A novella az Insider magazin 202. számában jelent meg 2021. májusában. Az első részért kattints ide.

Mindenki egyszerre beszélt, mindenki, kivéve Velko Jahen. A merénylet óta eltelt órák összemosódtak. Velko mindig látta Ceeril nagykövet ágyról lelógó testét, valahányszor becsukta a szemét, emellett biztosra vette, hogy a levegőben égett hús bűzét érzi, még itt, a Csillagfény Jelzőállomás hatalmas műveleti központjában is. Korábban látott már sugárvető okozta sérüléseket – többet is, mintsem az összesre emlékezett volna –, emellett a Soika csatamezőin terjengő bűz is rosszabb volt. Azon kívül, hogy most nem a sietve kiásott lövészárkok mocskában, hanem a Köztársaság legújabb, legnagyobb űrállomásának egyik steril kórtermében történt, miért viselte meg ennyire ez a támadás?

– Adminisztrátor?

Majdnem egy percébe telt, mire rájött, hogy Rodor Keen hozzá beszélt. A válasz előtt vajon hányszor kényszerítette rá a Csillagfény műveleti vezetőjét arra, hogy a titulusát ismételgesse? A férfi arckifejezése alapján túl sokszor.

– Sajnálom, uram – hebegte. Rettenetesen bosszantotta, hogy a hangja ennyire zaklatottnak hangzik. – Csak még egyszer végigfutottam a történteken.

– Kiváló ötlet – szólalt meg egy hang a hátuk mögött. Velko és Keen megfordultak, csak, hogy szembe kerüljenek az egyik legkarizmatikusabb alakkal, akivel valaha találkozhattak. Velko úgy érezte, menten megáll a szíve. Azóta várta ezt a pillanatot, mióta megkapta az itteni állását. Arra vágyott, hogy találkozzon ezzel a nővel, de sosem gondolta, hogy ilyen körülmények között történik meg.

Avar Kriss Jedi-mester, a Csillagfény Jelzőállomás tábornagya, Hetzal-hőse. Pontosan olyan kisugárzása volt, mint amilyenre számítani lehet attól, aki irányította a Jediket a Nagy Katasztrófa során, ezzel milliárdnyi életet megmentve a Hetzal-rendszerben és azon túl is. Mindenéből önbizalom sugárzott, még a köpenyéből és a kék szemeiből is, amikkel most Rodor Keent fürkészte egy célzórendszer intenzitásával. Jelentéktelennek érezte magát a legalább három évtizeddel idősebb Jedi mellett, nem is említve a mögötte tornyosuló vukit, aki a padavanok jellemző öltözetét viselte. Velkonak az a benyomása támadt, hogy ha Avar Kriss a közelben lenne, akkor is minden szempár rá irányulna, ha Jedik tucatjai közt állna.

Nem lesz ez így jó.

A mellettük álló Estala Maru most előrelépett, hogy köszöntse az újonnan érkezőket:

– Tábornagy, Assek mester, Burryaga padavan! Köszöntelek titeket újra a Csillagfény fedélzetén. Sikerrel zárult a Malaga Cluster-küldetés?

– Az Ayelina és a Ludmere közötti kereskedelmi megállapodást gond nélkül megkötötték – válaszolt a Jedi-mester. – És mégis, hiába kerültünk el egy diplomáciai incidenst, egy újabb vár minket itt a Csillagfényen.

– A távollétedben némiképp bonyolódni kezdtek a dolgok.

– Meglehetősen szép kifejezéssel élve – vágott közbe Keen. A kibernetikus szeme mellett csak úgy lüktetett egy ér a haléntékán.

– Mi történt? – kérdezte Avar a műveleti vezető felé fordítva a figyelmét. – Az érkezésünk pillanatától tapintható a feszültség.

– Talán a saját szemeddel kellene látnod – tette hozzá Maru, aztán a mindig a közelében lévő asztrodroid felé fordult. – KC, értesítsd az orvosi részleget, hogy a tábornagy úton van hozzájuk.

Ceeril szobája semmit sem változott Velko utolsó ittléte óta, bár zsúfoltabbá vált Kriss mester társaságával, akik a mostanra üres ágy körül gyűltek össze.

– Itt talált rá a nagykövetre, Jahen adminisztrátor?

Velko bólintott. A szája teljesen kiszáradt, amikor megszólalt:

– Igen, tábornagy. A hátán feküdt…

– A mellkasába kapta a lövést.

