A novella a Myths & Fables antológiakötet részeként jelent meg 2019-ben. A történet a Batuu bolygón játszódik , talán a Köztársaság kezdeti éveiben. Egy családi drámát mesél el, amiből kiderül, hogy néha a legkisebbek képesek a legnagyobb eredményeket felmutatni. 

BATUU BOLYGÓN TALÁLHATÓ Fekete Torony szívében áll egy ősi fatörzs, ami olyan magasra nyúlik és olyan fekete, hogy akik elhaladnak az árnyékában, csodálkozva tekintenek fel megkövesedett ágaira. A helyiek azt suttogják, hogy a fa a több ezer éve alatt annyi szörnyűséget látott – amiket a telepesek követtek el bolygó-szerte –, hogy azok teljesen kiszárították a lelkét, amiből csak korom maradt hátra. Annyira szeretett volna elvonulni a szörnyűségek elől, hogy csak az árnyékát hagyta hátra a világon.

Bár ahol létezik a sötétség, ott létezik a világosság is, így a fa a hosszú élete során hősök felemelkedésének is szemtanúja lehetett.

Az egyik ilyen mese egy Anya nevű fiatal lány kalandjáról szól, akinek mostanra már majdnem feledésbe merült a hőstörténete. Már csak a magas torony emlékszik rá, ami a sötétség közepette, a remény ragyogó útjelzőjeként tekint az emlékére.

Hosszú évekkel korábban egy család élt a Batuun, kint a Saka tanyán, távol a falu nyüzsgésétől és zajától. Négy testvér élt egyedül az anyjukkal, mert az apjuk évekkel korábban meghalt egy szörnyű balesetben. Az anya elvesztett szerette emléke előtt tisztelegve vezette tovább a családi gabonafarmot.

A gyermekek és az anyjuk boldogan élték egyszerű és békés életüket. Kitermelték a betevőjüket, és csak nagy ritkán látogattak el a faluba, hogy élelmiszerrel kereskedjenek. A négy gyermek egyedülálló anyjának lenni azonban embert próbáló feladatnak bizonyult, ezért a nő gyakran kiküldte a gyerekeit játszani, csak hogy egy pillanat nyugta legyen, és csendben elkészíthesse az ételt vagy kimoshassa a ruháikat.

A legidősebb gyermek – az egyetlen fiú a három lány mellett – huncut vonásokkal született. Egy alkalommal az anyja őt kérte meg, hogy vigye el a húgait játszani. A fiú elvezette a lányokat a Surabat-folyó völgyének szélére, miközben a nap lassan lenyugodott, hogy teret adjon az éjszakának. Az anyjuk régen megtiltotta nekik, hogy ilyen messzire merészkedjenek a tanyától, mondván: a völgy veszélyes. A gyerekek azonban csak az érintetlen szépséget látták benne, a virágokkal, a fákkal és a fényes tollazatú madarakkal. Nevetgéltek és cirógatták egymást, miközben végigrohantak a magas fűben, kezükkel megérintve a vadvirágok szárát, amik a fák törzsére csavarodtak. A folyó sekély részein vizet fröcskölve és a csillogó köveken ugrálva úgy érezték, megtalálták a tökéletes helyszínt egy kalandhoz. Megállapodást kötöttek, hogy erről nem szólnak az édesanyjuknak és másnap, amint lehetőségük adódik rá, visszatérnek a völgybe, hogy folytathassák a játékot.

Egy nyugtalan éjszakát követően – ami álmatlanul telt, mert a lányok fojtott hangon tervezgették a másnapi játékot – a gyerekek elvégezték a házimunkájukat, aztán elbúcsúztak az anyjuktól és elindultak a völgybe. Nevetgéltek, ugyanakkor idegesek is voltak a kis lázadásuk miatt.

