Útjára indul a Köztársaság Fénykora következő fázisa, ami az első előtt veszi fel a történet fonalát. A Csillagfény novellák zárását követően újabb helyszín következik, ami meglehetősen fontosnak tűnik az eljövendő történetek alapján, ez pedig a Jedha, és az ott található Megvilágosodás Bisztró.

A történet az Insider magazin 213. számában jelent meg 2022. szeptember 13.-án ezzel pedig ez az első hivatalosan megjelent történet az új fázisban. Éppen ezért a fordítás tartalmi változásának jogát fenntartom, igyekszem majd hozzáigazítani a később érkező, hivatalos fordításokhoz. Addig is jó szórakozást!

Update: 2024.01.30

Újabb hideg éjszaka a Jedhán. Nem mintha bármi furcsaság lett volna ebben – a Jedhán mindig hideg volt az éjszaka. Hideg és csendes. Valójában mondhatjuk, hogy a Szent Városban minden nap egyformán telt. Keth Cerapath felébredt – túlságosan is későn –, és azonnal a Kyberkristályok Templomába sietett, ahol segédmunkásként dolgozott, és ahol a napjai néma magányban teltek, legalábbis a munkái kiszámítható ritmusával mérve. Nap nap után. Mindig ugyanaz.

Persze nem arról van szó, hogy Keth elégedetlen lett volna a sorsával, csak arra vágyott, hogy történjen valami. Csak egyszer, ami megszakítja a dolgok rendjét. Történjen valami izgalmas, amiről még évek múlva is beszélhet egy ital mellett. Valami, amit a saját történeteként adhat tovább. Mindez azonban csak remény maradt, és ettől nem jutott előrébb. Semmi sem változott. Zarándokok jöttek-mentek, ciklikusan haladtak az évszakok, a prédikátorok prédikáltak. Ebből állt az élete.

És mégis, ha létezett valami, amiben bízott, hogy sosem változik meg, az a Megvilágosodás volt. A bisztró az egyik csendes mellékutcában állt a piachoz közel. A nagy piros duplaajtó fölé aurebesh betűkkel írták fel a nevét. A Megvilágosodást bárminek lehetett nevezni, csak komolynak nem, márpedig Kethnek ez a része tetszett a legjobban.

Amikor belépett, biccentett az ajtóban tornyosuló két teljesen egyforma alaknak.

– Camille, Delphine, csodásan néztek ki, mint mindig – tette hozzá.

A Megvilágosodás Bisztró gloovai kidobói – a Csillám nővérek – értetlenül bámultak vissza rá, de ettől függetlenül félreálltak. Keth lesietett a lépcsőn.

A színpadon Madelina, az elektrohárfás a tőle megszokott lendülettel játszott a hangszerén. Keth úgy gondolta, hogy a nő zenéjének megnyugtató hatásúnak kellene lennie, de valójában ugyanolyan elérhetetlen és áthatolhatatlan volt, mint maga az iktochi. És mégis, a dallamok folyamatos ismétlése odáig vezetett, hogy Keth gyakran azon kapta magát, a nő furcsa, hurkolt zenedarabjait dúdolva mulattatta magát nap közben.

Átment a bárpulthoz, ahol Kradon, a Megvilágosodás villarandi – nagy, tagolt testű, rovarszerű végtagokkal rendelkező – tulajdonosa épp komoly beszélgetést folytatott egy nővel, akit Keth még sosem látott. A férfi azt feltételezte, hogy valamilyen üzleti megbeszélést folytathattak. A Megvilágosodás mindig menedéket nyújtott a galaxis lakói számára, függetlenül attól, hogy melyik feléről érkeztek, milyen vallást gyakoroltak, vagy épp melyik fajba tartoztak. Ez semleges területnek számított. Ez azonban azt is jelentette, hogy Kradon sok érdekes emberrel találkozott, és a megfelelő árazás mellett továbbadta azt, amit tudott. Valójában ő volt Jedha első embere azok számára, akiknek kellett valami.

Ahelyett, hogy megzavarta volna őket – sosem kifizetődő megzavarni Kradont! –, Keth felkereste a szokásos helyét, ahol Piralli, egy sullusti dokkmunkás, és egy zöld bőrű twi’lek, Moona – aki látszólag sosem hagyta el a bárt – máris civakodott valamilyen hipotetikus, nevetséges helyzeten. Általában ez volt a kedvenc időtöltésük.

– Hé, kölyök! – kiáltott fel Moona, miközben Keth leült a megszokott helyére. – Késtél.