– Így van.

– És a testőre?

– Megsemmisült. A vállától felfelé haladva szinte semmi sem maradt belőle – szúrta közbe Ghal Tarpfen, a Csillagfény mon calamari biztonsági vezetője, aki már a kórteremben várt a társaságra. Előrelépett, és rámutatott a túlsó falba ágyazódott apró fémszilánkokra. – A processzorából származó repeszeket itt láthatja.

Az ajtóban állva Burryaga kérdő hangon felmordult. Maru gyorsan válaszolt:

– Rejtély, hogy mi történt a biztonsági felvételekkel. – A kessuri biccentett a droidjának, aki kötelességtudóan kivetített egy aznap reggel, korábban készült képet. Velko homlokráncolva figyelte a felvételt, amin Ceeril nagykövettel beszélget. A testőrdroid az ágy mellett állt. Aztán kintről érkező zűrzavar hangjait lehetett hallani, Velko pedig eltűnt a felvétel szélén, ahogy elhagyta a szobát. Másodpercekkel később a kép statikus zaj miatt szétesett. – A jel percekkel a támadás előtt tűnt el.

– A merénylőnk elfedi a nyomait – jegyezte meg Nib Assek, miközben az asztrodroid előre tekerte a felvételt oda, ahol megszűnt a zavarás. A visszatért képen a skembo már az ágyán fekve hevert, a droidja pedig már elterült a padlón.

– Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy senki sem hallott semmit – bosszankodott Keen. – Egy sugárvető aligha lehetett csendes.

– Elterelték a figyelmünket – ismerte el Velko.

– Egy incidenssel azzal a… mi is volt az? – kérdezte Assek.

– Egy medosleai – válaszolt Tarpfen. – A beteg valamilyen rohamot kapott, és rátámadt az orvosi személyzetre. Illetve rám is. Ha Jahen adminisztrátor nem lett volna ott, a dolgok sokkal rosszabbul záródtak volna.

– Rosszabbul? – csattant fel Keen. – Rálőttek egy nagykövetre a Csillagfény Jelzőállomás fedélzetén. Van fogalma róla, mennyi túlélővel kell foglalkoznunk a hiperűr katasztrófa óta?

– Tizennyolcezer-négyszázhetvennégy - jelentette ki Maru, és dühös pillantást vetett a koordinátorra. – Sajnálom. Ez csak költői kérdés volt, ugye?

– Nem számítanak a számok – folytatta Keen. – Az állomás menedékhely. Egy szentély. És mégis ez történik az orrunk előtt.

– A valódi kérdés, hogy mit fogunk most tenni?

A Jedik és a köztársaságiak megfordultak. Az ajtó túloldalán Ceeril nagykövetet pillantották meg. A sziklás arcú skembo egy lebegőszékben ült, mellkasát baktamellény fedte. Burryaga félrelépett, hogy kiengedje Kriss mestert, a tábornagy meghajolva üdvözölte a sérült tisztviselőt.

– Excellenciás Uram, örülök, hogy túlélte a megpróbáltatásokat.

– Nem maguknak köszönhetően – motyogta Ceeril a mellkasát tapogatva.

– Nos, ez nem teljesen igaz – mutatott rá Maru Okana nővérre pillantva. Az ovissi tolta vissza a nagykövetet a kórteremhez. – Ha Gino’le doktor és a munkatársai nem reagálnak ilyen gyorsan…

– A hassariaiak sikerrel jártak volna. Igen, tudom.

– A hassariaiak? – kérdezte Avar Kriss a megviselt tisztviselőre pillantva.

– Azok az állatok nem fognak leállni, amíg egy skembo van a szektorban. Újra és újra a Köztársaság segítségét kértük, de mindig elutasítottak minket.

– Látta a támadót?

– Olyan élesen, mint most önt.

– A kamerákkal ellentétben – tette hozzá Assek.

– Megtalálták a szőrszálakat? – kérdezte Ceeril két köhögés között. – A droidomon.

Való igaz. Velko találta meg őket a droid egyik – most már működésképtelen – ollójába ragadva, és a színük alapján egy hassariai sörényéből is származhattak.

– Mennyi bizonyíték kell még?

