A novella Justina Ireland tollából született, és az Insider magazin 207. számában jelent meg 2021. decemberében. A történet a második hullám történetei után játszódik, illetve elég komolyan épít a harmadik hullám gyermekregényére, és bár nem különösebben spoileres a Mission to Disaster cselekményére, a novella néhány eleme a könyv ismeretében lesz világosabb, a párhuzamos események miatt.

A Csillagfény Jelzőállomás ellen elkövetett, csaknem katasztrofális Nihil támadás nyomán, az állomás biztonságáért felelős személyek magukra maradnak, hogy tovább feszegessék saját határaikat, ám ez egyeseket jobban megvisel, mint másokat…

Ghal Tarpfen, a Csillagfény Jelzőállomás biztonsági erőinek vezetője álmodott. Tudta, hogy amit átél, az nem a valóság, mert az állomás csillogó fémfolyosói helyett egy irizáló rózsaszín burkolat vette körül. Újra a Mon Calára került, a királyi gárda egyenruhájában: hínárból készült kesztyűk, rászabott halbőr egyenruha, ami szabadon hagyta a lábát, hogy jobban tudjon úszni az áramlatokkal.

Álmában egy előcsarnokban, a figyelem középpontjában állt. Ő már rég elfelejtette az esetet, de a tudatalattija nem.

– Ghal Tarpfen, Rhal és Gera leánya, a királyi gárda harmadik osztályának kapitánya, kérem, jöjjön közelebb!

Az álombeli önmagát reszkető izgalom töltötte el amiatt, hogy Shenrick király az emelvényre szólította a trón mellé, ahol az uralkodó helyet foglalt egy koronával a fején, ami nem őt illette. A valós lénye azonban érezte a pillanatot átszövő szomorúságot, így álmában is újra elszomorodott.

Ghal kívülről figyelte álombeli mását, amint megközelíti a terem közepén felhúzott emelvényt.

Nem tudta, hogy álmodnak mások. Előfordult, hogy figyelte a munkatársát, Velko Jahent, amikor egyszer-kétszer elaludt a parancsnoki központban a hosszúra nyúlt műszakok során, de az ezüst hajú, ezüst bőrű soikait mintha felemésztették volna az álmai. Ezzel szemben az ő álmai mindig egy furcsa távolságtartást hagytak benne. Különös, hogy ez az álom ilyen közvetlennek hatott.

Ez valószínűleg abból fakadt, hogy ez nem egy hagyományos értelembe vett álom volt, sokkal inkább emlék. Ráadásul a fájdalmasabb fajta. Több tucat alkalommal álmodta már ugyanezt, mióta – több mint egy éve – megérkezett a Csillagfény Jelzőállomásra. A sűrűsödő gyakorisága azonban egyre jobban aggasztotta.

Milyen figyelmeztetést próbál közölni vele a tudatalattija, amit nem vesz észre?

– Ghal, lenyűgözött minket a koronáért tett szolgálta – kezdett bele az emelvényen ülő alak. Bár Ghal ismerte az arca minden egyes vonását, az álomban szereplő mon calamari arctalanul jelent meg. – Épp ezért, nehéz szívvel teljesítettük a kérését, miszerint mentsük fel a korona szolgálatából.

Ez volt az a rész, ahol az álombeli önmaga döbbenten visszahúzódott, és kétségbeesetten próbálta elrejteni az arcán megjelenő fájdalmat. Nem számított erre az árulásra. Sosem számított rá. De mit is várhatott attól a férfitól, akibe beleszeretett, és aki jócskán a rangja felett állt?

– Ghal, Ghal! Hall engem?

Ghal felriadt. Az álom vizes környezete semmivé foszlott.

– Elaludtam.

– Harmadszor, ebben a műszakban. Talán be kéne fejeznünk mára. Vagy legalább éjszakára – javasolta Velko erőltetett nevetés mellett. – Tudja, hány óra van?

