A történet az Insider magazin 215. számában jelent meg 2022. december 6.-án. A novellában ismét Keth a főszereplőnk, akinek egy újabb napjába nyerhetünk bepillantást. A Jedha holdján egy új Erő-kultusz jelenik meg, akik az Erő szabadságát hirdetik. Keth pedig váratlanul a Nyitott Kéz Útjának egyik tanítványába botlik, és megismeri, miben rejlik az Út újfajta nézőpontja.

A történetet a kronológiát tekintve a Konvergencia és A Jedha ostroma közé tenném. Előbbire meglehetősen spoileres, így csak a regény elolvasása után javaslom a folytatást.

A délutáni fény már kezdett halványodni, amikor Keth átvágott a Jedha még mindig nyüzsgő piaci standjai között. Hideg szél fújt a sivatag felől, tele homokszemekkel, amik kaparászó hanggal csapódtak a város magas falaihoz. Emberek tolongtak a forgalmas bódék között udvariasságot színlelve, miközben burkolt káromkodásokat mormoltak az orruk alatt. Már javában folytak az előkészületek az első Egyensúly Ünnepségére, az Erő új ünnepére, amelyet a Gyűlés kezdeményezett, azzal a céllal, hogy összehozzák a különböző Erő-szektákat, és ösztönözzék egy kompromisszumokkal és együttműködéssel tarkított kultúra létrejöttét.

Legalábbis ez volt a terv.

A valóságban annyit értek el, hogy az utóbbi időben turisták, zarándokok és a különféle szekták hívei áramlottak a Jedhára, ami pedig azt eredményezte, hogy a város forgalmasabbá vált, mint bármikor korábban, a feszültségek pedig egyre csak éleződtek. Mindennapossá váltak a felvonulások a város utcáin. Keth most is hallotta, ahogy az egyik – az oszlopba rendeződve haladó, úgynevezett "Nyitott Kéz Útja" – hangosan hirdette, hogy "az Erő szabad lesz!".

Ha mindez pedig nem lett volna elég, az elmúlt napokban megérkeztek az Eiram és E’ronoh világainak küldöttségei is. Az ikerbolygók több mint öt éven át álltak háborúban egymással, és azért jöttek a Jedhára, hogy „semleges területen” rendezhessék a nézeteltéréseiket, és itt írják alá a békeszerződést, miután a két világ örökösei házasságot kötöttek egymással. Az Erő Egyházának vénjei egyre izgatottabbá váltak, ahogy közeledett a szerződéskötés napja. Keth munkája viszont megtízszereződött, ahogy próbálták felkészíteni a Kyberkristályok Templomát – vagy legalábbis annak egy kis részét – a küldöttségek fogadására.

Keth viszont úgy vélte, az utcai árusok nagy száma is az újonnan érkezők áradatára vezethető vissza, de így talán nagyobb esélye lesz valami érdekes fogást találnia vacsorára. A sült hús és a párolt zöldségek gazdag, fűszeres illatától megkordult a gyomra. Ujjaival végigsimított sötét hajkoronáján, aztán megigazította az adjunktusi tunikája elejét, de erőfeszítései nem sokat változtattak az általában gyűrött megjelenésén. Mostanában mintha mindig zilált lett volna.

Éppen úgy döntött, hogy vesz magának egy tál fűszeres tip–yipet az öreg Maddia bódéjából – elvégre nehéz nap állt mögötte, egész nap a seprűt tologatta a templom csarnokaiban –, amikor egy utógyújtásos sikló hangjára lett figyelmes. Amikor hátrapillantott, az irányíthatatlan jármű elhaladt mellette, de Keth így is látta a jármű pánikba esett vezetőjét – egy togrutát –, aki kétségbeesetten küzdött, hogy a gépe ne a közeli felvonulás megriadt tagjai felé száguldjon.

Egy sikoly. A meghibásodott motor nyöszörgése. Pánikszerű kiabálás.

Keth összeszorította a szemét, és felkészült a legrosszabbra.

A pillanat elnyúlt.

Aztán... csend.

Tétován kinyitotta a szemét.

