A novella a The Rise of the Empire gyűjteményes kötet részeként jelent meg 2015. október 6.-án. A rövid történet a Sith nagyurak című regény folytatásaként, valamint az Új hajnal című regény és a Lázadók animációs sorozat előzményeként szolgál. (YE 14-ből)

A történet a fiatal Hera Syndulla egyik ifjúkori kalandját meséli el. A twi'lek kultúra a Birodalom célkeresztjébe kerül, Hera pedig mindent elkövet, hogy segítsen az idősebb twi'lek generációnak, ehhez még egy felbérelt banda sorai közé is beáll, hogy megfelelő gyógyszert szállítsanak a Rylothra.

 

 

– Ez egy lehetetlen feladat, és ezt ti is tudjátok!

Hera Syndulla arca megrándult, ahogy a közös kabinból induló hang végigvisszhangzott a szállító központi folyosóján. Mióta elhagyták a Rishit a felvett gattis-gyökér kivonattal – amit a rylothi twi'lek civileknek szántak –, Trae Baratha megállás nélkül a küldetés ellen ágált.

– A drágalátos Karthakk-csoportod úgy gondolta, megéri ez a küldetés a cserébe ajánlott összegért. Ha azt szeretnéd, hogy az embereid az utolsó kreditig ki legyenek fizetve Klinikus, épségben kell leszállítanod a gyógyszerkészletet! – Goll, a Szabad Ryloth mozgalom korábbi vezetője úgy hangzott, mint akinek végleg elfogyott a türelme.

Egy pillanatra Hera bölcsen hallgatott, de az Eclipse egy kis szállító volt, és alig akadt néhány hely, ahol gyakorlatilag nem valakinek a nyakán volt az ember.

– Leszállítom a gyógyszert, ha azt biztonságosan tehetem! – vágott vissza Baratha. – És csak akkor!

– Az embereid nem lesznek boldogok, ha nem fizeted ki őket – vitatkozott Goll.

Hera lépéseket hallott a háta mögül. Ul'ligan, az Eclipse nikto lövésze közeledett a folyosón. Szarvakkal teli fejét Hera felé fordította, de mielőtt a lány bármit mondhatott volna, Baratha hangja újra felcsattant.

– Még kevésbé, ha elkapnak minket, és a rakomány a Birodalom kezébe kerül!

Hera kihúzta magát, és belépett a közös kabinba.

– A Karthakk-csoport beleegyezett, hogy megcsináljuk ezt a feladatot – magyarázta Goll emelkedő hangnemben. A férfi az elülső választófal mentén húzódó, párnázott ülésen ült. A lekkui – a nehéz fejnyúlványai – a bosszúsága miatt mereven lógtak a vállára. Hera remélte, hogy az emberi klinikus nem ismerte fel a bosszúságot, ami minden twi'lek számára azonnal egyértelmű lett volna. – Leszavaztunk!

Ez vitathatatlan tény volt, de Baratha csak legyintett. Az Eclipse mérnöke, Eira Tay egy vékony, levendula színű bőrű sephi, a kis asztalnál ült, és a tányérja fölé hajolt. Próbált úgy tenni, mintha a többiek nem lennének ott. Ul'ligan együttérző hangot hallatott, és megveregette a vállát, amikor elment mellette a caf adagjáért.

– Nem tudtak volna mást felbérelni – csattant fel Baratha. Magas, vékony nő volt. Őszülő haját rövidre nyírva hordta. Amikor először találkoztak, Hera úgy gondolta, a haja úgy néz ki, mint egy kiscsibe pihe tollai, de most Baratha inkább egy keselyűre emlékeztette. – Ez a dolog, és ezt bántás nélkül mondom, Mérnök, de ez a hajó egy kétlövéses sugárfegyvernél nagyobbnak nem tud ellenállni!

Tay elfordította, és lelapította csúcsos füleit.

– Többnyire ezért próbáljuk megúszni, hogy elkapjanak… vagy meglőjenek minket.

– És régóta csináljuk már ezt – tette hozzá Ul’ligan. A hangja mélyen és reszelősen zengett. Olyan ritkán beszélt, hogy Hera még mindig nem tudta eldönteni, hogy a férfi ideges, vagy ez a természetes hangszíne.

Tay nyomatékosan bólintott.

– És nézd! Még mindig itt vagyunk.

– Ők a legjobbak, akik rendelkezésre állnak – vitázott tovább Goll. Ha tisztában is volt a kijelentése kétértelműségével, nem mutatta jelét. – Plusz, az embereid tudták mennyire komoly a helyzet, amikor elfogadták a segítséget. Ez látszik a gattis árán is.

– A bybbec láz kellemetlen, de csak ritkán halálos – vágott vissza Baratha.

– A twi’lekekre halálos. – Hera nem tudta tovább türtőztetni magát. A rakományt az idős twi’lekek törzsének tervezték szállítani, akik azért fogtak össze, hogy megőrizzék kultúrájukat a Birodalom hódításával szemben. De, amikor Goll megkérte, hogy csatlakozzon a küldetéshez, azt mondta, tartsa titokban, kinek szándékoznak valójában leszállítani a kivonatot. A többiek közül senkiben sem bízott eléggé. – És a tünetei között ott van többek között a súlyos láz, a csontfájdalom és a gyengeség.

– Így igaz – tette hozzá Goll. – És nem is csak ez az egyetlen probléma, hanem a Birodalom gyógymód adagolása. Mert persze ingyen kínálják a gattis kivonatot, de hogy átvehesd, előbb regisztrálnod kell az elosztó klinikánál. Aztán arra használják a regisztrációt, hogy hamis személyazonosságokat szűrjenek ki. Ami még rosszabb, kényszerítettek jó néhány dzsungelbe felhúzott települést, hogy felfedjék magukat a Birodalomnak a gyógymódért cserébe. A Birodalom egész közösségek áttelepülését követeli, látszólag azért, hogy a lakosok még könnyebben hozzáférjenek a gyógyszerekhez.

– Amit mi viszünk, az egy vödörnyi mennyiség – érvelt tovább Baratha.

– De így emberek ezrei kerülhetik el a birodalmi irányítást! – vágott vissza Hera, viszont Baratha figyelmen kívül hagyta a megjegyzését.

– Ugyan már! – kiáltott Gollra. – Látnod kell a problémát!

– Nem vonulunk harcba csillagrombolók ellen – folytatta Goll. – A birodalmiak V-szárnyú vadászokat vetettek be a Ryloth fölött, és azokkal elbírunk. Ha szükséges egyáltalán.

– Igen, elbírunk, de jobb szeretnék abban hinni, hogy ennél egy kicsit okosabb tervvel állunk elő!

Hera elfordult, és megpillantotta az Eclipse kapitányát, Krysiant Rhedent, miközben az egyik rakodónyílásban állt. A széles vállú nő, aki talán pár évvel fiatalabb volt Barathánál, és egy fejjel alacsonyabb is, teljesen jelentéktelennek látszott, leszámítva a csípőjére rögzített sugárvetőt. Hera azon kezdett gondolkodni, hogy vajon az összes küldetése alatt magánál tartja-e a fegyvert.

– Hera… – Rheden félbehagyta a mondatot és grimaszolt, Baratha pedig felemelte a kezeit.

– Mindent a biztonságért!

Baratha arra ösztönözte a többieket, hogy a valódi nevük helyett kódneveket használjanak. Hera butaságnak gondolta ezt az ötletet.

– Másodpilóta – javította magát a kapitány, dühös precizitással –, és Mérnök! – folytatta, miközben Tay felé fordult. – Hamarosan kilépünk a hiperűrből. Szükségem van rátok a pilótafülkében.