– Nem hagyom abba, amíg nem fejeztem be a jelentést – felelte Ghal, és visszafordult a terminál felé.

Nem túl messze, Velko Jahen enyhén összevont szemöldökkel figyelte a mon calamarit. A Velko egykori szeretőjével, Vane Sarpóval történt incidens óta a kapcsolatuk feszültté vált. Ghal már-már megesküdött volna, hogy ez okozza a rémálmait. Ezért éli át újra és újra azt a pillanatot, amikor élete szerelme félredobta. De igazság szerint már a biztonsági blokkban történt Nihil-probléma előtt is voltak éjszakai látomásai.

– Ghal… – kezdett bele újra a soikai, de a mon calamari a magasba lendítette a kezét.

– Figyelek, Jahen adminisztrátor – felelte a biztonsági főnök a formalitás mögé menekülve. – Hamarosan indulok pihenni. Van még valami más is?

Velko kényelmetlenül feszengett a székén. A soikai nem rejtette el az érzéseit, nyílt adatfájlként viselte valamennyit.

– Nézze, Ghal, a biztonsági blokkban történt incidensről…

– Ezen már túl vagyunk – felelte Ghal. Nem akarta végighallgatni Velko újabb bocsánatkérését. Különösen az álom okozta fájdalom után. – Van még valami? – kérdezte gyengédebb hangnemre váltva, hátha ezzel elkerülheti Velko újabb próbálkozását.

– Új hivatalnok érkezett a fedélzetre, és a Jedik biztonságos leszállóhelyet kértek. Hackrack Bep alelnök, Dalnáról.

– Minden tisztviselő biztonságos leszállóhelyre vágyik, hogy elintézhesse a hivatalos ügyeit. Ebben nincs semmi újdonság. Helyezzük ugyanabba a szárnyba, mint Starros szenátort – rendelkezett a biztonsági főnök.

– Én is erre gondoltam, de folyamatos hibaüzenetet kapok a tizenhatos folyosó biztonsági egységétől. Látott már ilyet?

Ghal felállt a székéről, egy pillanat alatt kinyújtóztatta a végtagjait, aztán Velko mögé lépett, és végignézett az adminisztrátor munkaállomásán rögzített parancsok során. Egy röpke pillanattal később a mon calamari átnyúlt Velko válla felett, és begépelt néhány újabb parancssort. Egy sípoló és egy zúgó hang után a rendszer visszaállt az eredeti állapotba, a kamerák képei ismét benépesítették a képernyőt.

– Úgy tűnik, az egyik biztonsági droid lekapcsolta a csarnokban lévő kamerákat. Különös. Nem szabadna ilyesmit tenniük. – Ghal bugyborékoló hangot hallatott, ami a mon calamariknál az ásításnak felelt meg. – Utánanézek, amikor visszajövök az automatáktól.

– Inkább menjen, és pihenjen egy kicsit – kérlelte Velko, és elfojtott egy ásítást. – A jelentés várhat. Mind fáradtak vagyunk. Mindent megcsinálunk, csak egy kicsit több időt vesz igénybe. Szerintem a Köztársaság meg fogja érteni. Én majd akkor megyek szünetre, ha már visszajött.

Ghal végül bólintott, és szó nélkül elment. Az elmúlt néhány hét hihetetlenül mozgalmasan telt. A Jedik több száz Nihil foglyot ejtettek, ezért a Csillagfény minden tisztviselője két műszakban dolgozott, hogy kezelhessék a kialakult helyzetet. A Jedik különös gondot fordítottak arra, hogy ne öljék meg az űrkalózokat, ha van rá lehetőségük, ami azonban az állomáson dolgozókra rótt nagyobb terhet. Rengeteg papírmunkát igényelt a foglyok nyilvántartásba vétele, és mivel egyik Nihil sem adta meg a valódi nevét, nevetségesen sok időt emésztett fel, hogy minden kalózról képeket készítsenek, és így vessék össze a bűnözőkről készült adatbázissal. Fárasztó munka volt, ami mellett továbbra is el kellett látniuk a Csillagfény napi működéséhez szükséges feladatokat is.