A nagykövetet egyre fokozódó köhögés gyötörte. Gino’le doktor bukkant fel mellette mechanikus lábain, aztán utasította Okana nővért, hogy szállítsa el Ceerilt a kórterem túlsó oldalán előkészített szobába. A tábornagy és a társasága figyelték, ahogy a páros egyre távolodott, Rodor Keen arca azonban majdnem olyan sötétnek tűnt, mint a skemboé.

Avar a koordinátorhoz fordult, amint Ceeril hallótávolságon kívülre került.

– Vannak hassariaiak az állomáson?

– Egy páros – szólalt meg Velko, mielőtt a felettese válaszolhatott volna, de elég volt egy csípős pillantás a koordinátortól, hogy csendbe maradjon.

– És mit tudnak felhozni a mentségükre? – folytatta Avar.

– Mindketten súlyosan megsérültek a Wazta Felbukkanás során – ismertette a tényeket Keen. – Az egyikük három napja baktatartályban van, a másik pedig többször eszméletlen, mint amennyiszer magánál van.

– És biztosak lehetünk ebben? – szúrta közbe a kérdést Tarpfen.

– Elég jó fedőtörténet lenne – tette hozzá Assek.

Avar Kriss felsóhajtott.

– Látni szeretném őket.

– Természetesen – mondta Tarpfen, aztán máris a következő kórterem felé vezette a csoportot. – Erre.

Velko is elindult, de Keen az útját állta.

– Ön nem, adminisztrátor.

– Uram? – kérdezett vissza a lány a homlokát ráncolva.

– Tegyen jelentést a Szenátusnak! Ne hagyjon ki semmit! A legapróbb részletet sem.

Hát ennyi volt. Velkot kispadra ültették. Most aztán körmölheti a jelentést, miközben Ghal Tarpfen elvezeti a csoportot. Ennyit a fényes karrierépítésről a Köztársaság első állomásán. Hamarabb az operációs központ sarkába állították, mintsem kimondhatta volna, hogy „Dank Farrik”.

Csak akkor eszmélt rá, hogy a csoportból nem mindenki távozott, amikor meghallotta KC-78 sípolását. Az asztrodroid és a gazdája a szobában maradtak.

– Irigylem – szólalt meg Maru mosolyogva.

– Miért?

– Jelentés írás minden apró részlettel együtt? Maga a mennyország.

Velko felhúzta az egyik szemöldökét.

– Megírhatja, ha tényleg azt szeretné.

– Sajnos az állomás nem üzemel magától – tette hozzá a Jedi nagy sóhaj kíséretében. – De fantáziálni még szabad róla, nem igaz, KC? – Lepillantott a kis droidra. – Bizonyíték gyűjtés a tanúktól, még magától az áldozattól is.

A droid éleset füttyentett.

– Igazad van, többes számot kellett volna használnom. Két áldozat van: a nagykövet és a szerencsétlenül járt droidja.

– A megsemmisített droidja – tette hozzá Velko.

Maru skarlátvörös szemeivel a lányt fürkészte.

– Való igaz. Egyébként hová szállították a testőrt? – Előhúzott egy adattáblát, és bekapcsolta a kijelzőjét. Halk sípszó jelezte, hogy sikerrel járt. – Ó, igen… a biztonsági toronyba. Hármas bizonyítékszoba.

Velko kihúzta magát. Azonnal megértette a finom utalást, amit Maru az orra előtt lengetett be. Talán mégiscsak több rejlett ebben a kessuriban, mint elsőre hitte.

– Vajon én hozzáférek az érintett bizonyítékszobához?

– Nem – válaszolt a Jedi játékos hanglejtéssel, miközben megfordult, és kiviharzott a szobából –, de KC igen…

A biztonsági torony ridegsége vetekedett a Csillagfény Jelzőállomás többi részének fényűzésével. Az itteni falakat fegyverszürke színűre vakolták, mindenütt masszív, és funkcionális bútorzat állt. A testőrdroid maradványait egy magasított, lapos tömbre fektették, és kék fényű lámpákkal világították meg.

– Készen állsz a felvétel indítására, KC? – kérdezte Velko a droidtól, aki igenlően füttyentett. – Rendben. Tehát: a testőrdroid teljesen épségben van, leszámítva a fejet ért sérülést. – A lány a droid mechanikus kezeire pillantott. – A kért DNS-tesztet mostanra már lefuttatták az ollókon, így megerősítést nyert, hogy a szőrszálak valóban egy hassariaitól származnak.

