Az Insider magazin, A klónok támadása 20 éves évfordulója alkalmából új novella-sorozatot indított Galactic Tales alcímmel. A négy rövid történetből álló sorozat első két része már olvasható magyarul, és elkészült a harmadik novella fordítása is, amit ezúttal George Mann írt, és ami az Insider magazin 211. számában jelent meg 2022. június 7.-én.

A novella Dexter éttermében játszódik, főszerepben a besalisk illetve egy miriali barátja, Servit, aki súlyos titkokat tud meg a családja múltját illetően. Olyan titkokat, amikre mások is áhítoznak, és amik egészen a Köztársaság Fénykorába vezetnek vissza, még a Jedik fénye előtti időkbe...

Az étterem kicsit forgalmasabb volt, mint Servit várta, igaz éppen délre járt az idő. Valamikor mindenkinek ennie kellett. Heten ültek a fülkékben, szétszórva, mint az eldobált játékzsetonok: egy mogorva ithori, három nevetgélő rodiai, egy tál savanyúság fölé hajoló ember, és két komoly beszélgetést folytató patroliai. Többen voltak, mint amire számított, vagy mint remélte.

Idegesen méregette őket. Egyikük sem tűnt ismerősnek. Ez jó.

Servit – ügyetlenkedve a rongyokba csomagolt, terjedelmes batyujával – a pulthoz lépett. A konyhában csak úgy sziszegett a gőz, és magával sodorta a sült húsok és zöldségek, valamint a csípős java-dzsúsz mámorító illatát. Látta a konyhában Dexet, ahogy négy kezében főzőedényekkel és serpenyőkkel hadonászva sürgött-forgott.

Rosszkor jött. Nem mintha lett volna választása.

– Mit hozhatok?

Servit ledobta a batyuját a pultra, aztán a háta mögött lebegő pincérdroid felé fordult.

– Szia, Wanda! Dexhez jöttem. Szükségem van a segítségére.

– Egy hónap múlva segít majd, szívem, de most épp tele van a keze. – Az ajtó csapódására felkapta a fejét. – Rohannom kell, de te csak várj itt.

Servit is az ajtóra pillantott. Megkönnyebbülten látta, hogy a jövevény egy zöld bőrű twi’lek, nem pedig az a weequay, akit a lehető legjobban szeretett volna elkerülni. A férfi kihúzta az egyik bárszéket, és helyet foglalt.

Egy pillanattal később meghallotta Dexter Jettster dübörgő, mély hangját a pult túlsó feléről.

– Servit! Az én kedvenc mirialim! Wanda készített neked valami harapnivalót? – Dex a szája mellé tapasztotta az egyik kezét, mintha valami hatalmas titkot osztana meg. – A brakkenhát ragu ma különösen jól sikerült. – Szinte ragyogott, ahogy sugárzó mosoly kíséretében kínálgatta a mirialit.

– Örülök, hogy látlak, Dex – köszöntötte Servit –, de bármennyire is maradnék ebédelni, azért vagyok itt, hogy a segítségedet kérjem.

Dex két kezét a pultra tette és előrehajolt, nagy hasa csak úgy imbolygott a fehér séfruhája alatt.

– Mi a helyzet? Úgy nézel ki, mint aki aggódik valami miatt.

– Beszélhetünk hátul?

Dex érdeklődő pillantással mérte végig.

– Rendben, felkeltetted az érdeklődésem. Jobb lesz, ha bejössz. – Hüvelykujjával a konyha felé intett. – Ó, és Wanda! – kiáltotta a droidnak.

– Igen, Dex?

– Tartsd a frontot, rendben?

– Nem ezt teszem mindig, Dex? – kérdezte a droid, miközben megrázta ezüstös fejét. – Nem ezt teszem mindig?

– Na, öreg barátom, mit tehetek érted? – Dex figyelte, ahogy Servit a konyhapultra helyezi a nagy, bebugyolált csomagot.

– Régen bányakutató voltál, ugye? Mielőtt először találkoztunk.

Dex felnevetett.

– Jóval előtte, igen. A hiperűr útvonalakkal dolgoztam a Külső Gyűrűn. Miért?

Servit lehúzta a rongyokat a batyuról, és egy ősi droid törött, rozsdás burkolata bukkant elő alóluk. Korong alakú központi egysége volt, a tetején megrepedt fotoreceptor lencsével, míg alatta egy orsó alakú ház, ami egykor a manipulátorkarok tárolójaként szolgált. Szörnyű állapotban volt, az alsó részen több lyukat is látni lehetett, a külső burkolat nagyobb részét barna rozsdafoltok borították.

Servit Dexre pillantott.

– Reméltem, hogy többet is el tudsz mondani erről.

Dex megdörzsölte a fejét, a meglepetéstől tágra nyitotta a szemét.