A pihenés szinte luxuscikké vált, így Ghal nem akart vitába szállni, amikor Velko felajánlotta neki, hogy ő viszi az első, alvásba nyúló műszakot.

Ehelyett kisietett a parancsnoki központból, mielőtt Velko meggondolta volna magát.

Miután elment az automatához, és megmártózott egy ilyen esetekre fenntartott élénkítő forrásban, Ghal visszatért a szobájába, és felkészült a pihenőciklusára. Alig merült el az altató tartályban, sőt a feje még a víz felett lebegett, amikor újra rátört a rémálom. Ezúttal Shenrick lenézett rá, de az arca nem torzult el. Látta a szemeit, a foltos bőrét, azokat a vonásokat, amik miatt beleszeretett, amikor még egy jövő nélküli harmadik fiú volt csupán.

– Köszönöm a szolgálatot – mondta furcsán csengő hangon, és Ghal szíve újra összetört, mind az álomban, mind a való életben.

A mon calamari felriadt, és lerázta magáról az álom maradványait, aztán oldalra fordult a tartályban. A nyakpárnája a vízvonal felett tartotta a fejét. Az időzítő, amit beállított, még nem járt le, de tudta, hogy már nem fog aludni. A rémálom után biztosan nem, főleg így, hogy kétszer is át kellett élnie, ráadásul ilyen rövid időn belül. Ghal tudta, hogy Shenrick rideg arckifejezése nem fogja békén hagyni, ha újra elalszik. Talán Velko kaphatna egy hosszabb pihenőidőt.

A mon calamari kimászott a tartályból, felöltözött, és elindult vissza a parancsnoki központba. Csak annyi ideig állt meg, hogy megnézze, Rodor Keen – a főnöke – nincs-e az irodájában. Rodor felügyelte a Csillagfény Jelzőállomás összes műveletét, így, ha valaki, ő biztosan tudná, mi okozhatott olyan hibát a tizenhatos folyosó kameráival, ami azóta sem hagyta nyugodni a biztonsági főnököt. Persze lehet, hogy mindezt csak a rémálom utóhatása miatt érezte így, de valami akkor sem állt össze.

Rodor Keen azonban szintén a pihenőjét töltötte, ahogy a droidjától megtudta, így Ghal üzenetet hagyott, majd visszament a posztjára.

Velko megkönnyebbült arckifejezéssel nézett fel, amikor a mon calamari belépett a központba.

– Nem akartam felébreszteni, de sürgős kóddal ellátott üzenet érkezett a köztársasági biztonsági összekötőtől. Betettem a sorba a többi üzenet mellé.

– Miért nem olvasta el, és válaszolt rá? – kérdezte Ghal. Érezte, hogy a szokásosnál is ingerlékenyebb lett. Már így is tucatnyi jelentés várt rá, és számos kihallgatást kellett levezényelnie. Nem akart még több munkát venni a nyakába.

Velko halvány mosolyt villantott a mon calamari felé.

– A személyes kódjához van kötve a hozzáférés.

Ghal Tarpfen homlokráncolva pillantott az előtte lévő holóra. Velko mondott még valamit, de azt a mon calamari már nem hallotta. Minden figyelme az előtte álló feladatra összpontosult. Azt sem vette észre, amikor a soikai távozott.

A holoüzenetet titkosították, és olyan azonosítóval látták el, amit a Szenátus tagjainak és nem a Köztársaság biztonsági hivatalának tartottak fent, ahogy azt Velko gondolta. Mégis furcsa érzés kerítette hatalmába, pedig az üzenet csak a szokásos formulát követte: jelentések a beérkező forgalomról, figyelmeztetések a Nihil tevékenységekről, új hutt csempészútvonalak mentén tett járőri jelentések. De akkor miért az ő kódjával titkosították?