– P3-nak szüksége volt egy kis finomhangolásra – felelte a férfi egy vállrándítás kíséretében. P3-7A Keth droidja volt, amit a selejttárolókból szedett össze, és amit bonbrakok építettek újjá. A hangképző egységét Keth a régi templom egyik droidjából kapta meg, miután a munkaadói kiszerelték. P3 csak a másik droid korlátozott szóadatbázisából származó jelzőkkel tudott megszólalni, és bár jámbor gépnek bizonyult, Keth tudta, hogy sokan azt hiszik róla, a beszédtechnikájával szarkazmust próbál alkalmazni. Nem sokkal az első látogatása után ki is tiltották a Megvilágosodásból.

– Jobban járnál, ha leselejteznéd az a vackot – mormogta Piralli. – Több vele a baj, mint amennyit ér.

– Újra a szokásos műsor – felelte Keth a szemét forgatva. – Nincs jobb beszédtémád, mint a droidom?

– Hé, én barátkozni jöttem ide, azt még talán szabad, nem?

– Ne is hallgass rá, kölyök – szólt közbe Moona. – Csak féltékeny.

– Hogy én? Így is könnyen keveredek bajba, nincs szükségem droidra, hogy felbosszantsa helyettem a helyieket.

– Soha nem mondtál még igazabbat – motyogta Moona az orra alatt. Keth biccentett az öreg Chanthonak, az ithori kocsmárosnak.

– Mit adhatok, Keth? – Az ithori hangja lágyan recsegett a torka köré szerelt hangképző egységből.

– Kérek egy retsát.

– Nehéz nap?

– Minden nap ugyanolyan – vonta meg a vállát a férfi. Visszapillantott a Kradonnal beszélgető nőre. – Ki az újonc?

Piralli ivott egy kortyot a kék mappa nevű italából, majd előrehajolt, és lehalkított hangon felelt:

– Talajkutató. Ide tévedtek egy rosszul sikerült munka után. Kradon épp információkat szed ki belőle.

Keth még egy pillanatig nézte a nőt, majd visszafordult a többiekhez.

– Hosszú lesz az este.

Az egyik asztal körül dagoya mestereket látott, egy másiknál magányos, köpenybe burkolózó alakot, aki koponyaálarcot viselt – csakis a Kilencedik Ajtó Testvériségének egyike lehetett, egy titkos helyi szekta tagja. A többi asztal is zsúfolásig megtelt zarándokokkal, turistákkal és helybéliekkel, a bisztrót vidám hangok és az egészséges vita egyvelege töltötte meg.

– Ez is csak egyre rosszabb lesz a Gyűlés tervezett ünnepségével – morogta Piralli. – Lassan be se tudunk jönni ide a turistáktól.

– De ez jót tesz az üzletnek, nem igaz? – érkezett egy reszelős hang Keth válla mögül. – Ne aggódjatok, barátaim! Kradon mindig gondoskodik arról, hogy a kedvenceinek legyen hol ülniük.

Keth megfordult, és szembe találta magát a tulajdonossal és a földkutató nővel.

– Ó, Kradon!

– Keth, fiacskám, jó látni téged. – Kradon úgy mozdította a felső testét, hogy a mellette álló nő jobban látszódjon. – Bemutatom nektek Kradon új ismerősét, Saretha von Beelt. Egy hiperűrkutatót, akinek munkára van szüksége.

– És egy italra – tette hozzá a nő erős, ismeretlen akcentussal. Magas volt, izmos, a bőre barna, a haja szőke.

– De sajnos minden kreditjét elvesztette egy szörnyű baleset során. Kradon lesz a legszomorúbb, ha csak eszébe jut ez a helyzet.

Keth Pirallira és Moonára pillantott, aztán vissza a nőre.

– Van hol laknia? A Kyberkristályok Templomában dolgozom, talán beszélhetek az egyik hívővel…

Saretha megrázta a fejét.

– Nem, köszönöm. Még mindig megvan a hajóm, bár sajnálatos az állapota. Javításra vár, én pedig próbálok valamilyen módot találni, hogy kifizethessem a szerelőket.

– Mi történt magával? – kérdezte Moona.

– Ó, tudják, hogy van ez. Kalózok. Jedik. Szörnyek. – Saretha elmosolyodott.

– Jedik? – kérdezte Keth, és igyekezett száműzni a hangjából az áhítatot.

– Igen, de ez egy hosszú történet – vonta meg a vállát a kutató.

– Van időnk – felelte Keth, és visszaült a székére.

– Jól van, rendben. Mit szólnának, ha elmesélném a történetemet egy italért cserébe? – kérdezte a nő mosollyal az arcán. Keth a többiekre pillantott, aztán visszafordult, és ő is elmosolyodott.