Hera követte a többieket, és elhelyezkedett a másodpilóta székében. Odakint a megerősített burkolaton túl a hiperűr elektromos kéksége örvénylett körülöttük. A két pilótaállomás között a navigációs számítógép magában csicsergett, és villogó fényekkel jelezte a közelgő kilépést. Hera bekötötte magát, és megfontolt pillantást vetett Rhedenre.

– Nem bánom, ha a nevemen szólítasz! Megbízom benned!

– Pedig lehet, hogy nem kellene! Ebben igaza van Barathának – válaszolt a kapitány.

– Azt leszámítva, hogy mi igazából már ismerjük egymás nevét – tette hozzá Tay.

Rheden csak morgott egyet, jelezve, hogy egyetért, amikor Baratha hangja zengett végig belső kommunikációs csatornán:

– Kapitány, tervezed az ágyúk üzembe helyezését?

Rheden összepréselte az ajkait.

– A fegyverrendszert egyelőre készenlétben hagyom, hacsak nem keveredünk bajba.

– A biztonság kedvéért elfoglaljuk az állásainkat. – Goll hangja nyugodtnak tűnt, de Hera sejtette, hogy a lekkui továbbra is mereven lógtak a vállára a bosszúságtól.

– Tegyetek úgy – utasította őket Rheden. – Ul’ligan, tiéd a hátsó fegyver!

– Vettem! – válaszolta a nikto, miközben Rheden megrázta a fejét, és egyik kezével letakarta a mikrofonját.

– Nyakfájást kapok ettől a nőtől!

Mielőtt Hera kigondolta volna, mit válaszoljon, a navigációs számítógép sípolni kezdett.

– Készüljetek, kilépünk! – Rheden a kijelzőjére pillantott. – Három, kettő, egy… kapcsolj vissza, Tay!

A hajó motorjainak hangja finoman megváltozott, a ragyogó kék hiperűr vonalakká halványult, amik hirtelen elhomályosultak, és lerövidültek, míg végül újra csillagokká váltak. Hera lekkui megfeszültek. Nem ez volt az első küldetése. Némelyik könnyebben ment, némelyik bonyolultabban, de mindig nehéznek érezte megtenni az első lépést. Fütyülés érkezett, és kék fények sorozata gyulladt ki Hera pultjának tetején.

– Belefutottunk egy kisebb birodalmi cirkálóba, de egyelőre csak átvilágítanak minket.

Tay élesen felnézett.

– Mióta világítja át a Birodalom az érkező hajókat? Ez szokatlan.

– Minden rendben, amíg csak ezt csinálják! – Rheden egyik kezét az irányítókaron tartotta, mivel a hajó hamis adatot sugárzott a birodalmiaknak.

A kommunikációs rendszer sípolni kezdett.

– FT-2991 Tirion, beléphetnek a Ryloth rendszerbe! Kövessék a Tivik jelzőállomást a 81-es csatornán, hogy orbitális pályára állhassanak, és ott várják a további utasításokat!

Rheden átbillentette a kapcsolót.

– Vettem! Tivik jelzőállomás az orbitális pályáig, ahol várjuk a további utasításokat. – Újra átbillentette a kapcsolót, és hamiskás mosolyt küldött Hera felé. – Essünk neki!

A repülés a Ryloth rendszerben eseménytelenül telt. Az első óra után Rheden bejelentette, hogy a fegyvereknél nincs szükség további készenlétre. Ul’ligan és Goll visszatért a közös kabinba, de Baratha jelezte, hogy ő a jobb oldali ágyúnál marad.

– Tégy úgy – válaszolta Rheden, majd Herára nézett. – Menj, pihenj egyet, kölyök! És ha visszafelé jössz, hoznál majd nekünk cafot?

Hera bólintott, és elhagyta a pilótafülkét. Hálás volt a lehetőségért, hogy végre kinyújtóztathatja a lábait. Amikor elérte a közös kabint, az ajtó kinyílt. A helyiségben Ul’ligan mogorván nézett rá a válla felett.

– Engem tényleg nem érdekel, mi történik, amíg a hajó érintetlenül megússza.

Hera hátrébblépett, míg a férfi döngő léptekkel elment, majd miután belépett a kabinba, hagyta, hogy az ajtó becsukódjon mögötte.

– Minden rendben?

– Igen – sóhajtott Goll. – Minden rendben.

A hangszínéből kiderült, hogy felesleges további kérdéseket feltenni. Hera töltött magának egy csésze cafot és letelepedett a férfi mellett a szűk asztalnál.

– Rheden kapitányt idegesíti Baratha.

– Ahogy mindegyikünket. – Goll kivillantotta éles fogait. – De a Karthakk-csoport birtokolta a gattis kivonatot, és így szükségünk volt rá. Mindenki olyan boldogan halad majd tovább, amennyire lehetséges. Még akkor is, ha én… – Félbehagyta a mondatot, és megrázta a fejét. – Tovább haladunk. Ezt teszik a vezérek.

Hera megitta a cafját, és két külön csészébe töltött Rheden és Tay számára. Azt várta, hogy Goll jobban kifejti a mondandóját, de nem tette meg. Örült, hogy nem ő maga lett a felelős. Nem úgy érezte, hogy sokáig el tudná viselni Barathát.

– Furcsa érzés visszatérni a Rylothra, nem?

– Furcsa az apád nélkül csinálni. Cham csatlakozhatott volna… – Goll újra megrázta a fejét, és Hera tudta, hogy felesleges kérdéseket feltenni. Goll nem mondhatja el neki, hol van. Elég dühös lenne, ha tudná, hagytam, hogy önként jelentkezz, mondta neki Goll az utolsó alkalommal, amikor megkérdezte. Kérdés helyett Hera csak bólintott, és elfordult, hogy távozzon a kabinból.

Visszament a pilótafülkébe a két bögre caffal és átvette az irányítást, míg először Rheden, majd Tay is pihenőt tartott. Addigra a Ryloth már betöltötte a látómezőt, és Hera úgy állította be az érzékelőket, hogy felnagyítsák a képet. Olyan régóta nem látta a szülőbolygóját. A rozsdabarna lemez egyszerre volt számára szimbólum és az otthona. Sóhajtott, mire a Mérnök megveregette a vállát.

– Furcsa érzés lehet.

– Jobb, ha nem – szúrta közbe Rheden. – Neki kell vezetnie minket, amint elszakadunk a forgalomirányító hálójától.

Hera lekkui megrándultak zavarában.

– Megbirkózom vele.

– Sajnálom – mondta Rheden, miközben egyik kezével a hajába túrt.

Hera megkönnyebbülésére az irányítópanel sípolni kezdett.

– A Tivik bejelentkezett. – Kinyúlt a kommunikációs rendszerhez, eközben Rheden lelassította a hajót. Egy pillanattal később, egy unott hang szólalt meg a hangszórókból:

– Tirion, beléphetnek a légkörbe. Készüljenek a leszállásra és az automata frekvenciavezérlésre.

– Felkészülünk – válaszolta Hera. A rendszer csicseregni kezdett, és zölden villogó számok sorozata villant fel a kijelzőn. – Adatok fogadva és megerősítve.

– Vettem, Tirion. És egy baráti jó tanács: minden a belépési folyosótól vagy az automata frekvenciavezérléstől történő eltérés a hajó megsemmisítését vonja maga után.

– Vettem, Tivik! – válaszolta Hera. – Megkezdjük a belépést. Tirion vége.