– Ez egy nagyon régi droid, Servit.

– Ezt nekem is sikerült megfejtenem – felelte a miriali vigyorogva. – De tudod, hogy mitől… – elgondolkodott egy pillanatra – különleges?

Dex vállat vont.

– Azt hiszem, mondhatjuk, hogy manapság ritkák ezek a droidok. Ez egy Ee-Ex modell, legalábbis, ami megmaradt belőle. A köztársasági Útkeresők használtak ilyeneket a hiperűrkutatás idején. Csapatok utaztak a Külső Gyűrű világaira, aztán ezeket a droidokat küldték vissza a kommunikációs egységeknek üzenetekkel vagy koordinátákkal. A peremvidéken élők többsége így kommunikált akkoriban. – Dex értetlenül pillantott Servitre. – De mi dolgod van neked ezzel?

– Az anyám felőli egyik ősöm is Útkereső volt. Egy régi családi legenda szerint kalóztámadás során ölték meg valahol a Külső Gyűrűben. Őszintén szólva, sosem figyeltem oda erre a történetre. Mindez évszázadokkal ezelőtt történt, valami Shara’Tam nevű helyen, illetve egy Sturm nevű Jedi is érintett volt benne, de nagyjából itt véget is ér a tudásom. – Vállat vont. – Szóval, csak ennyi maradt az ősöm után. Egy rozsdás, öreg droid. Nemzedékről nemzedékre szállt a családban, mint valami örökség.

Dex a fehér ruhájába törölte a kezeit.

– Sturm Umbrik? Ez volt a Jedi neve?

Servit csettintett az ujjával.

– Igen, ez. De honnan tudtad?

– Servit, ez egy legendás történet. – Dex hitetlenkedve megrázta a fejét. Kinyitotta a droid egyik rozsdás nyílását, és a belsejét kezdte piszkálni, miközben folytatta: – A kutatók évszázadok óta beszélnek arról a végzetes expedícióról. A történet szerint Sturm csapata nagy kincsre bukkant egy sivár holdon, valahol a peremvidéken. Ezt a holdat hívták Shara’Tamnak. Az Útkeresőknek sikerült elküldeniük egy Ee-Ex droidot egy üzenettel, tájékoztatva a kommunikációs csapatukat a nyereményről és annak helyéről… de végül megtámadták és lemészárolták őket.

– Értem – felelte Servit.

– Az a helyzet – folytatta Dex –, hogy senki sem tudja, mi lett a „nagy kinccsel”, és a droidot sem találták meg soha. Így a legenda egyre csak duzzadt. Mítosz és mese lett belőle, mint az összes többiből, amiben elveszett paradicsomi bolygó és eltemetett kincs szerepel. Sosem gondoltam volna, hogy a történet igaz lehet, és azt sem, hogy a droid egyszer előkerülhet… ráadásul egy barátnál.

Servit a besaliskra meredt, aki a nyelvét kidugva barbált tovább a droiddal.

– Úgy érted, hogy ez a rozsdás, régi szemétkupac lehet…

– Talán – vonta meg a vállát Dex.

– Az sok mindent megmagyarázna – motyogta Servit.

– Például mit?

Az étkezőből sugárvető hangja hallatszott, amire Dex is azonnal felkapta a fejét.

Servit szíve összeszorult.

– Ezt.

– Servit, mit nem mondasz el nekem? – kérdezte Dex az ajtó felé fordulva.

– Sajnálom, Dex. Nem akartam, hogy te is belekeveredj ebbe.

– Servit…

– Csak azt próbáltam kideríteni, mi ez a droid valójában, és hogy érhet-e még valamit. Kreditekre van szükségem, Dex. De lehet, hogy rosszkor mondtam rosszat a rossz embereknek.

– Azoknak, akik pontosan tudják, mi ez, és most a benne lévő információkat akarják – fejezte be Dex.

– Egy weequay, akit Jarlnak hívnak. A legénysége azóta üldöz, amióta nem adtam át a droidot. Azt hittem, lerázhatom őket.

A konyhapulton fekvő droid hirtelen éles hangjelzést adott, aztán a régóta alvó rendszerei sorban újraindultak.

Odakint Wanda riadt, átható sikolyt hallatott.

Dex kiment az ajtón, Servit pedig követte.

A weequay, Jarl, a pulton támaszkodott, kezében fegyvert tartott, eközben a csapat másik három tagja – egy ember nő, egy togruta férfi és egy protokolldroid – összeterelte az étterem vendégeit a rájuk szegezett sugárvetők segítségével.

Jarl fenyegetően nézett ki. Ütött-kopott bőrmellényt és inget viselt. Az egyik szeme tejfehér volt, körülötte a hús ráncos és heges maradt egy régi sérülés okán. Közömbösen meglengette a sugárvetőjét, amikor meglátta a mirialit.