– Áll az alku! – Az öreg Chantho felé fordult. – Én állom, akármit kér is. – Ekkor összehúzta a szemöldökét, és úgy nézett a vigyorgó kutatóra. – Persze az észszerűség határain belül.

– Teljesen megfelel egy retsa is.

Keth megkönnyebbülten felsóhajtott, aztán az egyik bárszék felé mutatott. Saretha leült, eközben Chantho gyanúsan nagylelkűnek tűnő mennyiségű italt töltött neki.

– Erre nem számítottam – mondta a kutató elismerően méregetve a poharát, aztán felemelte, és egyetlen ügyes mozdulattal eltüntette a pohár teljes tartalmát. Az üres üveg hangosan koppant a pulton. Saretha elégedetten sóhajtott.

– Sokkal jobb.

– Kedvelem – mutatott rá Piralli rövid, éles nevetés kíséretében, aztán a saját itala után nyúlt.

– Szóval… a történet… – sürgette Moona.

Saretha megtörölte a száját a tenyerével.

– Jártatok már a Batuun? – kérdezte, aztán végignézett az üres tekinteteken. – Akkor ezt nemnek veszem. Nos, a Külső Gyűrűben dolgoztam, és a Fekete Torony Helyőrséget használtam kiindulópontnak.

– Új hiperűrútvonal feltérképezésre? – kérdezett közbe Keth.

– Az volt a terv, de a Batuu körüli útvonalakat többségét már felderítették, úgyhogy egyre beljebb és beljebb toltam ki a keresést a határvidéken. Ez természetesen nagyobb jutalmat hoz, feltéve, hogy megtalálod az átjárót, ugyanakkor a kockázat is megnő.

– A kalózok miatt – felelte Moona.

– Igen, a kalózok miatt. Arrafelé különösen rondák – bólintott Saretha, majd az ujjbegyével kopogni kezdett a pulton. – Épp kijutottam egy új ösvényből, ami nem kifejezetten hasznos, de végig feltérképeztem, és teljesen készen állt a regisztrációra. De a kalózok már vártak rám, amikor visszatértem.

– Kifejezetten téged vártak? – érdeklődött Piralli.

– Talán – vonta meg a vállát Saretha. – Nyomon követhettek a Batuu óta, vagy valaki egyszerűen beárult. Akárhogy is, esélyem sem volt. Elkaptak egy vonósugárral, aztán meglékelték a zsilipet. Egy neimoidiait kiütöttem a csavarkulccsal, de a többiek már túl gyorsak voltak. Kábítóbottal támadtak rám, aztán felrángattak a hajójukra. Közben pedig elvitték mindenemet.

– Sajnálom – felelte Keth együttérző hangon. – De megszöktél. Merthogy most itt vagy.

– Hű, de előre rohant valaki!

– Bocsánat – mondta Keth kissé félénken. – Mondd csak tovább.

– Egy sötét és nyirkos cellában tértem magamhoz. Az egyik sarokban egy ütött-kopott ágy és egy vödör állt. A fejem lüktetett, és emlékszem, felnyögtem, amikor megpróbáltam felülni. Akkor láttam meg őt.

– Kit?

– A Jedit.

Keth kortyolt az italából. A történet kezdett izgalmassá válni. Persze ő is látott már Jediket a Jedhán, de soha nem beszélt egyikükkel sem. Szeretett volna, de valahogy sosem tűnt megfelelőnek az időpont.

– Csak ült ott a szomszédos cella padlóján keresztbe vetett lábakkal, kezei a térdén nyugodtak, a szemét becsukta – mesélte Saretha. – Úgy nézett ki, mintha aludt volna, de biztosan észrevette, hogy nézem, mert hangosan felsóhajtott, és anélkül, hogy elfordította volna a fejét, csak annyit mondott:

– Ez sajnálatos.

– Nem ez a megfelelő szó – feleltem neki. – Mindenem azon a hajón van. – Ekkor kinyitotta nagy, barna szemét, felém fordította a fejét, és azt mondta:

– A tulajdon csupán egy átmeneti állapot a tárgy időben elhelyezett létezésében. A legtöbb dolog több nemzedékkel túléli eredeti gazdáját. Ez hasznos szemléletmód. Felszabadító.

– Hé, ez úgy hangzik, mint a droidod, Keth! – kiáltotta Piralli.

– Ha ismernétek Lee Harro mestert, tudnátok, hogy nem beszél sokat, de ha mégis így tesz, akkor tudatosan nem egyszavas választ ad. Biztos vagyok benne, hogy amikor álmodik, az álmai csillagtérképekről és ősi, elfeledett nyelvekről szólnak. Még a pórusaiból is csak a tudás árad. De ott és akkor, abban a cellában tényleg rosszkedvűvé vált – magyarázta Saretha.