Ahogy korábban, ezúttal is érintetlenül találták a völgyet, csak a csiripelő madarak és a színes gyíkok lakták a vidéket, ám ezek az állatok ijedten szóródtak szét a gyerekek közeledtére és a kiabálásaiktól. A legkisebb gyermek, Anya, egy árnyékos helyre lelt az egyik fa alatt, ahol eltakarta a szemét és számolni kezdett, miközben a többiek gyorsan elrejtőztek. Anya szédületes gyorsasággal kutatta át a környéket, és hamar meg is találta két nővérét. Az egyikük egy üreges farönkben rejtőzött el, a másik pedig egy szikla mögött kuporgott egy kis barlang bejáratánál. Azonban bárhogy is próbálkozott, nem lelt a bátyja nyomára. Közel egy órán át kereste, amikor is Anya kezdett fáradni, és a nővérei segítségét kérte. A fiú annyira jó rejtekhelyet választott, és annyira ravasz volt, hogy a lányok még együttes erővel sem találták meg.

Az idő csak telt, a lányok pedig egyre jobban aggódtak. A nevén szólongatták a fivérüket, minden elképzelhető hasadékot átkutattak és felmásztak a fákra is, hogy onnan jobban belássák a völgyet, de még így sem találták meg. Talán leesett valahonnan és megsebesült? Csak ugratásból nem fedte fel magát, és azt akarta, hogy keressék meg?

Amikor már sötétedni kezdett, a lányok meggyőzték egymást, hogy a fivérük bármennyire is játékos, egyértelműen nélkülük indult el haza. Az otthonukban fogja várni őket és rajtuk fog nevetni, amiért olyan rejtekhelyeken keresték, amiket sosem használt. Anya azonban nem tudta elhessegetni a kétségeit, miszerint a fiú ennyire kegyetlen lenne. A lányok bizonytalanul indultak el a tanya felé.

Amikor megérkeztek, egyedül találták az anyjukat, aki még mindig az edény fölé hajolt. Önfejű testvérüknek nyoma sem volt. Rettegve attól, mi történt a fivérükkel, a lányok a szobájukba bújtak, és ott is maradtak a vacsoráig. Amikor leültek az édesanyjuknak egyből feltűnt, hogy a fia nem csatlakozott hozzájuk, és a lányoknál érdeklődött a holléte felől. A lányok kényszerűen elmesélték problémás meséjüket.

A történetük hallatán az anyjuk szeme elkerekedett a félelemtől. Fojtott hangon elmondta az igazat arról, hogy miért tiltotta nekik a völgy meglátogatását. A helyiek suttogtak történeteket a völgyben eltűnt gyerekekről. A pletykák szerint egy hírhedt bűnöző, Sampa Grott alkalmanként megjelent a völgyben vitorlás bárkájával, hogy édességgel és finomságokkal csalja a fedélzetre a figyelmetleneket, aztán pedig elrabolta őket. Visszatért velük a rejtett odújába, ahol munkára fogta őket. Akiket elvitt, azokról sosem hallottak többé.

Az anya zaklatottá vált, mert tudta, hogy a fia örökre elveszett. Nem volt hát semmilyen búvóhely. A lányok kétségbeesett kiáltásai ellenére sem maradt sok reményük a fiú visszatérésére. Sosem fognak annyi kreditet összegyűjteni, amivel visszavásárolhatják a fiút, mivel így is szegények voltak. A megművelt földből éltek, és semmi olyan értékük nem akadt, amivel kereskedhettek volna. Segítségre sem számíthattak, mert Fekete Torony egy törvénytelen helynek számított, a hatalmon lévőknek pedig kevés ideje akadt volna panaszokra vagy eltűnt gyerekekre. A fiú elment, a család pedig nem tehetett mást, csak meggyászolta.

Elborzadva az új felfedezéstől, a három lány egyességet kötött: gondoskodni fognak róla, hogy a fivérük biztonságosan visszatérhessen, mert bár figyelmesen hallgatták az anyjuk figyelmeztetését, nem tudtak csak otthon ülni és beletörődni a fiú sorsába.

Másnap hajnalban miközben az anyjuk még mindig zokogott az ágyában, a legidősebb lány felvette néhai apja mezőgazdasági sarlóját, és húgai ösztönzésére a testvére keresésére indult Fekete Torony felé.