A sikló mozdulatlanul lógott a levegőben, több mint egy méterre a földtől. A tágra nyílt szemű togruta szaggatottan lélegzett, és úgy kapaszkodott a kormánykerékbe, mintha az élete múlt volna rajta. A jármű körül a Nyitott Kéz Útjának tanítványai álltak, aztán visszahőköltek, és besiettek a lármázó tömegbe. Egy pillanat alatt eltűntek.

A sikló előtt egy magányos, barna és fehér köpenybe öltözött alak állt. Kezét a jármű felé emelte, arcán látni lehetett, mennyire koncentrál. Ember volt, sápadt bőrrel, vörös és fehér csíkos hajjal, és nem tűnt idősebbnek, mint Keth. Az övén lévő tokból egy fémhenger lógott.

Egy fénykard.

A nő egy Jedi volt.

Lassan leeresztette kinyújtott kezét. A sikló követte a mozdulatot, és biztonságosan lebegő helyzetbe ereszkedett. A sofőr remegve mászott ki a járműből, és döbbenten nézett körül. A tömeg tompán tapsolni kezdett, mire a Jedi elvigyorodott.

Keth csak ekkor vette észre a földön elterülő személyt. Az Út egyik tanítványa volt – egy férfi abednedo –, aki nyilvánvalóan megbotlott és elesett, amikor megpróbált kitérni a szembejövő jármű útjából, és véletlenül hátramaradt, amikor az Út többi követője elmenekült. Miközben Keth figyelt, a Jedi az elesett tanítványhoz lépett, és kinyújtotta felé a kezét.

– Megsérültél? – kérdezte. – Hadd segítselek fel. A nevem Maeve Cuilinn. Én egy...

– Nem! – kiáltott fel ijedten az abednedo ahelyett, hogy elfogadta volna a Jedi kinyújtott kezét. Ügyetlenül talpra állt, de a lába beleakadt a köpenyébe, ismét elesett és beverte a fejét a poros földbe. Nyögdécselve az oldalára gurult, és hevesen intett a kezével a Jedinek, hogy ne menjen közelebb. – Nem, te Jedi vagy. Hagyj békén!

A nő elkomorult, majd körülnézett, magyarázatot keresve a tömegben lévő arcokon. A tekintete találkozott Kethével. A férfi nyelt egyet, és tett egy lépést előre.

– Várj, majd én segítek – sietett oda az elesett tanítványhoz.

Az abednedo csak a fejét fogta. Keth nem látta komolyabb sérülés jeleit, de az ütés fájdalmasnak tűnt.

– Ne! Hagyjatok!

– Minden rendben. Azért vagyok itt, hogy segítsek.

– A Jedikkel vagy?

– Nem. – Keth a homlokát ráncolta.

Az abednedo megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Akkor segíts elmenni innen. Amilyen gyorsan csak lehet. Kérlek! – Az utolsó szó olyan intenzitással hangzott el, hogy Keth tudta, nincs is más választása, mint segíteni.

– Igen. Természetesen. Máris. – Keth megfordult, és felnézett a Jedire. – Azt hiszem, jobb, ha ezt rám bízod.

A Jedi lassan, bizonytalanul bólintott, majd hátrálni kezdett, nyilvánvalóan tudatában annak, hogy jelenléte szorongást okoz az elesett tanítványnak. Keth bizonytalanul talpra segítette az abednedót. A férfi kissé megingott, de Keth vállába kapaszkodva sikerült visszanyernie az egyensúlyát.

Keth erősen tartotta.

– Gyere, tudok egy helyet a közelben.

A Megvilágosodás Bisztró a szokásosnál is csendesebb volt, bár Madelina szokás szerint a színpadon állt, és valami szomorú siratót adott elő a hárfájával. Néhány vendég a bárpultnál italokat kortyolgatott, vagy szétszórtan, csendben üldögéltek az asztaloknál. Mindenki a saját dolgával törődött. Nyoma sem volt Pirallinek és Moonának.