– Igencsak elragadó fogadtatás – tette hozzá Rheden.

– Biztos, hogy az embereid fel tudják törni az automata vezérlőrendszert? – kérdezte Tay.

– Ez a terv – válaszolta Hera. Felidézte az általa megjegyzett folyamatot. – Amint elérjük a kijelölt magasságot, rákötjük a hajót a közlekedési hálózatra. Az elvezet minket a lessui kikötőbe. Miután elmegyünk a 210-es jeladó mellett, a kontaktunk megszakítja a hálózati sugárzást huszonöt másodpercre. Amint eltűntünk a hálózatról, folytatjuk az utunkat a találkozóhelyhez.

– Szóval azt fogják hinni, hogy lezuhantunk – összegezte Rheden. Figyelmeztetések villantak fel, amint az Eclipse elérte a légkör szélét és a kapitány bedöntötte a gépet. – Senki sem fog ránk várni?

Hera megrázta a fejét.

– Goll azt mondta, a birodalmiakat nem érdekli egyetlen civil szállítóhajó. Csak jelentik majd a helyi hatóságoknak. Vagyis, ami megmaradt belőle.

– Nagyszerű – morogta Rheden, majd kinyúlt a belső kommunikáció kapcsolójához. – Jól van! Mindenki figyeljen, belépünk a légkörbe! Számítsatok némi turbulenciára, és tudatom majd, amikor leértünk!

– Kapitány! – Ez természetesen Baratha hangja volt. Hera látta, amint a kapitányuk forgatni kezdte a szemeit. – Az ágyúknál lenne a helyünk.

Goll gyorsan közbevágott.

– Van benne valami. Az ágyúknál leszünk, kapitány! Adj majd energiát, ha és amikor szükséges.

A pilótafülkén kívül eltűntek a csillagok. Az Eclipse megrázkódott, aztán egyenesbe állt. Rheden kiegyensúlyozta a hajó pajzsait a légkörrel szemben, és tovább lassította a sebességet.

– És mi van, ha az embereid nem vágják el az energiát? – kérdezte Tay.

Hera óvatosan hátrapillantott a válla felett.

– Innen is felülírhatjuk a rendszert, nem vagyunk bezárva. De ez minden birodalmi őrjáratot riasztana a körzetben.

– Ha ezt kell csinálnunk, lefújjuk a küldetést – jelentette ki Rheden. A kezei alatt az Eclipse biztosan repült a kék égen. Az alattuk elterülő szakadozott felhők között fel-felbukkant a kietlen narancssárga föld.

– De… – kezdte Hera, ám Rheden megrázta a fejét.

– Nem állok le vitatkozni. Az elsődleges célom, hogy megvédjem a hajót.

És mi van az odalent élő emberekkel, akik az életüket kockáztatják, hogy segítsenek a rakomány szállításában? Hera azon küzdött, hogy megtalálja a megfelelő szavakat, de a konzol figyelmeztetése félbeszakította.

– A frekvenciavezérlő át akarja venni az irányítást. A hagyományos útvonalon akarnak minket elvinni a Lessuba.

Az irányítótábla közepén újabb fények villantak fel. Rheden haragosan rájuk pillantott, majd begépelte a kódokat, hogy átadja a hajó rendszereit az robotpilótának. A fények egymás után váltottak narancssárgából zöldre, és a hangszórókból egy távolinak tűnő, kaparó hang hallatszott.

– Tirion, mostantól távirányítással repülnek. Ne kísérelje meg visszavenni az irányítást! Ismétlem, ne kísérelje meg visszavenni az irányítást!

– Vettem. – Rheden hátradőlt a székében, és keresztbe tette a karjait a mellkasán. – Jobb, ha semminek sem vezetitek neki a hajómat!

Tay felnyúlt, hogy átbillentsen egy kapcsolót a fejük feletti panelen.

– Hera, kérlek, állítsd be a harmadfokú vevőt 93,39-re!

Hera megtette, amit kért. Egy kisebb hangszóró életre kelt, és a hangok egyre tisztábban szóltak belőle.

– …V-254, Alfa 10 vektor. Delta Repülőjárat térjen vissza a bázisra…

Hera szemei kikerekedtek.

– Ez a fő birodalmi csatorna.

– Jó ötletnek tűnt tudni, mire készülnek – vonta meg a vállát Tay.

Még jobb ötlet lett volna, ha ezt az információt megosztod velünk. Ez is része a problémának – gondolta Hera. – Minden csoport megtartja a titkait magának. Nincs meg a bizalom.

A percek unalmas órákká nyúltak, míg az Eclipse továbbra is a főváros felé repült. A háttérben őrjáratozó V-szárnyúak sivítása és a motorok egyenletes rázkódása altató zúgássá keveredett. Hera nagyokat pislogott, próbált ébren maradni, aztán amikor meglátta a feliratos térképet, hirtelen felült.

– Kapitány! Közeledünk a 210-es jeladóhoz.

– Látom – válaszolta Rheden, és ismét a kommunikátorhoz nyúlt. – Rendben, emberek, elértük a zónát. Mindenki készüljön! Hera, van őrjárat a közelben?

– Csak egy, de folyamatosan távolodik. – Hera állított az érzékelőkön. – Ezer kilométeren belül nincs más forgalom.

Vörös fények villantak fel a kijelzőkön, és egy mechanikus hang jelentkezett be:

– Automata irányítás kikapcsolva! Automata irányítás kikapcsolva!

Rheden meredeken bedöntötte az Eclipse-t. Hera kikapcsolta a robotpilótát, és elhallgattatott minden kimenő adást, egyik szemét folyamatosan az órán tartva. A felhők első rétege körbevette a pilótafülkét.

– Huszonkettő másodperc – jelentette be. – Húsz másodperc.

– Energia a maximumon – tette hozzá Tay. – Fegyverrendszer aktív.

Rheden nem válaszolt, minden figyelmét lekötötte az irányítás. Hera érezte, ahogy a hajótest megremeg, és a motorok erőlködnek a terhelés alatt. Csökkent a magasságuk, de nem elég gyorsan.

– Tíz másodperc.

– Több energiát! – utasította a kapitány.

– Már elértük a maximumot! – válaszolta idegesen Tay. Rheden káromkodott, ahogy az irányítókarok remegtek a kezei alatt.

– Három másodperc – folytatta Hera. – Kettő… Egy…

A fények az automata vezérlőkonzolon pirosról újra zölddé váltak, aztán a képernyőn egy csendes figyelmeztetés kezdett sárgán villogni. Jelzés aktív, automata irányítás kikapcsolva. Újbóli kapcsolódás az automata irányításhoz.

Baratha hangja töltötte be az Eclipse belső csatornáit:

– Megcsináltuk?

 

 

A fények az irányító panelen felvillantak, és azonnal felharsantak a szirénák. Delion Mors moff, a birodalmi erők rylothi helyőrségének parancsnoka felpattant, és a magasföldszinti iroda korlátjához lépett, ahonnan szó szerint végignézhetett a birodalmi irányítás idegközpontján. A központi kijelzőn hibaüzenetek egész sora futott végig a terület forgalmi terve helyett, emellett pedig minden konzol piros színben ragyogott. Vagy egy tucatnyi különböző sziréna harsogott, és összezavarodott lárma szállt fel lentről, ahogy a technikusok kérdések tucatjait tették fel. Valahol energia probléma jelentkezett, ezt megfejtette a fények mintájából. A kezeit a korlátra tette, és kihajolt a korlát felett.

– Jelentést! Állapotjelentést kérek!