– Servit! – A hangja élesen csengett, amitől a miriali összerezzent.

– Megmondtam, hogy nem adom át a droidot, Jarl.

Jarl kivillantotta a fogát, ahogy rá mosolygott.

– A jelek szerint nincs sok választásod. Ha csak nem akarod elrontani ezeknek a szegény lényeknek az ebédjét.

A protokolldroid – akinek a rézborítását vörös festékkel fedték el – nyugtalanító nevetést hallatott.

– A barátom azt mondta, hogy nem adja oda a droidot – szólt közbe Dex, és összefonta a két felső karját. – És biztosítalak, semmi sem akadályozza meg a vendégeimet abban, hogy élvezzék az ebédjüket.

Jarl Dex felé fordított a sugárvetőt.

– Ó, tényleg?

A besalisk bőrredői felfújódtak. A fegyverrel nem törődve előre hajolt, és a pultra tette a két alsó kezét. Nem mondott semmit. Nem volt rá szükség.

Jarl nyugtalanul pillantott Servitre.

– Megmondom, mi lesz. Értek én a szóból. Mit szólnál, ha hoznál abból a finom illatú raguból, míg mi Servit barátommal végigvesszük a lehetőségeit?

– Milyen lehetőségeket? – motyogta a miriali.

– Rendben – válaszolt Dex. – Egy tál brakkenhát ragu rendel. – Megfordult, és eltűnt a konyhában.

Servit visszapillantott a weequeyre, aztán besietett a barátja után.

– Mit művelsz? – suttogta, miközben a besalisk elkezdte elkészíteni a rendelést. Az egyik kezében egy nagy serpenyőt tartott, a másikban egy jobb napokat is megélt merőkanalat. A harmadik kezével felemelt egy kisebb serpenyőt, mintha a súlyát méregetné.

– Felszolgálom az ebédet – felelte, azzal az utolsó szabad kezével felkapott egy tálat, aztán barátságosan fütyörészve átment az étkezőbe. Az Ex droid továbbra is sípolt a háttérben, ahogy az ősi rendszerei sorra életre keltek.

Dex letette a tálat a pultra Jarl elé, aki megnyalta a szája szélét, aztán leeresztette a sugárvetőt, és egy kanalat vett a kezébe.

– Ez tényleg nagyon j…

De a megjegyzést a besalisk serpenyője szakította félbe, miután keményen nekicsapódott a tarkójának. Jarl eszméletlenül dőlt rá a pultra, miközben kibillentette a ragut, ami így az ölében landolt.

– Ez nem volt túl szép – recsegte a protokolldroid, azzal felemelte a sugárvetőjét, de egy lövést sem tudott leadni, mert Dex üvöltve hajította felé a raguval teli nagy serpenyőt, ami hangosan csattant a droid fején. A következő pillanatban a droid kibillent az egyensúlyából, és elterült a padlón, aztán hangosan – és gyalázatos módon – káromkodni kezdett, ahogy a szósz beszivárgott a belső rendszereibe.

A togruta és az ember nő tüzet nyitottak, a vendégek sikítozni kezdtek.

– Wanda, vidd el innen az ügyfeleket! – bömbölte Dex. – Servit?

– Igen? – válaszolt a miriali, aki lebukott a pult mögé, hogy elkerülje a rájuk zúduló lövéseket.

– Hozz még serpenyőket!

Dex ütő módjára forgatta a kezében lévő edényeket, és újabb lövedékeket hárított a segítségükkel.

Servit térden csúszva mászott át a konyhába, aztán felkapott pár üres serpenyőt az állványról, és kilökte őket Dexnek.

A besalisk kezeit alig lehetett követni. Kettővel folyamatosan hárította a lövéseket, míg a maradék kettővel újabb edények után nyúlt, és precíz célzással a támadói felé hajította őket. A serpenyők fájdalmas nyögések kíséretében pattantak le az ellenfelei fejéről.

– Jól van! Jól van! – kiáltotta a togruta, és a magasba emelte a kezeit. A nő követte a példáját.

Servit már épp felsóhajtott, amikor megérezte, hogy egy sugárvető csöve nyomódik a tarkójába.

– Elég ebből! – vicsorogta Jarl.

Dex a homlokát ráncolva leengedte a serpenyőket.

– Oda be! – mutatott Jarl a konyha felé.

A besalisk nagyot sóhajtott, de végül átment a konyhába. A togruta és a nő követték őket, csak a protokolldroid maradt a padlón, aki továbbra is próbálta kirázni magából a szószt.

Eközben a konyhapulton fekvő droid befejezte az újraindítást, és most egy tunikát viselő alak kék hologramját vetítette le újra és újra.

– Sturm Umbrik – suttogta Dex áhítattal a hangjában.

– Úgy látom, megkíméltél attól, hogy bele kelljen piszkálnom az adatbankjába – morogta Jarl.

A holoüzenet újra megvillant, és kezdődött elölről.

– Itt Sturm Umbrik, a Külső Gyűrű nulla-négy-hetes expedíciójáról. Janssen, nem fogod elhinni, de megtaláltuk. – A Jedi elvigyorodott. Servit alig tudta elhinni, amit látott: egy üzenet a régmúltból. – Megadom a megfelelő koordinátákat – folytatódott a felvétel. – Végre megtaláltuk a Shara’Tamot.

– Kezdődik a műsor! – vigyorodott el Jarl.

– És itt van – folytatta Sturm Umbrik. – Ahogy gondoltuk. És elképesztő.

A szobában tapintható lett a feszültség. Most végre megoldódik egy évszázadokra visszanyúló rejtély. Ez a pillanat lett a végpontja. Az expedíció alatt talált kincsről lehull a lepel, mielőtt még végleg az idők feledésébe merült volna.

– A szobor.

– A mi? – ráncolta a homlokát Jarl.

– Itt van évezredek óta. És ez megerősíti az elméletünket: ebben a rendszerben egykor egy érző faj élt. Végre megvan a bizonyíték. Janssen, ez figyelemre méltó. Azonnal küldj ide egy csapatot!

A holokép megvillant, a szoba elnémult.

Dex lassan kuncogni kezdett, aztán nevetésben tört ki, a hasa vadul rázkódott közben. A többiek úgy meredtek rá, mintha a besalisk megbolondult volna.

– Most mi van? – üvöltötte Jarl. – Mi olyan vicces? – A sugárvetővel Dexre célzott. – Az a szobor egy vagyont érhet, és én meg fogom szerezni.

Dex csípőre tette két alsó karját, aztán lassan abbahagyta a nevetést.

– Jól mondod, az a szobor egy vagyont érhetett.

– Hogy érted, hogy érhetett?

Dex a droid maradványai felé intett.

– Nézd meg ezeket a koordinátákat. Ez az Ishram-rendszer. Ott találták meg a Shara’Tamot.

– És? – kérdezte Jarl dühösen.

– És az Ishram-rendszer nagyjából ötven éve megsemmisült, amikor a napja nóvává alakult. – Dex olyan mozdulatot tett, mintha a pusztítás mértékét akarná bemutatni, ahol a kezei az egyre távolodó csillagokat helyettesítették. – Volt, nincs. Akármi volt ott, az most már csak por. Elkéstünk.

– Elkéstünk… – visszhangozta Jarl. Intett a togrutának, aki szorgosan gépelni kezdett valamit az adattábláján. Amikor felnézett, az arca hamuszürkére vált.

– Igazat mond, főnök. Az Ishram-rendszer ma már csak csillagpor.

Dex vállat vont.

– Valójában mind azok vagyunk.

Jarl a besaliskra nézett, és megrázta a fejét, aztán leengedte a fegyverét.

– Megtarthatod a rohadt droidodat – sziszegte Servitnek gyilkos pillantás kíséretében. – Gyertek! Vigyük el T7-et a műhelybe, mielőtt végleg meghibásodnak az áramkörei. – Intett a csapata többi tagjának, aztán kivonultak a konyhából, és összeszedték a még mindig nyögdécselő droidot.

Servit hallotta, ahogy a torguta egy a Batuun eltűnt fejvadászról motyogott valamit a többieknek, aztán Dexre nézett.

– Jövök neked eggyel, Dex – sóhajtott. – Kifizetem a károkat, de lehet, hogy várnod kell, amíg szerzek kreditet.

Dex szélesen elmosolyodott.

– Emiatt nem aggódnék sokat. Vár rád a családi örökség odakint a csillagok között. És fogadni mernék, hogy jövedelmező lesz.

Servit a homlokát ráncolta.

– De azt mondtad, az Ishram-rendszer elpusztult.

– Így is van.

– Akkor…?

– Jarl barátodnak meg kell tanulnia, hogy kétszer is ellenőrizze a számokat – magyarázta Dex. – Ezek a koordináták az Arath-rendszerre vonatkoznak, és amikor legutóbb ellenőriztem, még ott volt, ahol lennie kell.

– Átverted őket.

A besalisk pajkos mosolyra húzta a száját.

Servit hitetlenkedve nézett a rozsdás droidra, aztán vissza az étteremtulajdonosra. Végül jóízűen felnevetett.

– Azt hiszem, a ragu elfogyott, de ha készítenél egy harmathátú hamburgert, arra nem mondanék nemet.

Dex hátravetett fejjel hahotázott, aztán egy felmosó után nyúlt, és Servit kezébe nyomta.

– Először jobb lenne, ha megtisztítanád Wandát, nem gondolod?

VÉGE

A következő számban Mace Windu történetét ismerhetjük meg Rodney Barnes tollából.