– Én is az lennék, ha egy kalózhajó koszos cellájában találnám magam – bólogatott Piralli.

– Harro mester nem azért volt rosszkedvű, mert bezárták a cellába, hanem mert ki kellett jönnie onnan.

– Ennek nincs semmi értelme – fakadt ki Moona.

– Ha róla van szó, nem sok mindennek van – felelte Saretha.

– És mi történt azután? – kérdezte Keth.

– Gondolom, vissza akarod kapni a hajódat – morogta a Jedi nagy sóhajtás közepette. Aztán lassal felállt, átmozgatta a vállait, és kinyújtóztatta a kezeit. Valami hangosan csattant a cellája rácsain, a következő pillanatban pedig már a kezében fogta a fénykardját, ami – én mondom – a legragyogóbb kék árnyalattal gyulladt be, amit valaha láttam. Biccentett, aztán három rövid mozdulattal elvágta a cellája rácsait. Egyenesen a kijárat felé tartott. Utána kiáltottam, hogy engem nem szabadít-e ki, de egyszerűen figyelmen kívül hagyta a könyörgésem, és elsétált, mintha nem is érdekelné semmi a világon.

– Kétlem, hogy egy Jedi ilyet tett volna – vágott közbe Keth.

– Én nem – motyogta Moona.

– Tíz perccel később visszatért – folytatta Saretha. – Valahogy összeszedett minden kalózt a fedélzeten, és az összeset a raktérbe zárta. A lézerkardját használva engem is kijuttatott a cellámból, aztán a hajómhoz vezetett. Persze a kalózok mindenemet széthordták, de akkor már csak az számított, hogy minél gyorsabban elszabaduljak onnan.

– És itt van, amit nem értek – szúrta közbe Keth. – A Jedi ezt bármikor megtehette volna. Csak egy Erő-trükk kellett volna, hogy visszaszerezze a fénykardját. Bármikor kiszabadulhatott volna, amikor csak akart.

– Pontosan – vágta rá Saretha. – Mégis úgy döntött, ott marad.

– De miért?

– Mert mint kiderült, ő akarta, hogy elkapják – nevetett a kutató. – Nem azért, mert megpróbált beszivárogni a kalózok közé vagy ilyesmi, hanem egyszerűen arról volt szó, hogy a számára megfelelő irányba haladtak. Kellett neki egy fuvar.

– Egy mi? – hüledezett Piralli.

Saretha bólintott.

– Tudom, hogyan hangzik, de Lee Harro ilyen ember. El akart jutni a Külső Gyűrű egyik bolygójára, a Vexosra, valamilyen kutatás miatt. Úgy tűnt, a kalózok arrafelé haladnak, és miután Harro elvesztette a hajóját a Chardis közelében egy gravitációkutas baleset során, egyszerűen felszállt az ő hajójukra a Batuun, és bezárta magát a cellába az utazás idejére. Egészen addig, amíg fel nem bukkantam, mert onnantól kötelességének érezte, hogy segítsen rajtam.

– Ez a Jedik útja – értett egyet Keth.

– És mi történt ezután? – kérdezte Moona.

– Felelősnek éreztem magam, természetesen. Ha nem segít, még úton lett volna a Vexosra. Fontosnak tűnt számára, hogy eljusson a bolygóra, így hát, miután leválasztottuk a hajómat a kalózokéról, felajánlottam neki, hogy elviszem. Akkor még nem tudtam, hogy a hely hatalmas szörnyektől fog hemzsegni, azt pedig még kevésbé, hogy Harro mester nem sokkal később megetet minket az egyikkel.

– Megetetett? – Keth nem hitt a fülének, de próbálta mellőzni a hangjából a hitetlenséget.

– Most biztosan csak a lekkumat rángatod! – tette hozzá Moona.

– Jól hallottátok – helyeselt Saretha. – Megetetett. – Ezt követően a kutató összefonta a karjait a mellkasán, mintha a végére ért volna a történetnek.

– De… hogyan? – kérdezte Keth.

Saretha ragyogó mosollyal nézet fel rá.

– Nos, ha a történet további részére is kíváncsiak vagytok, kénytelenek lesztek fizetni egy újabb italt. Nagyon megszomjaztam ebben a sok beszédben.

Keth arca gúnyosan megrándult, de intett az öreg Chanthonak, hogy töltse újra a nő poharát, aztán elégedetten kortyolt egyet a saját retsájából. Érdekes éjszaka elé nézett.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK....

Fordítói megjegyzés:
A történetben szereplő "lézerkard" kifejezésnél nem bakit vétettem, itt az angol szövegben is "laser sword" szerepel. ;)