Nem kapott azonnali választ a technikusoktól és az ellenőröktől, akik a konzoljaikba temetkeztek, így a nő sokkal szigorúbb hangon újra felkiáltott.

– Karris! Jelentést, most!

Ezúttal a hangja átvágott a lármán, és a saját szemével látta, ahogy az őrjöngő munkások új célokat találnak maguknak. Az ellenőrök lekapcsolták a felesleges szirénákat, a technikusok pedig elkezdtek együtt dolgozni.

– Mors moff! – Ez a hang legalább Karrishez tartozott, aki épp átverekedte magát a technikusok utolsó során, hogy felnézhessen a nőre. – Működési hibát érzékeltünk az energiaellátásban, számos rendszerünk nem elérhető.

– Melyik rendszerek? – Mors haragos tekintettel nézett le a férfire, a gyomrában gombócot érzett a félelemtől. – Valódi jelentés kell, parancsnok!

– Sajnálom, asszonyom! Még dolgozunk rajta. – A férfi elfordult és – bizonytalan ösztönzés gyanánt – ráütött a legközelebbi technikus vállára, míg Mors újra végignézett az irányítón. A konzolok ívének mindkét végén újra elérhetővé váltak a rendszerek. Az egyikben felismerte a környezeti alapokat, a másikban a fő kommunikációs hálózatot. Remek kezdés, de a követőrendszer továbbra sem üzemelt és úgy tűnt, a szenzorhálózatot is csak részben sikerült helyreállítani…

– Mors moff! – Karris elhúzódott az aknától, hogy felnézzen a nőre. A kezeit összekulcsolta a háta mögött, hogy elrejtse az idegességét. – A technikusaink találtak egy hibát az energiatermelésben, ami egy öt másodperces, általános kiesést eredményezett. A tartalék rendszerek működésbe lépnek. Visszaállítottuk a teljes kommunikációt, a szenzorok jelentései szerint nincs jele támadásnak vagy beszivárgásnak. Jelenleg egy teljes diagnosztikát futtatunk.

Mors szinte félresöpörte a férfi jelentését.

– Mi nem működik? – kérdezte, miközben elindult lefelé a lépcsőn. Ez olyan dolognak tűnt, amit a saját szemével akart látni, és nem távolról figyelni. Majdnem mindent elveszített az uralkodó – egy évvel korábbi – rylothi látogatása alatt. Nem engedhette meg, hogy ezúttal hibát kövessenek el.

Karris lehunyta a szemeit.

– A közlekedésirányítás hálózata teljesen összeomlott, de az embereink dolgoznak a felélesztésén.

– Parancsnok! – Mors beazonosította, hogy a hang az egyik technikustól érkezett az akna közepéről. A csomót továbbra is a gyomrában érezte. Az uralkodó világossá tette, hogy ez az utolsó és egyetlen esélye. Kihúzta magát. Nem vallhat kudarcot.

– Parancsnok! Helyreállítottuk az automata irányítást, de egy hajó eltűnt a monitorokról. A rendszerek összeomlása előtt még nyomon követtük, de mostanra eltűnt.

– Mutassa! – válaszolt a nő, mielőtt Karris válaszolhatott volna, és átverekedett a többi konzol mellett. Nem tudta azonosítani a szolgálatot teljesítő férfit, pedig büszke volt rá, hogy ismerte az irányítása alá tartozó embereket. – Mi a neve?

A technikus idegesen pillantott a nőre:

– Denner, asszonyom.

– Mondja el, mi történt, Denner!

A férfi mély levegőt vett.

– Amikor elment az energia, összeomlott az automata irányítás is, ami huszonnyolc hajót vezetett. Az összeomlás nem tartott tovább húsz, legfeljebb huszonöt másodpercig… Asszonyom, jelentem, hogy elvesztettük egy teherhajó, a Tirion jelét, ami úton volt a Lessuba az alfa úton. Elfogtunk egy utolsó lekérdezést, miközben kőként zuhantak, aztán a hajó eltűnt a hálózatunkról. Úgy tűnik a pilóta nem állt készenlétben, amikor az irányítás elszállt.

Mors felnézett a központi kijelzőre. A férfinek talán igaza volt. A Szabad Ryloth mozgalmat leverték, személyesen az uralkodó pusztította el, és egy része engedett a csábításnak, hogy ne foglalkozzon a hajóval. Ugyanakkor a próbaidejét töltötte. Az uralkodó világosan fogalmazott, de azt is világossá tette, hogy helyrehozhatja a dolgokat. Nem engedhette meg magának, hogy bármit is figyelmen kívül hagyjon, akkor sem, ha egyértelműnek látszott.

– Talán. De csak talán. Ha lezuhantak, tudni akarom, hol és miért.

Újra a kijelzőre pillantott, és elolvasta a szimbólumokat. A Tirion a dzsungel felett repült.

A szerencse segítse szegény ördögöket, ha ott zuhantak le – gondolta magában, majd Karrisre nézett.

– Parancsnok! Niol hadnagy repül a legközelebb. Utasítsa, hogy ellenőrizze a helyet és adjon jelentést!

 

 

– Azt hittem, nem veszik komolyan a polgári problémákat – fakadt ki Tay.

– Korábban nem is vették – válaszolta Hera. A V-szárnyúakat figyelte a kijelzőjén, amik most olyan röppályára álltak, ami egyenesen az Eclipse mögé vezette őket. – Kapitány!

– Látom őket – vágta rá Rheden. – Tay, csoportosíts át minden megmaradt energiát, a többiek pedig készítsék a fegyverzetet! Társaságot kapunk.

Előttük felhők gyülekeztek, és Hera egy pillanatig elhitte, hogy elbújhatnak közöttük, így a V-szárnyúak nem találnának rájuk. A birodalmi hajók azonban túl gyorsan közeledtek, egyre csak növekedtek a kijelzőjén. Az érzékelők hangosan visítani kezdtek, amikor az elöl haladó vadászgép befogta őket.

– Zavard az adásukat! – adta ki az utasítást Rheden, amit Hera azonnal végrehajtott.

– Tirion! Csökkentse a sebességét és térjen vissza az automatikus vezérlésre!

– Az nem fog megtörténni – válaszolta Rheden. – Engedjétek közelebb őket, aztán adjatok nekik!

– Készen állok – válaszolta Ul'ligan, Goll és Baratha pedig ugyanezt visszhangozták.

– Tirion, válaszoljon! Különben tüzet nyitunk.

– Hera, zavarod az adásukat? – kérdezte Rheden.

– Igen. – válaszolta Hera. A következő pillanatban smaragdzöld lövedék húzott el a hajó felett. A V-szárnyú figyelmeztető lövést adott le.

– Válaszoljon vagy…

Azonban Baratha nem várt tovább, egyetlen pillanattal később pedig Ul'ligan és Goll is csatlakozott hozzá. Hera látta, hogy az egyik V-szárnyú azonnal porrá vált, a maradék kettő pedig kitért, de az egyik vékony füstcsíkot húzott maga után. Teljes erejéből a jelzavaró gombot nyomta, a hangszórók statikus zajjal teltek meg. Az Eclipse élesen balra kanyarodott, aztán felfelé ívelt, így az elöl haladó birodalmi hajó elrepült a gép mellett. Azonnal megpróbálta korrigálni a hibáját, de ez az egy pillanat tökéletes célponttá tette, amit Goll és Ul'ligan nem szalasztott el. A gép függőleges hűtője megsemmisült a lángok és a fémtörmelék tengerében. A V-szárnyú felemelkedett és jobbra dőlt, Baratha pedig újabb találatot vitt be, ami darabokra szaggatta a birodalmi járművet.