Az otthon maradt lányok úgy érezték, annak a napnak sosem lesz vége. Másra sem tudtak gondolni, csak testvéreik biztonságos visszatérésére. Fel s alá járkáltak a tanya határában, és a láthatárt figyelték. A távolban azonban csak a magasba emelkedő, ősi fekete fát látták, aki feszült csendben bámult vissza rájuk.

A nappal helyét lassan átvette a szürkület, a napok lebuktak a távoli láthatár alá, azonban a hiányzó testvérek nem tértek vissza. A tanyán maradt lányok kelletlenül ismerték be, hogy megtörtént a legrosszabb: valószínűleg a nővérüket is elkapták, miközben a bátyjuk után kutatott, így mostanra ő is rabszolga lett.

Aznap este az anyjuk még jobban sírt, ezúttal már legidősebb lánya elvesztése miatt is. Biztosan tudta, hogy a lánya sem tér vissza többé, ezzel pedig valóra vált a legrosszabb rémálma.

Aznap éjjel a két lány is csak forgolódott az ágyában, minden apró neszre felugrottak abban a reményben, hogy az elveszett testvéreik érkeztek haza. Ez azonban nem történt meg, és a hajnal beköszöntével a középső lány is meghozta a döntését. Ő is elindult Fekete Torony felé, hogy információt szerezzen eltűnt testvéreiről.

Anya azonban bizonytalan volt, mert aggódott, hogy még egy testvére kerüljön rabszolgasorba, ezért könyörgött a nővérének, hogy ne menjen el. A másik lányt azonban nem lehetett lebeszélni, mert szerinte nem maradt más választás, és valakinek cselekednie kellett. Így történt, hogy a középső lány elvette néhai apja sugárvetőjét és miután megmondta Anyának, hogy maradjon otthon és vigyázzon az anyjukra, bármi történik is, elindult az idősebb nővére nyomába, hogy megmentse.

Anya nem tudta rávenni magát, hogy gyászoló anyja szemébe nézzen azzal a tudattal, hogy a nő egy másik lánya is kockázatot vállalva elindult, hogy szembenézzen a rabszolgatartókkal, ezért inkább elzarándokolt Trilon Kívánságfájához, amire szövetcsíkot kötözött. Közben azt kívánta, hogy újra biztonságban láthassa a testvéreit.  Semmit sem kívánt jobban, csak hogy aznap este ragyogó arccal fogadják a tanyán, hogy leülhessenek és meghallgathassák a nemes történetüket.

Azonban amikor hazaért, csak az anyját találta otthon, aki a gyermekei sorsa miatt vigasztalhatatlanul, összetörve húzódott vissza.

Mivel nem bírta elviselni az anyja gyászos sírását, Anya az erdőbe menekült. Megkereste azt a kis búvóhelyet, amit a nővéreivel készített ágakból, aztán összegömbölyödött benne és zokogni kezdett.

Hamarosan a sírás hangjaiba közeledő léptek zaja vegyült. Anya óvakodott az idegenektől, és bár a szíve abban reménykedett, hogy talán az egyik testvére lehet, nem mert kikukucskálni. Ehelyett még jobban összehúzódott, térdeit az álla alá húzta, és arcát a karjaiba temette, hogy elfojtsa a könnyeit.

A lépések megálltak a búvóhely előtt, Anya szíve olyan gyorsan vert, hogy azt hitte, menten elájul. Aztán a menedék szájánál egy alak bukkant fel. Lehajolt és bepillantott. Anya rémülten nézett vissza az idegenre. Egy férfi volt az, aki barna köpenyt viselt, arcát foltokban őszülő szakáll keretezte. Bár arckifejezéséből kedvesség sugárzott, Anya megrémült tőle.

– Menj el! – utasította a férfit. Azt hitte a férfi taszította rabszolgaságba a testvéreit, de a közelmúlt sikerei miatt merészebb lett, és ezért már az erdőbe is eljött.

