, amikor bekövetkezett a robbanás. Ez megmagyarázta a feszítő érzést és a fájdalom érzetének hiányát is.

– Ne is törődj vele! – legyintett. – Első a menekülés.

Vonreg egy pillanatig még a szilánkot figyelte, aztán megrázta a fejét:

– Mutasd az utat!

A baloldali hangár épségben maradt, de nagy volt a felfordulás. A robbanás következtében a TIE-vadászgépek lezuhantak a teher állványzatról, és most füstölve pihentek a fedélzeten. A TIE Reaper – ami egy sokkal laposabb profilú gép volt, de elég nagy ahhoz, hogy egy egész kommandó szakaszt szállítson – a fedélzeten állt az egyik oldalon, talán épp a karbantartás miatt. Az egyik lezuhanó TIE szárnya a burkolatán pihent, de ezt leszámítva úgy tűnt, a hajó épségben maradt.

Ahogy futva megindultak a gép felé, Shen újra érezte, hogy megremeg a fedélzet. Ezúttal rosszabb volt, mint korábban. Nem maradt idejük további túlélők után kutatni.

– Vonreg, siess!

Vonreg csak annyi ideig állt meg, amíg felkapott egy sisakot egy félig összedőlt állványról.

– Veled vagyok. Mennyire lesz rossz?

– Katasztrofális lesz. – Shen elérte a Reapert, és leválasztotta az üzemanyagtöltő vezetékeket, közben pedig leeresztette a rámpát. Vonreg azonnal felrohant. Shen követte, és bekötötte magát a pilótaülésbe. Amilyen gyorsan csak lehetett elkezdte az előkészületeket a felszálláshoz. Vonreg a másodpilóta helyét foglalta el, épp rögzítette az övét.

– Ellenőrzés.

– Várj még! – figyelmeztette Shen.

Ahhoz volt hozzászokva, hogy kompenzálnia kell a TIE-bombázó aszimmetrikus terhelését, azonban ezt a Reapert a csapatok gyors bevetésére tervezték. Szinte egy gombnyomásra felszállt, lerázta magáról a lezuhant TIE-vadász szárnyát, és kilőtt a hangár villogó mágneses mezején.

A TIE Reaper egyre gyorsítva távolodott, hogy mielőbb elérje a biztonságos távolságot. Áthaladt egy törmelékfelhőn, de a pajzsai könnyedén vették az akadályt. Nem sokkal később az Exigent már csak egy szürke lándzsahegynek tűnt a távolban. A rakéta találata nyomán a hajó megperzselődött, jobb oldalán elektromosság táncolt. Tucatnyi apró pont távolodott a hordozótól – mentőkabinok vagy más menekülő TIE-vadászok.

Vonreg előre dőlt, kesztyűs kezeivel megszorította az ülése karfáit.

– Oda nézz!

Shen némán elkezdte a visszaszámlálást.

– És még azt mondták, hogy a Nuvar-rendszer biztonságos! – mérgelődött. – Mit csinál a hírszerzés az Endor óta? Zinbiddle-t játszanak? Amikor Kerrill százados értesült erről…

Bumm!

Vakító kékesfehér fény villant előttük. Vonreg a szemei elé kapta a kezeit, Shen sisakja elvégezte a kompenzálást. Amikor a fény elhalványult, felbukkant az Exigent három lassan sodródó darabban. A roncsokról még mindig égő burkolatdarabok szakadtak le.

– Túltöltődött a reaktor – jegyezte meg Shen.

– Kétszáz ember szolgált azon a hordozón – suttogta Vonreg. Sápadt arcát elöntötte a düh.

A nő visszafordult a pultjához, Shen eközben tovább nézte a lassan darabokra hulló, égő hordozót. Túl sok hajót látott elpusztulni az Endor óta.

– Ott! – szólalt meg végül Vonreg, aktiválva a Nuvar-rendszer térképét. Egy betervezett röppálya vezetett a második bolygó egyik holdjáig. – Úgy tűnik, a rakéták egy itt keringő védelmi állomásról érkeztek. De ez egy birodalmi állomás.

– A miénk? – kérdezte Shen áthajolva, hogy jobban szemügyre vehesse a térképet.

– A feljegyzések szerint igen. Úgy tűnik, két hónapja szereztük meg a lázadóktól… vagyis az Új Köztársaságtól… vagy akárhogy is hívják most magukat.

Shen csak hümmögött.

– Mi értelme így ennek? Miért lőné le az egyik saját állomásunk a hordozónkat?

Vonreg kibámult az ablakon.