Keth egy csendes sarokban lévő fülkébe vezette az abednedót. Úgy tűnt, hogy a tarkóját ért csúnya ütésen kívül nem szenvedett más sérülést. Már kezdte visszanyerni az egyensúlyát. Sokkal kevésbé tűnt izgatottnak, most, hogy némi távolságra kerültek a Jedi nőtől, aki megmentette a piacon.

Keth éppen meg akarta kérdezni az abednedótól a nevét, amikor a bár túlsó végéből csoszogó lábakat hallott közeledni. Elfojtott egy vigyort.

– Helló, Kradon.

A villarandi sosem tudta megállni, hogy ne szóljon bele egy beszélgetésbe – különösen, ha az a bisztró újonnan érkezett tagját érintette.

Kradon szélesen elmosolyodott, ahogy a fülkéhez lépett.

– Kradon látja, hogy új barátod van, Keth! Nagyon örülök. Nagyon örülök!" Megfordult, hogy megszólítsa az abednedót. – Ez az első alkalom, hogy a Megvilágosodásba téved, ugye, kedves...?

– Whool – felelte az abednedo. – A nevem Whool.

– Whool – ismételte meg Kradon. Valamilyen fütyülő hangot adott ki a név kimondása közben. – Mit adhat neked Kradon ezen a szerencsés napon?

– Szerencsés? – ráncolta a homlokát Whool.

– Hát persze! – vágta rá Kradon. – Szerencsés, mert itt vagy! Mindenkit szívesen látunk itt a Megvilágosodásban!

Whool elismerően bólintott, majd összerezzent, és a tarkójához kapott.

– Csak egy pohár vizet kérek.

– Tényleg?

– Whoolnak volt egy… egy balesete a piacon. Beütötte a fejét – magyarázta Keth.

– Akkor Kradon azonnal hozza a vizet. És persze egy retsa Kethnek! Mindent a számlára.

A pult felé sietett. Keth figyelte, ahogy elmegy, aztán Whoolhoz fordult.

– Hogy érzed magad?

Whool egy pillanatra elgondolkodott a kérdésen.

– Jól vagyok. Kicsit szédülök és fáj még, de köszönöm a segítséget.

– Szívesen – mondta Keth. – De... – habozott egy pillanatig, aztán úgy döntött, felteszi a kérdését. – Az a Jedi... segíteni próbált neked. Úgy tűnt, rettegsz tőle. Mi történt?

Whool kényelmetlenül feszengeni kezdett, végül válaszolt:

– Az Erőt használta, hogy megmentse az életemet, és megakadályozta, hogy a sikló elgázoljon. – Összefonta a kezét az ölében, mintha csak a remegését akarta volna megállítani.

– De ez azért jó dolog, nemde? – próbálkozott tovább Keth teljesen tanácstalanul.

Whool felkapta a fejét, és mióta megérkeztek a bisztróba, most először nézett Keth szemébe.

– Nem, nem az. Egyáltalán nem az.

– Dehát... – Keth a homlokát ráncolva elhallgatott. Vajon miféle halálvágya volt ennek az abednedonak? – Ha nem teszi, lehet, hogy meghaltál volna.

Whool körültekintően sóhajtott.

– Ha ez volt az Erő akarata, ki vagyok én, hogy mást kívánjak?

– Akkor hiszel a végzetben?" – kérdezte Keth. – Hiszed, hogy mindent előre meghatároz az Erő?

– Nem – rázta a fejét Whool. – Én… mi, az Út hívei hiszünk abban, hogy az Erő szabadon áramlik, és az áramlását nem szabad megzavarni. Amit a Jedik tesznek, hogy manipulálják az Erőt, annak szörnyű következményei vannak.

– De a Jedik állandóan ezt csinálják.

– Pontosan! – fakadt ki Whool.

A fájó fejével kapcsolatos minden gondolatát elfelejteni látszott, amikor áthajolt az asztal túloldalára.

– A Jedik minden nap visszaélnek az élő Erő szentségével. Kiforgatják a saját céljaik érdekében. De az Erőnek meg kell találnia az egyensúlyt. Lehet, hogy megmentenek egy életet itt – Whool felemelte és laza ökölbe szorított a bal kezét –, de akkor egy másik veszik el itt. – Ezúttal a jobb kezével gesztikulált.