– Azért jöttem, hogy segítsek – válaszolta a férfi. – Hallottam, hogy sírsz, ezért eljöttem, hogy megkérdezzem: mi a baj?

Anya csak a fejét rázta, megtörölte a szemét, de ott maradt, ahol korábban.

A jövevény azonban kitartónak bizonyult, így négykézlábra ereszkedett és bearaszolt a búvóhelyre, aztán pedig letérdelt a lány elé.

– Nem akarlak bántani – mondta végül, a kislány pedig a kedves modorából és a részvétteljes tekintetéből tudta, hogy igazat beszél. – Mondd, mi a baj? Hátha tudok segíteni.

Anya pedig belekezdett. Elmesélte a kedves idegennek a bátyja és a nővérei szomorú történetét, és az anyja aggodalmait, hogy mi történt velük.

Amikor befejezte, a férfi mintha a szavait mérlegelte volna.

– Utánuk kell menned – mondta végül hosszú, panaszos sóhaj kíséretében –, mert egyedül te hozhatod haza a testvéreidet az anyukádhoz.

Anya megdöbbenve tiltakozott. Ha az idősebb nővérei elbuktak, hogyan remélhetné ő, a legfiatalabb lány, hogy sikerrel kár a rabszolgatartókkal szemben?

– Fiatal életedbe fordulópont következik – magyarázta a férfi. – Hinned kell a saját erődben.

– De nincs fegyverem – ellenkezett a lány, aztán elmesélte, hogy nővérei már magukhoz vették az apja sarlóját és sugárvetőjét, így neki már nem maradt semmi.

– Ó, de te fiatal és kicsi vagy – kezdte a férfi – senki sem tulajdonít nagy dolgokat hozzád.

Anya meglátta az igazságot a szavakban, és a lehetőség megrémítette. Mégiscsak ő tudott változást elérni, mert senki más nem vette át tőle ezt a feladatot. Még a férfi sem, aki szomorúan mosolygott, és biztosította a lányt, hogy az út, ami előtte a legjobb számára, és csak számára.

Mert a lánynál nem volt fegyver, az idegen egy botot vett fel a földről, és egy kis tőrt készített a sötét fából.

– De ez csak egy játék! – tiltakozott Anya, miközben megforgatta a kezében. Mire felnézett, a férfi már kimászott a búvóhelyről és szomorú mosollyal sürgette tovább.

Anya utána sietett, de a férfi addigra már eltűnt a sötét erdő fái közt. Anya összezavarodva dugta az övébe a tőrt, aztán hazaszaladt az ágyába.

A következő reggelen Anya tűzzel a szívében ébredt. Továbbra is félt a rabszolgaságtól, de magabiztossága utolérte a félelmeit. A férfinak, akivel az erdőben találkozott, igaza volt: egyedül ő tudott segíteni a testvérein. Az anyja lelkét rettegés és bánat emésztette fel, és az egyetlen gyógymód, ha biztonságosan visszatérnek a testvérei.

Anya aznap reggel elindult Fekete Torony felé, kezében a fából készült tőrt szorongatta. Eltökélte, hogy lezárja az egész szomorú történetet.

Anya korábban már járt Fekete Toronyban, de akkor az anyjával ment, egyedül még sosem. A megkövesedett fák magasodó törzse sötétnek és baljóslatúnak tűnt, miközben egyre közelebb ért. Mintha gyámkodtak volna felette, mondván, hogy egy ilyen fiatal lánynak semmi keresnivalója egy ilyen veszélyes úton egyedül.

Az út mentén talált egy kicsi, üreges faágat, ami szinte vonzotta. Valahogy önmagában érezte, hogy szerencsét hoz neki, ezért bedugta az övébe, és folytatta az útját. A köpenyes férfi előző este mondott szavai még mindig bátorítóan hatottak rá, Anya így elűzhette a félelmeit.