Megpróbálta elképzelni az kórteremben látott egyik magas teremtményt, ahogy bejön az ajtón, a testőr pedig azonnal előlép, hogy védje a gazdáját. Próbálta elképzelni, ahogy dulakodnak, a droid pedig megtépi a hassariait. De valami nem állt össze.

– KC, lejátszanád nekem a felvételt? – A droid holokivetítő egysége működésbe lépett.

Velko újra megnézte a kivetített képet, amin elhagyta a szobát, aztán a kép szétesett a statikus zaj miatt, amikor pedig újra összeállt, a testőr már a padlón hevert.

– Honnan jött a lövés? – tűnődött hangosan.

KC kérdést csipogott, de Velko figyelmen kívül hagyta a droidot, helyette a testőr fejére koncentrált. Óvatosan végigsimított a megsemmisült fej szétszaggatott szélén, ahol egykor a fotoreceptora lehetett, aztán egy megégett fémszilánkot emelt ki belőle.

– Be tudnád ezt vizsgálni nekem? – kérdezte a társától, és a töredéket KC mikroanalizátora elé tartotta. Kék fény kúszott át a szilánkon, a droid processzorai felbúgtak. – Nos?

A droid izgatottan fütyülni kezdett, amikor megkapta az eredményt, és Velko abban a pillanatban már tudta, ki lőtt rá a nagykövetre.

Velko már akkor hallotta Ceeril panaszkodását, amikor közeledett az új szobájához. Nib Assek és Burryaga az ajtóban álltak, és épp arról győzködték a nagykövetet, hogy komolyan veszik a fenyegetést. Assek mester biccentve köszöntötte Velkot, miközben a lány elhaladt mellette, és belépett a szobába KC-78-cal az oldalán. A skembo épp Ghal Tarpfent szidalmazta, mialatt Okana a kötését próbálta megigazítani.

– Nem érdekel, hogy mit csinálnak, és nem érdekel, hogy kit állítanak őrségbe a szobám előtt! Addig nem érzem magam biztonságban, amíg Kriss Jedi-mester vagy Keen koordinátor nem közli velem személyesen, hogy milyen intézkedéseket tesznek a hassariai fenyegetéssel kapcsolatban. Igazságot követelek, és megelőző intézkedéseket!

– A fenyegetés megszűnt – vágta közbe Velko a lehető legnyugodtabb hangon. Figyelmen kívül hagyta a biztonsági főnök zavart pillantására. – Nincs veszélyben.

A skembo elkerekedett szemmel nézett a lányra.

– Kihajította a hassariaiakat az állomásról?

– Nincs rá szükség – rázta a fejét Velko. – A merénylő már meghalt és eltűnt.

Az adminisztrátor a nagykövet ölébe dobta a testőrdroid fejének maradványát.

– Mit jelentsen ez az egész? – fröcsögött Ceeril, ellökve magától a fejrészt.

– Az engem is érdekelne – tette hozzá Tarpfen a fémdarabra pillantva. – Ez bizonyíték.

– Valóban az – bólintott Velko. – Bizonyítéka annak, hogy a fej felrobbant. Mind láttuk a felvételen, ahogy a testőrdroid elterül a padlón, alig egy pillanattal azután, hogy a kamerák képe újra kiélesedett. Ugyanakkor furcsa, hogy a merénylő nem jelent meg a felvételen.

– Biztosan az ajtóból lőtt – dadogta Ceeril.

– Mielőtt elfutott?

– Honnan tudhatnám? Épp azzal voltam elfoglalva, hogy az életembe kapaszkodjak!

– Mégis, van itt valami: a titokzatos bérgyilkosunk nem lőtt rá a droidra, amikor az olyan közel került hozzá, hogy képes volt megtépni, de amikor már majdnem megmenekült, úgy döntött, fejbe lövi azt a testőrt, aminek a fegyvereit hatástalanították. – Velko a nagykövet előtt heverő, elszenesedett egységre mutatott. – Furcsa módon a fejen nem található sugárvetőre visszavezethető sérülés, ellenben találtunk olyan mintát a burkolat belsejében, ami robbanóanyagra utal.

– A belsejében? – kérdezte Tarpfen, de a kérdése megválaszolatlan maradt, mert Ceeril nagykövet kicsapta hihetetlenül hosszú és meglepően ragacsos nyelvét, amivel magához akarta húzni a mon calamari csípőjére szíjazott sugárvetőt. – Azt már nem! – csattant fel a biztonsági főnök. Szorosan rámarkolt a nagykövet visszahúzódó nyelvére. A nagykövet öklendezni kezdett és hátrálni akart, de Tarpfen erősen tartotta. Távolról úgy tűnhetett, mintha kötelet húznának.