– Utána kell járnunk. Menjünk el az állomásra, aztán derítsük ki, mi történt. Lehet, hogy a lázadók szabotálták vagy visszaszerezték, vagy…

– Vannak még túlélők – biccentett Shen a roncs felé. Az egykori hordozó körül továbbra is mentőkabinok repkedtek.

– És meddig maradnak túlélők, ha az állomás újabb rakétákat indít? – tudakolta Vonreg. – Nem is beszélve a Titán osztag többi tagjáról. Ha most ugranak ide, csak csapdába kerülnek. Még több embert fogunk elveszíteni, mint Var-Shaanál. – Ökölbe szorult a keze. – Nem. A túlélők várhatnak, amíg mi foglalkozunk az állomással.

– De mi nem vagyunk kommandósok.

– A testvéreim pont egy ilyen csapásban haltak meg, mint amilyen ez volt – vicsorgott a nő. – Egy elvétett lázadó torpedó, és a családom fele azonnal meghalt. – Csettintett egyet. – A fenébe a küldetés protokolljával! Előbb szedem szét azt az állomást puszta kézzel, mintsem még egy embert elveszítsek! Segítesz vagy nem?

Shen a nőt tanulmányozta. Hozzászokott már Vonreg féktelen harci dühéhez, de ez most valami más volt.

– Rendben.

– Rendben?

– Igen, benne vagyok.

Vonreg továbbra is határozottnak tűnt, állát továbbra is felemelve tartotta.

– Nos, ezt örömmel hallom. – A pillantása a férfi mellkasára ugrott, ahol a duracél szilánk kiállt belőle. – De előbb ki kell szednünk azt a valamit.

– Szükség lesz hozzá egy orvosi fülkére vagy egy szerelő állomásra – vonta meg a vállát a férfi. – De ez is várhat.

Vonreg megrázta a fejét, felpattant a helyéről, majd alig egy perc elteltével egy elsősegélydobozzal tért vissza.

– Legalább vegyél be pár antibiotikumot, az ég szerelmére!

Helyet cseréltek. Shen módszeresen befecskendezte magába a három injekciót, amiket a dobozban talált. Letörölte magáról a vért, miközben Vonreg pályára állt a TIE Reaperrel. A nő folyamatosan oldalvást pillantott a társára.

– Úgy csinálsz, mint akinek nem is fáj – állapította meg.

– Mert így is van.

– Na ne már! Hogy-hogy nem fáj?

– Gyakorlat teszi. – Shen eldobta a kiürült fecskendőket, aztán bejelentkezett a másodpilóta kezelőpultján. Máris érezte, hogy a szerves részei és az egyéb rendszerei egyensúlyba kerülnek.

Vonreg felhorkant:

– Látod, ez közös bennünk. Ne érezz, harcolj! Valószínűleg mi ketten ezért jövünk ki ennyire jól.

Shen ellenőrizte az útirányt és a sebességüket.

– Tudod – folytatta Vonreg – az öcsém, Hedrian nem halt meg azonnal a torpedók becsapódásakor. Még eljutott a hangárig, legalábbis, ami megmaradt belőle, aztán… – A kezei gyakorlott mozdulatokkal suhantak el az irányítórendszerek felett, de a szemeivel mintha nem azokat látta volna, hanem valami egészen mást. Valamit, ami felért egy horrorral. – Nem volt szép a halála. És az Exigent pusztulásakor sokan járhattak úgy, mint ő.

– De már nem érzed át – jegyezte meg Shen egyszerűen.

Egy darabig csendben folytatták az utazást, végül Vonreg szólalt meg:

– Ha érzelmes típus vagy, egy idő után ezek túlterhelnek. És amikor ez megtörténik, kell valami, ami segít továbblépni. Lehet, hogy ez csak egy újabb célpont, de akkor is segíthet. Viszont ahhoz, hogy túléld, minden mást zajnak kell tekintened. – Vonreg a férfira pillantott a vállai felett. – Ha valakinek továbbadod, amiket mondok…

– Miért tenném?

– Helyes. – A nő kihúzta magát. – Menjünk, intézzük el ezt!

Shen egyetértett.

Éppen megközelítették az állomást – a kis szürke árnyékot magasan a halványrózsaszínű hold felett –, amikor beindultak a szirénák. A gyorsan hangosodó vinnyogást mindketten azonnal felismerték.

– Az állomás célba vett minket egy rakétával – magyarázta Shen, miközben kikerülő manőverbe kezdett a Reaperrel.

Vonreg homlokráncolva nézett végig a Reaper fegyverrendszerein.

– A támadás biztosan megzavarta a karbantartást. Csak lézerágyúink vannak, minden más fegyver elérhetetlen.