Az Eclipse vadul megrázkódott, amikor az utolsó V-szárnyú felbukkant a hajó mögött. Hera hallotta az ágyúk folyamatos lövéseit, ahogy először Ul’ligan, aztán Baratha is eredmény nélkül viszonozta a tüzet. A V-szárnyú irányt váltott, és felfelé igyekezett, hogy így vágjon eléjük. Rheden élesen elkanyarodott a hajóval, de a jármű megremegett, amikor a lövések célt értek. Egy figyelmeztető fény villant fel a pulton Hera előtt – az elsődleges kommunikációs egység megsérült –, Rheden másodlagos konzoljából pedig szikrák csaptak fel. A nő átkozódott, ráütött a fékezőkre, mire a fő panel az arcába robbant. Felkiáltott, és kiesett a pilótaszékből. Az Eclipse emelkedni kezdett, de Hera azonnal átvette az irányítást.

Igyekezett ismét előrebuktatni a hajót. Eközben a V-szárnyú visszafordult, hogy újabb csapást mérjen a célpontjára. Goll tüzet nyitott, a birodalmi gép megbillent, és bár szikrák és lángok borították el, tovább közeledett, miközben folyamatosan tüzelt. Az Eclipse újra megrázkódott, és újabb figyelmeztetések gyulladtak fel. Hera csökkentette az energiát, így a V-szárnyú füstcsíkot húzva elzúgott mellettük. Hogy elkerülje a törmeléket, Hera oldalra billentette a hajót, erre a pilótafülkét megtöltötték a figyelmeztető riasztók hangjai. Egyenesbe hozta a hajót, aminek megvolt az a rossz szokása, hogy amint engedtek picit a kormányon, máris balra kezdett húzni.

– Mi a helyzet, Tay?

– A motorok közvetlen találatot kaptak – érkezett a válasz. Hera hallotta, ahogy a Mérnök állomásról állomásra halad a pilótafülke hátsó részében, de nem merte levenni a szemeit az irányítókról, hogy a megnézze, mit csinál. Azt viszont a szeme sarkából is látta, hogy Rheden mozdulatlanul hever a válaszfalnál. – És van pár zárlatos áramkörünk is. Igyekszem lezárni őket.

Hera látta, hogy elvesztették a távoli érzékelőket és a fő adóállomást is, de ezeket tudta kompenzálni. Legalább újabb őrjárat nem bukkant fel, bár ez nem azt jelentette, hogy nincs is úton a következő egység. Az Eclipse újra megrázkódott – ezúttal sokkal durvábban –, és tompa puffanás jelezte, hogy Tay és Rheden nekiütközött valaminek.

– Azonnal vissza kell kapcsolni a gravitációs stabilizátorokat! – kiáltotta Hera, miközben a környezeti kijelző mögül vékony füstcsík szállt fel. – Tay!

– Dolgozom rajta – válaszolta mogorván a sephi.

Valami kattant a vezérlőkapcsolóban, és az Eclipse ismét emelkedni kezdett, majd balra fordult. Hera erőteljesen húzni kezdte az irányítókart, de semmilyen eredményt nem ért el vele. Ekkor meglátta, hogy villognak a fékezők fényei. Ráütött a kapcsolóra egyszer, aztán még egyszer, mire a fények kialudtak, és amikor újra bekapcsolt, az irányítókar újra megmozdult. Az Eclipse ismét megremegett a terheléstől. A dzsungel vészesen közeledett, de Hera csak arra összpontosított, hogy a kezével megfelelő erősséggel nyomja az irányítókarokat, míg a gravitációs stabilizátorok újra működésbe lépnek. Még több energiát adott, és dugóhúzóba kezdett a hajóval. A fák már betöltötték a pilótafülke ablakait, egy rovarraj ijedten röppent szét az Eclipse közeledtére. Aztán a pörgés lassulni kezdett, végül pedig abbamaradt. Hera azonnal felrántotta a kart. Az Eclipse felzúgott és megemelkedett, így a hátsó ágyú éppen csak elérte a lombkorona tetejét.

Hera feljebb emelkedett a fák tetejétől, és további sérülésjelzések után kutatva végignézett a műszerein. Egy pillanatra minden stabilnak tűnt, így megkockáztatott egy pillantást a kapitány felé. Úgy tűnt, Rheden csak félig van öntudatánál. Egyértelműen segítségre szorult.

– Tay…

– A kapitánynak orvosi ellátás kell – lépett közelebb a sephi, miközben letérdelt, hogy kinyitott egy újabb panelt. – A hajónak pedig megfelelő javítás szükséges. Le kell szállnunk.

– De ne itt! – érkezett Goll válasza az ajtóból. Hera összerezzent ijedtében. – A dzsungel élővilága itt veszélyesebb, mint a
V-szárnyúak. – folytatta a twi’lek, aztán fél térdre ereszkedett Rheden összerogyott teste mellett. Az arca megfeszült, aztán a kommunikátoráért nyúlt. – Baratha, gyere fel ide! A kapitány megsérült.

– Máris megyek – érkezett a válasz.

Az Eclipse megint megingott. Hera elkapta az irányítókart, aztán az egyik kezével átkapcsolta az másodlagos érzékelőket a maximális tartományba. A kijelző üres volt, de a lány kételkedett abba, hogy ez az állapot tartósan így marad.

– Ezt nem tudom megjavítani, ha nem szállunk le – erősködött Tay. – Akármi él is odalent, vissza tudjátok szorítani.

Goll a fejét rázta.

– Mi most lylekekről beszélünk. Szúrós végtagú, mérgező csápokkal rendelkező páncélozott rovarokról. Falkában vadásznak és képesek napokat menni a friss ételért. Az első hullámot talán visszaverjük, de sokáig nem tudnánk feltartani őket.

– Bájosak – jegyezte meg Baratha az orra alatt.

Hera visszaborzongott a Rheden homlokától az álla bal oldaláig húzódó friss égési sérüléstől. De úgy tűnt, a kapitány lassan magához tér.

– Tay! – Ul’ligan bukkant fel az ajtó előtt. – Bevethetjük a javító droidokat, de nem tudom, mire mennek egyedül.

– Próbáljuk meg! – válaszolta a Mérnök. – Nekem nagyobb gondok miatt kell aggódnom.

Egy pillanatra Hera azt kívánta, bár elhozhatta volna magával Choppert, de Goll biztos volt benne, hogy nincs hely még egy droidnak a hajón, különösen nem olyan nevezetes különcségekkel rendelkezőnek, mint Chopper. Figyelmeztető fény villant az érzékelő kijelzőjén. Hera szívverése kihagyott egy ütemet. Egy újabb raj
V-szárnyú közeledett északi irányból.

– Goll!

– Látom őket, de vajon ők is látnak minket?

– Még nem. – Hera délnek fordította az Eclipse-t, és növelte az energiát, miközben csökkentette a magasságot, így a hajó szinte érintette a fák lombjait. Ha sikerülne a hatósugarukon kívül maradni… igen, ott voltak a hegyek, így Hera nyugatra fordította a hajót, a Bypass Fok felé. Ha átjutna rajta – még mielőtt a V-szárnyúak hatókörébe kerülnek –, a hegyek zavarnák a birodalmiak érzékelőit.

Tay lehuppant a navigációs számítógép melletti padlólemezre és kinyitott egy karbantartónyílást, amiből füst és égett szag szállt fel. A sephi gyorsan tűzoltó készüléket ragadt, és lefújta az egészet.

– Rendben, újrakötözöm a problémás vezetékeket, de ehhez legalább lassítsunk le. Nem fog menni ilyen sebesség mellett.