– Mi a fene folyik itt? – ordította az ajtóban megjelenő Rodor Keen. Hitetlenkedve bámulta az elé táruló jelenetet. Avar Kriss és a vidámnak tűnő Estala Maru mögötte érkezett.

– A nagykövet úr megpróbálta elvenni a fegyveremet – magyarázta Ghal Tarpfen a koordinátornak, majd elengedte a ragacsos nyelvet, ami hangos cuppanással csapódott vissza Ceeril szájába, míg a sugárvető hangos csattanással a padlóra hullott.

– Talán, mert ő rendezte meg a saját merényletét – folytatta Velko KC-78 felé biccentve. A droid válasz gyanánt kivetítette a testőrről, a bizonyítékteremben készült felvételt, egy kis változtatással a fókuszban.

– Az ott egy rejtett rekesz? – kérdezte Keen, egy apró nyílást nézve a droid mellkasi részén.

– Igen – felelte Velko. – Beletelt némi időbe megtalálni, de amikor sikerült, KC hassariai DNS-t talált a belsejében.

– Úgy, mint ahogy a hamis bizonyítékot rejtenék el? – kérdezte a biztonsági főnök a nagykövetre meredve, aki épp lüktető nyelvét masszírozta a hideg kezeivel.

– Emellett itt van ez is – folytatta Velko előhúzva egy kisméretű gáztartályt a zsebéből. – Elegendő gázt tartalmaz, hogy feltöltsön egy fegyvert. Megsebesíthet, de…

– De a lövés nem lesz halálos kimenetelű – fejezte be Tarpfen szinte kényszerűen. Mintha mindenképpen neki kellett volna kimondania a mondat végét.

– Merész húzás – ismerte el Velko. – Beprogramozni a droidodat, hogy leadja a hamis lövést, aztán pedig felrobbantsa a saját koponyaegységébe rejtett robbanószert…

– Így elpusztítva a megtévesztésre visszavezethető bizonyítékokat – összegezte Keen határozottan, keresztbe tett karokkal.

– Ez badarság! – tiltakozott a nagykövet, aztán visszacsoszogott a matracához. – Az egész!

– Az lenne? – kérdezte Avar Kriss. Belépett a szobába, és megállt a nagykövet ágyánál. Ceeril teljesen elsápadt. – Tudja, milyen nehéz dolog hazudni egy Jedinek, nagykövet úr?

– Különösen, hogy Jahen adminisztrátor ennyi bizonyítékot szolgáltatott – tette hozzá Maru az adattábláján pötyögve. – Mindent elküldtem a coruscanti biztonsági szolgálat részére.

– Ez nem az én dolgom lett volna? – kérdezte Ghal Tarpfel. Inkább szórakozottnak, semmint bosszúsnak tűnt. A sugárvetője ismét a kezében pihent.

– Ez a legszebb a Csillagfény Jelzőállomásban – mondta Avar Kriss, miközben visszafordult a nagykövet felé. – A Köztársaság és a Jedi Rend együtt dolgozik a jó érdekében. Szerintem elég jó csapatot alkotunk. Ön is így látja, nagykövet úr? Talán az lenne a legjobb, ha a további lábadozása a fogdában történne.

– Szeretné a megtisztelő feladatot? – kérdezte Tarpfen Velkotól, de a lány csak a fejét rázta.

– Ön a biztonsági részleg vezetője.

– Én pedig azt hiszem, tartozom még egy körúttal a Csillagfényen – ismerte be Rodor Keen. Eközben Burryaga kitolta a skembo ágyát a kórteremből Tarpfen vigyázó tekintete alatt. – Mondja, hol szeretné kezdeni?

A döntés lehetősége azonban ismét kicsúszott Velko ujjai közül, amikor a kommunikációs rendszerből egy hang jelentkezett be, és tájékoztatta Kriss mestert, hogy vészjelzés érkezett a Kazlin-rendszerből.

– Talán ott a helyünk, ahol épp történik valami – mondta végül Velko, miközben Avar Kriss a turbóliftek felé vezette a csapatot.

– Kiváló ötlet, adminisztrátor – értett egyet Keen. – Azt hiszem, tökéletesen be fog közénk illeszkedni.