Keth megdörzsölte az állát, kényelmetlenül érezte magát. Azt kívánta, bárcsak Kradon visszaérne már az italokkal.

– De az Egyházban nem ezt tanítják nekünk. A Jedik az Erővel kommunikálnak. Segítenek az embereken.

– Ők így gondolják – vont vállat Whool. – De nem értik meg a tetteik következményeit. Túl gyorsan cselekednek és megmentik az adott helyzetet. Az Erő folyását az akaratuk szerint torzítják, aztán eltűnnek, mielőtt még szemtanúi lennének a tetteik következményeinek. Ezért jött ide a Nyitott Kéz Útja, hogy ezt megtanítsa. Az Erő áramlatába nem szabad belepiszkálni. A Jediket, és a hozzájuk hasonlókat, akik manipulálják az Erőt, pedig meg kell állítani.

Erről szólt tehát az összes kántálás és körmenet. A Nyitott Kéz Útja nem régóta tartózkodott a Jedhán, és Keth soha nem állt meg, hogy meghallgassa a prédikátoraikat. Most már értette, hogy Whool miért félt annyira a Jeditől a piacon – az Út tanítványaként, azt vallotta, hogy a saját életét valaki más életének árán mentették meg. Ez a filozófia nem tetszett Kethnek. Nem tudta elhinni, hogy az Erő ennyire kegyetlen lenne.

– Tessék, tessék, a víz a vendégünknek – szólt közbe Kradon, aki ekkor ért oda a fülkéjükhöz egy kis tálcával a kezében. A poharat az abednedo elé tette, aki felkapta, és azonnal kiitta a tartalmát. Keth belekortyolt a retzába, és biccentett a tulajdonosnak, aki elégedett tekintettel ismét távozott.

– Látom, hogy nem értesz egyet velem.

– Csak... én sosem gondoltam így az Erőre – vallotta be Keth.

– Ebben nem vagy egyedül – felelte Whool. – Ha még ráérsz, elmesélem neked a testvérem, Grael történetét.

– Természetesen – bólintott Keth.

Whool az asztalra tette az immár üres poharát.

– Bányászcsaládban nőttem fel. Anyám is bányász volt, és előtte az apja is. Adelyne-kristályokat kerestünk, amik mélyen a bolygónk kérgében vannak eltemetve. Ez az a nyersanyag, ami hozzájárult a világunk meggazdagodásához. Mégis, a kizsákmányolás generációi után arra kényszerültünk, hogy egyre mélyebbre ássunk a felszín alatti barlangrendszerekbe, hogy egyre kevésbé hozzáférhető rétegeket tárjunk fel.

– Nos, Grael mindig is furcsa gyerek volt. Nem szeretett másokkal játszani, félénken és visszahúzódóan viselkedett, ellentétben a társaságkedvelőbb idősebb testvérével. – Whool a mellkasára mutatott és halványan elmosolyodott. – Mindig is tudtuk, hogy más. De ahogy nőtt, bizonyos... képességekre tett szert. Vagy inkább úgy mondanám, furcsa dolgok kezdtek történni körülötte, valahányszor nyugtalanná, dühössé vagy zavarodottá vált.

– Erő-érzékeny volt – tette hozzá Keth.

– Így van. De a szüleim, attól tartva, hogy elveszítjük őt a Jedik miatt, akik rendszeresen meglátogatták a világunkat, hogy elrabolják az ilyen Erőre érzékeny gyerekeket, segítettek neki megtanulni elnyomni a nem kívánt, felbukkanó képességeit.

– Szóval eltemette őket. Elzárta magát az Erőtől? – kérdezte Keth.

– Megtanulta mi az az önuralom – magyarázott tovább Whool. – Akkoriban még nem jutottam el a Nyitott Kéz Útjának tanításaihoz, de mindannyian ösztönösen tudtuk, hogy Grael úgynevezett képességei helytelenek. És így igen, eltemette őket, és soha többé nem beszéltünk róla. Az élet ment tovább, mint korábban, és mindketten arra készültünk, hogy anyánk nyomdokaiba lépjünk, és a bányákban dolgozzunk. Vagy legalábbis így gondoltuk. – Whool dobolni kezdett az ujjaival az asztallapon.