A holo azonban még mindig villogott. Egy üzenet még mindig lejátszásra várakozott. Ghal nagyot sóhajtott, aztán elindította az üzenetet, ami meg-megvillant, mintha a küldő jel nem lett volna túl erős. Az üzenetben szereplő személy a Nihilre jellemző maszkot viselt. Egy torzítóval álcázta a hangját, így még a faját is nehéz lett volna meghatározni, de Ghal emberre gyanakodott.

– Az éjszakai pihenőciklus alatt kikapcsolod a kamerákat a következő folyosókon: tizenhat, huszonhárom, nyolcvannégy. Tudjuk, ki voltál egykor, és bízunk benne, hogy szeretnéd megőrizni a titkaidat. A viharért!

Ghal újra és újra lejátszotta az üzenetet, és megpróbált minél több mindent megjegyezni belőle. Ugyanakkor sem az üzenetben, sem a küldési információban nem talált semmit, ami alapján megtudhatta volna, ki a felelős. Ghal figyelmét az sem kerülte el, hogy a tizenhatos folyosón a droidok egyszer már kikapcsolták a kamerákat.

Nem hitt a véletlenekben.

Ghal lefuttatott egy biztonsági ellenőrzést az üzenet titkosítására vonatkozóan, de mindent szabályszerűnek talált. Okos. Akárki is küldte neki az üzenetet, azt akarta, hogy tudja, a Nihil nagyon magas körökben szerzett barátokat. Olyan körökben, akik teljesen elpusztíthatják Ghalt, ha nem teszi meg, amire utasították.

Hirtelen rosszullét tört rá.

Az elmúlt hetek, amik során mindig Shenrickről álmodott... Vajon erre akarta figyelmeztetni az elméje? Gyermekkorában Ghal szeretett a házuk előtti áramlatokban üldögélni. Mindig azt nézte, mit sodort az ajtajuk elé az óceán, de ezek többnyire csak a közelben élő, jómódú családok tárgyai voltak. Egy nap azonban egy döglött jarahal darabjai sodródtak el mellette, de egyszerűen nem tudta elfordítani a tekintetét a tetemről. Először egy uszony, aztán egy farokrész, végül a hal feje. A szemei tágra nyíltak, és zavartan meredtek a semmibe, mintha azon töprengett volna, hogy miként pusztult el. Ghal most úgy érezte, mintha őt darabolták volna fel, és ő került volna bele abba az áramlatba. Ezt az érzést a legkevésbé sem lehetett kellemesnek nevezni.

Hirtelen felindulásában felmerült benne, hogy egyszerűen letörli az üzenetet, de az érzés, miszerint a küldő tudni fogja, nem hagyta nyugodni. Hirtelen értelmet nyertek az utóbbi hónapok során kapott, véletlenszerűnek tűnő holók, amiket eddig tévesen ítélt meg: mon calamari pletykaoldalak töredékei, amik a király újabb társadalmi eseményeiről számoltak be; dokumentumfilmek részletei, amik a mon calamari királyi gárdájáról szóltak; egy évekkel korábban készült holodráma, amiben egy mon calamari őr és egy hercegnő szerepelt, akik egymásba szerettek és elszöktek. Utólag ez lett a legriasztóbb.

Ghal ismerte ezt a filmet. Shen és ő meg is nézték, aztán arról beszélgettek, hogy ez az ő történetük is.

Ez még Shenrick trónra lépése előtt történt. Azelőtt, hogy egy szörnyű tragédia után örökössé vált volna. Azelőtt, hogy Ghal felajánlotta a szolgálatait a Köztársaságnak, és elvállalt egy távoli állomáson ajánlott munkát, egy pozíciót, ami jobbnak tűnt, mint otthon maradni, és nézni, ahogy Shenrick feleségül vesz valaki mást, miután őt félredobta.