– Át kell jutnunk a hegyeken – Hera a képernyőjén megnyíló térképet nézte. – Tíz perc.

– A hegyeken? Az kizárt! – mondta Baratha Gollnak.

– Akkor egyenesen a V-szárnyúak útjába kerülünk – válaszolta Goll.

Tay feltépett egy másik panelajtót, és elkezdte kicserélni a vezetékeket. Hirtelen hangos csattanás töltötte be pilótafülkét, a hajó ismét megbillent, de Hera gyorsan stabilizálta a helyzetet.

– A kapitány képtelen repülni – érvelt tovább Baratha.

– Én… – Rheden felszisszent a fájdalomtól – meg tudom csinálni.

– Az egyik szemeddel semmit sem látsz – válaszolt neki Baratha –, és sokkot kaptál.

– Én megtanultam, hogyan kell leszállni – vágott közbe Hera. – Be tudom vinni, és ki tudom hozni a hajót.

Baratha megrázta a fejét.

– Nézd, én elhiszem, hogy azt hiszed, jó pilóta vagy…

– Meg tudja csinálni – vágott közbe Rheden. – De a hajó… – Félbehagyta a mondatot, amikor Baratha bekötözte az arcát. A kezei gyengédebbek voltak, mint a szavai.

– Hát, nem tudom. – Tay kezei serényen dolgoztak egy újabb konzolban. – Ha nem tudjuk letenni… elveszíthetjük a hajót. Talán Barathának igaza van.

– És a V-szárnyúak? – kérdezte Goll.

Hera a kijelzőre pillantott.

– Épp most értek hatótávon belülre, de még nem vettek észre minket.

A hegyek már nem voltak messze, narancssárga lejtőik kiemelkedtek a dzsungelből. Hera már látta a nyílást a Foreth-hegy és a Maali-hegy között, ami elrejthetné őket az üldözőik elől. Legalábbis a mostani üldözőik elől. Feltehetően további őrjáratokat küldtek ki, hogy megkeressék őket. Megbillentette a hajót, és a Foreth-hegy árnyékába kormányozta.

– Tiszta.

– A droidok nem sokat haladtak – mondta Ul’ligan a sephinek, aki csak a fejét csóválta.

– Vagy leszállunk, vagy eltűnünk innen.

– Fénysebességre ugorhatunk? – kérdezte Ul’ligan.

– Ha most indulunk, és nem sérül jobban a hajó – vonta meg a vállát Tay.

– Előbb el kell jutnunk Lessuba! – mutatott rá Hera. Goll figyelmeztetésként megrázta a fejét, de a lány nem törődött vele. Ha nem bíznak meg a csapat többi tagjában a küldetés valódi célját tekintve, akkor, hogy várhatná el, hogy ők az életüket bízzák rá? – A gyógyszereket az idős twi’lekek törzse rendelte. Ők a kultúránk alapjai. Ha meghalnak, mi is meghalunk.

Senki sem szólt semmit, miközben Goll bekapcsolta a kommunikátorát.

– Jelzek a kapcsolatomnak. – Beállította a másodlagos adót, és egy lámpa zöldre váltott. – Dianthy, itt Goll.

– Goll! – A kapcsolat, bár statikus zajjal telt meg, a szavakat tisztán ki lehetett venni. – Goll, az összes találkozópontot figyelik.

– Nyugalom – Goll a kezeivel a levegőt lapítgatta, mintha Dianthy látta volna a mozdulatot. – A tartaléktervek helyszíneit is?

– A Lessu közelében mindegyiket.

– Várj egy kicsit – kérte Goll, aztán homlokráncolva megszakította az adást.

– Erről van szó – szólalt meg elsőnek Baratha. – Sajnálom a felmenőiteket, tényleg, de nem kockáztathatjuk meg, hogy elveszítsük a gattis-gyökér kivonatot. Vonuljunk vissza, és majd megpróbáljuk máskor.

– Nincs elég időnk – válaszolta Hera. – Le tudunk szállni valahol máshol?

– Te nem figyeltél? – kérdezte haragosan Baratha. – Az összes találkozóhelyet figyelik.

– Volt még egy – Rheden feltápászkodott Baratha támogatásával. – Nyugaton.

Az Eclipse elég stabilan repült, így Hera bíbelődni kezdett a térképekkel, aztán Goll előrelépett, és egy új fájlt nyitott meg.

– Ha Rhovarira gondolsz, az túl messze van. Onnan nagyon nehéz lesz szétosztani a gyógyszert.

– Jobb, mintha meg sem kapják – vágta rá Rheden. Elcsendesedett, és keményen lehuppant a padlólemezekre.

– Nagyon kockázatos – erősködött Baratha.

Hera kizárta a hangokat. Gollnak igaza volt, át kell jutniuk, ugyanakkor Baratha is jól érvelt, akármennyire is utálta bevallani magának. Rhovari tényleg nagyon nyugatra feküdt. Hera újra a térképre nézett. Miközben a gép megtervezte a Lessuba vezető utat, kis szimbólumok jelentek meg a képernyőn, amelyek közül a kék gyémántalakúak a lehetséges leszállóhelyeket jelölték. A hegyek és a dzsungel határában egy sem jelent meg, a legközelebbi viszont túl közel volt a birodalmi megfigyeléshez. Az egyetlen leszállásra alkalmas hely egy durva, félhold alakú terület volt a várostól nyugatra eső terméketlen földeken. De ha a Birodalom időközben az ellenőrzése alá vonta, nem sok esély mutatkozott rá, hogy újra kihozhatja onnan a hajót. Még akkor sem, ha Tay befejezi a javításokat. Ekkor egy új jelzésen akadt meg a szeme a várost körülölelő kúpos hegy déli lejtőjén. Gyorsan lekérdezést kért a rendszertől. Az eredmény szerint egy kereskedelmi leszállási zóna volt, amit eredetileg a helyi gyár miatt terveztek meg, most azonban használaton kívül állt. Meglehetősen kicsi volt, és az eredeti megközelíthetőségi útvonalat most két új torony szűkítette, de éppen elég hely maradt ahhoz, hogy az Eclipse elférjen, és leszállhasson.

– Goll, mi van ezzel a hellyel?

– Túl kicsi – válaszolta a férfi, áthajolva Hera válla fölött.

– Körülbelül tíz méter széles – válaszolta a lány. – Meg tudom csinálni.

– Tíz méter? – Baratha talpra szökkent. – Megőrültél?

– Szűkös – ismerte be Hera –, de leszállhatunk a telepen. Erre az Eclipse is képes.

Goll a fejét rázta.

– Közel van Dianthy területéhez, de…

– Nem sikerülhet – erősködött Baratha.

Tay is feltápászkodott.

– Lehet, hogy menne, de nem kéne próbálkozni. Vissza kell vonulnunk!

Ul'ligan oldalra fordította a fejét, Rheden pedig kinyújtotta az egyik kezét, hogy elkapja Tay ruhaujját.

– Fénysebességre ugorhatunk?

– Igen… – Tay habozott. – Szerintem igen.

– Nem – vágott közbe Goll –, leszállítjuk a gyógyszert. Ezért fizettem nektek. Mindenkinek.

– De nem fogom feláldozni a hajómat.

Hera csak forgatta a fejét a vitázó felek között. Sose tűntek igazi csapatnak, de most még az a kis látszat is darabokra hullott. Vett egy mély levegőt, és visszaemlékezett, mit mondott neki Goll: A vezető feladata, hogy mindent egybe tartson, akármit is kell tenniük ezért.