– Megvan?

Vonreg az érzékelőket tanulmányozta, Shen várt. Tudta, hogy a nőnek jó szeme van a lövészethez. Eközben újabb sziréna harsant fel, ezúttal riasztást jelentett. A rakéta útnak indult.

– Igen. – Vonreg felnézett. – Megvan. Már csak a megfelelő pillanat kell. Vigyél közelebb minket, az összezavarja a célzórendszerét, aztán döntsd be a gépet jobbra!

– Mondd, mikor!

Shen közvetlenül az állomás felé irányította a hajót, és felgyorsított. A sisakba épített szenzorok már meg tudták különböztetni a közeledő rakétát, és kirajzoltak egy vázlatos, halvány vonalat a röppályájaként. Vonreg le se vette a tekintetét az érzékelőkről, hüvelykujja a tűzkioldó felett remegett.

Mostanra a rakéta teljesen kivehetővé vált, alig ötven kilométerre volt. Bármilyen robbanóanyaggal is szerelték fel, már az végzetes lesz, ha csak hozzáér a Reaper burkolatához.

Harminc kilométer.

Egy egyszerű TIE egyetlen találattól csillogó porrá robban, és abból még Shen sem térhet majd vissza.

Tizenöt.

– Most!

Shen azonnal élesen bedöntötte a TIE Reapert. A csapatszállítókat általában nem arra tervezték, hogy olyen manővereket hajtsanak végre, mint a bombázók. Érezte, hogy a hajó megremeg, de Shen nem fogadott el tőle nemleges választ. Ismerte a Reaper korlátait, és ki is használta a mozgásterét. Egy másodperccel később zöld energianyalábok törtek elő az ágyúkból, és darabokra robbantották a rakétát.

– Megint ránk álltak eggyel! – kiáltotta Vonreg.

Shen a röppályájukat tanulmányozta. Az állomás hangára halvány kékes téglalapként derengett előttük.

– Shen?

– Elérjük a hangárt, mielőtt kilövik. Motorokat maximális teljesítményre!

Vonreg minden energiát átcsoportosított a meghajtásra. Shen teljes sebességre gyorsított, mindketten belepréselődtek az ülésükbe. A hajótest vadul rázkódott körülöttük, az állomás és a hangár kék mágneses pajzsa veszélyesen nőni kezdett előttük.

A rakétát jelző rendszer folyamatosan visított.

Shen másodpercekkel azelőtt, hogy a pajzsba csapódtak volna, lekapcsolta az energiát. A TIE Reaper bezúgott a hangárba, és magas hangon nyikorogva csúszott végig a fémpadlón. Ládákat söpört félre, mire végre megállapodott a hangár túlsó felében.

Vonreg kieresztette a benntartott levegőt.

– Megcsináltuk. – A kezével Shen kinyújtott tenyerébe csapott. – Szép volt!

– Köszönöm. És most mi legyen?

– Most megkeressük, ki lőtt ránk, és visszafizetjük neki – mosolygott gonoszan a nő, miközben odalépett a Reaper fegyverrekeszéhez, és kivett maguknak egy-egy sugárvetőt. – Ez egy kis állomás, legfeljebb féltucatnyi legénységgel.

Shen átvette a sugárvetőt, és az övébe dugta.

– Így is többen vannak, mint mi. Légy résen!

Lementek a rámpán. A hangárban mindenfelé ládák hevertek, a Reaper mögött mély barázda szántotta fel a fedélzet burkolatát. A motorok hűlésének kattogásától eltekintve minden csendesnek tűnt.

Amikor elértek a felvonókhoz, Shen csettintett az ujjával, és a kezelőpanel felé mutatott. Vonreg rápillantott, sürgető kézmozdulatot tett. A lift lefelé jött.

A két birodalmi a felvonó két oldalára állt. Néhány perccel később megérkezett az ő szintjükre, aztán az ajtók kinyíltak.

Két alak lépett elő belőle, mindkettő szürke és fehér egyenruhát viselt. A füstölgő TIE Reaper felé indultak, és lopva egymásra pillantottak.

– Legalább az érzékelők nem hibásak, de… mi a…?

Vonreg lövedéke a bal oldali férfi lábába csapódott, aki felordított fájdalmában, és a lábát szorongatva elterült a fedélzeten. A másik megpördült és a pisztolyáért kapott, de csak Shen öklével találta szembe magát, ami faltörőkos módjára csapódott az arcába. Az ütéstől a második alak legalább három métert tántorgott hátrafelé, mire döbbent arckifejezéssel összerogyott.

Vonreg a célpontja fölé magasodott.