Ám a Nihil előtt kitudódott a titka, valahogy összerakták a történetét. Neki nem kellett félnie ettől a felfedezéstől, a királyi gárdánál eltöltött ideje csak egy lábjegyzetként szerepelt a köztársasági aktájában, de a Mon Cala puristái megrémülnének, ha megtudnák, hogy a királyuk elveszített tisztasággal foglalta el a trónt. Shenrick uralma véget érne. Ghal egy része vágyott arra, hogy tízszeresen adja vissza ellene elkövetett árulás kegyetlenségét, de tudta, hogy a felfedezés a családját is elpusztítaná. Elvégre a mon calamarik nem hibáztathatnák a királyt egy ilyen félrelépés miatt, ellenben a családja nem volt elég erős ahhoz, hogy elviseljék a vádat, miszerint becstelen lányt neveltek fel. Ghal nem szégyeníthette meg a vérvonalát.

– Ghal! – mondta Velko ingerült hangon, mintha már többször is megpróbálta volna magára vonni a főnöke figyelmét.

– Elnézést – morogta Ghal. – Attól tartok, túl sok volt a moszatgyűjtés.

– Ezt most hoztam – mutatott egy csésze tengeri moszatteára a soikai, amiről tudta, hogy Ghal szereti. – Megyek, pihenek egyet. Elmegy majd Starros szenátorhoz a következő órában? Megállás nélkül újabb és újabb segítséget kér, és már több tucatnyi panaszt nyújtott be.

– Szenátorok – sóhajtott fel a mon calamari. – Elmegyek hozzá, ha valóban ezt akarja.

Velko indulni készült, de egy pillanatra megtorpant, és Ghalt tanulmányozta.

– Minden rendben?

– Igen – felelte a biztonsági főnök, aztán felemelte a poharat, amit Velko tett az asztalára, és kortyolt egyet a teából. – Csak azt hiszem, meg kell látogatnom az egyik élénkítő forrást. Köszönöm a teát.

Velko bólintott, aztán távozott. Ghal egyedül maradt vadul kavargó gondolataival. Egy szenátor tartózkodott a Csillagfényen, és most arra utasították, hogy kapcsolja ki a hálórésze körüli kamerákat.

Ebben az ügyben semmi sem volt rendben.

Ghal megbízta az egyik biztonsági droidot a hírfolyamok átvizsgálásával, aztán Starros szenátor hálórészlege felé sietett. A Nihil talán merényletre készül a szenátor ellen? Talán. De ha rajta múlik, nem így lesz.

A liftben való utazás egy örökkévalóságnak tűnt. Mire elérte a tizenhatos folyosót, már tudta, hogy valami nincs rendben. Az alvási ciklus közepére járt az idő, az egyik ajtó furcsa módon mégis nyitva állt, mintha valaki szándékosan kiékelte volna a mechanizmust.

Ghal előhúzta a fegyverét, és a nyitott ajtó felé osont. Ez nem a szenátor szobájára nyílt, hanem valaki máséra. Ghal bekukucskált a sarkon. A földön egy theelin férfi feküdt, akit a biztonsági főnök nem ismert fel.

– Ó, Ghal! – morogta valaki rosszul beszélt mon calamari nyelven, amit Ghal azóta nem hallott, mióta elhagyta az otthonát. Ghal megpördült, és egy sötét bőrű, tekintélyt parancsoló embernőt pillantott meg, aki rámosolygott. Bár ismerősnek tűnt, a biztonsági főnök egyelőre nem tudta hova tenni az illetőt. – Csak azt kellett volna tenned, amit mondtak.

Ghal felemelte a fegyverét, de mielőtt bármi mást tehetett volna egy erős kéz csapott le rá hátulról. Zuhanás közben jött rá, hogy miért volt ismerős számára a nő.

Ghirra Starros szenátorban több rejlett, mint ami külsőleg látszott.

 FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK…