A novella az Insider magazin 165. számában jelent meg 2016. május 3.-án a Vérvonal című regény előzményeként. A novellát Delilah S. Dawson írta.

A galaxisban béke honol, nincsenek háborúk, így a háborúról szóló történeteken felnőtt, nyughatatlan fiataloknak új célokat kell találniuk, amivel lefoglalhatják magukat. A történet a pamarhei Greer Sonnel életébe enged bepillantást, aki a barátai kíséretében benevez egy versenyre, a Vesszőfutásra, aminek a most induló futama a Koréliára szólítja. A versenynek - amit a nagy Han Solo is szponzorál - nagy a tétje, ugyanis a nyertesek közül válogatnak elit pilótákat az Öt Kard csapatába. Greer ringbe száll a győzelemért és a hírnévért. 

Abban a pillanatban, hogy Greer Sonnel lehúzta az italát, tudta, hogy valami nincs rendben. Rendszerint, ízlelgette a perzselő ízt, ami égette a torkát, majd szinte felrobbant a hasában, akár egy bomba, és végül kifújta a füstöt az orrán. Pamarthe bármelyik pilótája számára nem volt jobb ómen a győzelemre, mint egy üres pohár Viharos kikötő. Ezúttal viszont a hőség még azelőtt a fejébe szállt, hogy a pohara koppant volna a bárpulton. A gondolatai összekuszálódtak, és úgy szédülni kezdett, mintha a hőség tornádóvá alakult volna a szemei mögött.

Ne… Ma ne! – gondolta magában.

Körülötte tucatnyi pilóta ült, akik mind azt szerették volna, ha az ital leteríti, de a lány tovább vigyorgott, és nem mutatott gyengeséget, ahogy máskor sem.

Amikor a másik három pohár is durván koppant az asztalon, Greer feltartotta az övét.

– A Vesszőfutásra! Ha nem én nyerném meg, remélem, hogy közületek lesz majd valaki!

– Ránk, Pamarthe pilótáira! – kiáltotta Torret, nekikoccintva a poharát a lányéhoz.

– Korélia véres kövére! Talán soha nem kóstoljuk majd meg – morogta Bors.

– A vesztesekre! – óbégatott Vee. – Mert rajtunk kívül mindenki az!

Ő és a három pamarthei pajtása tehetséges versenytársak voltak, és Greer őszintén remélte, hogy egyikük sem hal meg ma. A Vesszőfutás egy titokzatos és veszélyes versenynek számított, amit maga Han Solo szponzorált, és mindenki tudta, hogy innen válogatnak elit pilótákat az Öt Kard csapatába. Greer azóta arról álmodott, hogy csatlakozik az Öt Kardba, amióta a szülei meséltek neki, a lázadók között eltöltött idejükről. Ők is pilótaként szolgáltak, és Greer szerette volna büszkévé tenni őket. Háború híján Pamarthe vad és nyughatatlan szülötteinek másban kellett jeleskedniük, és ha ezzel még meg is gazdagodhattak és hírnevet szerezhettek, az már csak hab volt a tortán.

A bárban egyre többen vették észre, hogy elszállt az idő, mígnem csak Greer és a barátai maradtak az asztalnál. Az utolsó molekuláig átnézték már a hajóikat, miért kellett volna sietniük? Nem akartak sietni.

Senki sem állt fel, amíg nem szólalt meg a figyelmeztető gong, ami azt jelezte, hogy tíz perc múlva kezdődik a verseny, de még akkor sem siettek, csak szép komótosan ballagtak a hangár felé. Talán egy nap, majd sietni fognak a gépeikhez. Talán, ha újra háború lesz, amiben érdemes valamiért harcolni…

Az ajtónál szétváltak, hogy megkeressék a gépeiket. A kupolás hangárban a leszállóhelyeket véletlenszerűen sorsolták ki a pilóták között.

Az elrendezés furcsára sikeredett: ötven hajó alkotta kör jött létre, amiben a hajók orral előre álltak, akárcsak egy kerék küllői. Greer a távolabbi oldalon találta meg a hajóját. Nem törődött azzal az ismeretlen fiatal pilótával, aki leejtett egy csavarkulcsot, amikor elment mellette. A csípője természetes ringása, a testére simuló pilótaruha és tintafekete, kontyba kötött haja miatt Greer hozzászokott már az ilyesmihez.

Megtanulta kezelni a szépségét és a rászegeződő pillantásokat, amikor elhagyta a gépét.

Egy nyers fütyülés azonban visszarántotta a merengésből. Kezével rámarkolt a késére. Lassan megfordult, mintha az univerzum minden ideje a rendelkezésére állt volna. A tekintete elködösült, amikor meglátta, ki fütyült. Horkantott egyet, aztán egyetlen szó nélkül folytatta az útját.

– Nem hagyhatsz figyelmen kívül örökre! – kiáltotta utána Karsted egy ragyogó, fekete TIE-vadászból.

– Azért megpróbálom – motyogta a lány.

Ki tudja? Talán a könyörtelen, narcisztikus, csaló exe balesetet szenved a hivalkodó hajójával együtt, és kis darabokra robban szét. Ez majdnem olyan elégedettséggel töltené el, mintha ő maga ölné meg.

Elment további két hajó mellett, és megállt a legújabb megszállottsága, az Ossifrage előtt. A Vesszőfutás minden évben megszabta milyen hajók vehettek részt a versenyen, és Greer a maradék tartalékait egy olyan hajóra fecsérelte, ami inkább egy szeméttelepre illett volna, nem versenyre.

A szebb napokat látott A-szárnyút beborították a Birodalom elleni csatákban szerzett sérülések. Greer módosításai ellenére az Ossifrage még mindig büszkén viselte a perzselésnyomokat. A lány bemászott a gépbe, felvette a sisakját, körbenézett a hangárban és próbálta kitalálni milyen lesz az idei verseny.

Ez volt a Vesszőfutás lényege. Minden évben változott. Az előző évben Cato Neimoidia legviharosabb óceánja fölött kellett gejzírek elől kitérni. Egy évvel korábban a versenyzőknek egy félig eltemetett romos városon és kúszó, óriási gyíkokon kellett keresztül verekedniük magukat. A pilóták a hajóik leírásán és a startvonalon kapott térképen kívül nem kaptak más segítséget. A végső figyelmeztető csengetés után, egy automatizált hang szólalt meg Greer sisakjában:

– Üdvözlöm a Vesszőfutásban. Az idei pálya „A gonosz szeme” nevet kapta. A térkép a verseny kezdetével egyidejűleg frissül. A pályán tíz Szemet helyeztünk el, a pontszám pedig attól függ, mennyi idő alatt jut át rajtuk. A visszaszámlálás lejártával indul a verseny. Tíz… Kilenc…

Greer beindította az Ossifrage-t, és felnézett a hangárajtóra, de az még zárva volt, és egy zöld B-szárnyú torlaszolta el. A szívverése kihagyott, az arcát melegség öntötte el, amikor rájött, hogy most már nincs visszaút. A padló szilárdnak tűnt és a kupola sem úgy nézett ki, mintha olyan anyagból készült volna, ami képes kinyílni vagy alakot váltani, ez pedig csak egyet jelenthetett…

– Kettő… Egy… Rajt!

Fény árasztotta el a szobát, amikor a körkörös tolóajtó kinyílt a kupola tetejének közepén, Greer pedig azonnal tudta, mit kell tennie. Előretolta a tolóerőszabályzót, és felrántotta a gép orrát. Égésnyomot hagyott a talajon, miközben egyenesen az ég felé repült a lyukhoz, amit körben, kék fények világítottak meg. Az első Szem.

A többi pilóta nem tudott ilyen gyorsan reagálni, és Greer hagyta, hogy egy pillanatra elöntse a győzelmi mámor a hangár másik oldalán. Nézte a hajók furcsán udvarias táncát a tolóajtó előtt, amin egyszerre csak egy gép fért át. Két hajó túl mohónak bizonyult és összeütközött. Tűzcsóva söpört végig mögöttük, ezzel tovább lassítva a raj többi tagját. Greer eleget nézelődött, most már a repülésre kellett koncentrálnia.

A térképen megjelent egy szem ikon, Greer pedig teljes sebességgel száguldott felé, egyre távolodva a Korélia felszínétől. További két hajó felzárkózott mögé, de a többiek jócskán lemaradtak. Úgy néztek ki, mint a varjak, akik a pamarthei oroszlánokat követik. Nem sokkal ezután felbukkant a következő cél, egy kék fényekkel megvilágított Szem, amit bizarr szögbe állítottak fel. Keresztül kellett mennie rajta, hogy pontot szerezzen. Amint áthaladt, a térkép fel is fedte a következő Szemet, ami már a légkörön kívülre esett.

Ilyen rövid lesz a verseny? Növelje a tolóerőt, és hagyja el a légkört? Legyen. Az Ossifrage biztosan kibírja, ahogy Greer is. Már az anyja „kölcsönvett” Y-szárnyújával is képes volt ilyen bravúrokra Pamarthe viharos tengerei felett.

Tovább gyorsított a felhők között, mert elhatározta, ő lesz az első pilóta, aki átmegy a következő Szemen. Ugyanaz a két hajó követte, mint korábban: Karsted TIE-vadásza, és egy az övéhez nagyon hasonló, tükörsima felületű, de rikítóbb festéssel bíró A-szárnyú, amin módosították a szárnyakat. Messze mögöttük több tucat hajó tartotta a távolságot. Nem kellett aggódnia. Nem jelentettek veszélyt rá, hiszen ő érte el először az űrt, és elég tere maradt a mozgáshoz.

– Jól vagytok, srácok? – kérdezte a pamarthei versenyzők megbeszélt csatornáján.

– Borsnak nem sikerült – felelte Vee. – Lemaradt a hangárban. Él, csak mérges.

– Lehetne rosszabb – tette hozzá Torret. – Ő legalább már visszamehet inni.

– Na, ez átkozottul igaz – Greer váratlan szünetet tartott a hirtelen jött, pezsgő hőtől, ami a légkörből való kilépéskor tört rá, és csak akkor folytatta, amikor már a feketeség vette körül. – Úgy tűnik, egy orbitális hajógyárnál lesz a harmadik.

– Nagylelkűnek tartod magad? – kérdezte Torret.

– Csak mert úgysem tudsz elkapni – kuncogott Greer.

Az űr mindig jobb kedvre derítette a lányt. Talán a magasságban lehetett valami, vagy a lehetőségekben, a ragyogó csillagokban. Itt az lehetett, aki mindig is lenni akart. Még az élete legfontosabb versenye alatt is? Kétségtelenül. Kényszerítenie kellett magát, hogy figyelmen kívül hagyja a gondjait, amik az izzadásával együtt kerültek felszínre. Jól érezte magát, nem volt semmi baja.

A másik A-szárnyú felgyorsított, miközben egyre közeledtek az elhagyott és nyugodt hajógyárhoz. Csak a Szem kéken izzó fényei világítottak.

– A kis ezüstös úgy néz ki, mintha a lázadás kezdete óta szemétkupacban lett volna.

A szórakozott hang Greer sisakjában egy ismeretlen férfihoz tartozott. Mivel csak két hajó maradt a közelében, Karsted csatornáját pedig blokkolta, a hang csakis a másik A-szárnyú pilótájáé lehetett.

A heccelés nem számított újkeletű dolognak, de Greer nem hagyta, hogy a pilóta felbosszantsa. Viszont ez nem azt jelentette, hogy nem megy bele a játékba.

– A tiéd pedig úgy néz ki, mintha droidfürdőbe mártották volna. Hadd találjam ki! Azért ilyen, hogy jobban tükröződjön?

– Ez nem csak az egóról szól, kölyök.

– Pilóták vagyunk. Mindig arról szól. Most pedig, fogd be!

Egy elegáns fordulattal átrepült a Szemen, és visszafordult a negyedik irányába, ami – ha jól olvasta le a térképről – a Korélia felszíne alatt helyezkedett el.

– Szép volt! – dicsérte a férfi.

Már épp azon gondolkodott, hogy kikapcsolja a pilóta a csatornáját, és nem figyel rá tovább – ahogy Karstedre sem –, de ekkor a pilóta hibátlanul lemásolta az előbbi manőverét. El kellett ismernie, hogy a férfinak jók a képességei.

– Kapj el, ha tudsz! – mondta dicséretként Greer.

Greer keresztülszáguldott a hajójával a légkörön. Majdnem becsukta a szemét, amikor szembe repült a több tucatnyi pilótával, akik egyenesen az előbb megszerzett Szem felé száguldottak. Hoppá! Koncentrálnia kellett. Hogy spóroljon az idővel, széles spirált írt le, teljes sebességre gyorsított, és kikerülte a többi pilótát. Szorosan mögötte a másik A-szárnyú tartotta az iramot.

– Jól vagy? – kérdezte a pilóta.

Greer nem figyelt rá, csak a barátait kereste a tömegben.

– Kothan si! – kiáltotta Torret, amikor elszáguldott mellette.

– Kothan si! – válaszolta a lány a pamarthei hagyományos üdvözlést, ami durva fordításban annyit jelent: halj meg teljes sebesség mellett. – Várj, hol van Vee?

– Az első Szemnél lemaradt. Kisiklott, de valószínűleg él – felelte Torret.

– Fenébe! Már ketten kiestek.

– De ketten még bent vagyunk. A vesztes állja a következő kört! – Torret növelte a tolóerőt, és eltűnt.

Greer egyenes a következő Szem felé repült, és ízlelgette a zuhanás érzését. Imádta a teljes irányítás és teljes káosz keverékét, amikor a hajót félig az üzemanyag, félig a gravitáció uralta. Aztán a gyomra liftezni kezdett, egy erősebb hőhullámtól lüktetni kezdett a szeme, a kezeit pedig a hideg rázta. Csak annyit tehetett, hogy nem figyelt rá, és megpróbálta elnyomni. Kinyitotta a szemeit és a horizontot figyelve mélyeket lélegzett.

– Magától inog a géped, vagy te irányítod így, kölyök? Rossz üzemanyagot vettél, vagy mi?

– Azt hiszem, leszívtam egy másik pilóta gépéből – felelte a lány, és bosszankodott, hogy a pilóta észrevette a pillanatnyi zavarát.

– Szóval, miért segítettél annak a fickónak azzal, hogy elárultad hol van a következő Szem? – kérdezte az ismeretlen pilóta néhány pillanatnyi csend után.

Greer felhorkant. Elvonta a figyelmét. Nem érezte normálisnak, hogy ennyit beszélt egy idegen pilótával verseny közben, még akkor sem, ha tehetséges pilóták voltak. Mégis úgy érezte, hogy az idegennek nincsenek hátsó szándékai. Nem próbálkozott semmivel, amivel a többi pilóta szokott. Egyszerűen csak kíváncsinak tűnt.

– Ugyanarról a bolygóról származunk.

– Egy barát?

– Ha ezalatt azt érted, hogy nem szeretném, hogy meghaljon, akkor igen. Várjunk csak! – Rápillantott a kommunikátorra. – Hogy csatlakoztál rá a csatornánkra?

– Nyitott sávot használtok – felelte a férfi, mintha nem is figyelte volna, hogy hova csatlakozott fel. – Szeretnéd, hogy inkább a nyilvánosra kapcsoljak?

– Ne! – A férfi tisztességes és szórakoztató pilótának tűnt, és miközben vele beszélt, nem gondolt a lázra vagy Karstedre. Mert biztosan tudta, hogy a kommunikációs egységen villogó vörös fény a férfi kísérlete arra, hogy felvegye vele a kapcsolatot. – Egy bosszantó pilóta jobb, mint harminc, köszönöm. Most pedig fogd be, mert kezd trükkössé válni!

– Ó, az jó! Azt hittem, már szinte unatkozol – felelte a férfi.

A következő három Szemet a föld alá tették. Greer mélyeket lélegezve, piros kőfalak között siklott az A-szárnyúval, miközben minden idegszálával arra összpontosított, hogy kitérjen az útjába kerülő sziklaképződések elől. A másik A-szárnyú végig mögötte maradt, de Karsted hirtelen mindkettejük mellett elzúgott egy illegális trükköt használva. Nekiment az A-szárnyú szárnyának, ezzel kitérésre kényszerítve Greert, mielőtt a falnak ütközött volna. Ahogy a barlang tátongó szája felbukkant a következő saroknál, a lány habozás nélkül beszáguldott. A keze remegett a botkormányon, ahogy átsiklott Karsted hajója alatt. Ha elveszíti a versenyt vagy meghal, az nem az exe, vagy a hónapok óta figyelmen kívül hagyott, titokzatos betegsége miatt lesz. A kudarc vagy a győzelem, csak saját magától függött.

Az A-szárnyú pilótája csendben maradt, miközben Greer átszáguldott a barlangon, és átsüvített két mennyezetről függő cseppkő között a következő Szemért. Rögtön ezután az alagút elkanyarodott. Egy bazaltsziklából bukkantak elő a dühösen csapkodó hullámok fölött. A következő Szem egy sziget sziklás hegyfokán várt rájuk. Az azutánit a városban két felhőkarcoló közé telepítették. Greer majdnem nekiütközött egy borostyánnal borított Szemnek az egyik kanyonban, de aztán visszapördült a kék fények körébe, amit felfújt léggömbök közé helyeztek el.

 Ha lassabban repült volna, egész szép körúton nézhette volna meg a Koréliát. Ehelyett tovább feszegette az Ossifrage és a saját határait. A második alkalommal, amikor elhagyta a légkört és egyenesen az űrbe, egy aszteroidamezőben lebegő Szem felé repült, visszatért az égető láz. Olyan hevesen és gyorsan, hogy egy röpke pillanatra elvesztette az eszméletét, és elengedte a botkormányt is.

– Mi van, kölyök? Lassítasz, hogy nyerhessek? Orron át lélegezz és a horizontra koncentrálj, ha gondod van a légköri ugrásokkal!

A másik A-szárnyú pilótája tényleg úgy hangzott, mintha aggódott volna. Nem ok nélkül. Greer sebessége csökkent és Karsted TIE-vadásza majdnem elment mellette. Növelte a tolóerőt. Inkább felrobban egy aszteroidának ütközve, mintsem hagyja nyerni a férfit.

– Tudom, mit csinálok. Csak esélyt akartam adni a többieknek – vágta rá tettetett nyugalommal. Arra koncentrált, hogy kitérhessen az aszteroidák elől. Mostanra további hat gép tűnt fel mögötte, beleértve Torret X-szárnyúját. A láz olyan gyorsan múlt el, mint ahogy jött. Az arca újra hideg lett, a kezei pedig már nem remegtek, és neki csak ennyi kellett a visszatéréshez. Veleszületett tehetséggel vezette az Ossifrage-t.

– Szép! – dicsérte az idegen, miközben a lány keresztülment a Szemen, kikerült egy aszteroidát és egyenesen a Korélia felé száguldott, hogy begyűjtse az utolsót.

– Mintha lemaradtál volna.

– Hadd mutassam meg, milyen, amikor te vagy mögöttem – válaszolta a férfi egy újabb kuncogás kíséretében.

Bár a ragyogó A-szárnyú mögötte repült, Greer látta, mit csinál az idegen pilóta. Keresztülment a Szemen, végrehajtott egy tökéletes pördülést, és elszáguld mellette. Mindezt szinte lehetetlen sebesség mellett. A manőver annyira lenyűgözte Greert, hogy egy pillanatra elfelejtett féltékeny lenni.