Fekete Torony hemzsegett az olyan lényektől, amilyeneket Anya csak ritkán látott. Hosszú nyakú vagy épp kék bőrű idegeneket. Valamelyiknek szarvak voltak a fején, másoknak csillogó fémteste. Azonban a férfi igazat mondott: egyetlen idegen sem nézett rá kétszer, mert mindannyian a saját dolgukkal foglalkoztak, és csak egy gyermeket láttak benne, aki méltatlan volt a figyelmükre.

A nap nagy részében Anya Fekete Torony utcáit járta, míg végül egy sikátor szájában elhaladva meghallott két alakot, akik épp Sampa Grottról motyogtak. Az egyikük, egy gran, arról mesélt, hogy Sampa hogyan verte át egy nemrég kötött üzlet során. A gran merész következtetéseket vont le az ithori barátjával, és kijelentette, hogy Sampa rejtekhelyéhez megy, hogy számonkérje az elveszett kreditjei miatt. Amikor befejezték a beszélgetést és az ithori távozott, Anya a gran nyomába szegődött. Végigkövette a háromszemű lényt a kanyargós sikátorok során át egészen a Surabat-folyó völgyének ködös, lakatlan területeiig.

A sűrű köd mélyén Anya egy rémisztő helyen találta magát, amit megtöltött az olajos füst szaga és a gépek csikorgása. Mindenfelé hatalmas gépeket látott, amik azt a látszatot keltették, mint a temetőben hagyott, rothadásnak indult hatalmas állatok csontvázai. Mindenütt rabszolgák dolgoztak: kalapáltak, fűrészeltek, szitáltak és válogattak, mindezt a rabszolgatartók figyelő tekintete alatt, akik miatt ide kerültek. Ez volt hát Sampa Bölcsője, a rejtett odúja, az a rettenetes hely, ahová elvitte azokat, akiket a bárkájára édesgetett.

Anya nagy óvatossággal lopakodott az elhagyatott járművek között, és a testvéreit kereste. Elsőnek a bátyját pillantotta meg, akit arra kényszerítettek, hogy a kitermelt összetevőktől roskadozó nehéz ládákat emeljen fel és vigye át az udvaron. Aztán meglátta az idősebb nővérét is, aki kincsek után kutatva hajolt ugyanezen ládák fölé. Végül megtalálta a harmadik testvérét is, aki a romos hajók szervizjáratait járta, hogy felszínre hozza azokat az elemeket, amiket a nagyobb munkások nem értek el.

Mindezeket pedig egy nagy, brutális kinézetű, vörös bőrű férfi irányította. Anya hamar rájött, hogy a férfi valójában Sampa Grott. Amint meglátta, a kislány azonnal tudta, hogy a testvérei miért vallottak kudarcot. A férfi nem olyannak tűnt, akit könnyű legyőzni egy verekedésben.

Anya szíve elgyengült. Mit tehet egy ilyen férfi ellen egy fából készült tőrrel?

A lány azonban kicsi és okos volt, és szeretett bújócskázni. Mivel a köpenyes férfi szavai még mindig ott visszhangoztak a fejében, elkezdett kidolgozni egy tervet. Anya rájött, hogy Sampa mohó – máskülönben, mi másért dolgoztatta volna a rabszolgákat, ha közben már jelentős vagyont halmozott fel? –, így valószínűleg valahol a környéken állt a hatalmas otthona.

A közelben meg is találta ezt a helyet, és mivel kicsi volt és fürge, hamarosan már bent találta magát, miután átmászott a redőny egyik résén. Sampa otthonában kincsek tucatjait látta mindenfelé – azokat, amiket a férfi egy életen át gyűjtött, vagy a rabszolgák munkája nyomán került hozzá –, és bár megrémítette a férfi kapzsisága, elkápráztatta a különös kiállítás.

Egy gyengébb személy valószínűleg letett volna a küldetésről, és elmenekült volna a kincsekkel, de Anya jól tudta, hogy ezek a tárgyak valójában értéktelenek, mert a testvérei kiszabadítása sokkal nagyobb nyeremény lesz. Elrejtőzött Sampa ágya alatt, és várt.