– Akármit is teszünk, első körben be kell fejeznünk a javítást. Ha valaki irányítja a droidokat, a munka sokkal gyorsabban halad majd.

Egy pillanatig csend honolt a fülkében. Tay fülei megrezdültek, de végül Ul’ligan szólalt meg először.

– Igaza van.

Hera gyorsan munkához látott, mielőtt bárki más ellenkezhetett volna.

– Amint befejeztük a javításokat, teszünk egy kísérletet a rakomány leszállítására, és ha nem megy, visszavonulunk. De egyszer meg kell próbálnunk.

Goll lassan bólintott.

– Ha Dianthy ide tudná hozni az embereit…

 

 

Rheden a térkép kijelzője fölé hajolt, nagyokat pislogott, próbált fókuszálni. Hera érezte a bakta jellegzetes szagát a kapitány tapaszai alól, és látta az arcára kiülő grimaszt, miközben a kijelzőt tanulmányozta.

– Biztos vagy te ebben?

– Igen – bólintott Hera.

– Hát, én nem – szólt közbe Tay, mire Ul’ligan megfogta az egyik vállát.

– Csak egy próba. Egyben fogja tartani.

– Akár igen, akár nem, így is nagy bajban vagyunk – válaszolta Rheden. – Benne vagyok.

– Legyen – sóhajtott Tay.

– Egy próba – mondta Baratha. – Semmi több. És csak akkor, ha időben befejezik a javításokat.

– Azzal nem lesz gond – jegyezte meg Tay. Gollra pillantott. – Szükségem lesz a segítségedre odakint a burkolaton! Ul’ligan a fegyverekkel foglalkozik.

– Tájékoztatom Dianthyt. Utána megyek segíteni.

Hera az új irányba fordította a hajót. Miközben az Eclipse egyre közelebb repült a városhoz, az alattuk elterülő dzsungelt fürkészte. Mögötte Baratha néma csendbe burkolózott, és Rhedent ápolgatta. A monitorokon látszott, hogy Goll és Tay a hajó burkolatának jobb oldalán tüsténkedtek, míg a droidok a hajófaron dolgoztak, vezetékeket és kábeleket javítgattak. Hera még érezte a sérülések hatását a kezelőfelületen – a hajó mindig késve reagált az energia növelésére –, de repült már rosszabb körülmények között is. A háttérben a birodalmi sávon egy V-szárnyú hangját hallotta. Eddig azokra a helyekre koncentráltak, ahol az őrjárat utolérte az Eclipse-t, de előbb vagy utóbb újra kiterjesztik a keresést a főváros körül. A távolsági adó számos űrjáratot mutatott a hatókörük szélén, de eddig senki sem vette észre őket.

– Hera! – Tay hangja betöltötte a belső csatornát. – A stabilizátorokat megjavítottuk. Jók vagyunk… ó, a fene egye meg!

– Mi az? – Hera végignézett a kezelőpultokon, de nem tapasztalt változást.

– A másodlagos energiavezeték kilyukadt ezen az oldalon – kezdett bele a magyarázatba Tay. – Egyelőre nem gond, de meg kell javítanunk, mielőtt a hiperűrbe ugrunk.

– Mennyi idő kijavítani?

– Húsz perc.

Hera megvizsgálta a kijelzőket. Húsz perc épp elég időnek tűnt a javításra, mielőtt meg kellett kezdenie a leszállást.

– Rendben. Bemegyünk.

– De még mindig ott vannak – csattant fel Baratha, de a szeme sarkából Hera látta, hogy Rheden megfogja a Klinikus karját.

– Beleegyeztünk, úgyhogy ülj le, és maradj csendben.

Elképesztő módon, Baratha szót fogadott. Ahogy Hera egyre lejjebb ereszkedett az Eclipse-szel, a hajó árnyéka egyre nőtt az egyenetlen talajon, miközben tovább repültek délnyugat felé. Továbbra is biztonságban voltak a birodalmi figyelőhálózattól, de a felszínről bárki láthatta őket. A Birodalom tovább folytatta a kutatást, és könnyedén magukra vonhatták a figyelmüket, Goll és Tay viszont továbbra is kint dolgozott a burkolaton, teljesen védtelenül. Hera olyan vektort választott, amivel elkerülhették a birodalmiak megfigyelőrendszerét, majd lejjebb engedte az Eclipse-t.

Lessu kúp alakja egyre csak nőtt és nőtt a horizonton, ahogy közelebb értek, a navigációs számítógép pedig hangosan jelezte, hogy új irányszöget talált. Ha ezt az utat választják, meg kell kerülniük a régi ipartelepet, cserébe viszont elkerülhetnék a földből magasodó kémények és ipari tornyok labirintusát. Csakhogy a fő irányítótoronyból könnyedén kiszúrhatnak egy teherszállító hajót. Bekapcsolta a belső csatornát.

– Goll, hogy álltok a javításokkal?

– Majdnem megvagyunk – érkezett a válasz, ami igazán feszültnek hangzott.

A monitoron Hera látta, hogy Tay a burkolaton fekszik, és egy nyitott rekeszbe nyúlkál, a hám, amely a hajóhoz kötötte feszesen húzódott a háta mögött. Goll mellette guggolt, a térdénél egy nyitott szerszámkészlet hevert.

– Közeledünk a Lessuhoz.

– Még öt percre van szükségünk – jegyezte meg Tay.

– Landolás öt perc múlva – erősítette meg Hera. Meg kell javítaniuk azt a vezetéket, különben sose menekülhetnek el innen. – Ul’ligan, hívd be a droidokat, és rendezd el őket!

– Intézem. – A nikto morgása furcsán megnyugtatóan hatott a fiatal twi’lekre.

A navigációs számítógép egyre hangosabban csipogott, de Hera nem figyelt rá, egyszerűen csak megcélozta az iparnegyed szívét.

– Kapaszkodjatok erősen!

Az Eclipse átrepült a sivár föld fölött – szerencsére senki sem volt a látómezőben –, majd emelkedni kezdett, amikor átkeltek az árkon és a falon. Hera megfordult egy alacsony torony körül – olyan közel, hogy az oldalát megvilágították a lámpák – majd azonnal jobbra fordította a hajót, hogy elkerüljön egy rövidebb kéményt. A monitorokon látta, hogy Goll egyik kezével Tayt nyomja a hajótesthez, a másikkal pedig egy kihelyezett állványba kapaszkodik. Egy ikertorony emelkedett fel előttük, a tornyok tetejét egy rozsdás sétány kötötte össze. Ha túlmentek volna rajtuk, a birodalmi érzékelők egyből kiszúrták volna őket, nem mellesleg mindkét oldalon további tornyok és kémények bonyolult útvesztője várt rájuk, a tornyok között pedig lehetetlen volt átrepülni a kevés hely miatt. Hera oldalra fordította az Eclipse-t – bár nem merte húsz foknál jobban megdönteni, mert félő volt, hogy akkor Goll és Tay leesnek a burkolatról – és átrepült a résen.

– Vezeték megjavítva – kiáltotta Tay.

– Vettem – válaszolta Hera.

Előttük felvillant egy leszállófény, vagyis Dianthy emberei megérkeztek. Hera rácsapott a fékezőkre, és tovább egyensúlyozva az Eclipse-szel a rylothi gravitációban, lebegni kezdett a rés felett. Újra a kijelzőkre pillantott. Goll és Tay a legközelebbi fedélzeti nyílás felé tartottak. Bekapcsolta a leszálló kamerákat, de az arca azonnal megrándult. A tíz méteres szélesség mégsem tűnt olyan nagynak, mint remélte. Elkezdett ereszkedni a hajóval, a környező épületekről vörös por röppent a levegőbe. A falak emelkedni kezdtek körülöttük, de olyan közel, hogy úgy érezte, hozzá tudna érni bármelyikhez. Ám végül – végre valahára! – a leszállótalpak talajt értek. Fények villantak, ahogy Goll és Ul’ligan kinyitották a zsilipet.