– De valami rosszul sült el – mondta Keth.

– Késő este volt. Grael és én ugyanabban a műszakban dolgoztunk, mélyen lent a bányában. Tízen voltunk, akik egy új járatot fúrtunk ki. De nem tudtuk, hogy a varrat instabil. Túl mélyre fúrtam, és...

– Összeomlott a bánya.

Whool bólintott.

– A járat mennyezete teljesen megadta magát. Mindannyiunkra halál várt volna, ha nincs Grael, aki félelmében és kétségbeesésében az Erőhöz nyúlt.

– Visszatartotta a leomló sziklákat? – kérdezte Keth.

– Igen. Elég sokáig ahhoz, hogy mindannyian elmeneküljünk. Mind a tízen élve kijutottunk, és ekkor kételkedtem először annak helyességében, amit a szüleim vártak el az öcsémtől. Én és a többi bányász aznap este megünnepeltük Graelt. Miatta voltunk életben. Miért is ne élvezhetné a hatalmát? Miért is ne használhatná jóra? – Whool felsóhajtott az emlék hatására. – De másnap reggel megkaptuk a választ. Miközben mi a saját szerencsénket ünnepeltük, egy másik bánya is összeomlott. Egy olyan, aminek stabilnak kellett volna lennie. Több mint harminc ember halt meg akkor este.

– De ez bármelyik bányával könnyen megeshet – erősködött Keth. – Nem a te hibád volt. Vagy Graelé. Ez csak egy tragikus baleset volt.

– Nem. – Whool megrázta a fejét. – Az Erő az egyensúlyra törekedett. Hát nem látod? Ha úgy haltunk volna meg abban a barlangban, ahogy kellett volna, a többiek túlélték volna.

– És szerinted ugyanez igaz arra, ami ma történt a piacon? Azt hiszed, hogy azért, mert az a Jedi megmentette az életed, valaki más fog meghalni.

– Nem hiszem. Tudom – felelte Whool. Felállt, és lesimította a köpenye elejét. – Látom, téged nem lehet meggyőzni. Csak arra kérlek, hogy gondolkodj el azon, amit mondtam.

Keth bólintott.

– Biztos, hogy jól vagy?

– Egészen jól érzem magam. Visszatérek a népemhez. Köszönöm a segítséget.

Röviden meghajolt, aztán megfordult, és kisétált a bisztróból. Kifelé menet elhaladt egy másik személy mellett, aki ekkor lépett be a vörös, kétszárnyú ajtón. Piralli volt az.

Keth felvette a retsáját, és a bárpulthoz ment, hogy csatlakozzon a sullustihoz.

– Jó estét!

Piralli intett Kradonnak, hogy töltsön neki egy italt.

– Jó estét. Hallottad a híreket? – kezdte Piralli.

– Milyen híreket? – kérdezett vissza Keth.

– Szörnyű baleset történt a Megszabadulás Kupolája előtt. Egy sikló elszabadult, és belerohant egy zarándoksorba. Négy ember meghalt, köztük a sofőr.

Keth teljesen lefagyott, mire a pohara elérte volna az ajkát.

– Hogy mi?

– Tudom. Megdöbbentő, nem igaz? Úgy tudni, ugyanez a sikló majdnem elütött valakit korábban a piacon, de szerencsére ott volt egy Jedi, hogy megállítsa. Kár, hogy ők se lehetnek ott mindenhol.

Keth nem válaszolt, mire Piralli rápillantott.

– Hé, jól vagy?

Keth bólintott és nyelt egyet, aztán egyetlen mozdulattal felhajtotta a retsát. Az ajtóra pillantott, de az abednedónak addigra már nyoma sem maradt. Egy pillanatra elkomorult, aztán megrázta a fejét, mielőtt a pultra tette kiürült poharát.

– Kérsz még egyet? – kérdezte Piralli.

– Legyen az Erő akarata szerint – vonta meg a vállát Keth.

VÉGE