– Extra hajtóműved van? – kérdezte.

– Egy ki újdonság a Novaldextől. Ők Double-A-nak hívják a hajót. Ez a tesztkör.

– Klassz! – lelkendezett a lány, miközben követte a férfit a légkörbe.

Amint Greer visszajött a Korélia kék égboltja alá, az Ossifrage megremegett. A műszerfala megőrült, a fények villogni kezdtek és a riasztó is bekapcsolt. Ezúttal azonban talált magyarázatot az ereit elöntő hőségre. Düh. Karsted TIE-vadásza betöltötte a képernyőket. Greer a kommunikátor piros gombjára csapot.

– Te most rám lőttél?

– Persze, hogy nem! – Karsted nevetése arroganciával keveredett. – A fegyverek tiltottak a verseny alatt, te is tudod jól. Biztos csak leszakadt valami az őskori hajódról. Egyenesen bele a jobb helyzetbeállítóba. Vagy egyszerűen csak nem vagy pilótának való.

Szóval szabotálta a hajóját, és most a helyzetbeállító irányváltásra és lassulásra kényszerítette a lányt.

– Jaj, ne! A nagy Greer Sonnel veszíteni fog? – gúnyolódott Karsted.

– Ki ez a mókamester? – kérdezte a Double-A pilótája.

– Az exem – horkant fel Greer. – Ha van fegyverzeted, kérlek, lődd le!

– Felejtsd el! – vágta rá a férfi. – Nézd, a jobb helyzetbeállítód eltömődött. Tíz másodpercre ki kell kapcsolnod a rendszert, aztán újra kell indítanod maximális sebesség mellett, maximumon működő jobb stabilizátorral.

Bár Greer logikusnak találta, amit a férfi mondott, de még sosem hallott erről a trükkről.

– Miért bízzak meg benned? – kérdezte, miközben Karsted elrepült mellette és tovább száguldott az utolsó Szem felé.

– Mert tudod, hogy igazam van, és tudod, hogy már elkaphattalak volna, ha akartam volna. De ha bennem nem is bízol, bízz a képességeidben, csak gyorsan csináld, mert kiesel és akkor ez a fickó fog nyerni.

Greer egyetlen további szó nélkül kikapcsolta a rendszert. A hajó tovább siklott, de veszített a magasságából. Hideg szivárgott a pilótafülkébe, és Greer gyomra émelygett, miközben elkezdett visszaszámolni. A lélegzetétől párásodni kezdett a pilótafülke ablaka. Double-A lassított, hogy szemmel tarthassa. Amikor a visszaszámolásban elért a nullához, Greer újraindította a gépet, és rácsapott a jobb oldali stabilizátorra, aztán növelte a tolóerőt. Az Ossifrage – figyelmeztető jelzések armadája között – újra életre kelt, majd megugrott oldalra. Jobbról valami moraj hallatszott, amit egy hangos robbanás követett. Mire a többi hajó feltűnt a hátsó kamera képén, a műszerfal újra normálisan működött.

– Hol tanultad ezt a trükköt? – sóhajtott megkönnyebbülten Greer.

– Pokoli jó másodpilótám volt – kuncogott a Double-A pilótája.

– Jövök eggyel. Mindkettőtöknek.

– Fizesd vissza azzal, hogy legyőzöd a fickót a TIE-ban!

Greer ellenőrizte a térképét és a kilátásait. Az utolsó Szem a leszállópályán helyezkedett el. Sokkal nagyobb volt, mint a korábbiak.

– Ez könnyűnek tűnik… – kezdte, de az automatizált hang félbeszakította.

– Az utolsó Szemért dupla pont jár az első két versenyzőnek, akik egyidejűleg haladnak át a szenzorok között.

– Bízol még bennem? – érdeklődött Double-A.