Hera megkönnyebbülten sóhajtott, de nem vett vissza az energiából, helyette elkezdte átállítani a vezérlő egységeket a felszállásra. Egy teherhajó a városon belül nem maradhat sokáig rejtve a Birodalom előtt.

– Menj! – kiáltotta Ul’ligan, ezzel párhuzamosan a zsilipet jelző lámpák fénye zöldre váltott. Hera mélyet lélegzett, és az Eclipse lassan emelkedni kezdett.

 

 

– Mors moff! Egy azonosítatlan teherhajó landolt a főváros külvárosi részén.

Mors a kijelzőre pillantott, és azt kívánta, bár kényszeríthetné a V-szárnyúak őrjáratait, hogy a teljes sebességnél is gyorsabbra kapcsoljanak. Úgy gondolta, tévedett. Álmában sem hitte volna, hogy az eltűnt teherhajó folytatta az útját a célja felé, míg ő – időt és embert pazarolva – kutatott a nyomai után a várostól elvezető vektorok mentén.

– Vessék be a földi egységeket! Egyértelműen csempésznek valamit. Kutassák fel őket, és akadályozzák meg az átadást! Most azonnal!

– Igenis, asszonyom!

A legközelebbi tiszt beszélni kezdett a mikrofonjába, és egy másodperccel később Mors látta, hogy fények villannak a másodlagos kijelzőkön. Piik ezredes emberei elhagyták a fővárosi barakkjukat.

– Zárják le a várost! Minden kijáratot!

Ebben a pillanatban mindössze ennyit tehetett a Lessuért; figyelmét a fő kijelzőnek szentelte, aztán odafordult Karrishez.

– Jelezzen a Despotnak! Mondja meg nekik, hogy figyeljék a Lessuról történő engedély nélküli felszállásokat, és egy YT-209-es teherhajót keressenek! Ha lehet, fogják el a gépet, de ha nem áll meg, lőjék ki!

– Igenis, asszonyom! – vágta rá Karris, és visszafordult a saját pultja felé. – A Despot visszaigazolta a parancsot. Módosítják a pályájukat.

Egy másodpercig Mors azt hitte, a V-szárnyúaknak van még esélyük; hogy a legnagyobb elérhető sebességgel időben átszáguldanak a kietlen vidékeken, de ekkor a teherhajó hirtelen emelkedni kezdett, és a környező épületek fölé került. Amint a tetők vonalába ért, élesen felfelé fordult, és kilőtt a nyílt űr irányába. A fő kijelző orbitális képre váltott, és Mors esküdni mert volna, hogy látta a szögeket. A Despot még nem állt rá az új repülési vektorra, a kapitány ennek ellenére tüzet nyitott. A robbanás azonban elmaradt. A teherszállító enyhén kitért, aztán eltűnt.

– Most ugrottak fénysebességre, asszonyom – jelentette be valaki. Mors lenyelte a dühös válaszát. Persze, hogy fénysebességre ugrottak, mert a Despot semmit sem talált el! Erőt vett magán, és elfojtotta a haragját. Tudta, hogy valójában inkább félelem az, amit érez. Egyetlen esély.

– Kutassák át a várost! – Hirtelen megtorpant, mert felismerte, hogy parancsban rejlő hiábavalóságot. A városban nem állomásozott annyi rohamosztagos, hogy a város minden épületét átvizsgálják. Csupán egy általános átfésülést rendelhetett el, emellett reménykedhetett, hogy közben találnak valami használhatót.

– Igenis, asszonyom! – felelte Karris. – Asszonyom, nincs jele szervezett ellenállásnak a fővárosban. Lehetséges, hogy csak csempészek voltak?

Természetesen igen. A Külső Gyűrűben a teljes fizetségre hajtó csempészek olyan elhivatottak vagy elszántak voltak, mint bármelyik birodalmi tiszt, de a kockázatot Mors nem hagyhatta figyelmen kívül.

– Nem érdekel, kik voltak. Találják meg a szállítmányt! Elsőnek kutassák át a várost, aztán tájékoztassák az ügynökeinket, akiket busásan megjutalmazok minden információért a teherhajóról, a szállítmányról vagy a lehetséges átvevőkről! Az újabb parancsomig a várost lezárjuk.

Ez kemény lesz a helyieknek, de nem engedhette meg magának, hogy ezzel is törődjön. Nem hibázhatott még egyszer.

 

 

Hera beállította a robotpilótát, és hátradőlt a székében a hiperűr kék örvényeit bámulva.

– A Manda felé tartunk, kapitány.

– Jó – válaszolta Rheden, aki bár a pilótaszékben ült, a legkevésbé sem volt olyan állapotban, hogy repülhessen. – Ott kiteszünk titeket. A Mandán rengeteg a szállítóhajó.

És ki fog vezetni, bárhová is mentek utána? – Hera lenyelte a kérdést, tudta, hogy úgyis hiába tenné fel.

– De legalább megcsináltuk – jegyezte meg Tay, majd felállt a saját székéből. – Gyere Krys, nézzük meg még egyszer az égésedet!

Rheden megfogta a sephi kinyújtott kezét, és lassan haladva mindketten elhagyták a pilótafülkét. Baratha is felállt, grimaszolt, és szúrós pillantást vetett Goll felé.

– Azt hittem a leszállás előtt megkapjuk az utolsó összeget.

– Meg is fogod – válaszolta fáradtan a twi’lek férfi. – De nem most azonnal.

Baratha felhorkant, és az ajtón át távozott. Goll a fejét rázva átült a pilóta helyére. Hera a válla fölött hátrapillantott Ul’liganra, aki egy lenyitható széken ült a mérnök állomás előtt.

– Köszönöm, hogy támogattál.

A nikto vállat vont.

– A twi’lekek és mi a Birodalom kiszemelt népei vagyunk. Tudom, milyen elveszíteni a kultúrát. Megérte kockáztatni.

És Hera szerint ez volt a leghiábavalóbb a küldetésben. Igen, sikerrel jártak, mert sikerült leszállítaniuk a gattis-gyökér kivonatot, és meg tudtak szökni, de mindössze ennyit tettek. Ha valaki észre is veszi, hogy közös célért cselekedtek, valójában nem változtattak semmin sem.

– Megyek, eszek valamit – állt fel Ul’ligan. – Aztán elmegyek aludni. Hagyok nektek valami harapnivalót.

– Kösz – válaszolta Hera, majd felsóhajtott, mikor az ajtó bezárult a nikto mögött.

– Jól csináltad – kezdte Goll egy pillanattal ezután. – A gattis-gyökér kivonat változást fog hozni.

– Igen.

– Több van benned, mint a repülés. Mindig is tudtam, hogy jó pilóta vagy, de jó volt a terved is. – Goll szünetet tartott, az arca komolyságot tükrözött. – Jó vezetői készségeid vannak. Akárcsak az apádnak.

De minek lennék a vezetője? – gondolta Hera.

Talán összehozhatna egy saját csapatot, és harcolhatna a Birodalom ellen.

– Szeretnék is az lenni – mondta végül. Egy kicsit meglepte, hogy ez a vágya. – Remélem, összejön!