– Ha birodalmiakat próbálsz ölni – sziszegte –, fejezd is be a munkát!

– Várjon! Várjon, kérem, mi…

Shen a második alakhoz lépett, és könnyedén felemelte a gallérjánál fogva. Kőkemény, az Új Köztársaság szolgálatában álló kommandósokra számított, ezzel szemben az elkábult arc – olívazöld bőrrel, rosszul vágott, sötét hajjal – egy olyan férfihoz tartozott, akinek talán még borotválkoznia sem kellett.

Vonreg káromkodni kezdett a háta mögött.

– Shen…

– Hm?

A nő a lábánál heverő fiatal vállapjára mutatott, amin birodalmi jelzések sorakoztak.

– Ezek kadétok. – Vonreg úgy ejtette ki az utolsó szót, mintha csak levakart volna valamit a bakancsáról. – A mi kadétjaink.

Shen félrebillentette a fejét.

– Zászlósok – motyogta az alak Shen szorításában. – Én Nicobar zászlós vagyok, ő meg Werrens zászlós.

– Nem érdekel – zárta rövidre Vonreg. – Ki itt a parancsnok? Miért lőttetek le egy szövetséges hordozót?

– Nem tudjuk! – lihegte Werrens továbbra is a lábát szorongatva.

– Nem túl jól kezded a magyarázatot – figyelmeztette Vonreg.

– Az irányítótorony…

Shen leeresztette Nicobart, és nagyot taszított rajta a felvonó irányába.

– Inkább mutasd meg. Most rögtön!

A lifttel felmentek az irányítótoronyba, ahol további birodalmi kadétok várakoztak. Amint az ajtók kinyíltak, a kadétok először döbbenten bámultak a sántikáló Werrensre, aztán hátrálni kezdtek, amint Vonreg a központi konzol felé indult, hogy elérje a fő számítógépet.

– Kik maguk? – kérdezte az egyikük, de a szeme elkerekedett, amikor megpillantotta a Shen mellkasából kiálló véres duracél szilánkot.

Shen szemmel tartotta a lányt és a többi kadétot, amíg Vonreg dolgozott. Egyenruhájuk ziláltan lógott rajtuk, arcukat elöntötte a félelem. A vezető tisztnek nyoma sem volt. Ránézésre ezek a kadétok fiatalabbak voltak annál a két TIE-pilótánál, akiket közvetlenül a rakétabecsapódás előtt látott az Exigenten. Az egyik pillanatban még éltek és beszélgettek, a következőben pedig utolérte őket a halál.

Vonreg ököllel rácsapott a központi konzolra – a kadétok egyszerre ugrottak meg ijedtükben –, aztán rátámaszkodott, mintha nehéz súly telepedett volna a vállaira.

– Hihetetlen – fordult Shen felé. – Ezeket az idiótákat küldték a bázisra, miután visszaszereztük, de nem törölték ki a profilokat a rakéták célzórendszeréből. Még mindig arra van beállítva, hogy bármilyen birodalmi célpontra tüzet nyisson, ami a hatósugarába kerül.

A kadétok azonnal tiltakozni kezdtek.

– Azt sem tudtuk, hogy erre van beállítva!

– A parancsnok elment erősítést szerezni!

– Azt mondták, ideiglenesen helyeztek minket ide…

– Próbáltunk mi kommunikálni, de senki sem válaszolt. Talán megsérült a rendszer!

– Nem a mi hibánk! – Werrens előrébb sántikált. – Közvetlenül az akadémiáról küldtek ide minket! Azt mondták, az Endor után minden birodalmi tisztre szükségük van, úgyhogy ne kérdezzünk semmit, mert készen állunk, és itt nagy szükség van ránk. Az utolsó tesztjeinket meg sem csinálhattuk!

Shen és Vonreg összenéztek. Amit hallottak, az összefoglalta az Endor után kialakult paradoxon helyzetet: a Birodalmuk természetesen tévedhetetlen, de néha mégis kevésbé az, mint szeretnék, hogy legyen.

– Sajnáljuk! – suttogta Nicobar.

– Sajnáljátok? – visszhangozta Vonreg. – Megsemmisült egy hordozó! Százak haltak meg a hűséges legénységből egy hiba miatt, amit az első nap el kellett volna hárítanotok! De ti sajnáljátok?! Kitörölhetitek azzal a birodalmi egyenruhával, amit viseltek!

– De mi…

– Fogd be a szád! – Vonreg hangja végigsöpört a szobán. Minden kadét elnémult. – Tudjátok ti, mennyi család kap majd gyászjelentést miattatok? Az Endor és Var-Shaa után… – A kezét a sugárvetőre tette. – Példát kellene mutatnunk veletek. Megkönnyíthetnénk a lázadók dolgát!