A türelem a kegyeibe fogadta, mert Sampa hamarosan visszatért az otthonába. Egy darabig a kincsekkel teli szobában üldögélt és a kreditjeit számolgatta, de aztán hamar visszavonult az ágyához. Leoltotta a fényeket és a szobát hirtelen az árnyékos sötétség vette hatalmába.

Anya továbbra is türelmesen várt az ágy alatt, miközben a szíve hevesen lüktetett. A férfi hamarosan mély álomba szenderült. Ekkor Anya egyetlen hang nélkül kicsúszott az ágy alól, és elővette a tőrét. Óvatosan közelebb araszolt az ágyhoz, az ablakon beszűrődő holdfény, ezüstös fénybe vonta a férfi arcát. Anya remegő kézzel kinyúlt, és a tőr hegyét Sampa torkához érintette.

A férfi szeme azonnal kipattant, arcát elöntötte a félelem, de a torkához érintett tőr hatására teljesen mozdulatlanul feküdt tovább. Levegő után kapkodott, miközben megpróbálta felfogni, mi történik körülötte. A támadó arcát kereste a sötétségben, hogy alaposabban szemügyre vehesse.

Anyából azonban semmi sem látszódott, így a férfi nem tudhatta, hogy csak egy kislánnyal – és az ő játéktőrével – áll szemben.

– Mit akarsz? – kérdezte remegő, kérlelő hangon. – Minden kincsem a tiéd lehet, ha megkíméled az életemet.

Anya csak mosolygott, mert most már biztosan tudta: a terve működött.

– Orgyilkos vagyok – sziszegte. A hangját kellően eltorzította az az üreges, megkövesedett fa, amit korábban talált. – Az a feladatom, hogy megöljelek. A könyörgéseddel mégis nyertél egy kis időt. Van valami, ami kell tőled.

– Bármi – könyörgött a férfi.

– Három gyermek – folytatta Anya. – Az első egy fiú, akit a Surabat-folyó völgyében lévő rejtekhelyéről vittél el, miközben játszott. A második a húga, aki az apja sarlójával a kezében kereste a fiút. A harmadik pedig a legfiatalabb testvér, aki az apja sugárvetőjével indult a keresésükre. Mindhárman odakint dolgoznak. Engedd el őket, és küldd őket haza az anyjukhoz! Miután megtetted, tűnj el erről a világról és soha többé ne gyere vissza! Ha teljesíted a feltételeimet, megkímélem az életedet, de tudd, hogyha nem teszel eleget a kérésemnek, holnap újra eljövök, és befejezem, amit most elkezdtem.

Sampa sietve beleegyezett, Anya pedig megfordult és futni kezdett, aztán gyorsan kisurrant az ablakon, még mielőtt a rémült férfi felkapcsolhatta volna a villanyt.

Anya magabiztosan – azzal a tudattal, hogy minden tőle telhetőt megtett – indult hazafelé. Átvágva az éjszakán, elérte a családi házat. Az anyja már aludt, Anya pedig fáradtan és idegesen feküdt le a saját ágyába.

Másnap hajnalban, amikor Anya felkelt, az anyja már a konyhában tüsténkedett, és épp egy nagy fazék ragut készített. Anya testvérei a kora hajnali órákban hazatértek. Kiszabadultak Sampa szörnyű karmai közül, azonban sosem magyarázták meg, hogyan szabadultak ki. Soha senki nem jött rá, hogy a ravasz kishúguk milyen szerepet játszott a megmenekülésükben. Senki, csak a néma tornyok, amik mindenre figyeltek, ami Fekete Tornyon belül vagy kívül történt.

Sampa Grottról sosem hallottak többé. Egyes pletykák szerint a Vad Űr mélyére menekült, hogy új világokon folytassa az elkezdett kereskedelmét, ott, ahol az ellenségei sosem találhatják meg.

Így történt, hogy egy fából készült tőrt birtokló kislány hőssé vált, mert az anyja újra megölelhette elveszettnek hitt gyermekeit, és a Batuun mindenki újra biztonságosan meglátogathatta a gyönyörű Surabat-folyó völgyét.