Karsted visszapördült. Tudta, hogyha egyedül megy át a Szemen, nem lesz esélye az első helyre. Greer későn vette észre, hogy elfelejtette újra blokkolni a csatornát.

– Egy idegennel repülsz egy pamarthei helyett? – vágott közbe. – Bármi is történt köztünk, a múltban jó csapat voltunk. Ugyanabból a városból jöttünk. Velem csókolóztál először. Repüljünk át együtt!

A három hajó végigszáguldott a Korélia egén. A lánynak másodpercek alatt kellett döntenie. Egy idegen, akit kezdett megkedvelni vagy egy ismerőse, akit utált és aki valószínűleg csak kihasználná? Ha másért nem is, egy A-szárnyú mellett könnyebben átférne a hurkon, mint egy terjedelmes TIE-vadász kíséretében.

– Az A-szárnyúval tartok – mondta, aztán rácsapott a piros gombra, pont mikor Karsted durva szavakkal illette hutt nyelven. – Rendben Double-A, én megyek fenn, te lenn!

– Vettem, csináljuk!

Greer felfelé repült a gépével, ám ekkor egy fénysugár száguldott el mellette alig elvétve a gépét.

– Ez megint az exed és az illegális fegyverei, ugye? Le kell ráznunk. Van ötleted?

Greer akárhogy törte a fejét, semmi sem jutott eszébe. Fegyverek és pajzs nélkül, mit tehetnek? Átkozott Karsted, és az átkozott egója!

– Várj, megvan! – kiáltotta. – Double-A, el tudod vakítani?

– Jó döntés, kölyök! – kuncogott a férfi. – Csinálj egy hurkot, a fickót bízd rám!

Greer visszahúzta a gépet, egyenesen felfelé repült, majd visszafordult a TIE-vadász mögé. A Double-A oldalra dőlt, és elrepült Karsted előtt. A lány becsukta a szemét, amikor a tükörsima A-szárnyún vakító fehér fény villant meg, és betöltötte a TIE-vadász pilótafülkéjét. Amikor kinyitotta a szemét, látta, hogy Karsted drámaian lelassult és irányt váltott. Greer kikerülte, aztán visszatért a feladatához.

– Látod? Nem csak az egóról szól.

– Megvitatjuk ezt, miután megnyertük a versenyt – válaszolta a lány.

Amikor pozícióba fordultak, a Double-A lassított, hogy a sebessége megegyezzen a lányéval. A két hajó együtt repült át a füves vidéken. Az idegen pilótafülkéje és Greer hajóteste között talán egy méternyi távolság maradt. A keze most nem remegett, az elméje tiszta maradt. Ez szinte felüdülésnek érződött az életét megnehezítő magas láz és szédülés után. Az állát előreszegte, miközben átrepültek az utolsó Szemen, olyan simán mintha mindig is együtt repültek volna.

Greer térképe megváltozott, és visszavezette a kupolás épületbe, ahonnan az egész verseny indult. Nem tudta abbahagyni a mosolygást. Győzött. Vagy ha nem is nyert, döntetlen lett, és bár Pamartheon nem elfogadható eredmény a döntetlen, egy ilyen ügyesen koordinált repülés a győzelem érzésével töltötte el. Amikor hazatér, elmegy az orvosi központba, hátha találnak valamilyen gyógymódot a betegségére. A repülés volt a mindene, és nem hagyhatta, hogy holmi láz lelassítsa.

Legalább nem lázvérűség. Az nem lehetett. Azt a gyengeséget nem engedhette meg magának.

– Szép volt, Greer!

– Szép volt, Double-A! – Csak miután kimondta, jött rá, mit is mondott a pilóta. – Várj! Honnan tudod a nevemet?

A másik A-szárnyú mellé fordult. Egymás mellett repültek, miközben a pilóta tisztelgett neki a pilótafülkéből. Levette a sisakját. Ezüstös haj és magabiztos, aszimmetrikus mosoly bukkant elő alóla.

– A nevem Han Solo – mutatkozott be. – És szeretnék veled beszélgetni az Öt Kardról.