A kadétok összébb álltak, ám ekkor Shen lépett közéjük és a nő közé.

– Vonreg, higgadj le! Számolj háromig!

A nő a férfira meredt, legalábbis úgy tűnt, elvégre a nő szemszögéből csak egy poros és foltozott pilótasisak bámult rá.

– Csak nem védeni akarod ezeket az idiótákat?

– Ezek a mi idiótáink – válaszolta Shen.

– Nézd, mit tettek az Exigenttel! Mit tettek veled!

– Nem ők ölték meg a testvéred. – Érezte, hogy a kadétok zavartan mozgolódnak mögötte.

– Szerinted nem tudom?

– De, tudod – válaszolta Shen. – De ideje érezned is.

Vonreg sziszegve fújta ki a levegőt a fogai között.

– És akkor ennyi? Megússzák a dolgot?

– Nem – vágta rá Shen. – Életük hátralévő részében ezzel a teherrel fognak együttélni. Minden nap. – Megütögette a mellkasát. – Ahogy mi is a mieinkkel.

Vonreg kemény vonásai végül ellágyultak.

– Utálom, mikor értelmesen beszélsz.

Lassan elemelte a kezét a sugárvetőről. Mintha az egész szoba egyszerre fújta volna ki a levegőt, amikor elindult a lift felé Shen társaságában.

– Kitöröltem a korábbi profilokat a célzórendszerből – szólt vissza Vonreg a válla felett. – Ha lehet, ne rontsátok el, mielőtt küldünk valakit, aki majd átveszi az irányítást.

– Várj! – lépett elő Nicobar félénken. – Kik vagytok ti? Hol repültök?

Shen és Vonreg megtorpantak az ajtóban. Shen egy pillanatig beleélte magát a kadétok helyzetébe. Itt van két pilóta, az egyik sebhelyes és dühös, a másik arctalan és vérző óriás.

– A Titán osztagban – mondta végül Vonreg. – De nem feleltek meg a követelményeknek.

– Legalábbis még – tette hozzá Shen, amikor a liftajtók bezáródtak.

Két órával később az Overseer csillagromboló megérkezett a rendszerbe a Titán osztag többi pilótájával. Vonreg csatlakozott az Exigent túlélőinek keresésébe. Shen épp a kényszerpihenőjét töltötte, miután az osztagparancsnoka, Grey így rendelkezett amint megpillantotta.

Az Overseer főorvosa lesütötte a szemét, amikor Shen megjelent nála.

– Már megint maga?

– Igen, én.

– Feküdjön le, azonnal bekapcsolom a műtődroidokat. – Miután megtette, a Shen mellkasából kiálló duracél szilánkot kezdte tanulmányozni. – A törzsi rendszerekre úgyis ráfért a frissítés, de már a páncél levétele is fájni fog. Lélegezzen nagyokat.

– A régi módszer... – biccentett Shen.

– Már nem sokáig, ha folyamatosan vereséget szenvedünk. – A főorvos elkezdett beöltözni, és egy baktaspray után nyúlt. – Bármit is mondanak a propagandaadásokban, az orvosi készleteink már nem bírják sokáig. Szóval, ha lehet, legyen körültekintőbb.

Shen leült az ágy szélére, és figyelmen kívül hagyta az orvos kérését. Ezek szerint nem csak a hajók fogynak. Az állomáson szolgáló kadétokat – és más kadétokat szerte a galaxisban – egy olyan Birodalom védelmére hívták szolgálatba, aminek a készletei egyre jobban kimerültek.

– Tegye el a készleteket későbbre – felelte végül. – Csak foltozzon össze, most nincs fejlesztés.

A főorvos tompán elmosolyodott.

– Szerencsére az új parancsok alapján minden pilótára szükségünk lesz. Kötelességem újra hadrendbe állítani. Feküdjön le!

Shen így tett.

Lélegezz, hogy túléld! Így érzed, hogy életben vagy.

A Birodalom most tanulja meg, amit te már megtanultál. A harag, a bűntudat és a fájdalom kialszik. Amikor eltűnnek, akkor tudod meg, hogy az izzó tűz mennyit javított rajtad. Megtanulod, ki vagy te most, miután a legrosszabb már megtörtént. Megtudod, hogy maradt-e benned annyi, hogy tovább csináld.

Ha pedig nem, akkor majd megtanulod, mi az, ami újjáépíthet.

A műtődroidok behajoltak a látómezejébe. Shen lehunyta a szemeit, és mélyet lélegzett.